Pezsgõ kispárnával

A manó gyanakszik rám - hogyne gyanakodna, sosem olvasnék épp a szalonban ilyen illedelmes arckifejezéssel, főleg ebben az időpontban, miután szokatlanul szelídnek bizonyultam a késői vacsora alkalmával. Jól ismer, pontosan tudja, sejti, érzi is, milyen pofátlanul büszkén üldögélek itt, még egy szellemes megjegyzésre is futotta Mrs. Akárki rózsáiról, akit egyáltalán nem ismerek, de aki pechére épp azt a jótékonysági bemutatót választotta, amelyet drága néném és anyám, ezt a hibát pedig nyilván nem követi el másodszor, pedig csak a csuklásból érthette, gúnyos kis színes lett Blackék fogadásain.
Kár volna belém bármi kompliment, fényesen szórakozom látván a messzi távolban érkező vihart, a manó azonban keményebb dió, jár-kel körülöttem még aggodalmában holmi portörlésre hivatkozván, pedig este tizenegy van, nem fenyeget bennünket, hogy tömegeket kell hamarosan háztűznézőbe fogadnunk. Szüleim, Andromeda rég elvonultak saját dolgukra, szó meg nem érheti a ház elejét, csak azt lapozgatom szorgalmasan, ami tananyagom amúgy is, nekem kérem, itt minden jogom van tartózkodni, csak okom egy szál sem, valami ilyesmit állapíthat meg a portörlés védőszentje, amikor utoljára még megkérdezi emelt hangsúllyal, tehet-e értem valamit, és már-már alázatosan nemet intek, lapozom a kötetet, és somolygok. Mint tudjuk, ez nálam sosem jelent jót.

Eleve nagyon későn toppantam be a kandallón, és mert aggasztóan hallgattam anyámra, csupán egy teát kértem, míg leszedték az asztalt, hümmögtem, mikor a húgom remek magaviselete került szóba - szegény Meda, ostobaságokkal tömik a fejét abban a Minisztériumban, szegény Meda, anyám 'szerencsére' még időben aludni küldte - és szegény Meda, akinek jóval több esze van nálam, és ráhagyja az ilyesmit a háznépre, de így már nem válthattam vele szót anélkül, hogy ne kockáztassam lehetőségeimet, de majd holnap, ha elmos bennünket a világvége, felosonok hozzá.
Mikor az óra végre elüti a felet, és már nem tartok tőle, hogy bárki kíváncsi a Bellatrix, a mintadiák mutatványra, ledobom az Egyiptom kincsei - piramisjáték című kifejezetten unalmas könyvet a rökamiéra, és rá a talárom, aztán lesimítom a már sokkal kevésbé tájidegen, de annál mélyebben dekoltált fűzőm, holott nincs mit simogatni valamin, amit halcsont és boszorkányság tart. Tisztelt rokonaim szerint ilyesmit bizonyára csak a rosszéletű, megesni vágyó leányok viselnek sikátorokban, de tisztelt rokonaim nagyjából az előző évszázadban lehettek fiatalok, vagy mondhatták magukról, rendelkeznek bármilyen élettel, a rosszat pedig szigorúan négy fal között, elfújt gyertyák mellett folytatták le.
- Mr. Lestrange! Azt hittem, megvárat. - mosolygok, reményeim szerint csábítóan a kandallóból kilépőre, és kicsit szégyellem, de eredeti terveim szerint valami rosszéletű pozíciót is felvettem volna, de beérem azzal is, ha nem látszom nyeretlen kezdőnek. A tegnapi éjszaka óta mindent megfontoltam, és szándékomban állt még egy kis olajat önteni arra a tűzre.
- Ha volna kedves segíteni kiválasztani a mai éjszakára megfelelő italt és nyalánkságot. Nem maradhat le ama gyönyörűségről, amit Blackék kamrája jelent a szemnek! - hátrahagyom a tankönyvem, gondosan leoltom a pilácsot, amerre haladunk, bár kétlem, hogy bárki megjelenne ebben az órában épp itt, Andromeda korán kel, édes szüléimtől pedig akár egy orgiát is meg lehetne tartani itt, elvégre tisztességes leányok vagyunk, rég hajcsavarókkal fejünkön hálunk nyoszolyánkon - És amúgy is meg kell ünnepelnünk a látogatást a jegyzőnél. Meg kell ünnepelnünk, hogy valóban léteznek azok a bizonyos kapcsolatai, és meg kell ünnepelnünk, hogy ezt el tudom ismerni büszkeségem ellenére.

A konyha sötét, rendezett, és legfőképp, üres, így valóban zavartalanul lovasíthatjuk meg a mellette lévő helyiségben elhelyezett finomságokat. Nem vagyok híve a második vacsorának, de tekintettel arra, hogy az első egy döglött verébnek sem lett volna elég, feloldozom magam.
- Pezsgő? Eper? Kaviár? A lazachoz nem ragaszkodnék, az a Lestrange-gasztronómia epifániája. Várjon.. maga is hallotta?!

Mosollyal az arcomon nézem, ahogy Harold Minchum kirepül a nyitott ablakon. Közeleg az eső, hideg van, a szél belesöpör az arcomba, ahogy figyelem a távolodását. Tudom, hogy a bagoly nemsokára a Roxfortban lesz a Rosamundinak írt levelemmel. Még ha reményeim szerint soha nem is örököl, mert az gyermektelen halálomat jelentené, a húgomat neveztem ki örökösömmé, mert megbízom benne, így hát saját családomból ő tudhatja meg legelőször, hogy megházasodom, és a jegyzőnél már meg is tettük az első hivatalos lépéseket a házassági szerződés megkötése érdekében. Bezárom az ablakot, kizárom a hideget, az asztalomon álló gyertya lángja pedig abbahagyja vad táncát, újra egyenessé, merevvé válik.
Rajtam kívül anyám az egyetlen ember a házban, az éjszakát pedig emiatt most különösen sötétnek, üresnek és magányosnak érzem. Akkor is vágynék a társaságra, ha nem tudnám előre, hogy nem kell minden időmet egyedül töltenem, és rövidesen találkozhatok Ms. Blackkel, aki nemsokára Mrs. Lestrangeként lesz ismert mindenki előtt. Hatalmas lakodalom lesz, rengeteg boldogság, és persze, óriási botrány. Anyám egészen biztos, hogy őrjöngeni fog, amiért a legkevesebbet sem tudhatott a döntésemről, amiért ma is szótlan közönnyel és közhelyekkel beszéltem vele a vacsoránál, ahol alig ettem valamit. Fel sem tűnt neki, hogy nem vele terveztem az igazi vacsorámat megvalósítani.
Miközben eloltom a gyertyát, és a torony alattam lévő szintjén álló vak kandallóhoz sétálok, ahonnan megcélzom majd Blackék házát, ösztönösen nyúlok a zsebórámért, hogy megnézzem az időt, de az elegáns talárban csak annak hiányát markolhatom. Zálogba adtam a számomra talán legfontosabb tárgyat, már tíz alkalommal markolhattam a helyét ösztönös mozdulattal, mióta Bellatrixnak adtam zálogként, egyszerre hiányzik a nővel. Hirtelen történt az egész eljegyzés, ígéret, de biztos vagyok benne, hogy ezt akarom. Azt az órát soha nem adtam volna oda senkinek végleg, nem mondtam volna le róla. Egy pillanatra megérintem a belső zsebem, a benne lapuló gyűrűt, ami nem családi ereklye, amit én magam csináltattam csak erre az alkalomra, amivel kiválthatom a zálogot, és megvalósíthatom az eljegyzést. Persze, ha Mr. Black nem fedez fel és öl meg ma éjszaka. A kandallóba lépek, és elmormolom a Black ház nevét, ahová a hopp por repít. Ahogy kilépek, hónom alatt borral, rögtön végignézek Bellatrixon, aki a ruházata alapján kétséget sem hagy afelől, hogy szeretné, ha ma is felfedeznénk újabb dolgokat, ezúttal a hálószobájában. Illetlenül mérem végig az alakját, amit kiemel a fűző, egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy rögtön itt, a kanapén lerohanom, de nem lenne túlzottan úriemberhez méltó dolog így köszönni.
- Ma este is gyönyörű, Ms. Black. Soha nem váratnám meg.- mosolygok, miközben hozzá lépek, kezet csókolok neki, olyan szemérmesen és udvariasan, mintha nem csókoltam volna már mindenhol máshol is a legutóbbi éjszakánkon. Szórakoztat a szerep, az az átmenetiség, amivel köszöntöm, mintha látogatóba jönnék, mintha itt állna valamelyik húga vagy nagynénje gardedámként, aki előtt nem tehetünk meg bizonyos dolgokat. Rengeteg fiatal párnak kell a mi társadalmi osztályunkban végigjátszani ezt, sokáig kényszerülnek ebbe a sokszor bizonyára frusztráló szerepbe, nekünk azonban ez egy pillanatnyi játék. Kész helyzet elé állíthatjuk a családunkat, akiknek nem lesz választási lehetőségük.
Mosollyal, halkan követem Bellatrixot, a lopakodással soha nem volt gondom, a legsimábban az ehhez kapcsolódó aurori képességeimet sajátítottam el. Büszke vagyok rá, hogy akármennyire nem ismeri el, szemmel láthatóan meglepődött, amikor valóban gyorsan és diszkréten kerítettem egy jegyzőt, aki írásba adta nekünk nem csak az időpontot, hanem a diszkréciójáról is biztosított. Persze, nem mondanám, hogy igazán nagy teljesítmény, a nő az évfolyamomra járt, randizott is az egyik barátommal, és velem sem volt soha rossz viszonyban.
- Persze, segítek. Én is hoztam egy üveg bort. A főmanó franciát ajánlott, de nekem ez a fehér kelet-európai a kedvencem. És persze, hogy elintéztem. Szinte bármit el tudok intézni. Voltak kétségei?- mosolygok, de utólag belegondolva, a kapcsolataim nem tűnnek egyáltalán összetettnek. Nem csak a jegyzőt intéztem el, de készíttettem sürgősséggel egy jegygyűrűt is, és egészen biztos vagyok benne mindkét esetben, hogy anyámhoz nem jut vissza. Pedig ő azt is tudja, hogy Mrs. Avery milyen sorrendben ette meg a macaronokat a tányérról egy olyan partin, amire őt nem hívták meg. Bármilyen egyszerű, nehéz előle eltitkolni bármit.
Megengedem magamnak, hogy megérintsem a nő derekát, magamban mosolygok, nagyon várom már, hogy felmenjünk Bellatrix hálószobájába, hogy valami tolvajként tegyem magamévá őt, szinte a szülei orra előtt. Szórakoztató ez a játék, ahogy kijátsszuk őket, ahogy az egész világot a saját kényünk-kedvünk szerint sikerült meghajlítanunk. Úgy érzem, hogy bármi is történik, mi mindig győztesek leszünk.
- Igen, ez így együtt mind vonzónak tűnik. Az eper kaviárral...- nem sikerül befejeznem az erőszaktevést a civilizált emberek gasztronómiai kultúráján, mert én is meghallom a hangot. Szinte ösztönösen veszem elő a pálcámat, miközben bólintok Bellatrix felé, és miközben beljebb húzom a kamrába, egy némító bűbájt helyezek a helyiségre. Elég sötét van, úgyhogy a fények leoltása után a kiábrándító bűbáj nem lesz nehéz. Nem érzem magam veszélyben, de nem akarom rossz helyzetbe hozni Bellatrixot, akinek ebben a házban kell élnie még az esküvőnkig.
Megérintem a nő derekát, hátát, végiggondolom, hogy vajon mennyire lenne nehéz kioldani. Izgató a gondolat, hogy belekezdünk valamilyen szexuális tevékenységbe, miközben valaki a rokonai közül ilyen közel mozog hozzánk, ennyire simán lebukhatnánk, de egyelőre nem bontogatok semmit, csak csendben kérdezek tőle a sötétség és a varázslat rejtekében.
- Ön szerint ki lehet az? Melyik rokona?- kétségtelenül valamelyik szülő lenne a legrosszabb, bár amennyiben valamelyik húga találna meg, annak is kellemetlen következményei lennének. Nem tudom elképzelni, hogy mi hárman bármikor belöknénk a grimbusz alá egymást, de néhány testvér szeret a spicliskedéssel előnyt kovácsolni magának bizonyos helyzetekből.

Merlin szerencsére nem törődik olyan kicsinységekkel, mint a lelkem tartalma, különben tudná, milyen gyanakvó vagyok mindennel, ami jónak tűnik, jobbnak, mint minden előzményekben, amikben részem volt. Legutóbb épp abban csalatkoztam, amiről a legjobban hittem, megdönthetetlen életút és orvosság minden bajomra, megoldás minden feladványomra, és még a náthát is gyógyítja: a halálfalókban, és az kellemetlen lecke volt, kellemetlenebb annál, hogy csak úgy bízzak benne, kerül másnapra egy jegyző, engedély, sínre kerülünk mind, mint József Attila, és haladunk is az üdvösség felé.
Ritkán hozok jó döntéseket, azok inkább se hús, se hal tartományba esnek, vannak előnyeik, de azért nem akkorák, amikért megéri a sok vita és ellenállás, pedig ezzel jár kivívni a legkisebb hadállást is, és a húgom jogosan gondolhatja, ugyan minek, minek állandóan perlekedni szélmalmokkal, és mert alamuszi macska nagyot ugrik, tudom, hogy igaza van neki is - meg nekem is, nem lehet ép ésszel viselni ezt a töményen zajló ostobaságot, amelyet velük szemben támasztanak elvárásként. Ha nem énekelek ki a kánonból, holnap elvisz a vitustánc, bár persze ezzel is lehet konfrontálódni, hogy vajon nem történt-e meg eddig..

Meresztem a szemem a sötétben, míg nem gyújtunk valami világot, és csak azért sem ismerem be, mennyire le vagyok tényleg nyűgözve - Lestrange magában megdönti az összes rossz tapasztalataimat a férfikkal kapcsolatban, még ha ő is a kivétel, ami erősíti a szabályt. Más magyarázat arra sem nagyon adódik, miért akar valaki kaviárt épp eperrel falatozni éjnek évadján, és remélni, másnap nem éri utol a szaporaság..
- Hogyne lettek volna, én vagyok a tagadás ősi szelleme. Kelet-európai? A kommunisták készítenek bort, és még kereskednek is vele?! - megállok a mozdulatban, amivel válogatni akartam az alkoholok között, mert persze, láttam az üveget, de most ő a vendég, valamit azért csak keresek már - de ez az információ, ez igazán nem várt. Persze, mit tudok én a kommunistákról a karikatúrákon kívül, de ez akkor is erős nagy füllentésnek hangzik, még ha tudom is, Lestrange hajlamos az ilyesmire.
- Hízeleg itt nekem, pedig amit maga igazán akar a szavai alapján, az egy kiadós gyomorrontás. - épp itt is sort keríthetnénk valamire, csak valami apróságra, ha már odafent megvetett, puha ágy vár bennünket, de a motozás egyből elfeledteti velem a szándékaimat. Megint kezdem úgy érezni magam, mint Medával a temetőben, hogy kerülök mindig ilyen szorítóba.. a válasz az arcomra van írva, de meg nem ment bennünket.
- Hallgasson, az istenért..! - pisszegek nála hangosabban, rögtön értelmét is veszti az inkább parancsom, mint kérésem, de egész testemben remegek, ha nem is inferus leselkedik utánunk a konyhában. Lehet, hogy az könnyebb ügy még a halálra vált sikoltozásom közepette is nagyobb biztonságban volnánk, mintha valamelyik Black, vagy épp a manó az, a kis besúgó.
- Bárki, aki itthon lehet.. de sosem járnak erre ilyenkor..! - suttogom indulatosan, de aztán erőt veszek magamon, hát mégsem lehet itt mások szoknyája mögé bújni és várni a végítéletet, nem félek én senkitől, ha az akaratomat kell érvényesítenem, kisétálok, aztán mintha természetes volna, becsukom magam mögött a kamra ajtaját, és farkasszemet nézek apámmal, meg a különös árnyalatú pizsamájával.
- Bellatrix...? Mit jársz itt? - kérdezi kezében egy üveg tejjel, és hangjára higgadtságot erőltetvén, pedig hát egyikünk természetes lelőhelye sem ez az óra, ez a helyiség. Megvonom a vállam, összefonom a karjaimat, mintha csevegnénk épp, nincs itt semmi látnivaló, főleg nem egy férfi a kamránkban.
- Pezsgőt kívántam. Mi az, ünnepelni sem szabad? - felszegem az állam, hát ki ne ünnepelne magában az éjszaka közepén minden látható ok nélkül, és apám ezúttal nem sóhajt, nem tesz megjegyzéseket, vagy mert fáradt, nagyon fáradt a puszta létezésemtől is, vagy maga is épp így akar ünnepelni a pohár teje társaságában, hümment egyet, igazat ad, aztán kicsit szomorúan, de távozik, elege lehet belőlem meg az állandó megmagyarázhatatlanságokból körülöttem. Nem teszek egyetlen mozdulatot sem, amíg nem hallom a folyosó ajtajának kattanását: akkor hosszan fújom ki a levegőt, és a pultnak támaszkodom.
- Kijöhet, Mr. Lestrange, de.. hozza azt a pezsgőt, kaviárt, epret, és tűnjünk innen, mielőtt apám realizálja, mi történhet itt!

A szóhasználata ellenére nem hiszek Bellatrixnak azt illetően, hogy kételkedett volna bennem. Ha tényleg lettek volna kétségei, nem tartom valószínűnek, hogy hajlandó lett volna igent mondani egy sátorban azután a szörnyen illetlen és hagyományokra, szokásokra, ízlésre gúnyosan köpő vacsorát követően. Nem hiszem azt sem, hogy lefeküdt volna valakivel, aki többet állít magáról, mint amennyit ér.
- Bizony hogy készítenek! Három üveget szereztem ebből, már kóstoltam, és meglepő módon nem is rossz. Az persze kissé meglepő, hogy ezen a kiejthetetlen nevű borvidéken még készíthetnek fehérbort.- persze, a borvidék neve még semmi, az ország úgy hangzik, mintha az éhségről nevezték volna. Nincs persze semmi meglepő ebben, a kommunisták általában éheznek, különösen azok, akik nem a legmegfelelőbb háttérrel rendelkeznek.
- Hát... igazság szerint mást akarok...- nem fejezem be a mondatot, bár nem is szükséges, tudja nagyon jól, hogy mit szeretnék étel helyett. Biztos vagyok benne, hogy ő is csak azt várja, hogy én tegyem meg az első lépést, és nem is kell túl sokáig várnia: amint felmegyünk a szobájába, bezárjuk az ajtót és lenémítjuk a szobát, lépek is. Persze, nem biztos, hogy ő addig akar várni.

Csendben engedelmeskedek, csendben maradok, és tudomásul veszem, hogy ez most bárki lehet, hagyom, hogy Bellatrix felmenjen. Némán hallgatom a kamrából Mr. Black szavait. Nem ismerem a férfit, csak látásból, a szavai bepillantást adnak a magánéletébe, a színfalak mögé. Nem igazán tudom, hogy mit csinál, mit dolgozik, de a szavai, ahogy megemlíti, hogy csak a tejéért jött, és ahogy nem szól semmit hozzá, hogy a lánya fűzőben ül itthon, és pezsgőt hozott magának a kamrából, érdekessé és szórakoztatóvá teszik a jelenlétét.
Lenyűgöz, ahogy Bellatrix ilyen simán és könnyedén leszerelte a férfit. Sejtettem, hogy ismeri nagyon jól a járást, tudja, hogy mi az, amit meg lehet tenni, mi az, amivel ki lehet kerülni az itt lakók figyelmét, de így is jóleső, és nem kevéssé izgató érzés látni, ahogy egy macska magabiztosságával járja végig a házat. Feljövök a pezsgővel, az eperrel és a kaviárral, szemtelen mosollyal csapódok Bellatrix mellé, még mindig halkan szólalok meg.
- Bizonyára nagyon meglepett lenne.- nemsokára persze meg fogja tudni, és semmiféle beleszólása nem lesz sem neki, sem Bellatrix anyjának az egészbe. Izgató gondolat, hogy ilyen simán kijátsszuk őket, és fogalmuk sincs semmiről a világon. Ha eddig nem lett volna kedvem, most akkor is úgy érezném, hogy akarom a nőt, a magamévá kell tennem őt. Nincs ugyan szabad kezem, de ahogy mellette haladok, azzal, ahogy hozzáérek a vállammal, így is tudatom, hogy a magamévá tervezem tenni.
Izgató a tudat, ahogy közeledünk a szoba felé, bevezet a helyiségbe, ahol gyerek volt, ahol a roxfortos évei alatt élt nyaranta, és ott, a szülei védelme alatt, az ő házukban, abban a szobában fogom a magamévá tenni őt, amelyikben biztonságban hitte őt. - Azért furcsa, hogy ezt a pezsgőt ennyire természetesen vette. Gyakran ünnepel?
Pár másodpercet eltöltök vele, hogy megpróbáljam elképzelni, hogy milyen is lehetett Bellatrix kapcsolata a családjával, akik bizonyára már régen házon kívül próbálták tudni őt, férjez szerették volna adni valakihez. Talán hozzászoktak már ezekhez a jelenetekhez, ehhez a dekadenciához, azt viszont minden bizonnyal nem várják, hogy a közeledő ajtó mögött, amin nemsokára belépünk, a lányuk a szeretőjével mindenféle tisztességes lányhoz nem illő dolgot fog csinálni, és titokban már meg is kérték őt.
- Mit szeretne kipróbálni ma éjjel? Biztosan vannak ötletei.- ha akarnám, sem tudnám elrejteni az erekciómat, ahogy eszembe jut a sátorban töltött éjszakánk, de a pontos részletek kitalálását meghagyom Bellatrixnak. Rengeteg dolog érdekli, és szeretném, ha ő dönthetné el, hogy mit próbáljunk ki.
Nehéz ugyan, de rövid időre elvonatkoztatok a ránk váró örömöktől, a jelentől, ami az ajtó mögött fog fogadni bennünket. A következő hónapokban kemény harcok várnak ránk: mindkét család tagjai teljesen ki lesznek borulva a történtektől, hogy a hátuk mögött, a tudtukon kívül döntöttünk a saját életünk felől. Az én esetemben csak egy, az átlagosnál hisztérikusabb nőszemély, illetve egy tinédzser fiú némileg szarkasztikus megjegyzései várnak, Bellatrix viszont a szülei kontrollja alatt áll. Fel vagyok készülve rá, hogy esetleg hozomány nélkül veszem el, amúgy sem pénzért vagy dinasztikus szövetségek megkötéséért akartam ezt az egészet, de nem akarom, hogy ő elveszítse a családját értem. Az soha nem jó kezdet, és nem hiszem, hogy jó lenne, ha a házasságunkat mindig valaminek az elvesztésével kötné össze a jövőben.
- Mikor szeretné bejelenteni nekik az eljegyzésünket? Én
ma írtam a húgomnak, családom alacsonyabb intelligenciájú tagjai is értesülnek napokon belül.- hagyom, hogy ő nyissa ki az ajtót, de nem vártam meg, hogy a szobába érjünk. Olyan csata, háború vár ránk, amibe felkészülten kell vonulnunk.

Különös lesz egy férfit fogadni a hálószobámban - erre még emlékezet óta sosem került sor, és nem is csak azért, mert kinek hiányzik a válogatott siratással vegyes szidalmazás, hanem mert ugyan kinek adtam volna itt találkozót, gyermekkori díszleteim között, ahol még olyan fotográfiák is fellelhetőek, amelyeken copfom van, és kedvesnek látszom Andromeda mellett egy roppant drága fehér, nyári ruhában a tengerparton. Ez utóbbi csak azért lehetséges, mert anyám nincs a keretben, különben mindkettőnk vonásain ott ülne a csalódottság, hogy fagylalt helyett tetszelegnünk kell.
Lesöpröm az alvós állatok ott felejtett nyomait az ágyról, de igazán nem jutott időm arra, hogy szalonképessé tegyem a helyiséget, roxfortos levelezés a felfüggesztett kis táblán, mellette cetlik határidőkről, teendőkről, megannyi szépészeti fiola, szelence, és a fürdőből érződő fürdőgolyók, habfürdők keveredvén néhány parfümös üveggel, amelyeknek nem tökéletesen zár a teteje. Nem kifejezetten erotikus, de nem is különösebben tragikus hasonló események színteréül - ha olvastam volna a témában tájékoztatókat fiatal leányok számára, amelyek talán megfordultak a kezemben, talán nem, jobb nem felidézni az ilyesmit, nos, akkor tudnám, ilyen esetekre mit javasolnak a férfiak kiszolgálására, és bár ezen tippek több, mint kreatívak, egyikkel sem fogok élni. Lehetek bármilyen gyakorlatlan, bőven elégszer bizonygathatom még, egy rózsaszín ágyneműt vagy ostoba erotikus táncot az én reputációm sem élne túl. Aki büszkeségem főleg nem, ha ki is röhögnek közben, esetleg megérdemelten.

- Hogy? Nem, az ökör iszik magában. Egyszerűen csak belefáradhatott, hogy megpróbálja kiszámítani az aktuális szeszélyeinket. Négy nővel él együtt, esélye annyi, mint kurvának a templomban. Régebben még megpróbálta megérteni az itt zajló folyamatokat, vagy hogy anyámnak épp mi az aktuális búbánata, de rég feladta. - legyintek egyet, mert bármilyen szomorú is ez, őszintén nem érdekel, ahogy letett róla, hogy képviseljen bennünket egyéb rokonaink előtt, és megbújt csak csendesen a saját kedvtelései mögött, úgy én sem futok olyan szekér után, amely még csak nem is lassít, nemhogy fel nem vesz. Ha holnap megtudja, pontosan mi is történt a konyhájában, is csak az zavarja majd, hogy nem ülhet békén az uzsonnára várva, nem cseveghet kedvesen sportról, időjárásról, a füle botját sem mozdítja majd értem.
- Rég szeretnének a házon kívül tudni, rájönnek majd, hogy még szívességet is teszek nekik. El persze nem ismerhetik, de jóval kevesebb dolguk lesz nélkülem, a húgaimnak annyi érdekérvényesítési képessége sincs, mint egy marék lepkének. - eloltom a lámpákat, gyertyákat gyújtok, de már nem vagyok igazán hangulatban. Ha bekötik a fejem, nem kell sokáig várnunk, mire túladnak Andromedán is, aki majd igyekszik szépséget lelni a szenvedésben, ettől pedig erősen viszketni kezd a tenyerem, de ítéletnapig is beszélhetek majd a lelkére, mindenkinek van valami megmásíthatatlan hülyesége, amihez ragaszkodik. Cissa meg.. hát Cissáért kár szót emelni, a hajó kifutott, elment, zátonyra futott, elsüllyedt és megették a harcsák.
- Hát ott volt az a kötözős dolog, meg a durvaság. Azok mértékkel érdekelnek, meg emlegette a sógoros dolgot, hogy majd féltékenyen rám ront! Lenémíthatná a szobát, amíg tele a kezem, és mesélhetne még ilyesmiket. - mivel van itt legalább 10-12 darab gyertya, eltart egy darabig a végére érni, és ha nem is sok időm volt rá, azóta is gondolkoztam az összes perverzión, amit emlegetett. Ha kifogásokat akarnék emelni, még mindig kellemetlen ülni, vagy hirtelen felállni, de majd legfeljebb erről is alaposan kikérdezem, biztosan léteznek praktikák az elmulasztására.

- Holnap! Összegyűlnek majd a szokásos családi uzsonnára, hogy megosszák mélyenszántó merengéseiket arról, mit gondolnak másokról. Ma igyekeztem nagyon jól viselkedni, hogy ne keltsen gyanút, de nem akarom sokáig halogatni, sőt. Minél hamarabb, annál jobb! Most, hogy itt az engedély.. lényegében bármikor nekiláthatnánk, nem? - lehuppanok az ágyra, és kétségek gyötörnek, a mikorról egészen biztosan. Letudhatnánk akár holnap, persze mire vezetne, akkor hogy dörgölhetném mindannyiuk orra alá, de eközben itt lebeg a fejünk felett Damoklész ostoba kardja egy egész esküvő megszervezésével, és ezt a legkevésbé sem kívánom. De hát férjhez is egyszer megyünk, és már a szoba berendezése is árulkodik róla, milyen elvárásokat támasztok mindezzel szemben.
- A hagyományokról, helyszínről még nem is beszéltünk.. ki lesz a tanúja? És hova akar menni nászútra? Remélem, nem most jut eszébe, hogy mégis muszáj az ágybavitelt eljátszanunk. - az asztalra mutatok, de talán magától is oda parkolna ki mindent. Érzem, hogy korogni fog a hasam hamarosan, de még így, a pillanat hevében sem tűnik a legbölcsebbnek vegyíteni a kaviárt az eperrel, és akkor már inkább a gyümölcs, tekintve, minek ágyaztunk meg.. És vigyáznom kell a pezsgővel is. Spiccesen még a szokásosnál is kiállhatatlanabb leszek.

18+

Elmosolyodom, magamban kicsit azt kívánom, hogy bár az én anyám is feladta volna már a harcot, és belenyugodott volna, hogy nem irányítja többé gyermekei jövőjét. Bármennyire szerette volna, soha nem volt lehetősége rá. Én szabad voltam már onnantól kezdve, hogy apám meghalt, és ezt a szabadságot átadtam a testvéreimnek is; úgy tűnik, hogy Bellatrix apja már feladta a harcot az élete irányításáért. Borzalmas lehet úgy élni, hogy valaki semmire nem vágyik a napi adag tején kívül.
- Azért, gondolom, nem lesznek boldogok. Biztosan ők akartak volna dönteni a kérdésben, legalább részlegesen beleszólást kértek volna.- egy pillanatra elgondolkozok azon, amit Bellatrix mondott a húgairól, arról, hogy nekik nincs beleszólásuk a jövőjükbe. Olyan hihetetlen elképzelni valakit, aki elmúlt tizennégy éves, és elfogadja, hogy a jövőjét megszabják helyette. Tudom, hogy ez a normális, ez a megszokott, de egyszerűen nehezen megy.
Szinte azonnal megkeményedek, ahogy Bellatrix elkezd azokról a dolgokról beszélni, amiket legutóbb vetettem fel, és hirtelen nem is tudom, hogy milyen módon, miképpen menjünk végig rajtunk. Persze, rendelkezésünkre áll egy egész élet, annyi különböző módon dughatunk még, ahogyan csak akarunk, de szeretném ezt az alkalmat különlegessé tenni- valószínű ez lesz az egyetlen, hogy a nő szobájában vagyok, és valamilyen értelemben lány még. Ebben a pillanatban mindenki tudomása szerint hajadon lányka csak, akinek egy gonosz, korrupt auror belopózik a szobájába, és leírhatatlan perverzségekre kényszeríti.
Lenémítom a szobát, és miközben meggyulladnak a fények, figyelem, ahogy a nő gyerekkori szobája feltárul előttem. Furcsa az időtlenség, amit egy gyerekszoba megőriz, a plüssállatok légiója, amit biztosan számtalan ünnepi alkalom alatt kapott meg, nevezett el, szeretett meg. Bizonyára nehéz lesz neki hátrahagyni ezt az otthont, még ha egy része vágyik is rá már hosszú ideje. Persze, annak semmi akadálya, hogy ennek a múltnak egy részét magunkkal vigyük.
- Holnap... azt hiszem, a holnapi nap tökéletes lesz arra, hogy összevesszek anyámmal, nincs semmi kifogásom az ellen az időpont ellen.- nem várom a legkevésbé sem a holnapi napot ebből a szempontból, a végeérhetetlen rikácsolást, úgyhogy el is döntöm, hogy iszok majd néhány pohárkával, mielőtt tálalom anyámnak a dolgot. Úgy képzelem, hogy Rabastan indifferens lesz, más meg nem igazán van, akinek számítana a dolog bármit. Rosamundi megtudja bagolyfordultával, és úgy képzelem, hogy örülni fog.
Elkezdek lepakolni a kijelölt asztalra, közben átgondolom a kérdéseket, amiket a menyasszonyom felvetett. Tanú tekintetében még nem gondolkoztam egyáltalán, több közeli barátom is van, de egyikük sem az a testvéri közelségben lévő, a Roxfortból nekem maradtak jó barátaim, de egy sem volt olyan legendásan közeli, mint amiről mindenki beszél. Rosamundi látszólag megtalálta ezt, Rabastanról viszont szintén úgy tudom, hogy nincs ilyenje. Talán a puszta szerencsén múlik az egész, bár igaz ami igaz, nekem voltak olyan barátságaim, amikről úgy hittem, hogy örökre szólnak.
- Nincs még tanúm. De szeretnék hagyományos esküvőt, igaz, viszonylag zártkörűt, csak a legszükségesebb vendégekkel. Gondolom, azért így is elég nagy esküvőre számíthatunk, ha minden unokatestvért beveszünk a listába. A házunknak van egy erre a célra tökéletes kis terme, magát a lakodalmat pedig megünnepelhetjük a szalonban. Ami a nászutat illeti... igazság szerint arra gondoltam, hogy bejárhatnánk egy egészen nagy területet a világból. Végig utazhatnánk. Vagy Önnek valami más kívánsága van? Hová szeretne elmenni a legjobban?- én majdnem biztos, hogy valami meleg tengerpartot képzelek el, de nincs nagyon kifogásom semmilyen más helyszín iránt sem. A lényeg úgysem az, hogy hol, hanem hogy kiben tölti az ember a nászutat, annyit fogunk szeretkezni, hogy biztos vagyok benne, hogy amúgy sem fogok túl sokat látni a külvilágból.
Befejezem a pakolást, és mosolyogva Bellatrixra nézek. Tetszik a szituáció, amit felhozott, sikeresen kizökkent a nehézségekből, amikre ma gondoltam szinte egész nap, és elképzelem, hogy csak a féltékeny sógor vagyok, aki úgy dönt, hogy él a lehetőséggel, és a nászéjszakát követően magáévá teszi a fiatal feleséget.
- Akkor, sógor és kötözés.- szinte válaszra sem várok, kilépek Rodolphus Lestrangeből, leülök a nő mellé, átkarolom a derekát, magamhoz vonom, és durván megcsókolom. Magamban egy pillanatra eszembe jut, hogy nem beszéltünk meg biztonsági szót, de most nem foglalkozok ezzel, úgyis tudom, hogy észre fogom venni, amikor valóban nem tetszik neki, nem csak karaktert játszik. Elveszem tőle a gyümölcsöt, félreteszem, megragadom a combja belsejét, durván megszorítom a lábát, a másik kezemmel pedig megfogom a tarkóját, nem hagyom, hogy eltávolodjon. Egy pillanatra abbahagyom a csókot.
- Jó estét, Mrs. Lestrange! A bátyám most nincs itthon.- a lába alá nyúlok, és egy kissé durva mozdulattal hanyatt döntöm az ágyon. A másik kezemmel intek egyet a pálcámmal, hogy az ágy végéhez kötözzem a karjait. Rámosolygok, azután a pálcámmal lehúzom a szoknyáját és kifűzöm a fűzőjét, az éjjeliszekrényre teszem a pálcát, és leülök mellé. - Arra gondoltam, hogy amíg nincs itt, megmutatom, hogy mit hagy ki. Egyetért?- leveszem róla a kioldott fűzőt, és miután félredobom, lenyomom Bellatrixot az ágyra, a számba veszem az egyik mellbimbóját, a bugyiján keresztül pedig masszírozni kezdem a lába közét. Izgalmas, hogy ilyen közel alszanak hozzá a rokonai, és fogalmuk sincs, hogy mi történik.

Megvonom a vállam a megjegyzésre, a nem döntés is egy döntés, épp csak ünnepnapok kellenek hozzá, hogy ezt megértsem, valami ájtatos kivétel, minden más esetben értetlenül és dühödten állok nőtársaim előtt, akik szívesebben jutnak az ebek harmincadjára, minthogy konfliktust vállaljanak. Ez utóbbi ránk nem volt jellemző, de soha, egyetlen körülmény sem volt rest jelezni, kopogtathatok nyitott ajtókon, egyiket sem úgy tervezték, belássak mögé. Mit tudom vagy bánom én.. lovak közé vetem a gyeplőt a saját ellenállásom felett is, mindazon csalódások után, amelyek sorozatban értek, talán némi megértésre is hajlamos leszek. Talán. Meglátjuk egy pohár ital után. Egy hete még abban sem voltam biztos, hogy fogok férfit látni valaha, és tessék.
- Mondja, tényleg olyan rossz az anyja, mint állítja? Nem engedem a gyermekeink közelébe, bőven elég volt a sajátom, tudom, milyen demotiváló minden nap emlékeztetve lenni kötelességekre, amelyeket egy boldogtalan élet diktál, és amelyeket igazán senki sem tart be, de mégis tenni kell. Brr, mindjárt elmegy az ember kedve az élettől is, ha ezekre az éltes dámákra gondol, akik a saját ügyeskedéseik áldozatai. - beleszagolok a poharamba, aztán gyorsan le is teszem: ez a monologizálás legkevésbé sem illik az alkalomhoz, de talán a gyertyafény, talán a véglegesség, amivel beleugrottunk mindenbe, hozza magával ezt a negédeskedést, undorító. Vagy csak Lestrange közelsége, ha őszintébb is lett, azért nem feledtem el, honnan indultunk neki ennek a hosszú menetelésnek, ha épp édes is lett közben.

- Dehogy veszünk, hová gondol! Ez egy zártkörű esemény lesz, had egye őket a fene a kíváncsiságtól! Ha tehetném, még a tulajdon rokonaim közül is csak kettőt invitálnék meg, de gondoljon arra is, ha már így sietünk, még a koszorúslányokat is nagy kaland lesz elkérnünk az iskolából, az unokatestvéremre így semmi szükség. - egyre inkább látom, milyen éhesek leszünk hamarosan, hát még majd a lepedők között eltöltött idő után, de irigylem most azokat a muglikat, akiknek csak úgy odahordják az ételt azok a futók, vagy kicsodák. Persze, talán inkább a szabadságot irigylem, ami annak adatik, aki éjnek évadján nem kell foglalkozzon vele, nehogy szó érje a ház elejét, tehet bátran amire kedve támad.
- Éppen utazhatnánk, igen, az nagyon jó volna.. Szeretnék látni egy tornádót! Meg azt a kanyont, és a gejzíreket! Esetleg a sivatagot is, mindenféle mostoha látványosságokat, amelyeket nem tartottak a rokonaim elég érdekesnek, hogy felcseréljék a kedvelt úticéljaikat. Nem bánom, ezek között pihenhetünk is, nincs kifogásom a tengerparton pihengetés ellen. - utána úgysem egyhamar kapok szabadságot a koboldoktól, és bár kijutott a kényelmetlen utazás minden gyönyöréből a tanulmányaim alatt, milyen más volna ezúttal legalább elfogadhatóan aludni. Bármit gondoljon is rólam a jegyesem a pusztákon eltöltött éjszakát követően, nincsenek teljesíthetetlen igényeim, csupa olyasmi, ami azért feltételezi, hogy nem vagyunk Hagrid. Döbbenetes, hogy még alkalmazzák, holott többekről tudok, akik tiltakozó leveleikkel nap mint nap szórakoztatták azt a hibbant vén hippit, ennek ellenére az kitartóan szemet hunyt az olyan apróságok felett, mint a pestisben végrángásait végző disznók szagával asztalhoz ülni, hogy a további alkalmatlanságokat ne is említsem.
- Tisztázzuk azért, mit értünk hagyományos esküvőn, ha már eddig semmi nem volt az körülöttünk. Például nem tűröm, hogy apám az oltárhoz akarjon vezetni, a fehér ruha.. az rendben van, de bárhogy verjék a terítéket az evőeszközzel, nem fogok csókra ugrálni, nem eszik olyan forrón. - megállok az ágy előtt csípőre tett kezekkel, és keresem az ellenszegülés jeleit Mr. Lestrange különben is gúnyos arcán. Meg fogom még járni ezzel, erre mérget is mernék venni, jókor vernek tanyát bennem a kétségek is.
- Azért nekem vannak még kérdéseim, ha nem is most azonnal. Veszélyes ember maga, Mr. Lestrange, ezen nem változtat, hogy közelebbről nézem, sőt. - már csak attól jobb, hogy kimondtam, ha épp eső után köpönyeg is, igazán nem ugrálhatok már ellene semminek, és nem is feltétlenül szeretnék, csak hát mindenkiben ott a félsz a jövőtől. Nem kötöttem rossz alkut, de életszerűtlen volna kicsit sem kételkedni a hátam mögött megannyi undorító, antraxhoz hasonlatos modorú és humorú férfival, köztük apámmal.

- Ja hogy máris.. jó.. kezdem érteni. - anyám gyakran megjegyezte, ha végül elér a balsors, majd hitvány csepűrágóként is kamatoztathatom a szopránom, elvégre úgy tűnik, ezen a téren nem szenvedek hiányt a jellemmel szemben, és hát valóban, büszke vagyok rá, hogy a hangom vetekszik az övével, valahányszor kenyértörésre kerül a sor. Megpróbálom elképzelni ezt a feleséget, akit csak úgy meglephet a sógora, és máris érzem, ahogy elönt a harag.. talán anyámnak kivételesen igaza volt valamiben, fel kell írnunk a kéménybe.
- Mit képzel maga utolsó szamárköhögés?! Mégis ki a búbánatos kurva istennyilának képzeli magát, maga here, maga utolsó ágrólszakadt utcaszéli kurafi köcsög?! Nem takarodik azonnal, van pofája betolakodni ide szólítás nélkül, ha jót akar magának, úgy elhúzza az összes rezgő, sápkóros román beleit innét, mintha sosem járt volna itt, mielőtt kikaparom a szemét, hogy a rák egye ki az összes szerveit..! - ha épp itt volna a pálcám is, biztos megátkoznám, ha már azt mondta, ennek a játéknak a lényege épp az, hogy ellent kell állni, ha abban díjakat érdemelnék, azokat el is nevezhetnék rólam. Tüzet tudnék okádni, ahogy fellök, hát mi ez, ki ez, hogy kivívja maga ellen a sorsot.. szinte meg is feledkezem róla, miért tesszük, amit, úgy elragad a hév.
- Értsen egyet magával a római pápa, vigye el a varnyú a szemét, hogy nem sül ki..! - lendületet veszek és visszakézből úgy pofán találom, hogy holnap is hátrafelé gyalogol majd tőle. Meghiszem azt, hogy cseng majd most mindkét füle, de hát az volt az állítás, hogy minden erővel küzdeni kell, hát abban nem lesz hiba. Nem vagyok meggyőzve ugyan a dolog sikerességéről, de hát nem tűrheti azért egy feleség sem, hogy ilyesmit műveljenek vele a tulajdon hálójában, gondolom csak muszáj valami valódi ellenállást kifejteni - cserébe nem fogok megharagudni, ha viszonzásra talál a szándék, sőt. Férfi sosem ütött még meg, olyan meg főleg nem, amelyiknek hagytam volna, és mint kiderült, az elsők mindig izgalmasak.

18+

- Hát... azt hiszem, hogy igen, tényleg ilyen rossz. Minden beszélgetésben legalább egyszer felmerül, hogy kinek mit kellene tennie, hogy jó aranyvérű legyen. És azt hiszem, ez már gyerekkorunktól ment folyamatosan, mindent azért tett, hogy irányítsa az életünket. Egyetértek a gyerekekkel kapcsolatban.- valószínű nem létezik jobb megoldás, mint anyám, ha valaki szeretné megutáltatni az emberrel az aranyvérű hagyományokat. Folyamatosan azon volt már a kezdetektől, hogy kitépje a kezünkből a kontrollt az életünk felett, és annyira irritálóan, olyan bután csinálta, hogy meglepő lett volna, ha végül nem úgy alakul minden, ahogy végül alakult.

- Én sem ragaszkodok nagy esküvőhöz. Őszintén szólva, rengeteg rokonomra egyáltalán nincs szükségem az életemben, ez egy remek alkalom lesz rá, hogy kinyilváníthassam ezt.- örülök, hogy Bellatrix nem akar olyan esküvőt, amilyet sokan erőltetnének, bár meglepne, ha ő is úgy képzelné ezt el, mint rengeteg más nő, aki romantikus regényeken nevelkedett. Persze, a romantika ellen semmi kifogásom, azt tartom rendkívül kellemetlennek, ha minden jött-ment második unokatestvér jelen lesz. Elég lesz valóban a legszűkebb rokoni kör.
Nevetek a tornádón, nem is Bellatrix lenne, ha kellemes francia tengerpartokra, egzotikus szigetekre, nagy hotelekbe vágyna. Nekem tényleg nincs kifogásom a nászút esetén a kivételes és ritka célok ellen, a lényeg az, hogy mindketten jól érezzük magunkat. Ami engem illet, szívesen kipróbálok valami újat.
- Nem ragaszkodok a tengerparthoz, de leülhetünk tervezni. Ha minden jól megy, össze fogok tudni két hét szabadságot is, és ha végig utazni akarunk, rengeteg minden bele fog férni. Az esküvőn meg nem ragaszkodok sem az oltárhoz, sem a fátyolhoz, sőt, az sem zavar, ha nem fehérben lesz. Szórakoztató lenne látni anyám arcát, ha vörösben jönne. A gyűrűt viszont mindenképpen szeretném. Mást... átgondolom, hogy mihez ragaszkodnék még, de őszintén szólva nem érzem azt, hogy bármi pótolhatatlanul fontos lenne.- kicsit engem is meglep magamban, hogy mennyire elengedem a hagyományos esküvő gondolatát, amit mindig elképzeltem, de most, hogy közeledik, azt érzem, hogy nem éri meg az ehhez kapcsolódó szervezést. Ami a gyűrűt illeti, ahhoz is főleg azért ragaszkodok, mert valahogy mindig az élt az egyetlen, garantált feltételként.

Szórakozott mosollyal nyugtázom, hogy igen, már elkezdtük, és szórakoztat a várható reakciója. Arra számítok, hogy eljátssza majd a kiakadást, tehetetlenséget, hiába vergődik majd, miközben mindent végigcsinálok vele, ami csak eszembe fog jutni. Mohón simítom végig a teste különböző pontjait, de amikor beszélni kezd, eléggé meglepődök, szinte ledöbbenek.
Felülök, és kicsit ki is esek a szerepemből, ahogy azon gondolkozok, hogy ez honnan jöhetett? Úgy értem, láttam már bizonyos dolgokat Bellatrixból, de a szóáradat, amivel eláraszt, a sértések válogatott formái így is teljesen sokkolnak. Szamárköhögés?! Köcsög?
Kevésen múlik, hogy nem borulok le az ütéstől, de megfejelem az ágy egyik tartó oszlopát, olyan kongással, hogy azt hiszem, kitörtem valamit, és rám fog szakadni a baldachin. Szinte reflexből kötözöm csak meg a végtagjait, miközben a másik kezemmel megérintem az arcomat, a szám sarkát, ami talán kicsit vérzik is, felszakadt. Voltam már jónéhányan nővel rengeteg helyzetben, de azt be kell vallanom, hogy ilyen még nem történt. Elmosolyodok, majdnem meg is jegyzek valamit, de végül szerepben maradok.
- Nahát, Mrs. Lestrange, így illendő köszönteni a tulajdon sógorát? Úgy tűnik, a testvérem még nem nevelte meg.- nem várok válaszra, varázslattal elvágom a bugyija pántjait a többi ruhát követően, félredobom a használhatatlan szövetdarabot, és miközben durván belekarmolok a combja belsejébe, megragadom a torkát, és keményen megszorítom.
Egy pár másodpercig gondolkozok rajta, hogy hogyan folytassam, azután úgy döntök, hogy átadom magam a szerepnek, a faszfej sógornak, aki nem akar mást, csak egy dugást. Elengedem a torkát, és felpofozom- messze nem olyan durván, mint ő engem, de nem is csak egy sima érintéssel fogom meg az arcát. A pofont követően megfogom a mellbimbóját, és miközben a másik kezemmel körbesimítom lent, rászorítok, és meg is csavarom.
- Folytassa csak, káromkodjon, kiabáljon, sikoltozzon, Mrs. Lestrange! Nem ér vele semmit.- továbbra is markolom a mellét, miközben széthúzom a szeméremajkait, végigsimítok a csiklóján, és érzem, hogy máris kemény vagyok. Finoman, három ujjamat használva kezdem dörzsölni, közben várom a további szidalmait. Nem csak felizgatnak, de szórakoztatnak is.
Pár másodperc után lecsúszok az ágyról, a lábai közé, dolgozni kezdek a nyelvemmel, közben pedig kibontom a nadrágomat. Úgy érzem, hogy gyorsan készen állna a folytatásra, de úgy döntök, hogy amíg legalább egy orgazmusa nem volt, nem hatolok be, azt akarom, hogy ezúttal nem fáj neki. Két ujjammal azért óvatosan kitapintom a hüvelynyílást, a hüvelykujjamat pedig ráhelyezem a csiklójára, ahogy elhajolok tőle, hogy beszéljek hozzá.
- A bátyám nem ilyen figyelmes, ugye?- óvatosan Bellatrixba tolom az ujjaimat, közben továbbra is várom a szidalmait. Nem számítottam erre az oldalára, tényleg dühösnek tűnik, és szórakoztató így szeretkezni.

+18 Örülök az anyósomnak, mint ablakos tót a hanyattesésnek, ha nem annál is jobban: az ilyet sosem viszi talicskán az ördög, ezek szoktak kétszáz évig is elélni, okvetlenkedni az ember körül, amíg aztán olyat nem talál mondani, ami igaz, de amiért majd bocsánatot lehet kérni, anyák napján orgonákkal járulni és kedvesmamázni, mert hát olyan nem lehet, hogy rokonságban ne legyen béke. Mrs. Lestrange igen rossz lóra tett velem, mert majd meglátja, hogy nálunk otthon sincs soha egyetértés, azt hírből sem ismerjük, ha meg ellenállásról volna szó, nem csinálja nálunk jobban egyetlen kormány ellenzéke, pillanatok alatt kialakul a patthelyzet, de a hangerő, na az nem csökken. Mentül inkább, annál jobban - ez is lehetne a jelmondatunk, apám javasolta is egy különösen hosszú, hónapokig tartó hadállás feloldása után, de azt is csak az oldotta meg, hogy elmúlt az alkalom, amin lehetett egymás haját tépni, döntés, na az ritka vendég maradt.
Azért adja magát a kérdés, hogy lett Rodolphusból ember ilyen körülmények között, mert bármilyen jó volna állítani, nem az én jóságos hatásom dajkálta az öntudatát, sőt. Talán a néhai apósom, aztán meg a hiánya: pillanatokra eljátszom vele, mi történt volna, ha fiatalon gondoskodnom kell a húgaimról, jövőjükről, nevelésükről, meg arról, hogy anyám mindenféle elméleteinek dögszaga ne járja át őket, de utóbbi ímmel-ámmal meg esett, ha épp csak annyira is, hogy Medának legyen kivel társulnia őrületek ellen. Úgy tűnik, egy család megannyi módon lehet alkalmatlan, csak ez a konkrét fajta kerülte el a figyelmem. Most persze repetázhatok belőle a sírig.

- Nem kellene fehéret viselnem, de hát ha egyszer olyan jól mutat rajtam. - a várakozásokkal ellentétben elképzeltem valóban, ha egyszer elborulna az elmém, minél nem adnám alább, és persze, hogy annyi réteget akarok, amitől el nem férhet mellettem senki véletlenül sem. Minél nagyobb a holdudvara, annál jobb: akkor volna igazán eltalált, ha anyám gyűlölné, de titkon biztosan támogatja, ha a Black-vagyon megsétáltatásáról van szó, az ilyen botrány mindig szívesen látott vendég, és a hozzá hasonlók egyébként is azóta készülnek valami kellemes feltűnésre, hogy megtudják, lányt várnak. Ő persze mindig úgy tesz, mint aki roppant illetlennek tartja, ha emlegetik, miben állt oltár elé, de ismervén a vehemenciáját, hangos szó, hogy nem tesz ellene, pedig a hangerejére sosem érkezett még panasz.
A többi dolgokra meg úgyis van még elég időnk, amúgy sem foglalkoztat, mit fogyasztanak a kevés vendégek, mit törődöm mások szórakozásával a saját esküvőmön. Soha jobb alkalom arra, hogy ahogy Rodolphus mondja, megszabaduljunk a szeméttől, mert nekem ugyan nem kell a kedveskedésük, kötelező karácsonyok, vacsorák, keresztelők, mind mehet a pokolba, ha holnap anyátlan-apátlan volnék is mehetek állásba, ezen ne múljon semmi.

Majdnem a szám elé kapom a kezem, úgy elhülök, mikor a feje azt a hangot adja ki az ágy oszlopával találkozván, majdnem meg is kérdezem, hogy nyulat fogott-e, azért ezt kevésbé hiszem, hogy sokat gyakorolják az ágyban, de hát ha egyszer azt mondta, nem lehet félig megülni a lovat.. Kereshetem az összes szereket, a Mungóig csak nem kell mennünk, de azért ezt nem így képzeltem el egészen, meg hát Rodolphus sem.
- Él-e?! Nagy kár esett? - a hallgatás nem jó jel, Blackéknél, és a sírkamrákban sem. Míg azt fontolgatom, az orra tört-e, vagy homloka, van pofája megkötözni és nem odaköhögni valami istenhozzádot. A szája csúnyán felszakadt, most már látom, belekóstolt abba a fába rendesen, abban nem volt hiba. És mégis folytatná.. hihetetlen ez az ember.
- Hát a devla vigye, ahová akarja..! - azért csak meg kellene nézni azt a sérülést, az agyrázkódás nem kiskanalas desszert, egyszer még az unokaöcsémmel leestünk a szilvafáról, aztán napokig hátrafelé tudtunk csak menni és pislogni. Elterülök, mint az alföld, próbálom lehámozni magamról a kezeit meg a béklyót is, szóhoz jutni, hogy hát azért legalább egy gyors vizsgálatot engedjen meg, annak senki nem fog örülni, ha még hányni is tervez ilyen traumák után, de akkor hűlök el igazán, mikor megpofoz. Nem vagyok elég gyors, hogy megharapjam, de meglesz a böjtje, ezt ígérem már szemmelverés közben is.
- Hogy vágna magába a rohadás, nem jutott magának elég pofon purdéként?! Nőt se lásson többet, mint a koporsója belsejét! - de most már erősen meg vagyok hasonulva, pedig azt hittem, majd engem dehogy lehet ledominálni, nem is vágyom ilyesmire annyi év permanens forradalma után, de míg Rodolphus kezét figyelem - és készítem magam lelkiekben arra, amire nem lehet - átfut a fejemen az a fejtegetés, ki tudja már, hol hallottam, a hétköznapokban erős személyiségek bizony roppantul élvezik, ha a magánéletben végre fölébük kerekedik valaki..
A kedvenc részem továbbra is az, amit a szájával csinál, így egészen megbocsájtható még a durvaság is - az ujjai most is fájnak, nem tudom elképzelni, hogy lesz olyan, amikor nem így lesz, sőt, ha lehet, most még kellemetlenebb, ettől pedig dühítőbb: nem tudom, mi volt előbb, tyúk vagy tojás, talán a mérgem miatt bánt jobban, de a sziszegés úgyis tudtára adja. Már tegnap is meg voltam győződve, hogy elmúlik, nem múlt el. Nincs igazság a Földön.
- Ha elenged, kiírtom az egész családját...! - na hogy ezt minek mondtam, ötletem sincs, ritka hülyén hangzik, de hát nem nagyon lehet érdemeseket odabökni kikötözve. Megpróbálom kihúzni a kezem a gúzsból, de esélyem sincs, csak igyekszem talán hasra fordulni, mintha úgy valami előnyhöz jutnék feltérdelve.. de hát még mindig nem tudom, nem lágyult-e meg az agya, nem is nagyon tudok ettől függetleníteni.