Sötét van és hűvös, az idő nyirkos, a macskakő meg csak úgy csikorog a cipőnk alatt, ahogyan a hoppanálási ponttól a cím felé igyekszünk, az utolsó pár lépésnél az eső is elered, hangosan kopog a taláromon. Pálcát húzok, szótlan érintem vele a nehéz mahagóniajtó vasalatát, néma varázslatok sorát mormolva: hangosan, nyikorogva tárul fel, bentről nehéz dallamok szállnak egészen az ajtónyílásig, kacajok és búgós hangú lányok neszezése hallik, halvány, kósza fények sejtetik az odalenti hangulatot, galleonok csörgése, zárak kattanása vonzza beljebb mindazokat, akik bűne szeretnének esni.

- Ezt kérem vegye fel kiasszony. - A talárom belső zsebéből maszkot húzok elő, szépen hímzett, fekete darabokat az egyiket pedig Narcissa felé nyújtom. - Odabent mindenki álarc mögé bújik, tudja Ms. Black, könnyebb így levetkőzni minden gátlást, elrejtőzni mások elől. - Sejtelmesen mosolyodom el míg egy rövid pálcaintéssel magamra öltöm a szemeimet egészen szabadon hagyó anyagot. - Segíthetek? - Van ebben valami egészen izgalmas, elszökni valakivel, közös titkon osztozni, meglesni egy bűnnel átitatott helyen olyasvalakit, akiről az ember nem is sejti, hogy képes bűnbe esni.

Mögé lépek egészen várakozva: talán meggondolatlanság volt beleegyeznie, hiszen odabent bármi megtörténhet, szemtanúk nélkül, védelem nélkül egészen botorság olyan fiatal lányoknak itt megjelennie, mint ő - ez rejti az egész izgalmát, hatalmat ad a kezembe, úgy vezethetem a helyzetet ahogyan én szeretném, bármit megtehetek, bárki lehetek. - Kérem ígérje meg, hogy rögtön szól, ha túl sok minden Önnek, még véletlenül sem szeretném, ha a későbbiekben azért kerülné a társaságomat, mert ígéretet tettem, hogy elhozom Önt ide. - Megérintem a haját ahogyan felkötöm a maszkot, puha és selymes, tökéletes, nem is bírom megállni, úgy lépek el, hogy végig simítok rajta és egyetlen egy hajszál sem marad a tenyeremen. Visszalépek mellé, sejtelmes pillantást vetve rá, a hely varázsa a kiszámíthatatlansága, a lehetőségek tárháza és ha utánam lép, ha lekanyarítja a válláról a talárt és felakasztja ő is, az ajtó magától záródik be mögötte.

Nem tudtam, mit illik egy olyan helyre felvenni, ahová mr. Malfoy elvinni készül, megkérdezni pedig szégyelltem, s ő magamagától nem mutatta a hajlandóságot, hogy beavasson. A későbbiekben, ha esetleg úgy alakul, hogy ennél a mostaninál sikerül bensőségesebb viszonyt kialakítani, mindenképp tartok majd egy alapos kioktatást Lucius tanári képességeit illetően.

Így végül mélyen dekoltált, a hátán is mélyen kivágott, fekete csipkeruhát választottam. Olyat, amelyet megvásárol az ember lánya, de nem igazán mutogatja, főleg nem az apja előtt, s egészen addig pihen, alaposan eldugva egy fiók legmélyére, míg el nem jő a megfelelő alkalom, hogy viselje. Úgy vélem, ez megfelelő alkalom egy kihívó ruha viselésére. Hadd élvezze csak Malfoy, hogy a magunk szórakoztatására bármilyen tudok lenni; jólnevelt az anyja előtt, elegáns az úri eseményeken, a sötétben kihívó.
Vastag, bélelt talár alá rejtem a tisztességes helyekre illetlen öltözetet, s az esőtől sikamlós macskakövön Malfoyba kapaszkodva megállapítom, hogy talán a cipő sem volt a legtökéletesebb választás.
Röviden szusszanok, mikor megállunk végre a sikátor végén, a vastag ajtó előtt. Bármi is van azon túl, úgy sejtem, többé nem lesz semmi ugyanolyan, mint előtte volt, ha átlépem a küszöbét.
Várakozón Luciusra pillantok. Egy egész hosszú pillanatig úgy érzem, akár bele is tudnék fulladni a szeme kékjébe.
‒ Szólhatott volna, hogy készüljek a magam álarcával ‒ vonom fel a szemöldököm, a hangomban megrovás, ahogy elveszem tőle az álarcot, s rövid ideig az ujjaim között forgatva vizsgálom, mígnem visszanyújtom felé, ahogy felajánlja a segítségét, s kissé féloldalasan fordulok, hogy egyszerűbben kerüljön mögém. ‒ De nem haragszom, egész tisztességes darabot választott, még illik is a ruhámhoz. Majd meglátja ‒ mosolyodom el cserfesen, s bár a mögöttem álló férfi minden bizonnyal nem látja, azért úgy gondolom, a hangomon hallani fogja.


‒ Kedves, hogy így aggódik a lelki nyugalmamért, mr. Malfoy ‒ fordítom hátrafelé a fejem, hátha sikerül elkapni egy futó pillantását. ‒ Mindenképp jelezni fogom, ha túl sok az erkölcstelenségből, de csakis akkor, ha ön meg azt ígéri meg, hogy esetleg lányos zavarom miatt nem gondol majd gyávának. Ha mégis úgy alakul, hogy sokallanám, ami odabenn történik ‒ fejemmel a zajok irányába intek, ahogy utána indulok, majd példáját követve könnyed mozdulattal nyitom szét a taláromat, s olyan gyorsan kanyarintom lefelé, hogy nem is adok neki esélyt arra, hogy esetlegesen lesegítse rólam. Tenyereimmel végigsimítom a combomra tapadó szellős szövetet, s kissé várom a hatását, majd Luciusra mosolygok. ‒ Mutassa az utat, Mr. Malfoy.

A megrovására csak lesütöm a pillantásom, mint egy éppen megszidott gyermek, de ez is csak egy begyakorolt frázis: tulajdonképpen betudható az izgatottságnak, a titkolózásnak, bármilyen eposzi érzés számlájára lehetne írnia feledékenységemet. - Elnézést kisasszony. - Bűnbánóan pillantok csak fel, Narcissa mégis csak önállóbbnak tűnik, mint ami a legtöbb eladó sorban lánytól elvárható, és ez igazán különlegessé teszi őt, éppen csak megfűszerezi a róla alkotott képet: meg lehet törni vagy akár tovább ápolgatni szárnyai bontogatásában. - Be kell vallanom, hogy segítséget kellett kérnem a boltban, nem értek annyira a női divathoz. - Finom mozdulatokkal kötöm meg a maszkot, mintha csak hímestojáshoz érnék, óvakodom attól, hogy a haját húzzam vagy túl szorosra kössem. - De kétlem, hogy létezne bármi, ami ne állna jól Önnek. - Narcissa szép, meglehetősen szép, szinte elképzelhetetlen, hogy alabástrom bőrén létezzen bármi, ami rosszul állna. - Izgatottan várom, ha már így beharangozta, gondolom egészen különleges darabról van szó. - Ha már így megemlítette biztosan nem egyszerű, hétköznapi ruhadarabról van szó. Belemosolygom az utolsó mozdulatba ahogyan végig simítok a haján, ragadós a jó kedve.

- Megígérem. Az is egészen nagy bátorságra vall, hogy egyáltalán eljött. - Egészen sok veszélyt jelenthetne számára egy ilyen kétes helyen egy számára alig ismert férfival mutatkozni. Talán meggondolatlanság, de akárhogyan is legyen vagy túlságosan könnyen bízik meg másokban, vagy sokkal magabiztosabb és önállóbb, mint amilyennek első pillantása gondolná az ember.

A pillantásom leszalad a dekoltázsára amint leveti a talárt, egy kissé felfalom, mielőtt felpillantanék rá: meglep, de nyilván a meglepődöttségem felülírja, hogy tetszik az amit látok. Kedvem lenne csak közelebb lenni, az ujjam hegyével végig simítani a kulcscsontján, belélegezni az illatát. Még a torkom is kissé megreked. - Igaza volt, illik a ruhájához a maszk. - Össze kell szednem magamat. - Ön pedig lélegzetelállítóan fest Ms. Black. - Elismerően pillantok rajta végig újra ahogyan a karomat nyújtom felé. - Mint a legutóbbi alkalommal, most is szerencsés vagyok, hogy megtisztel a jelenlétével. - Lassú, szinte andalgó tempóra invitálom, hogy a félhomályba burkolódzó folyosón haladva az első terembe érhessünk: füst, konyak, minőségi lángnyelv whiskey, frakkba öltözött emberek tömkelege, szerencsejáték. - Van kedve kockázni? - Húzom egy asztal közelébe. - Csak tippelnie kell, hogy a játékvezető pohara alatt milyen számok vannak. Összesen nyolc darab kocka játszik és mindig felül kell licitálnia az Ön előtt lévőt. - Félrebiccentem a fejemet ahogyan a válaszára várok - a kezébe adom a döntés lehetőségét.

‒ Ne aggódjék, mr. Malfoy, már az is tökéletesen imponál, hogy vette a fáradtságot bármennyit is foglalkozni a női divattal a kedvemért ‒ mosolyodom el kegyesen, s kedvem lenne megmutatni neki az engedékeny arcomat ‒ lássa, hogy olyan is van nekem ‒, de inkább nem mozdulok egy centinyit sem. Felettébb kellemetlen lenne, ha forgolódásomnak köszönhetően még a végén becsípné a hajam a szalaggal.

Egy rövid pillanatig végül mégis csak a szemébe nézek, s próbálom kiolvasni belőle, hogy őszintén gondolja, amit mond, vagy csupán csak nekem szánt műsor. Én persze egyetértek vele: egy majdhogynem vadidegen férfival egy felettébb rossz hírű helyen felbukkanni alighanem nagy bátorságra vall, hacsak nem ostoba vakmerőség, s a kettőt olyan vékony vonal választja el csak egymástól, hogy tán igazi szakértők se tudnék előre megállapítani. Úgyis mindig csak utólag tud okos lenni az ember, hiába érzem én most azt, hogy oroszlánokat megszégyenítő bátorság feszíti a mellkasom ‒ ha Bellát kérdeznéd, ő minden bizonnyal inkább ostobának jellemezne ‒, ha valami balul sül el, az ellenkezője fog bizonyosodni. Nem hiába írják a történelmet utólag… a győztesek.

‒ Köszönöm, mr. Malfoy, ön sem visszataszító ‒ mosolyodom el cserfesen, megfürödve a pillantásában. Nem tudnám megmondani, mi az, ami ennyire tetszik benne ‒ talán az, hogy Bella ilyen rossz választásnak tartja, talán, mert valamelyest involvált Meda is ‒, de valami mély, állatias vágyat érzek néha iránta, úgy akarom, ahogy nem kaphatta meg senki, mint ahogy tolvaj akarhat egy igazán szépen megmunkált gyémántot. Szívesen birtokolnám önt, Lucius.

Elfogadom a felkínált kart, hagyom, hogy a füstös félhomályban vezessen. Beleszippantok az alkoholpárába.
‒ Sose kockáztam még ‒ vonom meg a vállamat egészen közömbösen, pedig én már tudom, hogy mindent ki akarok próbálni ma este. Legalábbis bizonyos keretek között értve mindenképp, amíg pedig csak pénz a tét, addig igazán elfér a kiszabott határokon belül.
‒ Jó, de egyszer csinálja maga ‒ pilláim árnyékából pislantok kérőn az arcára, még az alsóajkamra is ráharapok enyhén, hogy hatásosabb legyen. ‒ Én majd odaállok ön mellé, és szerencsét hozok.

Felnevetek Narcissa válaszán, felszabadultan és játékosan: nem tudom megjátszott-e mindez vagy éppenséggel teljesen természetes, de akárhogyan is legyen, felülmúlta minden elképzelésemet. Igazán csak egy egyszeri sétának indult, felszínes, érthetetlenül sótlan társalgással, elvárásokat sem állítottam fel vele szemben, manapság úgyis arra vágyik a férfiember, hogy a nő ne legyen több egy szép kiegészítőnél, a gondolatait tartsa csak meg magának, mosolyogjon, bájologjon és az unalmas pillanatokat a legnagyobb hozzáértéssel hessegesse el. Hatalmas kincs tehát, ha a dísztárgynak nevelt hölgyek közt olyan kincsekre lelni, mint ő it: a humor több, mint szükség; az önbizalom nem egy belenevelt erény; az izgalom minden amit magamfajta, fiatal férfi olyasfajta nőktől remél, mint Narcissa. - Örömömre szolgál, hogy kedvét leli bennem, nem titkolt célom, hogy egy unalmas esténél mélyebb nyomot hagyjak Önben kisasszony. - Sejtelmesen mosolyodom el, szinte érdesen, egészen éhesen.

Végig mérem a társaságot, a cigarettafüstbe burkolódzó alakokat, ha jól sejtem Mr.Black is megannyiszor fordul meg ilyen és ehhez hasonló helyeken: mennyire izgalmas lenne, ha az egyik sarokban megpillanthatnánk - szinte lehetetlen lenne felismernünk egymást, de elég adrenalin löketet adna a lebukás veszélye ehhez a pillanathoz. - Ugyan, egyáltalán nem nehéz játék. Fortunáé minden lehetőség benne. - Az asztalnál ülőket figyelem, ahogyan a tekintetük izgatottan tapad a játékmester poharára, éhes varjúként méregetik, szinte egészen nagyon széttépik egyetlen pillantással.

- Ahogyan óhajtja Ms. Black. - Kimérten bólintok rá míg a játék végét figyelem. - De nem gondolja, hogy izgalmasabb lenne egymás ellen játszanunk? - Kíváncsivá tesz, hogy meddig merne elmenni, hogy milyen mélységekbe lehetne belerántani, hogy van-e pont, ahol nemet merne mondani. - Addig vegyen csak egy italt kisasszony. - Biccentek a felénk lebegő, whiskytől roskadozó tálca felé, amint helyet foglaltam. Hátrapillantok rá, elérhetetlenné festi a lágy füst, s miután betoltam a saját, kezdő tőkémet a játékba és várom, hogy a játékmester elindítsa a kört még fél szemmel hátrapillantok. - Kívánjon sok szerencsét nekem Ms. Black. -Halkra fogom a hangom a minta pohárban rázkódni kezd a sok kocka, mintha nem is rajtam hanem egyenesen rajta múlna: ha nyerek egészen hatalmas mennyiségű galleonnal emelkedem fel, ha pedig vesztek akkor kevésbé öntelten adom át a helyem.

Csak egy szívdobbanásnyi időre hökkenek meg Lucius ajánlatán, s pillanatnyi megdöbbenésem egy halvány mosollyal leplezem el. Kissé el is szégyellem magam, hogy nekem eszembe se jutott: csak fokozná a helyzet izgalmát, ha egy asztalhoz ülnénk le játszani, egymás ellen. Most először egy kissé kényelmetlenül érzem magam, ez mégis csak egy olyan terep, ahol ő mozog otthonosabban, s igazán csak most értem meg, mennyivel fölényesebb helyzetben van nálam, hogy milyen ingatag is jelenleg a pozícióm. Ha bármivel is vissza akarna itt élni, nem tehetnék ellene semmit, s persze, hírbe hoznák őt is, de kétségtelenül én húznám a rövidebbet.
Ilyen bizalmat még senki más irányába nem tanúsítottam, mint a testvéreim, s így átengedni más kezébe a gyeplőt kissé talán meggondolatlan döntés lehet részemről.
Az adrenalin öklömnyire rántja össze a gyomromat, izgatottan elmosolyodom.
‒ Talán majd a következő körben beszállok ön ellen ‒ döntöm kissé oldalra a fejem, majd még mielőtt lehetősége lenne leülni, gyengéden megérintem az alkarját. ‒ Izgalmas lenne, ha álneveket használnánk, nem? ‒ pillantok rá a maszk alól. Talán jobb is lett volna ezt a bejárat előtt megbeszélni, kissé bánom is, hogy előbb nem jutott eszembe. Ha másért nem is ‒ mert bár tényleg izgalmas volna ezegyszer nem a saját arcaim valamelyikét magamra venni, hanem valaki teljesen mást eljátszani, s talán így lehetnék a valaha volt legőszintébb önmagam ‒, de ki tudja, milyen alakok járnak ide, talán biztonságosabb volna, ha nem emlegetnénk fenhangon a nevem túl sokszor.

Megragadok egy poharat a mellettem ellebegő tálcáról, még mielőtt követném Malfoyt az asztalhoz. Nem szoktam a lángnyelv whiskyt, édes bort kóstoltam csupán, aranyló pezsgőt, ilyen durva italhoz nem szokott a szám. Csak azután kortyolok bele az italba, és fintorgok, miután Lucius már javában háttal van nekem. Halkan megköszörülöm a torkom.
‒ Sok szerencsét! ‒ mosolyodom el féloldalasan, s mialatt elfordul tőlem, gyorsan megiszom a maradék alkoholt, erőlködnöm kell, hogy ne köhögjek, s épp csak egy másodpercre grimaszolok az égető, kellemetlen érzés hatására. Malfoy mögé lépek, egészen közel, s mikor bemondja a számát, gyengéden a vállára fektetem a tenyerem, mintha tényleg valami szerencsét hozó talizmán volnék.
Szeretném, ha mindenki látná, hogy mi itt most összetartozunk, s ehhez nem kevés bátorságot ad az ital, máris érzem, hogy kissé a fejembe szállt.  
‒ Gratulálok ‒ biccentem oldalra a fejem, ahogy felemelkedik az asztaltól, megszaporítva a pénzét. ‒ Látja, mondtam, hogy szerencsét hozok. Ha rosszul menne a sora, csak kérnie kell, elkísérem máskor is.

A tekintetem megvillan a gondolat folytatásán, ezernyi izgalmas mozzanatot tudnék elképzelni a játék során: mellkas alatt összefont karokra, megvillanó combokra, megjátszott, ártatlan pillantásokra és ahogyan egy tized másodpercig még őt nézem arra gondolok, hogy vajon ez a ruha minden ami a bevállalósságát méri, vagy Narcissa Black tud meglepetéseket okozni? Elvégre ez a hely mi másra lenne jó, ha nem arra, hogy az ember hátra hagyja önmagát? Az ajtón belépve a talárral együtt akaszthatja fel, hadd lógjon csak, hogy majd az este után, alkoholtól mámorosan, szivarfüsttől terhesen úgy vegye vissza magára, mintha ilyen könnyedén lehetne gátlásokat levetkőzni. - Szerintem szerencsés lenne a játékban. - Kezdők szerencséje.

- Ahogyan óhajtja, Ms. - Rá kell harapnom a nyelvemre nehogy újra megszólítsam, ugyanakkor a szemöldököm érdeklődve szalad fel a maszkom mögött, kíváncsi lennék, hogy milyen álnevet talál ki magának, hogy mit kér hogyan is szólítsam. - Kérem szólítson csak Nicholasnak. Az ezerháromszázas években élt felmenőm után, meg aztán úgy gondolom, hogy a Nicholas elég gyakori név ahhoz, hogy Önön kívül senki ne tudja kivel is áll most szemben kisasszony.  - Van ebben valami borzasztóan izgalmas, abban, hogy egy éjszakára bárkivé változhatunk: ha akarom a következő terembe vezető ajtónál a falhoz nyomhatom, ha szeretném, két ital után akár egy félreeső szobába is vonhatom; ha akarom egész éjjel ülhetünk itt, ha akarja azt csinálok vele, amit csak szeretne.

Én is elveszek egy poharat a tálcáról, mielőtt leülnék és minden figyelmemet a játéknak szentelném. Felteszek egy bizonyos mennyiségű galleont miközben az italba kortyolok, a figyelmem a játékra, a kimondott tétekre koncentrálódik, s csak akkor zökkenek ki kissé amikor a keze a vállamat érinti, puha érintés ez, gyengéd és meglehetősen finom, olyan amiből az ember még többet szeretne, amitől képes lenne kiszorulni a tüdejéből a levegő ha máshova esne ez az érintés.

Elégedetten emelkedem csak fel ültömből a nyereség után, elkapom a kezét, hogy a kézfejét csókolhassam, hűvösnek érzem a bőrét. - Nem is tudom, hogy képes leszek-e többször Ön nélkül nyerni. - Késlekedve eresztem csak el, hogy újra az italomba kortyolhassak. - És mit gondol, a csúcson kellene most abbahagynom más szórakozás után nézve vagy játszanom kellene még? - A tekintetem félrecsúszik ajtók felé, ezernyi titkot ígérve még: minden csak Narcissán áll.

‒ Nicholas ‒ ismétlem el utána, halkan, lágyan gördülnek le a nyelvemről a hangok, akárha titkot súgnék, édesen veszélyest, mellyel óvatoskodni kell. Végigkóstolom a hangokat, s tulajdonképpen találom éppen olyan jónak, mintha azt mondanám Lucius, ezt is, azt is lehetne ugyanolyan érzékien súgni. Elgondolkodva rágcsálom a szám szélét, miközben a maszk mögött hűvösen csillanó kék szemeit fürkészem. ‒ Charlotte ‒ mosolyodom el végül már-már kedvesen, ahogy ‒ mint ahogy bemutatkozáskor illik ‒ a kezem nyújtom felé, de nem kézcsókra, könnyedén és nőiesen, mint ahogy anyánk tanított, hanem mereven és egyenesen, mint ahogy férfiak adják a jobbjuk egy másik férfinak. Nem gondolhatja Malfoy, hogy csak mert hajlandó voltam kiszolgáltatni magam neki ebben a kényes helyzetben, ne volnék vele egyenrangú.

Időm sincs elragadni a kezem, miután a játék végeztével a vállán pihenő tenyerem után nyúl. Kétségkívül az ital okolható a gyengeségért, melyet a térdemben felfedezni félek egy pillanatra, mintha villámok cikáznának az izmok és szövetek között, nem olyan szende lányosan, hanem nagyon is határozottan a belsőcombom bizsereg. Egész kipirulva mosolyodom el, s miután elenged, legyezni kezdem magam a kézfejemmel.
‒ Roppant kíváncsi természet vagyok, Nicholas ‒ magyarázom, ahogy féloldalasan elfordulok az asztaltól, a testtartásommal is jelezve, hogy nem igazán kívánok most több időt eltölteni a szerencsejáték ezen formájával. ‒ S ha jól sejtem, ez még csak az előszobája mindazon tiltott élvezetknek, melyekkel megismerkedhet itt az ember ‒ ahogy egy újabb pohár után nyúlok a mellettünk ellebegő tálcán, megindulok a helyiség bejáratával ellentétes irányba, amely reményeim szerint a belsőbb termekbe vezethet. ‒ Egyébként is, kissé túl meleg van itt, nemde? ‒ mosolygok rá egész pajkosan, a fekete álarc árnyékából kihívóan pillantva rá.