Londonban születtem a gyerekkorom átlagos volt ezért nem is nagyon mesélnék róla, ugyan olyan volt, mint mindenki másé. Furcsa módon a jó emberek táborát erősítem, pedig néha-néha úgy érzem, hogy a sötét oldal, Voldemort oldala sokkal inkább hozzám illik, mert néha a lelkemet is sötétnek érzem. Szeretek kint ücsörögni a kertben a vihar kellős közepén, nézni ahogy a villámok cikáznak az égbolton, szeretem a sötét dolgokat, a sötét oldal dolgait, de mindazonáltal bántani soha nem tudnék senkit. Fizikailag nem tudnék senkit sem bántani, pont ezért érzem a mai napig is jól azt a a döntést, hogy én ezen az oldalon állok.
A személyiségem, nos... Előszeretettel szoktam másokat cikizni, szeretek mások lelkébe bele taposni, de ugyan akkor nekem is van egy érző, gyengéd oldalam amit nem mindenkinek mutatok meg. Csak két személy van, a mi kis bandánk, Harley-vel. Velük még az első napon találkoztam össze és meg is találtuk egyből a közös hangot.

Nagyon izgultam az első napomon amit a Roxfortban töltöttem. Féltem attól, hogy nem fogok barátokat szerezni, vagy talán, hogy a Teszleg süveg a Mardekárba fog beosztani, vagy a Hugrabugba. Ez a kettő ház volt az ahova nem igazán szerettem volna bekerülni, de talán a Süveg megérezte azt, hogy nagyon nem szeretnék ezekbe kerülni és beosztott a Griffendélbe. Szinte hallani lehetett ahogy a kő leesik a szívemről, annyira megkönnyebbültem. Leültem azzal a lánnyal a Griffendélesek közé akit még a vonaton ismertem meg. Végig beszéltük egymással az egész utat, csomó mindent megtudtunk egymásról. Kedves lánynak találtam, együtt is mentünk be az iskolába és együtt izgultuk végig, hogy hova osztanak be minket, majd mikor mind a ketten ugyan abba a házba kerültünk be, akkor mosolyogva ültünk le az asztalhoz és elkezdtünk enni a csodálatosabbnál csodálatosabb és mennyei ételekből.
Mikor elsétált mellettünk egy másik elsős akkor egyből megjegyzést tettem az arcára, tele volt pattanásokkal és a haja is töredezett volt. Harley-vel össze mosolyogtunk és ebben a pillanatban szerintem mind a ketten éreztük azt, hogy mi nagyon jóba leszünk egymással, hogy talán még az is lehet, hogy legjobb barátnők leszünk és egymást támogatva fogjuk végig járni a Roxfortot. És így is lett, habár hozzánk csapódott még egy lány aki ugyan olyan, mint mi, pont ezért lettünk mindannyian jóba. És így jött létre a mi kis triumvirátusunk ami a mai napig is működik. Nem szakadtunk el egymástól, mikor vége volt a tanévnek akkor is csak pár hétig voltunk külön, nyáron is sok közös programot találtunk ki, mert tudtuk, hogy mind a hármunknak szüksége van a másikra, így vagyunk egy egész.
Immáron jó pár éve, hogy a Roxfortba járok, de semmi sem változott. Ugyan úgy szeretek kritizálni másokat, belekötni másokba, talán csak annyi változott, hogy az évek folyamán kicsivel megkomolyodtam.