Egy rakás papírral a kezemben sétálok ki az udvarra. Már nem azért, mert ez így menő, csak egyszerűen nem volt más választásom. A javasasszony mintha említette volna, hogy ne egyszerre vigyem el az üvegházba Bimba professzornak őket, mert nem fogom elbírni, de hát ugyan miért is fordulnék két kört? Hogy mennyi az a sok? Pont elég ahhoz, hogy ne lássak ki a papírtömb mögül. Vállamon már a táskám is félig lecsúszva lóg, ami persze csak rásegít egyel ahhoz, hogy még rosszabbul egyensúlyozzak végig az úton. Többen nevetnek rajtam és összesúgnak, egy ismerős hangra még oldalra is fordítom a fejem. - Mi az, muglikedvelő, csak nem a listádat viszed azokról akiket eddig megkörnyékeztél? Hallottuk ám a múltkor, mi volt, a nővéred elmesélte! - Hosszas nevetés, amire természetesen kicsit elvörösödöm. Nem csak a nővérem okozta szégyen miatt, hanem a düh is közrejátszik. Miért bántanak az emberek azért, mert kedvelem a muglikat? Én mindenkivel jól bánok, de mondjuk lehet, hogy ez sem egy okos dolog. Aki velem nem bánik úgy, talán azzal... nekem is galádnak kellene lennem. Gondolataim teljesen máshol járnak, elbámészkodom és a következő pillanatban pedig nekiütközöm egy lánynak. A papírok szétszóródnak, a lenge szél néhányat még arrébb is fúj, mire én fejemet kapkodva próbálom a menthetőt megvédeni a lehetséges elkeveredéstől. Bimba professzor így sem fog nekem örülni, több mint valószínű. Pár másodpercig szinte fel sem nézek, kinek okoztam a bajt, kinek mentem neki, mire elkerekedett szemekkel azonosítom be a csajt és mosolyodom el halványan. - Evangeline? Hát te? Hogy-hogy itt vagy? Ó, izé, bocsáss meg, elterelték a figyelmemet... - Húzom el a számat, és próbálom összekapni a papírokat egy kupacba, persze teljesen rendszertelenül. Jaj nekem, mit fogok ezért kapni! Párhuzamosan persze Eva is a fejemben jár, hogy vajon van bármi oka annak, hogy itt van? Ha jól emlékszem, aurornak tanul. Lily sem említette még, hogy ismét itt van. Vajon ő tud róla? Kíváncsi lettem.
The best feeling is when you know that you have a place where you can return in anytime.
Hihetetlen. Megint itt voltam, és már megint szemtanúja lehettem annak az öröklődő viszálynak. Kezdtem magam úgy érezni, mintha annak a bizonyos Shakespeare-drámának, a Romeo és Júliának egy groteszk, abszurd változatába csöppentem volna. Már csak a két címszereplő hiányzott hozzá, de hogy én nem leszek semelyik, ebben biztos voltam. - Fékezd a nyelved, fiacskám! Tűnsz azonnal a házvezetődhöz, és örülj neki, hogy nincs jogom pontot levonni! – azonnal a szerencsétlen, védtelen csajszi segítségére siettem. Marlene Marlene és a többiek persze, még nem is tudták, hogy itt vagyok, egyedül az igazgató és egykori házvezetőm rendelkeztek ezzel az információval. - Marlene! – arcomon hatalmas vigyor terült szét, az a jól ismert, régi, csibészes mosoly, és még azt sem bántam, hogy nekem ütközött. Még a papírokat is segítettem begyűjteni egy egyszerű Invito segítségével. Szerencsémre én már varázsolhattam bármikor muglimentes környezetben. – Meglepetééés! Na, igen, nem is csodáltam, hogy rögtön elárasztott a kérdésekkel, nekem is lett volna egy rakás, de egytől annyira furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mindennél előbbre helyeztem a listán. - Lil még mindig kosarakat osztogat szegény James pajtásnak? – nem bírtam megállni, hogy ne érdeklődjem meg, ám ezúttal a vigyor az én arcomra is fagyott. Aki jól ismert, az tudta jól, hogy miért. – Mesélj, mi történt veletek? Jól vagytok, ugye? Mindenképpen biztonságban akartam tudni őket, főleg Lily-éket. Állandóan aggódtam, amióta megállás nélkül érkeznek a hírek, ráadásul most már élesben végeztem a munkám, már csak annyi volt hátra, hogy hivatalosan is rendtag lehessek. Nem nagyon törődtem azzal, hogy mit gondoltak rólam mások, én mindig is az a fajta nő voltam, aki nem riadt vissza attól, hogy megvédje a barátait, nem esik le elvégre a gyűrű az ujjamról ennyi szívességtől, és a műkörmöcském sem fog letörni. Nem hát, mert nincs is, sosem rejteném magam ál, műcuccok mögé, és a véleményem is nyíltan képes voltam megmondani. Kivéve egy témában, és örültem, hogy az illető nem tudta, hogy itt vagyok. Elmormoltam egy Disaudiót, nem szerettem volna fültanúkat, bőven elég volt nekem az a néhány mardekáros szemtanú, nem kellett, hogy még hallják is, és kürtöljék tovább a megalomániás őrültjüknek, hogy miért is tértem vissza egy év után. - Úgy fest, hogy kémkedni fogok, vagy ha eljön az idő, nyílt terepen harcolok. Tudod, hogy egyre erősebb. Nem akarják nagyon a felnőttek, hogy elmondjuk nektek, de én azon a párton állok, hogy jogotok van tudni. Ebből háború lesz, nem is kicsi. Dumbledore az egyedüli, és McGalagony prof, aki tud az ittlétemről – szünetet tartottam. Lett volna még pár dolog, amit szívesen elmondtam volna, de hagytam időt, hogy jó ismerősöm feldolgozza ezt az információmennyiséget, amit a nyakába zúdítottam.
Mindenképpen öröm volt egy olyan emberbe ütközni, akit ismertem is. Már nem azért, hogy nem tudnék más helyzetből jól kikeveredni, de biztosan nem örültem volna egy mardekáros diáknak, akik kifejezetten utálatosan néznek rám, főleg a nővérem pletykája után. Sokan ezért közösítenek ki és folytatják rólam a szóbeszédet, pedig nem is ismernek és semmit nem tudnak rólam! Nem igazán kedvelem a mai társadalmat. Abban biztos vagyok, hogy ha egyszer lesz gyerekem én biztosan nem így fogom majd őt nevelni. Akár aranyvérű lesz akár nem, nálam egy utálkozó megjegyzés sem fog elhangzani. Hálás mosollyal az arcomon pillantok Evára amikor segít a papírokkal. Ismét egy kupacba helyezem az óriási rakást és kezemmel támasztom meg őket, hogy ne fújja ismét el a szél. - Köszönöm, örülök neked. - Kicsit kellemetlenül érzem magam ugyan, hogy ilyen helyzetben kellett találkoznunk, de nem tehetek róla. Mostanában mindenhová elkísér ez. Jól esik végre egy barátságos szó, és kicsit most biztonságosabban is érzem magam mint eddig. Megmentett. - Minden változatlan! A nővérem továbbra is őrültségeket terjeszt rólam, de jól vagyunk egyébként. Itt olyan... megszokott minden, még mindig. - Persze, hiszen kevesen változtak meg feltűnően az utóbbi időkben és ugyan kicsit félünk, de semmi komoly, még. A szervezkedésünkről pedig nem szeretnék beszámolni a lánynak, hiszen az még nincs teljesen kiforrva, aztán Lily meg úgyis elmeséli ha akarja. Pislogtam párat amikor mesélni kezdett. Mondjuk nem sok újdonságot mondott ezzel, persze itt nem érezzük annyira a dolgokat mint kinn, és leginkább az újságokból tudunk meg ezt azt. - Hát sajnos, elég rémes a helyzet. Itt még annyira nem. De már suttognak sajnos. Jól megy a munka? Meddig maradsz? - Próbálom magamról elterelni a témát, annyira nem kenyerem a dolgokról beszélni, de hiszen a nagyját tudja, már csak szóból is, mivel azelőtt is pont így bánt velem Harley mint most. Kívántam egy kis változatosságot, de nem ilyet, amit most készül. Azért mégis csak örülök neki, hogy van itt valaki képzett is, nem mindegyik tanárban sem bízok meg például.
Kezdőlap
Hihetetlen. Megint itt voltam, és már megint szemtanúja lehettem annak az öröklődő viszálynak. Kezdtem magam úgy érezni, mintha annak a bizonyos Shakespeare-drámának, a Romeo és Júliának egy groteszk, abszurd változatába csöppentem volna. Már csak a két címszereplő hiányzott hozzá, de hogy én nem leszek semelyik, ebben biztos voltam.
