A Whitely család egyetlen kakukktojása Jack. A minden tekintetben Dumbledore-hív Whitely-család aranyvérű, követi a hagyományokat, és eddig minden boszorkány és varázsló a Hollóhátba, vagy a Griffendélbe került. Johannes Whitely eléggé kiakadt, mikor a fia, az egy szem fia a Teszlek Süvegnek hála az oly a gyűlöletes kígyóházba került. Jack meg kis híján kinyírta önvédelemből, mikor a dühödt apa elüldözte otthonából, a Whitely-kúriából, így a fiú kénytelen volt Írországból Skóciáig menekülni. Mindez az előző tanévben, Jack hatodik évében történt, mikor az apa végleg besokallt, és  kitörölte fia nevét a családfából is.

Gondterhelten ült a Mardekár klubhelyiségében.  A fekete, épphogy vállig érő haj arcába hullott, de egy mozdulattal elsöpörte az útjából. Felmerült benne a hamleti kérdés: lenni, vagy nem lenni? Ez volt élete legszörnyűbb karácsonya, most borult ki végleg valami az apjánál, s ő szégyennek érezte saját létét. A pálcáján gyakran érződött, hogy nem stabil személyiség. Állandóan vívódott magában, hogy vajon tényleg a megfelelő helyen van-e, vagy sem.
- A francba is már! – első dolga volt a tintásüveget odavágni valamerre. Nem nézte, hogy hová, nem is érdekelte. Csak az, hogy szűnjön már meg ez az idegtépő, fojtogató érzés.  Olyan volt, mintha minimum Crutióval kínozták volna.  Repült a tintásüveg, ki tudja, hol állt meg, és kit hogyan talált meg… végül ezt is megtudta, egy nem épp jóindulatú hangnak hála.
- Ettől azért finomabban is lehet hangot adni az indulatoknak – jegyezte meg Perrselus, a szobatársa.
- Bocs.
- A berendezésre még szükségünk van.
- Nem direkt volt, na! Te sem lennél elragadtatva, ha nem lenne hol laknod – kiabálta a másik képébe, majd elrohant.
- Hagyd rá! Majd lehiggad, kicsit tombol, megkínoz pár griffest, aztán nyugtunk lesz estére – legyintett a Zambini-gyerek, és ezt még épp elcsípte. Nem is mulasztotta el fellógatni Perselus találmányával.
- Hé! Engedj le!
- Ha majd kedvem lesz, megteszem! – felelte Jack indulatosan, aztán tényleg eltűnt a látképből. Vagy órákig bolyongott a folyosókon, dühöngve. Szép kis felfordulás maradt utána, talán még Hóborc is megirigyelte volna, de annyi esze volt a kopogószellemnek, hogy ne óhajtson a heves érzelmektől háborgó lelkű kamasz hatókörébe kerülni.
- Lehiggadtál végre? – horkantotta Zambini, mikor végre hajnalok hajnalán visszacaplatott a szobájukba.
- Le. Csak találjam ki, hogy hova a bánatba megyek idén.
- Hát, szívás. Nem lennék a helyedben.
- Black bátyjának legalább volt hova menni.
- Ha nem félteném a berendezést, mondanám, hogy gyere, de anyám szívrohamot kapna, ha meglátná, milyen káoszos a környezeted – vont vállat Zambini, majd fejére húzta a takarót, és nem mulasztott el egy Disaudiót végrehajtani, hogy alhasson, ha Jacknek netán újabb tombolási kényszere lenne.
- Párbajozz Bellával – vetette fel Perselus gúnyos mosollyal arcán. Jack olyan szemekkel meredt rá, mint aki nem biztos hallásának hibátlanságában.
- Mi van? – hüledezett.
- Párbajozz Bellával, legalább hidegre teszitek egymást, és nyugtunk lesz nekünk.
- Hagyjatok lógva… - forgatta a szemeit a végzős, majd inkább lement, és a klubhelyiség kanapéján terpeszkedett el, hogy ott töltse az éjszakát, idegesítő szobatársak nélkül.  Még hogy ő meg a párbaj Bellatrix Blackkel? Rodolphus úgy kibelezné, hogy még csak hamu se maradna utána, ha csak ujjal Bellához érne. Vagy lehet, hogy még Rod se kéne hozzá. Elég közveszély ő egymagában, minek ide egy Black-Lestrange duó?  Ezekkel a vegyes érzelmekkel és gondolatokkal dőlt ki, és délig fel sem tápászkodott a kanapéról. Hétvége van, megteheti.