I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Kedd 31 Május - 23:45 | | Miss D'elphoy halálfaló || 34 || noomi rapace (?) || valódi lojalitás rajtad áll Hol jársz? Húgom vagy. Ikrem, kistestvérem, a lány, akinek a bátyjához kellett volna szaladnia minden apró-cseprő gondjával, hiszen ha csak pár perccel is, de idősebb vagyok nálad. Te azonban sosem bújtál hozzám vigaszért, sosem fogtad meg a kezem a sötétben, sosem kiáltottál utánam, ha lemaradtál valahol. Sőt. Mindig az élen jártál, kitapostad az ösvényeket magadnak és mindenkinek, aki hajlandó volt követni; kerested a harcot, és ha nem találtál, teremtettél magadnak csatát, lázadtál olyan dolgok ellen, amiket csak te ismertél. És ó, ismertél te sok mindent. Akárcsak én, te is a hollóhátba kerültél annak idején, de két ilyen ellentétes jellemű testvért, mint te meg én, valószínűleg rég nem látott a ház. Talán csak önállóságunkban, kalandvágyunkban és találékonyságunkban egyeztünk meg, de ezen kívül... Alig valamiben. Átokszórásban verhetetlen voltál, míg én már akkor is a látáshoz való tehetségem villogtattam. Te tapasztalatból tanultál, én elméletből. Te megteremtetted a módszert, én rátaláltam. A kísérletezés volt a mindened, és nem törődtél a következményekkel. Te voltál a fekete bárány, a rebellis, az újító. Én a csillagász, te az űrhajós, ahogy a muglik mondanák. A te történeteid mellett azonban az én egyébként szintén nem elhanyagolható kalandjaim (és sok botrányősé is) elszürkültek. Csak azért nem váltál legendává a Roxfort bajkeverőinek listáján, mert minden kicsapongásod ellenére ha elérkezett a vizsgák ideje, mintha kicseréltek volna, és pár hétig rád sem lehetett ismerni. Bár a család, a barátaid és én magam is mindig tiszteltelek, szerettelek és próbáltam a magam módján vigyázni rád, konokságod és szabad lelked lassan olyan irányba fordult, amit még nem ismert, de ismerni vágyott, mint minden veszélyes kihívást: tétován elindultál a sötétség felé, én pedig nem voltam elég gyors, hogy visszarántsalak. Megadtad magad az újdonság csábításának, és hiába tudtad, hogy hibázol - mert tudom, hogy tudtad -, te csak mentél előre, mint mindig. Miért, miért kellett az árnyékokkal kísérletezned, mikor jól tudtad, hogy a sötétség nyomot hagy a legvakítóbb elmén is? Te döntöttél, egyedül, mint mindig. Ennek már majd' tíz éve. A kígyó a karodon falat emelt közénk, és én alig látlak már, csak néha, az álmaimban, ködbe, tollba és pikkelybe öltözve, vagy szálkás betűid egy-egy idegen bagoly lábára kötözött, kurta levélben. Merre jársz? Gyere, gyere vissza hozzánk, sosem késő levedleni magadról a bemocskolt bőrt. Kérlek, hadd ne kelljen hazudnom többet miattad, hadd ne kelljen egy nap ismét a szemedbe nézve végül idegent látnom... Hadd ne kelljen még egy nőt elvesztenem Voldemort miatt. Lehet, hogy már férjhez mentél, és elhagytad még a nevet is, ami hozzám, hozzánk köt. Lehet, hogy nem úgy nézel ki, ahogy az emlékeimben élsz, de nem is ez a fontos, csak az, hogy legyél. --- A karakter ára múltja, arca alkuképes (nekem is van még ötletem, nem egy, nem kettő, hanem egész sok, de te is javasolhatsz), elképzelés akad bőven vele kapcsolatban, csak győzz válogatni a lehetőségekből. Dobj egy PM-et, ha hoznád. |
|