Nem is tudom, hogy hol kezdjem el a családom.. hát mondjuk úgy, hogy nem éppen átlagos és hétköznapi, hisz nem hinné az ember, hogy pont a varázsvilág legbuzgóbb emberei pont a sötét nagyúrhoz, Voldemorthhoz hű. Apám egy eléggé karizmatikus jellem, szereti a családját és nagyon szereti betartani az ősi hagyományokat.. Ilyen volt az is például, hogy a gyermekek 22 éves korunkban házasságot kössenek. Nem tudom, hogy ez neki miért jó, de fejébe vette, hogy vagy érdekházasság vagy kitagadás. Anyám sokkal kedvesebb és aranyosabb –legalábbis látszólag-, szereti a gyermekeit, talán túlságosan is. A bátyám pedig.. tudjátok ő épp nem egy normális ember.. Tudathasadása van, azt hiszi hogy ő egyszerre két ember, pedig lássuk be.. ilyen nincs, ő csak egy ember és hiába hiszi azt, hogy.. inkább hagyjuk, nem akarok a családomról beszélni.
Én eleinte egy normális, kedves, aranyos, barátságos, beszélgetős, emberi és őszinte srác voltam, mindaddig míg egy nagy csalódás nem ért.. Azt hittem ha szeretünk valakit, akkor az igaz szerelem bármit legyőzhet, de hát én is tévedhetek. Beleszerettem az egyik tanáromba, aki ráadásul férfi volt. Nem tudom, hogy hogyan fajult eddig a dolog, de egy szép napon összetörte a szívem és egyedül maradtam. Mikor a családom rájött, hogy más vagyok mint a többi fiú, kitagadtak és elhagytak, nem érdekelték, hogy mi lesz velem.. Én pedig megváltoztam, szép lassan de új ember lettem. A régi kedves és aranyos Roger már meghalt és most egy olyan létezik, aki egy hű és buzgó halálfaló, aki élvezi, hogy gyilkolhat.
A tankönyveket leváltottam különböző harci módszerekre. Nem nagyon szeretek az erőmmel gyilkolni, jobban szeretem a kétkezi és mocskos módszert. Minden egyes áldozat egy új mű, egy új vászon, egy új lehetőség. Minden alkalommal máshogy végzek az áldozatommal, olykor kedvesen, különböző mintákat vágva a húsába egy borotvapengével, máskor sokkal csúnyábban, mint például bezárni négy mérges kígyóval egy pici kamrába. Tudjátok ez a kedvemtől és az időtől függ.. de én ennyit mondanék magamról, hisz tudjátok fő a változatosság, ha pedig meg akarsz ismerni, akkor keress fel, bevezethetlek az én kis világomba, de a túlélési esélyed: 0%.

Voltak idők, mikor azt hittem, hogy az élet egy jó dolog és mindig van remény, azt hittem tudok változtatni a dolgokon, hogy mindenkinek jobbá tehetem az életét, de tévedtem. Minden egyes ilyen gondolatom időpocsékolás volt, hisz mondjuk úgy, hogy nekem nem szabadott volna ilyenekre pazarolnom az időt. Ha tudtam volna, hogy így fog alakulni az életem, hogy minden tönkremegy mert szerelmes lettem, akkor megakadályoztam volna, mindent máshogy tettem volna. Ki hitte volna, hogy egy kamasz srác, aki azt hitte megkaphatja azt az embert, akiről álmodott, egyszer csak a naivságból kitörve egy gyilkos lesz, aki többé már nem foglalkozik mások érzéseivel.
Nem vagyok jó ember, feldobtam a saját családom, bosszút álltam rajtuk és csak egy cseppnyi bűntudatot sem éreztem. Lassan már semmilyen érzelmem nem marad, minden egyre jobban fakul, a bűntudat, megbánás, szeretet, szerelem, együttérzés, izgulás, kedvesség már mind a múlté. Jelenleg azzal foglalkozom, hogy minél jobban a nagyúr kegyeibe tudjak jutni, mert a családomat már félre raktam az útból, jó sokáig fognak rohadni ott, ahonnan nincs kiút. Vajon ha Max megtudná, hogy milyen emberré váltam, akkor megutálna? Igaz azt mondtam, hogy senkivel sem foglalkozom, de ő még mindig sokat jár a fejemben, azonban az ő kedvéért sem fogom megváltozni, már nem a tanárom és nem áll felettem, nem kell neki szót fogadnom és nem is kell rá hallgatnom. Jelenleg egyenlő felek vagyunk és ez ellen semmit sem tud tenni.
Most is eljátszottam a gondolattal, hogyha nem ismerem meg Maxt, ha nem ő lesz a tanárom, akkor épp egy csodaszép lányt vettem volna el a múlt héten. Akkor a családom nem tagadott volna ki és nem dobtam volna fel őket. Akkor még mindig a régi lennék, a kedves, bátor, aranyos, segítőkész és lendületes Roger, akit mindenki ismert.. kit megölt az élet és helyette egy sötét főnixként átvette a helyét egy kíméletlen, kegyetlen, könyörtelen gyilkos, ki az utcákat szabadon járva veszi el az ártatlanok életét mindenféle bűntudat és együttérzés nélkül.