- Vesta, pszt! – suttogom, felkönyökölve az ágyamból de nem kapok más választ csak drága barátnőm egyenletes szuszogását, ahogy az igazak álmát alussza. Hátravetett fejjel bosszúsan sóhajtok egyet. Valamiért nem jön álom a szememre és képtelen vagyok egy pozícióban maradni öt percnél tovább. Lerúgom a takarót magamról és halkan belebújok a szőrmés mamuszomba, ami rögtön kellemesen átmelegíti a lábaimat majd felkapom a köntösöm a hálóingem fölé és óvatos léptekkel, hogy egyik szobatársamat se ébresszem fel megcélzom az ajtót. Természetesen a klubhelyiségben sem találok egyetlen árva lelket sem, ami különösebben nem is zavar hiszen jelenlegi úti célom az alagsorban levő konyha, hogy egy bögre forró kakaóval nyugtassam le a gondolataimat, amik jelenleg Walden körül kalandoznak.
Tizenöt perccel később már elmélyülten kavargatom a kakaómat miközben az utolsó manó is eltűnik a konyhából így csak a kandallóban ropogó tűz és a kanalam és a bögre fala közti találkozás töri meg a csendet. Walden kezd megőrülni, ebben egyre biztosabb vagyok és fogalmam sincs, hogy ez új keleti dolog vagy pedig már régebben elkezdődött csak én nem vettem észre. Szórakozottan lóbálom a lábam a magasított széken végül sóhajtva iszok egy kortyot a kakaóból, pontosan abban a pillanatban amikor valaki megköszörüli a torkát a hátam mögött ezzel azt elérve, hogy a kakaóm egy része a hálóingem elején landoljon.
- Mégis mi a fenét ké… - felcsattanva pördülök meg, hogy a gatyájából is kiátkozzam az illetőt, aki ilyen óvatlanul mögém ólálkodott és megzavarta a tökéletes kakaózáso.
– Methode? – szemöldökeim az egekbe szaladnak, ahogy éjjeli látogatómban felismerem Warringtont – Mit keresel itt? – már kevésbé támadó éllel a hangomban vonom kérdőre a srácot, holott teljesen egyértelmű, hogy mit csinál itt. A tervei valószínűleg ugyanazok, mint nekem: kakaót inni, mint a régi szép időkben amikor kettesben osontunk ki a hálókörletekből, hogy utána órákig itt szobrozzunk a konyhában miközben a kakaót szürcsölgetjük és mindenféléről beszélünk.

- Spinky, rég láttalak. Már kezdtél hiányozni. – Hanyagul dőlök neki az előkészítő szoba ajtófélfájának, mellkasom előtt keresztezve a karjaimat, és az egyik kedvenc kismanómra nézek. Ezek a lényeg komolyan értelmesebbek, mint némelyik diáktársam, csoda hát, ha ide menekülök, hogy normális agyat találjak? Fáraszt az összes a hülyeségével, még Maddie is néha, pedig én igazán nem kérek tőle sokat, csak hogy kezeljen már úgy, mint a pasiját, ha már egyszer elvileg az lennék.
- Valóban, nem láttam Methode úrfit, mióta szakítottak Cheyanne kisasszonnyal. Újra együtt vannak? Azért jöttek egyszerre a konyhába, mint régen? – Spinky a kezembe nyomja a bögrét, amiben gőzölög a finom lötyi, amíg én hatalmas szemekkel pislogok rá, Chey? Itt, a konyhában? Átvágok a termen, az étkező részhez, és már meg is csap az illat, amiért annyira odavoltam. Kortyolok egyet a bögréből, míg végignézek vékony alakján, és csak az után köszörülöm meg a torkom, egy halvány mosollyal reagálva az azonnali kifakadására.
- Csak egy csöppet látszik át, semmi olyat nem mutat, amit nem láttam volna már, Macnair. –Nézek a hálóingén keletkezett foltra, ahogy leülök mellé, magam elé rakva a bögrét. – Pontosan azt, amit te, kakaózok. – Bökök a bögrére, és fejemet megtámasztom a tenyeremen, úgy pislogok rá. Ha nem lenne hajnali három, és nem lennénk azon a helyen, ahol ötödévünk majdnem egészét töltöttük, akkor valószínűleg másképp beszélnék vele. Lehet rá se néznék. De olyan meseszép így, smink nélkül, ágyból kikelt hajjal, foltos hálóinggel... nem tudok faszfej lenni vele.
- Rossz álom, vagy egyáltalán semmi álom? – Halkan kérdezem csak, fürkészve az arcát, lehet nem is akar beszélgetni. Az is lehet, hogy mellettem se akar maradni. Óvatosan, alig érve hozzá igazítom meg hálóingének lecsúszott pántját, és húzom vissza a vállára a köntöst, nem is gondolkodva azon, mit csinálok. Hiszen régen olyan természetes volt, most miért ne lehetne az? Ja igen tudom, mert ő megcsalt, én meg egy prűd apácával járok.

Egy bögre forró kakaó mindig is megnyugtatta az idegeimet, egészen kislány korom óta. Waldennel sokszor keltünk fel hajnalban, hogy a házimanónkkal csináltassunk magunknak egy-egy bögre forró finomságot. A roxforti évek alatt végül sokkal nehezebben tudtuk volna megoldani, hogy folytassuk ezt a hagyományt végül megtaláltam magamnak Methodeot, aki hasonlóan odáig volt a sűrű, édes löttyért.
Tehát a fentieket figyelembe véve annyira nem is meglepő, hogy pont vele futok itt össze. Jelenleg azonban sokkal kínosabb ez a találkozás, hiszen amióta hivatalosan is külön váltak az útjaink nem igen kerültünk olyan helyzetekbe, ahol csak ketten vagyunk egy üres helyiségben. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennék tökéletesen tisztában azzal, hogy mi történik körülötte, vele.
- Nos, ha jól tudom azért mutat némi olyat, amit egészen régen láttál – gonosz vigyor ül ki az arcomra, ahogy figyelem amint letelepszik mellém. Pletykálnak ezt-azt a kastélyban, mióta összeszűrte a levet azzal a prűd szőke picsával a Hugrabugból, akinek ráadásként még egy testvére is van – volt – aki a tökéletes ellentéte a csajnak, tehát nem is értem miért éppen Maddienél kötött ki Methode. Amit pedig főképp nem értek, hogy mióta szereti ő a szőkéket? Végül gyorsan rájövök, hogy ilyen tájban teljesen felesleges előtte is tapló ribiként viselkednem, hiszen ha valaki hát ő látott már mindenféle álarc nélkül is, így csak sóhajtok egyet és a kakaómba temetkezem, elvégre ezért jöttem.
- A második – újabb sóhaj hagyja el a számat majd teljesen ledöbbenek, amikor megérzem az ujjait a vállam csupasz bőrén, de ha akarnám se tudnám letagadni, hogy mennyire kellemes érzéseket ébreszt bennem az érintése. Még mindig. Azután is, hogy a lehető legmesszebbre taszítottam magamtól. Én hülye.
- Öhm, és te? – fészkelődök egy sort a széken, ezzel közelebb ügyeskedve magam hozzá – Azért egészen vicces, hogy még végzős fejjel is egy bögre kakaóba menekül az ember a rossz éjszakák elől – halkan elnevetem magam és oldalra billentett fejjel figyelem, ahogy kortyol egyet az italból – Mondjuk valamilyen szinten megnyugtató, hogy vannak dolgok amik nem változnak.

- Touché! – Mosolyodom el, ahogy lehuppanok mellé, észrevétlenül magamba szívva az illatát. Tisztában vagyok vele, hogy még mindig utálnom kellene, és mihelyst megtudtam, hogy itt van, vissza kellett volna mennem a klubhelyiségbe aludni, de nem tudtam. Merlinre, olyan kurvára hiányzott, hogy csak egy kicsit elengedhessem magam, és ne én legyek a vagány Methode, a nemtörődöm Methode, a legokosabb Methode. Maddie… Maddie előtt valahogy nem, valahogy úgy érzem, ő belezuhant abba a vagány srácba, akinek kívülről látott, és ha leeresztem előtte az álarcom, akkor már nem fog annyira szeretni, vagy nem lesz annyira ragaszkodó.
Mintha áramot vezettek volna az ujjaimba, úgy csap meg a szikra, ahogy a bőréhez érek, de nem rántom el a kezem. Törvénytelen, hogy ennyire puha is lehet valakinek a bőre, pedig az övé hihetetlen. Mennyire imádtam magamon… Újra megköszörülöm a torkom, mielőtt válaszolnék, és kortyolok még egyet, hogy ne rekedt hang jöjjön elő belőlem.
- Dettó. Undorítóan horkol mindenki. – Forgatom meg a szemem, és csak akkor veszem észre, hogy közelebb van, mint eddig, mikor a szemem újra normális állapotába áll. – Tegyük hozzá, hogy nem én jöttem ide elsőnek, akár kenhetném arra is, hogy téged kerestelek. – Védem magam, miért is ne, hiszen nagy mamlasz tizenhét éves férfi nem iszik kakaót az éjszaka kellős közepén a szerelmével. EX! Ex-szerelmével!
Fejemet visszatámasztva a tenyerembe nézek rá, szemlélem, szó nélkül, mint aki olvasni akarna az agyában. Könnyen menne, tudom, hogy előttem soha nem húz fel falakat. Legalábbis eddig nem tette. Túl tökéletes volt mindig, mennyit dicsekedtem vele, enyém az iskola egyik legjobb nője. Felsóhajtok, és kiiszom a bögrém tartalmát, remélve, hogy Spinky nem felejtette el rászórni az újratöltő bűbájt.  Bár valahol mélyen azért mégis remélem, hogy nem kapok automatikusan még egy adagot. Kezdem egyre jobban elveszíteni az indokot, amihez ragaszkodtam ennyi ideig, hogy kitartóan utálni tudjam. A bögre újratöltődik, ahogy lerakom az asztalra, lábamat beleakasztom Chey székébe, és közelebb húzom a sajátomhoz, még közelebb, mint eddig volt.
- Nagyon kellene utáljalak, ugye tudod? – Hajolok kicsit közelebb, füle mögé tűrve a haját, a szemeibe nézve. – Csak túlságosan hiányzol, hogy képes legyek rá.
               

- Mert az nagyon jól hangzana, hogy az ex-barátnőd után osonsz éjnek évadján és együtt kakaóztok a konyhában – sokatmondóan pillantok rá és előbbi mélabús hangulatom, amit a bátyám okozott már rég tovaszállt, ahogy az első korty kakaó lecsúszott a torkomon és Methode megjelent. Bár talán nem így kellene éreznem, most mégis elképesztően hálás vagyok neki azért, amiért itt van és tudtán kívül eltereli a gondolataimat más vizekre.
Aztán végül így maradunk, csendben szemléljük a másikat. Apró mosoly költözik az arcomra, ahogy kék íriszeim magába isszák a látványát, azokat az édes kis anyajegyeket az arcán és megint kénytelen vagyok megállapítani, hogy jól áll neki a pár napos borosta. Te jó ég, ha Vesta tudná, hogy most itt ülök Warringtonnal biztos kitérne a hitéből. Jelenleg nekem is hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy parancsoljak a kezeimnek és ne simítsak végig az állán. Nem azért, mert bűntudatom lenne, hogy egy foglalt férfira csapok le hanem mert nem akarok neki több fájdalmat okozni. Elég volt az, amiket a múltban ejtettem rajta – amiket mellesleg nem érdemelt meg, bár ezt jobb ha nem tudja.
Elszakítom a tekintetem a tökéletes arcvonásokról és kortyolok egy nagyot a kakaómból miközben a konyha egy távolabbi pontját szúrom ki, mintha a világ legérdekesebb dolgát vélném felfedezni az üres asztalon. Mindegy is, csak ne kelljen Methodera néznem bár egészen örülnék neki ha megtörné a csendet valami jelentéktelen témával, amiről két háztárs akármikor beszélhet. Talán megkérdezhetném, hogy mennyire volt nehéz tavaly a bájitaltan vizsga és milyen kérdések voltak – ártatlan és teljesen hülye kérdés, mert tökéletesen tudom mik voltak.
Methode bögréjének és a kemény falapnak a találkozása ránt vissza gondolataimból és még mielőtt szóra nyitnám a számat, már bele is akasztja a lábát a székembe és sokkal közelebb kerülök hozzá, mint ahogy azt illene. Mondjuk mikor zavart engem mit illik és mit nem!?
- Akkor talán ne utálj – szinte már suttogom a szavakat miközben két kézzel megtámaszkodok a székem ülőkéjén – Nekem is hiányzol, Methode. El sem tudom mondani mennyire – nyelek egy nagyot miközben pofátlan módon még jobban csökkentem a távolságot kettőnk között.