Nekem csak a Papi van, és Kadie. Igen, a Mami már nincs velünk. Nancy szerint a Mamim túl jó volt ehhez a világhoz, így az Angyalok elvitték magukhoz, hogy ott biztonságban legyen, de még mindig szeret, és figyel rám fentről, és mindig nagyon büszke rám, mikor valamit jól csinálok. Nancy azt is mondta, hogy soha többé nem történik majd velünk semmi rossz, hiszen a Mami sosem hagyná, hogy bántsanak engem, a nővéremet, vagy a Papit. A Papi egyébként a mágiaügyi miniszter - akármit is jelentsen ez -, Nancy szerint ezért kell olyan sokat dolgoznia. De, Nancy azt sosem tudta megmondani nekem, hogy a Papi miért nem mosolyog már. Mindig olyan komoly. Azt hiszem, amiatt szomorú, hogy a Mami elment. De, ha Ő is tudja, hogy a Mami már egy sokkal jobb helyen van, és boldog, miért szomorú?
Azután egyik reggel Nancy fekete ruhákba öltöztetett minket. Nem akartam felvenni. Azon a bácsin is ilyen volt. Tudod, azon, amelyik elvitte a Mamit. Nancy szerint azért kellett felvenni, mert a Mamit el kell temetni. A Papi ezek után megpróbálta elmagyarázni nekünk ,mi is történt a Mamival, de én legszívesebben elfutottam volna, nem akartam hallani. Olyan sok dologról beszélt, akkoriban fel sem fogtam a szavainak a súlyát. Tényleg hittem benne, hogy a Mamit azért vitték el, mert ő túl jó volt erre a világra.
Ebben akartam hinni.

A szoba lágy fényárban úszott, a hatalmas ablakon át törtek be a napsugarak a szoba hófehérre mázolt falai közé. Szinte vakító volt a fényesség, nehezemre esett kinyitni a szemeimet, a szemhéjaim nehezek voltak. Úgy tűnt, az álom manó jó munkát végzett. Laposakat pislogva ültem fel az ágyban, meglepődve pillantottam körbe, mikor észrevettem; teljesen egyedül vagyok. Legalábbis ezt hittem, amíg meg nem hallottam a Mami édes hangját magam mellől. Az ágy szélén ült, hosszú, hófehér ruhában. Hosszú haja hullámokban omlott fedetlen vállaira, mély levegőt véve az orromba kúszott jellegzetes csokoládé, és menta illata. Szemei úgy csillogtak, mint a legszebb kövek, amiket az ember életében láthat. Hatalmas mosoly terült el az arcomon, miközben a takaró fogságából szabadulva a Mami ölébe kuporodtam. Szorosan bújtam a mellkasához, apró kezeim a ruháját szorongatták, miközben ő halkan énekelni kezdett. Hosszú, vékony ujjaival hajamat simogatta. Szemhéjaim elnehezedtek, ahogyan hallgattam a halk, kellemes hangot. Mellkasom egyre lassabban süllyedt le, és emelkedett fel. Álom manó.

Pilláim alól pillantok az előttem álló alakra. A Mami az, de annyira megváltozott! Fehér ruhája most sötét, a vörös és fekete színeiben látszik. A szoba egykor fehérre mázolt falait most éjszínű festék borítja, az ablakon pedig már nem akar beszökni a fényesség. Sötétségbe burkolózik a szoba, az egyetlen aprócska fényforrás a sarokban, azon a rozoga asztalon pihenő gyertya. A Mami kezei is hidegek, már nem olyan melegek, mint régen voltak. Haja fakóbb, a szemeiben boldogság helyett fájdalom, és rémültség tükröződik. Tekintetét egy pontra szegezi maga elé, miközben engem szorosan tart. Próbálom meglátni, amit Ő lát, de csak a sötétet látom. A végtelen sötétséget, ami egyre nagyobb és nagyobb lesz, ahogy egy apró, ámde jéghideg szellő fut át a szobán. Végigszalad a gerincem mentén, egy pillanatra meg remegek, amikor meghallom a Mami sikolyát, és a szoba végleg sötétbe borul, mikor a gyertyafény kialszik.

Aprót sikkantva ülök fel az ágyban. Egész lényemben remegek, ver a víz, és úgy érzem, a szívem szeretne kiugrani belőlem, és elfutni. Elbújni egy helyen, ahol sok a fény, ahol soha nincs sötétség. A lehető leggyorsabban bújok ki a rózsaszínben pompázó takaróm alól. Még a papucsomba sem csomagolom be a lábaimat, bár jól tudom, hogy Nancy utálja, ha nélküle mászkálok. A sötét folyosón bolyongva jutok el a Papi szobájáig. Halkan nyitom ki az ajtót, hogy utána az ágyra mászhassak. Bebújok a takaró alá, szorosan a Papi mellkasához, hogy lassan csordogálni kezdő könnyeim átitassák felsőjét. Kezeimmel szorítom a puha anyagot, miközben arcom mellkasába fúrom. Kezei lassan tekerednek körém, érzem testének melegét, az apró csókot a fejemen.
- Szeretlek, Papi. Te sose menj el az angyalokhoz - szipogva pislogok fel rá. Még a sötétben is látom, hogy aprócska ugyan, de édes mosoly játszik ajkain.