Milyen a családom? Tipikus varázsló család, ahol van két gyerek és a legtöbb figyelem a hétköznapi, normális dolgokra összpontosul. Nem járkálnak naponta halálfalók náluk, sem a rend tagjai nem fordulnak meg a házunkban, úgyhogy mindenből kimaradunk. Nem is rossz ez a dolog. Anyáék egyszerűek, a Mágiaügyi Minisztériumban dolgoznak naponta több órán keresztül és van egy bátyám is. Kettőnk közül ő a szabálybetartóbb, én dacolok ezek ellen és szívesen szegem meg őket. Talán pont ezért kerültem a Griffendélbe, és Ő a Hollóhátba. Érdekes dolog a család, de legalább közel állunk egymáshoz.
Nem igazán érdekel a Dumbledore-Voldemort féle összetűzés, ha arról van szó a jó oldalon harcolnék, de ez csak végső esetben. Amúgy semleges a hozzáállásom a dolgokhoz.  

- Késtél. – pimasz mosoly ül ki arcára, kezeit tarkójára téve pihen nekidőlve a hideg kőnek és tekintete egyre lejjebb vándorol rajtam. Felhúzom a szemöldökömet és védelmezően magam előtt összefonom a karjaimat. Szélesebbre húzza mosolyát.
- Bolond vagy. – jegyzem meg erőtlenül, majd, mint aki jól végezte dolgát kapom fel a táskámat és hátat fordítva a srácnak távozok. Még mindig nem értve, hogy miként jutott el a kapcsolatunk odáig, ahol most vagyunk, de ez nem is fontos. Annyira.
Pár hete még békákat dugdosott a táskámba, hogy azzal járjak, és ne tudjam kiolvasni a jegyzeteimet a nyálazása miatt. Ez mind szép és jó, de most elválaszthatatlanok lettünk még akkor is, ha ezt nem vallaná be. Akaratlanul keresi és keresem a társaságát, mindezt a kastély hátánál lévő csónakház falánál lebonyolítva. Nincs semmi különleges közöttünk, csak barátok vagyunk.
- Na, C… ne menj már el! – ragadja meg a csuklómat olyan erővel, hogy nem tudok ellenkezni, bár lehet nem is akarnék tenni ellene. Felvéve a „legaranyosabb” arcomat fordulok vele szembe, mire végigsimít az arcomon. A szívem hevesebben kezd el verni, a pulzusom is az egekbe szökik, és mielőtt bármit is tehetne, kitépem a szorításából a karomat és elfutok. Mint egy gyáva nyúl. Ez nem rám vall.
A hatalmas tölgyfaajtón beérve egyből lelassítok a tempómon, nem fog utánam jönni, ha eddig nem tette és ez nem is gond. Lenyugszom valamennyire, miközben az egyik oszlop aljánál ülök. Ekkor megpillantom Őt. Maddie aranyszőke haja messziről villog és valamiért nyugalmat áraszt szét bennem, s mielőtt felérném ésszel már utána baktatok.
- Maddie! – kiáltok utána, majd mikor megfordul, elmosolyodok. Nem igazán vannak barátaim, és ez a nagyszájúságom miatt van, vagy, mert nem félek úgy viselkedni, ahogy szeretnék. Nem szeretem, ha bezárnak. – Ráérnél egy kicsit? Jó lenne beszélgetni. – tudom, hogy hétvégén szívesebben foglalkozna valami mással, esetleg valaki mással, de most elrabolom. Szükségem van egy női véleményre.
- Természetesen. De… az előbb találkoztam a bátyáddal, keres téged. Később még megbeszélhetjük a dolgot, de fontosnak tűnt a mondandója. – lágy hangja simogatja a fülemet, és elhessegeti az előbbi kellemetlen érzést belőlem. Bólintok egyet, majd a testvérem keresésére indulok.
Csak remélni tudom, hogy nem jutott semmi a fülébe... Nem mintha olyan sok mindentől kéne eltiltania. Meg amúgy is… neki is vannak Mardekáros haverjai!