Röviden és tömören? Az apám tengerészként ment el öt éves koromban és azóta nem jött vissza. Anyám minden áldott hétfőn ott állt az ajtóban és várta, hátha betoppan már valamikor, de soha nem jött. Aztán persze hozták az elhullottak listáját és részvétet nyilvánítottak nekünk, mert apám is ott állt rajta. Anyám szétzuhant és elment, a nagynéném gyámsága alá kerültem. Van néhány emlékképem a múltból. Olyan hét éves korom környékén valaki dörömbölt az ajtón engem szólítgatva, de sosem engedték be és nekem sem szabadott kimenni. Most már biztos vagyok benne, hogy ő volt az, az anyám jött vissza értem. Természetesen a nagynéném soha nem beszélt erről nekem, még ha kérdeztem akkor sem. Most pedig már elég idősnek érzem magamat ahhoz, hogy felkutassam az anyámat. Meg kell tudnom az igazságot. Igaz, hogy ennek a nagynéném nem igazán örül, és amikor csak tud, megpróbál eltiltani valamitől, de már felnőtt férfi vagyok, nem kell, hogy megmondják nekem mit tegyek és mit ne.

"Szart sem jelent, ha odakerül valakinek a neve egy lemezre. Bárki meg tudja csinálni, de nagy különbség van a szereplés és a hírnév, illetve az önmagunkkal szembeni tisztelet zenén keresztül való kifejezése között."
- Kurt Cobain


Cigarettával a számban dőlök hátra a kanapén. Fejem félig lelóg, lábaim teljesen kinyújtva, amennyire elférek ezen az átkozottul apró helyen. Láthatóan ebben a házban nem az én méreteimre szabták a bútorokat, a nagynéném és anyám családja mind kis termetűek, én több mint valószínű, hogy apám felől örökölhettem a géneket. Kezemben a kottafüzetet forgatom, néhány hangjegyet még belefirkálok, aztán mint a frízbit, úgy hajítom el a szoba másik végébe. Oldalra fordítom fejemet, a cigarettáról a hamu a parkettára zuhan, de nem ez volt az elsődleges célom, hanem az, hogy megnézzem a lányt, aki velem szemben ücsörög egy fotelban. Tökéletes alakja már az első pillanattól kezdve megbűvölt.
- Cyra, tündérem, találkozóm lesz a bandával, jössz te is? - Felkeltem, a gitáromat beletettem a tokjába és a lánnyal együtt indultam meg a próbaterembe, ami szerencsére csak pár utcányira volt tőlünk, így igazából akármeddig maradhattunk.


- Adam! Csipkedd már magad! Le fogjuk késni! - Futottunk, a legjobb barátom mögöttem lemaradva loholt utánam. Hajamba belekapott a menetszél, néha-néha egy pillanatra még be is csuktam szemem, hogy még jobban kiélvezzem a pillanatot. Gitárom megint a hátamon volt, de most csak lazulni indultunk a bandához, egy kis tóra, London külvárosában. Viszont ahhoz, hogy odajussunk, el kell érnünk azt a fránya buszt. Amióta dohányzom, észrevehetően lelassultam és kicsit másként is érzem magam. De nem érdekel. Egyáltalán nem!
- Itt van! Ugorj! - Tettem le a kezemet, hogy rá bírjon lépni és felmásszon a buszmegálló tetejére, onnan pedig át a buszra. Szerencsére nyitott a teteje, így könnyen és észrevétlenül tudunk beülni. Vagyis hát igazából annyira nem észrevétlenül, mert a fent lévő emberek, szinte tátott szájjal bámulnak meg minket. Háromra átugrottunk és már indult is a busz velünk. Ilyenkor mindig abban reménykedem, hogy a nagynéném fülébe ez nem jut vissza. Mostanában túl sok mindent lehetne a számlámra írni.


Amióta befutott a bandánk valamilyen szinten, elhúzott ez az élet magával. Egyre többet gondolok magamról, és ha tiltanak valamit, akkor pont azért is megteszem azokat a dolgokat. Sokszor van rosszkedvem mostanság, főleg a szülőanyám miatt és azt hiszem kicsit kezdek beleőrülni abba, hogy a nagynéném nem hajlandó elmondani, amit tud. Pedig én mindennél jobban meg akarom őt ismerni. Cyrával sem minden a régi már, pedig olyan jónak indult ez a kapcsolat. Talán ebben is én vagyok a hibás. A kezdődő drog és szeszproblémák miatt, a kis züllés? Ezeket én még nem írom le orbitális őrültségeknek, hiszen történhet valami... jöhet valaki ... aki miatt majd újra a normális kerékvágásba áll minden.
Viszont azt hiszem, soha nem leszek már az a szende, jól nevelt, magániskolában tanult kölyök, mint aki annak idején voltam.