Az órák óta hulló hó egyre nagyobb fejtörést kezdett okozni a dugóban ragadt fiú számára. Még nem olyan régóta volt jogosítványa és szinte már őrült nagy merészségnek számított, hogy el mert indulni ebben az ítéletidőben. Igyekezett abszolút körültekintő lenni, azonban a jeges szél, mely szinte már áthatolhatatlan függönyként kavarogtatta az egyáltalán nem apró hópelyheket, túlontúl hatalmas akadályt jelentett számára. Egyetlen öröme az a forgalmi dugó volt, melyben már lassan fél órája várakozott. Mögötte türelmetlen dudálás hangja harsogott egyre sürgetőbben, ő pedig hiába igyekezett, akkor is képtelen volt arra, hogy előrébb jusson. Mikor már jó ideje nem mozdult semerre sem, vakmerően gázt adott, majd egy jól irányzott mozdulattal balra tekerte a kormányt, ezáltal kiválva a kígyózó sorból, és immár szabadon zötykölődhetett előre anélkül, hogy bárki is útját állta volna. Kissé ideges mozdulattal nézett bele a visszapillantó tükörbe, majd próbálta a már percek óta bedöglött klímát helyre pofozni. A hidegtől cserepes ajkai közül lassan hófehér pára szállt fel, és ujjai is szépen kezdtek kifehéredni a kormány szorongatása közben. Bele sem mert gondolni, hogy gyakorlatilag még jó pár órát kellene levezetnie és hogy mindezt azért teszi, hogy lássa a szüleit, akik már egy hete leköltöztek a vidéki nyaralójukba.
A következő kanyarnál jobbra fordult, majd a következő kereszteződésnél abszolút tanácstalanul szemlélte a felfüggesztett táblákat. Egyik város neve sem volt ismerős, ez tehát egyet jelentett azzal, hogy sikerült eltévedni. Szenteste..
Hatalmasat sóhajtott, majd a kocsival megfordulva lassú tempóban kezdett visszafelé haladni. Figyelte az utcaneveket, bár egyáltalán nem emlékezett egyikre sem. Mikor már a leginkább elkeseredett, és kezdett sötétedni, az egyik piros téglás bérház kivilágított cégtáblája felé vette az irányt. Egy apró cukrászda volt, a város legeldugottabb szegletében, és még mindig nyitva, ilyenkor délután négy órakor.
Sietősen húzta hát be a féket, majd miután sikerült kikászálódnia a jéghideg kocsiból, és gémberedett tagjait már-már kihajtogatni belőle, egy jól irányzott mozdulattal lökte be a sötét barnára festett ajtót, melynek tetején a kopott csengettyű azonnal életre kelt. Lágy dallama azonnal betöltötte az apró helységet, mely meleg volt, és a fahéj és szegfűszeg illatától aromásan karácsonyszagú. Darren mindig is imádta ezeket az illatokat, valahogy mindig eszébe juttatták a szülőkkel közösen eltöltött karácsonyokat, mikor is anyja finomabbnál finomabb süteményekkel igyekezett a kedvében járni, és emlékezetessé tenni a szeretet ünnepét. Most sem vágyott másra, csak arra, hogy végre ott legyen velük, körülállják a hatalmas fenyőfát, és ne kelljen a hidegben fagyoskodnia. Bár jelenleg ez a hely tökéletesen megfelelt számára, hogy útbaigazítást kérjen, és megmelegedjen egy kicsit, mielőtt folytatja útját.
Kapucniját azonnal lerántotta a fejéről, majd félhosszú, sötét hajáról vékony ujjaival hanyagul kirázta a hópelyhek maradékát.
- Helló! Van itt valaki? - kérdezte rekedtes baritonján, majd a kivilágított pulthoz lépett, ahol szebbnél szebb karácsonyi sütemények sorakoztak.
- Már jövök is, egy pillanat! - hallatszódott a vékony hang a pult mögött lévő ajtó mögül.
- Itt is vagyok, miben segíthetek? - szólt a kérdés, majd Darren elakadó lélegzettel fürkészhette a legszebb szempárt, melyet valaha is látott.
***
Kedves, figyelmes, amolyan igazi jófiú... legalább is volt, egészen a két évvel ezelőtti balesetéig, melyet karácsonykor szenvedett el. Az égiek biztos úgy gondolták, hogy még szükségük van a fiúra, ugyanis az életét megkímélték, viszont az emlékeitől sikeresen megfosztották. Azóta csak árnyéka önmagának, nem igazán találja a helyét, és mintha egy teljesen új ember lakozna fizikai valójában. A mindenki által szerethető énje eltűnt, helyette maradt egy sokszor szorongó, rémálmokkal küzdő, önmagát kereső fiú, aki már messze nem olyan úriember, mint réges-rég.
Lényegében kedves, azonban nem kifejezetten társaság kedvelő. Ha nem muszáj nem nagyon vegyül a diákokkal. Kívülállónak érzi magát, hiszen hiába végezte el nagyon jó eredményekkel az iskolát, most mégis vissza kellett jönnie a már megszokott falak közé. Mivel részleges amnéziája van, és nem emlékszik a varázslatokra, ismét ide kényszerült, amolyan terápiaként, így kora miatt kissé kilóg a sorból. Nem barátkozik, úgy gondolja, hogy emlékei úgyis hamar visszajönnek, és akkor már felesleges a búcsú miatti szenvedéssel nehezíteni az életet. Persze önmagának sem vallaná be, hogy ez az emlékezés dolog nem áll olyan jól, mint kellene, hiszen már egy éve nem történt semmi, azon kívül, hogy minden nap délután hat órakor beül Madam Puddifoot kávézójába és vár...
Segítőkész, ha a szükség úgy kívánja, és kellemes társaság is, már ha éppen hozzászól bárki is. Fekete, és sötét színű ruhái, meg a piercingje miatt vadócnak tűnik, olyannak, aki nem veti meg az élvezeteket, azonban ez csak a látszat. Néha legurít egy-egy sört, de lényegében csak cigarettával mérgezi magát, semmi mással. Nem randalírozik, nem tör-zúz, és nem lázadó. Ő egyszerűen csak életunt, és belefáradt már abba, hogy hiába próbálkozik, semmi nem jut az eszébe. Réges-régről van néhány emléke, családi összejövetelekről, egy szempárról, azonban nem tudja ezeket hová tenni, és talán a legnagyobb gondja, hogy még csak az életének fontosabb dolgaival sincs tisztába. Fogalma sincs arról, hogy volt-e már barátnője, csókolózott-e már, szűz-e még, vagy csak úgy, volt-e bármilyen jellegű kapcsolata. Néhány dolgot már kiderített leginkább fényképekből, azonban az sem biztos hogy a következtetései helyesek. Néhány barátjával felvette már a kapcsolatot, és előszeretettel vált baglyot, azonban sokkal közelebb még nem jutott az igazsághoz.
Jó tanuló, maximalista, mindig odateszi magát. A tanárok kedvelik, még ha mostanság nem is igazán ad rá okot. Szabadidejében sokszor szétszórt, a figyelmét nem igazán lehet lekötni. Mindig töpreng és elvonultan szemléli a világot, vagy épp az eseményeket. És persze próbál rájönni arra, hogy miért is érez kényszert arra, hogy minden délután hat órakor egy cukrászdában múlassa az idejét...
Kezdőlap
