Az irodámban ülök, az asztalomon papír halmok helye. Már rendesen fogom a fejemet, ennyi szarságtól. Komolyan mondom, minden hülyeséget nekem kell megcsinálnom. Azt hinné az ember, hogy egy kisfőnöknek semmi dolga nincsen, pedig rohadtul több melója van, mint a beosztottjainak. Hozzám fut be minden egyes dolog, s nekem kell átirányítani a megfelelő helyre ezeket. De legalább valami értelmes dolog lenne ezekben, amit még át is tudok adni a Nagyúrnak... de semmi ilyesmi. Ahh, ki fogok akadni. Terepen szeretek kint lenni, nem bent. Alig veszik hasznomat így, érzem, hogy kezdek berozsdásodni.  De nem mondok ellent a parancsnak hiszen, ha a Sötét Nagyúr így kívánja, akkor az így is lesz.
Felállok a székemről, hogy kinyújtóztassam az ellustult lábaimat, amikor egy levél érkezik az irodába. Megnézem a borítást, nincs rajta cím. Kinyitom, majd átfuttatom rajta a szemeimet, s sóhajtok egy nagyot. Utasítást kaptam, hogy találkoznom kell Morettivel, mert meg kell vele beszélni, hogy ki lesz a következő célpont. Semmi kedvem találkozni azzal a ketyóssal, de hát azt kell tenni amit mondanak. Bár gerincre vágnám a kisasszonyt nem arról van itt szó, hanem arról, hogy tudod belém habarodna hipp-hopp és akkor le sem vakarhatnám magamról. Na mindegy, legalább van okom arra, hogy kiszabaduljak ebből a földi pokolból.
Magamra öltöm a kabátomat, majd lelököm az asztalról a papírokat, hogy keressek egy üres pergament, majd elkezdem írni a levelet a halálfaló társamnak, amiben az szerepel, hogy hol találkozzunk, de az nem, hogy miért. Mellékletként pedig csatolok egy kviddics jegyet hozzá. Kiroppantom a nyakamat, majd kisétálok az irodámból.
- Mire visszajövök, rend legyen az asztalomon! Vagy ha nem, akkor megígérhetem, hogy legalább egy évig ingyen fognak dolgozni! Kiabálom el magam, majd egy csúnya nézés kíséretében sétálok ki az osztályról és kandallón keresztül hopponálok a stadion elé. Skócia, hmm. Mindig is szerettem itt lenni. Megállok előtte, majd rágyújtok és várom azt a kellemetlen társaságot.   

Morettivel közös múltunk van, ismerem őt... vagyis hát úgy hiszem, hogy ismerem. A Roxfortban nem néztem volna ki belőle azt, hogy ő is olyanná fog válni, mint én. Nem hittem, hogy halálfaló lesz. Eléggé meg is lepődtem amikor meghallottam a hírt az egyik kollégámtól. Mindig ott volt az a beteges kviddics őrülete, szerintem mindenki azt hitte, hogy egyszer abba fog belehalni. De így, ez az esély eléggé csökkent. Sokkal nagyobb lett viszont az, hogy egy auror átkának a hatására fogja kiheverni a lelkét. Ehh, szegény pára. Persze tudom, hogy nem kell lebecsülni, hiszen nem hiába sikerült feltornásznia magát halálfalónak. Maradjunk annyiban, hogy egyszer szívesen megnézném azt, hogy mire képes.
Amíg várok, a szemeimmel végigtekintek a terepen, megbizonyosodok arról, hogy senki olyan nem követett akinek nem kellett volna. Nem lehet bízni senkiben, még azokban sem akiket ismersz. Persze, így nehéz lesz magadnak találni egy barátot, vagy egy társat ha ennyire bizalmatlan vagy, de inkább leszek az, mint halott.
- Moretti! Szintúgy végigmérem a nőt, mint ahogy ő engem, de én még mellé el is mosolyodom. Ha nem tudnám azt, hogy zakkant még le is feküdnék vele... sőt még így is kipróbálnám.
- Csak utánad hölgyem. Forgatom meg a szemeimet, majd elindulok a nő után, addig nem is szólalok meg, amíg oda nem értünk a helyünkre. Sóhajtva lehuppanok, majd a karfán pihentetem az egyik  kezemet, míg a másikkal benyúlok a kabátom belső zsebébe és egy borítékot veszek elő, majd feltűnés nélkül teszem a nő ölébe.
- Ez tartalmazza annak a fotóját, akit el kell kapnunk közösen. A Nagyúr hozzád osztott be társként. Ki kell kérdeznünk, aztán pedig... Mosolygok rá, nem fejezem be a mondatot hisz úgy is tudja azt, hogy lesz azután. Természetes meg kell halnia.
- Tudni szeretném azt, hogy bármit képes vagy-e megtenni a cél érdekében? Nem szeretném ha hátráltatnál a munkában, ha gyenge vagy csak szólnod kell, és megteszem én helyetted is a dolgokat.    

Megtanították azt, hogy tudjunk olvasni a másik legapróbb mozdulataiból is, s azt is vegyük észre, amint nem lehetne. Látom, hogy igyekszik elmenekülni a pillantás elől, s ez az arcomra egy nagyon nagy mosolyt csal és úgy követem a nőt, miközben a tekintetemmel továbbra is őt lesem, mert tudom, hogy érzi azt, hogy őt nézem. Mulattat az, hogy ő zavarban van, lehet, hogy a szövetségesem és ez egy "tárgyalás", de akkor is a játékszeremnek tekintem. Mert nekem mindenki az, minden ember csak egy  kis bábú, amit akkor lehet feláldozni, amikor csak akarod.
Rezzenéstelen arccal figyelem a készülődést a meccsre, ahogy a játékosok szépen lassan kirepülnek a pályára néhány bemelegítő kör után pedig lassan már kezdődik is a meccs. Aztán amint meghallom a varázsigét, már az arcomat a nő felé fordítom és összeszűkült tekintettel nézem, ahogyan kibontja a borítékot és az arcát, amikor meglátja a képet. Tudjuk azt, hogy van köztünk besúgó, csak azt nem, hogy kicsoda. Nem gyanakodok a nőre, senkiben sem lehet megbízni.
- Roxfortba érkezett aurorok egyike, szinte a tanárikar egyike. Nekem kellett őket az iskolába utalnom azért, hogy az ott lévő kémeink szemmel tudják őket tartani. Nos úgy látszik, hogy ez a férfi kezd rájönni a kémek kilétére. Ezért elrendelte a Nagyúr azt, hogy el kell tenni láb alól mielőtt kiszivárogtatja az információkat. S a bűnei közt az is szerepel, hogy sárvérű. Gondolom tudod, hogy mit jelent ez, igaz? A családja sincs biztonságban. Kettő kislánya van. A vége felé szinte már mániákus vigyor rajzolódik az arcomra. Már a fejemben forog is az a bizonyos kerék, látszódik előttem az a jelenetkép, amikor elmetszem a torkát a gyermekek anyának.
- Én nem hősködök kedvesem, csupán nem szeretném azt, hogy leégj a Nagyúr előtt. Vigyorgok én is ugyanúgy rá, ahogy ő rám.
- Igen, szívesen, hogy elküldtem neked a jegyet. Tudom, hogy kedves vagyok és törődő lélek. Forgatom meg a szemeimet, majd a kabátom zsebébe nyúlok és egy cigit a számba helyezek. Sehova nincs kiírva az, hogy dohányozni nem lehet így nem is érdekel. Rá is gyújtok miközben már a meccset figyelem én is.
- Majd meglátjuk, Moretti. Csak nézz a hátad mögé nem tudhatod,  hogy ki az ellenséged.     

Miközben nézi a meccset én úgy beszélek hozzá és még a fejemet is félredöntöm, hogy még őrültebben tudjam az arcát vizslatni, hátha a hatástól nem lesz ura az érzelmeinek és azt a tökéletes pajzsot leengedje, ami miatt nem tudok az arcáról olvasni. Mert most olyan a mellettem ülő nő, mint aki nem is foglalkozna a küldetéssel, csak egy laza vállvonással vélekedik a gyilkolásról. Hm, hm. Vagy nagyon jó színész vagy egy érzelmek nélküli gyilkos és még párosul mellé ez a mániákus vigyor. Talán ha bebizonyosodik róla, hogy tényleg mellettünk van, akkor még rá is szállnék.
- Ó tudod, hogy mit csinálsz? Vigyázz az érzelmeidre, Moretti. Ilyen hamar csak nem lehet téged felhúzni. Kuncogok halkan miközben a szemem sarkából nézem azokat az gyilkos szemeket. Igen, persze, hogy erre ment ki a játék. Csak egy kicsit idegesíteni szerettem volna, kíváncsi voltam, hogy milyen hamar éri el az a szintet, ahol már nehezebb uralkodni az arcán is.
Persze a jegyeket nem esett nehezemre megszerezni. Már nem lehetett volna ilyen jó helyre kapni, de hát a kapcsolataimat bevetve sikerült megszereznem ezt a kettőt, amik nagyon jó kilátást nyújtanak. Innen mindent lehet látni és teljesen zavartalanul lehet beszélgetni a fontos dolgokról.
- Kérem, kisasszony ez semmiség volt. Szintén átváltok egy mondat erejéig magázódásba, egy szép kedves mosollyal az arcomon.
- Tudod, Moretti, hogy mindent szeretek háttérstoryval intézni. Még egy randit is ugyanígy. Nevetek fel halkan miközben elengedem az ujjaim közül a cigit, amikor átnyúl érte.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol. Amint visszakapja a cigarettát, beleszív egy nagyobbat és aztán szépen lassan kifújja a füstöt. Még talán jóban is leszek ezzel a nőszeméllyel.      

Lehet, hogy túlgyanakvó vagyok a nővel szemben, akárhogyan nézem, akármilyen hatást gyakorolok rá semmiféle reakciót nem vált ki magából. Úgy viselkedik, mintha teljesen hidegen hagyná az akció és csak a mérkőzést szeretné figyelni. Soha nem hittem volna ezt, de úgy látszik, hogy nem kell játszanom az érzelmeivel hisz nem ő az áruló közöttünk. De akkor vajon ki lehet az? Talán tud valamit Moretti? Hm, még nem kérdezem meg tőle. Mindent a maga idejében.
- Elnézésedet kérem, ha csak a véred miatt vagy ennyire lobbanékony. Erről akkor nem tehetsz, te olasz. Szintén viszonozom a mosolyát, és közben a szemem sarkából figyelem a mérkőzést is.
- Mindig is az voltam, Moretti. Ezért van az, hogy a nők úgy hullanak utánam, mint a legyek. De hát nincs mit tenni. Nagy szívem van, és mindenki elfér benne. Kuncogok halkan, közben a mérkőzésen az egyik fogó meg is látta a cikeszt és már iramodok is utána, de uhh majdnem eltalálta egy jól irányzott gurkó.
- Ó, igen. Kérdezni akartam. Miújság van a Roxfortban? Ilyen téren mindig is csodáltalak. Én biztos, hogy nem bírnám ki azokkal a kölykökkel. Már rég tömegmészárlást rendeztem volna. Te hogy bírod ki? Ezt teljesen őszintén kérdeztem a nőtől, hiszen egyik halálfaló sem a nyugodt vérmérsékletéről híres. Értem én, hogy a küldetés szentcélja és még több ilyen szöveg, de azért na. Napi 5-6 órát lenyomni azért nem lehet egyszerű dolog. A zsebembe nyúlok a cigarettásdobozért, és meg is kínálom, mert hát így hozza az illem. Hamarabb is megtettem volna, de nem tudtam azt, hogy dohányzik.
- Azt rebesgetik a kis madaraim, hogy egyre többen hiszik azt, hogy besúgóink vannak a Minisztériumban. Hát ilyen pletykákat? Semmi igazságalapja nincsen. Forgatom meg a szemeimet egy félmosoly kíséretében, miközben beleszívok még egyet a cigimbe. Csak az is egy jó kérdés, hogy honnan tudhatnak ilyen dolgokat? Minden halálfaló aki a minisztériumban van, tökéletes álcával rendelkezik. Furcsa.
- A napokban kell megölnünk. Nem hagyhatjuk, hogy megsejtsen valamit. Ezt csak mi hárman tudjuk. Te én, és a Nagyúr.