Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Through Passion I Gain Strength
Today at 14:16
• • • • • • • • • • • • • •
Luther Avery
Roxmortsi kaland
Today at 13:18
• • • • • • • • • • • • • •
Angus Belby
Just one more drink...
Today at 12:45
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Ian & Karen
Yesterday at 22:20
• • • • • • • • • • • • • •
Ian Sullivan
Septimus Blynberch
Yesterday at 22:17
• • • • • • • • • • • • • •
Septimus Blynberch
Professzorok és Prefektusok
Yesterday at 20:58
• • • • • • • • • • • • • •
Admin
Időd, cikked, életed
Yesterday at 18:51
• • • • • • • • • • • • • •
Rigel S. Avery
winter of our discontent
Yesterday at 17:49
• • • • • • • • • • • • • •
Plum Pomfrey
Cukoralma
Yesterday at 17:16
• • • • • • • • • • • • • •
Plum Pomfrey
Így Írtok Mi
Yesterday at 17:07
• • • • • • • • • • • • • •
Clive Staples McGonagall
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

Az élet véres csonkjai, avagy mennyire fájhat egy rivalló?



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég

»
» Kedd 21 Nov. - 12:31
Zsupszkulcsok. Gyűlölöm mindegyiket, mint a legtöbb módját a varázstudók utazási lehetőségeinek, de mit tegyen egy egyszerű félóriás, ha Skócia elhagyatott régióiból észrevétlenül akar Roxmortsba kerülni? Hoppanálni nem tudok és az elmondások alaján, nem is nagyon szeretnék, akkora kandalló meg a világon nincs, amibe beférnék, szóval maradnak a zsupszkulcsok.
Már percek óta kutatom a vadregényes erdőt, hogy megtaláljam azt a picike ezüstvillát, amit még egy felbérelt varázsló átkozott el nekem, s amikor megtalálom, azonnal elfog a hányinger. Nem, nem, még nem érintettem meg, csak megtaláltam. Már előre érzem a nyelvemen a gyomorsav ízét, hogy mennyire felkavaró lesz az élmény, s csak átkozom a Sorsot, hogy ezt kell csinálnom. A meló azonban meló, szóval nincs mit tennem, s a zsebemben hordott rivalló egyre türelmetlenebbül gyűri össze magát. Kifújom a levegőt, lassan a fészek felé nyúlok és egy hirtelen mozdulattal ragadom meg a piciny villát, ami szinte eltörpül az ujjaim között.
Forog velem a világ, érzem, hogy a gyomrom tartalma egyre csak kikívánkozik belőlem, s teszi ezt annak ellenére, hogy nem is reggeliztem. Mintha a köldökömnél fogva beakasztottak volna egy húsoskampót, úgy húz az áramlat, úgy von magával a varázslat, aztán egy szempillantással később azt érzem, hogy meghaltam. A félóriás azt hinné, már eleget utaztam zsupszkulccsal, hogy ne arccal, hanem talppal érjek földet az érkezés után, de úgy tűnik, van még mit gyakorolnom. Éppen egy méretesebb fűcsomót halászok ki a fogaim közül, leporolom magamat és körbenézek, hogy ki láthatta csodálatos kalandom végét. Egy szarvamarhával szemezek, de amikor köpök felé, elfordítja a fejét és tovább lakmározik a dús legelő zöldellő száraiból. A zsebemből egy összecsavart rongyot veszek elő, óvatosan kihempergetem belőle a villa párját, egy kanalat, majd egy terebélyes gesztenyefa egyik magaslati hajlatában rejtem el. Ez lesz a visszautam, de az még olyan messze van, hogy nem is érdemes felőle gondolkodnom. Inkább beletekerem a gyolcsba a villát, kelleni fog ez még úgy érzem, és elindulok a városba, egyenesen a Mézesfalásba, hiszen valamivel ki kell takarítanom a fű és a gyomorsav ízét a számból.

***

- Úgy csinálsz, mintha még sosem jártam volna itt? Fél vödör mentolos varangyot és egy marék cukorpennát kérek! - hangom a Mézesfalás ajtajában csattan, s mivel nem férek be az ajtón, csak a kezemet nyújtom be az üzletbe. Ambrosius Belesh, mint eddig bármikor, remegve vette ki vézna kis ujjaival a tenyeremben elvesző tizenhat sarlót és hét knútot, majd ugyanilyen félelemmel tette kezembe a vödröt és a marék cukorkát. Persze, az ő markával mért, de ezt már megszoktam, szóval már csak annyi kellett, hogy kiügyeskedjem a karomat a boltból és benyakaljam a megérdemelt édességet.
Nevetésben törtem ki, amikor a varangyok leértek a gyomromba, s dübörgő hangomra még azok is megfordultak az utcán, akik eddig figyelmen kívül hagytak egy cukorkaüzlet előtt térdeplő félóriást. - Na mi van töpszli?
Egy gyerek állt meg előttem, majd gyorsan elszaladt, hátrahagyva egy zacskó Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsét, amit nem voltam rest felkapni és betolni az arcomba. Bárcsak hagytam volna még egy varangyot, hiszen bár a legtöbb cukorka finom volt, hiszen még a fülzsír és a pacal ízűt is kedvelem, de a kókuszos? Azt ki nem állhatom! Felálltam az addigi helyemről, kezemben a cukorpennákkal, zsebemben egy leszállítandó rivallóval, és elindultam, hogy kiérdemeljem a kialkudott negyven galleonom.
Vissza az elejére Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
16
Értékelés :
0
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Suki Waterhouse

»
» Szomb. 25 Nov. - 17:50

Nekem rohan egy gyerek. Nem mintha olyan nagyon megzavarná ez az életemet, vagy két fejjel alacsonyabb nálam, majdnem eltakarja a fél arcát a bíbor-arany sál a nyakán, biztos elsős szegényke, de a jelek szerint vagy én vagyok rettentően ijesztő (az egy első alkalom lenne mindenféle tekintetben), vagy valami más. Én inkább a valami másra szavaznék, de persze, még bármikor megtudhatom, hogy a meglepetten elkerekedő tekintet, a szőke befont két copfom, vagy nem tudom, a lábaim vékonysága állatira ijesztő. Én nyitott vagyok az új információkra, többnyire, bár azért nem tudom, hogy viselném, ha kiderülne, hogy egy elsős ijesztőnek talál. Valószínűleg a tanév hátralevő részében ezen bánkódnék.
Egyfelől erős megnyugvással tölt el, amikor előbb hallom közeledni a méretes óriást (óriás vajon tényleg? Húha.), minthogy megpillantanám, de aztán meg is pillantom, az állam annak rendje és módja szerint leesik, szóval másfelől a látvány engem is inkább enyhe félelemmel tölt el. De legalább most nem attól félek, hogy én vagyok ijesztő, hanem attól, hogy a Roxmorts utcáin a felbukkanó férfi gyakorlatilag betölti egy egész utcácska szélességét, és majdnem biztos vagyok benne, hogy istenesen fel fog lökni, ha ne tapadok a kirakatra, amit eddig bámultam.
Ki mondhatja, hogy Roxmorts csak egy unalmas, aprócska angol falu…?
- Azta – csúszik ki a számon akaratlanul is, hátamat az üvegnek vetem, és erősen remélem most meg azt, hogy nem fog szépen ettől a vehemenciától megrepedni alattam, meg hogy az óriás nem tesz egy óvatlan mozdulatot, amikor épp előttem halad el, amivel mondjuk átrepít a kirakat túloldalára, hangos üvegcsörömpölés és üvegszilánkok zuhatagával egyetemben. Nem szeretnék kellemetlenséget okozni sem a tulajoknak, sem… nos, hát magamnak, azzal, hogy vélhetőleg össze-vissza vágnám minden kabát alól kikandikáló testrészemet.
Na de... vajon mit keres errefelé egy ilyen figura? Meghökkentő, mennyire nem tűnik ide illőnek, bár rögtön el is szégyellem magamat, hogy ilyeneket gondolok, amint csak bámulok rá, mint borjú az új kapura.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég

»
» Kedd 28 Nov. - 12:17
Imádom, amikor félnek tőlem, s ahogyan az a kölyök elszaladt, nevethetnékem támadt, s még rá is játszottam az érzésre azzal, hogy utána eredtem. Persze akkor is arra mentem volna, ha nem csinál a nadrágjába a gyermek, de ezt neki nem kell tudnia, sőt! Senki másnak nem kell tudnia, hogy miért teszem azt, amit teszek. Lehúzom a fejem, nem akarom bevágni egy úttérbe ágaskodó fába, majd elhaladok a félreugró lányka előtt, alaposan szemügyre véve riadt arcát és hallom meg az ajkain kicsusszanó szavacskát. Megállok egy pillanatra, hunyorítani kezdek, majd kicsit lehajolok, egy méternyire közelítve meg az arcát, s orromon fújtatva préselek ki magamból vagy hetven köbméter levegőt.
- Azta! - kacsintok felé, majd újra kiegyenesedem és folytattam az utamat. Még egy pillanatra visszanézem, majd újra előre figyeltem, s újra hunyorítanom kellett, hiszen megláttam azt a fickót, akit kerestem. - Humbold, te görnyedt hátú törpe, jössz ide rögtön!
A hangom megremegtette a környező üzletek kirakatát, madárrajok reppentek fel a szélrózsa minden irányába, s tekintetek meredtek rám úgy, mint ahogyan az előbb a lányka figyelt fürkész szemeivel. Humbold, a görnyedt hátú törpe, persze magára ismert és apró lábaival az ellenkező irányba szaladt, ami mosolyra ingerelt. Olyan kis aranyos volt, hogy azt hitte, meg tud tőlem szabadulni!
- Várj már meg! - kiáltottam el magam ismét, majd én is felvettem a nyúlcipőt és utána eredtem. Egy sikátorba vagy valami hasonló szerű képződménybe rohant be, bár az, amit ő művelt inkább volt fejveszett iszkolás, mintsem koordinált menekülés. Ezzel a manőverrel azonban értékes másodperceket nyert, hiszen amíg én lelassítottam a testsúlyomat, irányba állítottam és újra felvettem a tempót, addig lett volna ideje elmenekülni. Görnyedt háta azonban még mindig ott volt az utcácskában, s arra lettem figyelmes, hogy az ablakok spalettái egyre-másra csukódnak, mintha a lakók pontosan tudnák, hogy mi fog bekövetkezni, s ennek ők tanúi nem szeretnének lenni.
- Humbold! Nincs hová menekülnöd! - dörmögtem neki, s három lépéssel, ami neki egyébként huszonegy lett volna, megálltam előtte, hogy aztán leguggoljak. - Ugye nem felejtetted el az üzleti partneredet? Mert arra én vagyok a bizonyíték, hogy Mr. Gorgamorgon még mindig emlékszik rád!
- Én ... én ... én nem!
- Na, nyugodjál meg apróság, nincsen semmi baj! Viszont Mr. Gorgamorgon nagyon haragszik, hogy nem válaszoltál egyetlen baglyára sem, én meg azért haragszom, hogy postásnak néznek. De mindenkinek megvan a saját szerepe ebben a tragédiában, szóval nesze! - belenyúlok mellényem zsebébe és átnyújtom neki a vicsorító rivallót.
- Ki-kibo-kibontsam?
- Én nem várnék vele! - nevetem el magam, majd leültem, lábaimmal keretbe foglalva Humbold aprócska görnyedt hátát. - Na, én is kíváncsi vagyok, nyisd már ki!
Vissza az elejére Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
16
Értékelés :
0
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Suki Waterhouse

»
» Pént. 15 Dec. - 22:12

Az óriás jön, megy, lát és győz, én meg egészen biztos vagyok benne, hogy ezt az élményt nem mostanában fogom elfelejteni, de aztán megyek a dolgomra.
Vagyis… mennék.
Általában igyekszem nem mások dolgába ártani magam.
Neee, ne nézz így, én tényleg…! Legalábbis, senki olyan dolgával nem foglalkozom, amihez tényleg annyi közöm sincs, hogy még csak nem is ismerem az illetőt. Utólag talán máshogy fogom érzékelni a jelen helyzetemet, de bizonyos tekintetben nem tehetek róla. Ha egyszer tényleg ott van dolgom… nem lehet minden hétvégén kijönni Roxmortsba, szóval nem lehet halogatni, ha az ember lányának fontos beszerezni-, és/vagy elintéznivalója akad. Szóval nem igazán hiszem, hogy én lennék a hibás azért, mert már megint ott vagyok, ahol. Ugye nem?
Hogy hol? Hát… nyilván az óriás háta mögött. Az óriás háta mögött, aki vígan (vígan?) ücsörögve eléggé lehetetlenné teszi, hogy eljussak az aprócska zsákutca hátsó szegletében található Apotékába. Úgyhogy nem, tényleg nem szándékosan csinálom.
Igazából nem is tudtam volna tartani az óriással a lépést, és minek követően majdnem a hajat is lesóhajtotta a fejem búbjáról – vagy legalábbis, úgy érződött – nem is igazán éreztem ingerenciát arra, hogy esetleg olyan barbár dolgokra vetemedjek, mint hogy… teszem azt… követem őt. Hát hogyisne! Nem akarok én bajt magamnak. Ha viszont már itt vagyok, hát, igazán meg is kérhetném, hogy hadd slisszoljak el mellette. Talán. Végül is, elég udvarias szoktam lenni, most sem tervezem másképp, úgyhogy hiába látom meg a sikátorba bekanyarodván, hogy az óriásunk épp ott telepedett le, csak egy kicsit ijedek meg – ugye, a meglepetés ereje azért sikeresen elmúlt, még ha kicsit hevesebben is ver a szívem –, és nem iszkolok azonnal tovább.
Nem is igen figyelek az előttem folyó beszélgetésre, úgyis szinte csak az óriást hallom dörmögve, a másik felet nem, úgyhogy közelebb merészkedem, egy pillanatig csak bámulok felfele, nagyjából megsaccolva, hogy ülve is hány fejjel lehet nálam magasabb (sokkal, vagy legalábbis olybá tűnik), és olyan bátortalanul böködöm meg a karját, hogy egy percnyi csend után rájövök, hogy ebből valószínűleg semmit sem érzett - Ühm, b-b-bocsánat… megtenné kérem, hogy átenged? – azért biztos, ami biztos, teszek pár lépést hátra. A végén még cincogó egérnek néz (nem lenne az olyan hatalmas tévedés), és visszakézből agyoncsap.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

Az élet véres csonkjai, avagy mennyire fájhat egy rivalló?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Befagyott Tó
» A falu főkapuja
» Hull a pelyhes fehér hó avagy Gundan karácsonya
» Nariko - Avagy a verebek újra szállnak
» Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-