Bella & Marcell

Fáradtan esek be a Weinberg birtokra. Tiszta csatak vagyok, a taláromat vér borítja, és én pedig már alig állok a lábamon. Nem vagyok beteg, semmi átok nem talált el, de a muglik és sárvérűek kínzásában is el lehet fáradni, északon. Ahogy az üldözésben is el lehet fáradni. Északon. És a gyilkolásban is. Északon.
Egy pálcaintéssel kinyitom a kúria ajtaját, elsétálok az előszoba mellett, ahol futtában rápillantok a menyasszonyom óriási portréjára. Egy gyengéd simítás után megszabadulok ruháimtól, és megtöltve a medence méretű kádat, rögtön fejest is ugrom belé. Ahogy felbukkanok a felszínen, és nekidőlök a kád falának, érzem, ahogyan a forró víz felfrissíti testemet, és menten visszatér belém az élet. Körbepillantok, ahogy a vért lemossa a víz, és eloszlik a vízben, akár felhők az éjszakában. A pulzusom vadul emelkedni kezd, amikor felidézem magamban ennek a napnak a történéseit. Egy északi út mindig fárasztó tud lenni, különösen ha az ember fia üldöz valakit. Pontosabban az ember fiai üldöznek valakit. Beletúrok a hajamba és a plafonra emelem a pillantásomat. Remélem a jó öreg Finnick is ugyanennyire érzi magát most egy kifacsart szarkupacnak a napokon át tartó hajsza miatt; mint én. Nem azért gondolom ezt, mert Finnick Daugherty az én ősellenségem lenne. Pont ellenkezőleg! Finn a másik felem, és mint mindenhova, ide is együtt mentünk. Hiszen mi vagyunk a szétrobbanthatatlan csapat, a páratlan páros. Olyan, mintha a testvérem lenne, holott nincs is testvérem. Viszont még is van.
- Twinky! - szólok bele a levegőbe, mire engedelmes szolgám egy pukkanással, a medence mellett terem, és mélyen meghajol. - Készítsd nekem elő a legjobb viseletemet, Finnick barátomhoz megyek ma vacsorára. - egy pillantással sem méltatom a házimanót, aki se szó, se beszéd; eltűnik. Tudja, hogy csak akkor szólalhat meg, ha én engedélyt adok rá. Másképp menten átvágnám a torkát egy pengével. Mire valók a szolgák, nem igaz? Az őrület, amely csillapodott bennem, ismét lángra kap. Úgy járja át a testem, akár a vérem, amikor a szívem ezerrel ver. Közeledik az idő, amikor a józan eszem és a szívem elfelejt működni, és mindent az ösztöneim vesznek át. Ha akarnám, se tudnám megállítani, én így szeretem. Így szeretek élni. Ez hajt igazán.
Kikászálódom a vízből, és megtörölközöm. Egy pukkanással ismét mellettem terem a házimanó, akit azonban most nem hívtam. Megragadom a nyakát és a magasba emelem. - Mit akarsz, te féreg?! - sziszegem az arcába. - Megmondtam a múltkor: csak akkor jöhetsz, ha hívlak! Halljam, ha kedves az életed, miért jöttél vissza?! - kezem cseppet sem enged a szorításon, így a manó levegőért kapkodva hörgi ki a szavakat:
- Gazdám: hívatlan vendége érkezett. - kezem enged a szorításon, majd egy mozdulattal odébb hajítom a manót, egy oldalpillantást vetek rá, hogy feltápászkodik-e. Mikor látom, hogy még él, szóra sem méltatva őt, kilépek a helyiségből. Egy törölközőt a derekam köré csavarok, varázspálcámat a kezembe veszem, és az ajtóhoz lépek. Mikor kinyitom, a meglepődöttséget az arcomon egy őrült mosoly váltja fel.
- Bellatrix! - búgom - Micsoda kellemetlen meglepetés. - susogom, majd kitárom előtte az ajtót. - Kerülj beljebb. - hátrébb lépek, kezemmel utat mutatva, hogy egyenesen tessék. Ha el is indult, akkor a tágas nappali felé terelem. - Minek köszönhetem, hogy itt vagy? - emelem pillantásomat a nőre. - Pontosítanék: mi kellene? - dőlök neki a kandallónak. Fürkésző szemeimet egyenesen a boszorkány íriszeibe fúrom. Pálcámat forgatom a kezemben, és hívom ide a ruhadarabjaimat, amit az előbb szándékoztam felvenni. Úgy néz ki, ma mégsem látogatom meg a Daugherty birtokot.
- Remélem tudod, hogy az időpont a sárvérűek eltiprásáról, és Voldemort Nagyúr uralmáról való diskurzusról alkalmatlanabb nem is lehetne. - nevetek fel halkan. - Ha ezért jöttél: el kell, hogy szomorítsalak. Sajnos nem én vagyok a megfelelő ember erre. - biggyesztem le csalódottságot színlelve ajkaimat. Szemeimben őrült tűz táncol, ahogyan kicsit sem diszkréten futtatom végig őket a velem szemben álló boszorkányon.

La nuit du chasseur ♦ outfit
♦ cover your eyes: the Devil's inside ♦ ©