Terveim között volt, hogy a napokban elmegyek otthonról néhány órára, otthon hagyva addig Aryanát. Már négy éves volt, békés és nyugodt kislány, biztos voltam benne, hogy gond nélkül meglesz otthon egyedül is. Ha pedig mégsem, ott vannak a házimanók, akik figyelnek rá, ahogy arra utasítottam őket. Nem okozott volna problémát egy dajka megbízása sem, de azt valahogy nem szerettem, úgyhogy el is vetettem az ötletet. Egyébként sem leszek távol sokáig, pontosabban nem akartam sokáig távol lenni. A terveim azonban csődöt mondtak. Aryana lebetegedett. Nem volt egy állandóan betegeskedő fajta, sőt, alig egyszer-kétszer volt vele bármi is, amióta megszületett, akkor viszont mindig nagyon rossz volt az állapota. A kis megfázások nem fogtak rajta, viszont amikor valami erős támadta meg, egész biztosan sokat szenvedett tőle. És ez ma sem volt másképpen. Mikor reggel bementem hozzá a szobájába, hogy felébresszem, már látszott rajta, hogy mennyire rosszul van. Felszökött a láza, reszketett, ahogy rázta a hideg és folyt róla a víz. Lemondtam mindent, amit aznapra beterveztem magamnak és egész nap Aryanával voltam. Ott ültem mellette minden percben és vigyáztam rá, ahogy azt kellett. Nem is hagytam volna magára ilyenkor. Néha még a kutya is besétált hozzánk, megnézte, hogy vagyunk, aztán megint kiment. Ezen kívül nem akadt más társaságunk, de nem is bántam. Késő délután Aryana rávett, hogy menjünk ki a szalonba, mert már unja a szobáját, én pedig hiába ellenkeztem sokáig, végül csak beadtam a derekam. Alig egy órával később pedig már a kanapén ültem, Aryana pedig az ölemben feküdt, nyakig bebugyolálva és aludt. Végre, így legalább nem szenved annyit a betegségtől. Az órára pillantottam. Remy is nemsokára hazaér a munkából, neki nagyon fog örülni, hogy végre itthon van.