Hiába próbáltam rávenni a szüleimet arra, hogy kihagyhassam ezt az utolsó félévet az iskolában, valahogy nem sínylett a foguk hozzá. Így hát visszatértem, megpecsételt halálfalóként és undorodva indultam neki az óráknak. A legendás lények nem mondhatnám, hogy a kedvenceim közé tartozik. De hát melyik korombéli, hozzám hasonló mondja ezt? Pff, egyik sem. Egyáltalán nem látom hasznát ennek az egésznek, sokkal többet érne, ha a jelenlegi helyzetünket nézve, több SVK órát tartanának az iskolába. Na, azt szeretem! Beöltözve ebbe az unalmas egyencuccba vágtatok le a többiek mellett az órára, ami az erdő mellett lesz megtartva. Semmit az ég világon nem viszek magammal a pálcámon kívül. Azt hiszem eléggé hanyag és lázadó vagyok már ebből a szempontból, de sokszor nem is én készítem el a házidogáimat, vannak fontosabb elfoglaltságaim is, mint az LLG. Többször a mellettem vihogó társaimra nézek, és a társalgásból természetesen nem maradok ki, ami leginkább az előttünk sétáló két szőkeség hátsó fertályáról vagy az egy évvel fiatalabbak nem túl menő sérójáról szól. Mikor már majdnem leérünk, egy vöröske vág be elém oldalról, mintha az övé lenne a világ (vagy ezt én, magamban érzem így inkább?). - Hm, milyen kedves Kingsley proftól, hogy a selejteket is beengedi az órájára! Valakinek a gyengélkedőre is kerülnie kell... - Célzom fennhangon Hazel felé mondandómat, egy vigyor kíséretében. A többiek jóleső kuncogással hagynak ott és intenek, hogy foglalják nekem a helyet majd. Azért én sem maradok egy helyben, nincs túl sok kedvem a harcipockot hallgatni: már megint.