Te is kívántad már, hogy bárcsak azok az emberek, akik magukat a szüleidnek nevezik, valaki egészen mások lennének? Hogy milyen volna, ha egy reggel felkelnél, és már hűlt helyük lenne, és a családi fotókról valami egészen elképesztő emberek vigyorognának le? Az anyád sárkányvérrel kenegeti magát, hogy fiatalabbnak tűnjön, és LSD-t nyal fel a képeslapra, amit a nagyinak küld a romániai nyarlásról, és az apád nem is lakik otthon, mert éppen egy nagyon fontos bálnamentő expedíción van valahol a Csendes Óceán északi féltekén.

És akkor felébredsz megint, a háromszobás bérházban a London bevándolró negyedében. Áporodott szag ömlik az ázsiaiakra méretezett, aprócska konyhából, mert anyád megint elfelejtett mosogatni úgy négy napja, és már megint odaégette a mirelit kaját, amit a szomszéd bosnyák bácsitól hoz minden áldott nap, és az apád meg sem szólal. Nem is érdekli, el van a maga kis mediokrata világában, ahol a The Sun-ból szedi be a napi infókat, és úgy beszél a politikáról, hogy közben minden egyes politkusnak tisztában van a magánéleti szennyével, és biztos benne, hogy a munkáspárt tündöklése örökké fog tartani. Ahogy örökké küldik majd a szociális segélyt is a rokkant lába miatt, ami egy gyári baaeset miatt már évek óta használhatatlan.
Olyan távol üldögél a kis foteljében, buborékkal a feje körül, messze a varázsvilág minden ügyes bajos dolgától, amiről még szólni sem mer sohasem. Ha azt mondod neki, Voldemort, ő azt hiszi, hogy egy új, gyümölcsízű lengyel vodka, amitől olyan édeset hányik az ember hajnalban a fotel mellé.

- Őszintén, gondoltál már bele, hogy ezzel mennyi rohadsok pénzt lehetne keresni?
- Ja, aham, hát peeersze
- Nem, most komolyan, Doe, ez egy istenadta tehetség, az emberek marha sokat fizetnének piti kis jóslatokért.
- Persze, csak van egy aprócska bökkenő. Hogy képtelen vagyok ezt az egész szarságot irányítani. Ha arra várnék, hogy spontán látomásom legyen, biztos, hogy itt öregszem meg ebben az átkozott kastélyban, amíg Mrs. Norris ki nem kezdi a tetememet.
- Nem, nem érted. Gondolj csak arra a Ramones koncertre, gondolj az amerikai roadtripre. Bármit megkaphatnál, amire csak vágysz, ha lenne elég pénzed. A jövő fényes, Docas, csak képtelen vagy átlátni azon a sűrű ködön, ami az agyadra telepszik.
- Szerintem meg inkább neked ment valami lötty az agyadra, és azért vagy képtelen gondolkodni. Szállj csak le a földre, végre, Dex. Hülyeséget beszélsz.


Menni fog, csak koncentrálni kell. Az elméd irányít. Te irányítod azokat a rohadt látomásokat, és nem ők téged.
Gondolj életed egyetlen orgazmusára. Gondolj a kínosan középszerű szüleidre, gondolj arra, hogy milyen arcot vágtak, amikor megtudták, hogy boszorkány vagy. Gondolj arra, hogy sohasem találtad ott a helyed. Sohasem tartoztál oda. Gondolj arra, hogy mindenkinek megváltás, amikor végre összeszeded a cuccokat, és elindulsz a Roxfortba. Gondolj arra, hogy senkinek fogalma sincs mugliéleted szánalmas epizódjairól. Gondolj arra, hogy más ember leszel, ha belépsz annak a kastélynak a falai közé. Gondolj arra, hogy elfelejtetted beadni a szomszédhoz a két idomtalanul nagy éticsigádat, és mire hazamész nyáron, már mindkettőt megeszi az az átkozott macska. Gondolj arra, hogy felkoncolod azt a rohadt dögöt, kipreparálod, és felteszed az anyád ágya fölé. Gondolj a sikításra, a jajveszékelésre. Gondolj arra, amikor az apád először ribancnak nevez, pedig szűz vagy, esküszöl. Gondolj arra, amikor minden átkozott galamb szárnysuhogsára azt hiszed, leveled jött, pedig valahogy a nyári szünetben mindig elfelejtenek.
Gondolj arra a kellemes bizsergésre, amikor egy új pletykát hallasz valakiről, akit utálsz, és már alig várod, hogy tovább terjeszd. Gondolj arra, hogy mennyire vágysz arra, hogy egyszer rólad is így pletykáljanak. Gondolj arra, mennyire kikészülsz, amikor ez megtörténik. Gondolj arra, amikor nem marad ez abba, gondolj arra, amikor egyre rosszindulatúbbak lesznek. Gondolj arra, amikor legszívesebben lehúznád magad Hisztis Mirtyll kibaszott wc-jén. Gondolj arra, amikor először vigyorogsz az arcába annak a kis picsának, gondolj arra, milyen érzés először a sarkadra állni. Gondolj arra, hogy milyen az, amikor először vájod a körmeidet a vállába, a hátába. Milyen érzés a sárban henteregni, egymás haját tépve.
Gondolj arra, amikor először nyújtotta feléd a kezét. Gondolj arra, amikor először dícséri meg azt a pillangós hajcsatot, amit mindenki bénának tart. Gondolj arra, amikor először ülsz a Fekete tó partján, melletted az egyszemélyes falkád. Gondolj arra, hogy milyen, amikor nem egyedül kell megenned az átkozott zabpelyhedet. Gondolj a felszakadó nevetésekre. Gondolj a hisztikre. Gondolj a közös kempingezésre. Gondolj arra az iszonyatos kínra, amikor leblamálja az új Vivienne Westwood göncödet, amiért csaknem el kellett adnod a fél vesédet. Gondolj arra, amikor rájösz, hogy milyen rohhadtul igaza van. Gondolj arra, amikor rájössz, hogy sohasem lesz olyan kifinomult ízlésed, mint neki. Gondolj arra, amikor először titkos paktumot kötöttetek. Gondolj arra a pillanatra, amikor a véleményed szent lett. Gondolj arra, hogy mennyire kétségbeesetten ragaszkodsz. Gondolj arra, hogy nem tudnád elviselni, ha újra egyedül kéne lenned. Gondolj arra, hogy ezért mi mindenre lennél képes. Gondolj arra, hogy nem léteznek határok. Gondolj a sírásra, ami a legjobb fegyvered. Gondolj arra, hogy milyen súlya van a szavaknak, ha megfelelően használod őket. Gondolj arra, amikor először átkozod szét azt a kis szarházit, aki béna pletykákat terjeszt róla.
Gondolj arra, hogy milyen kétségbeesetten vágysz a figyelemre. Gondolj a vérvörös rúzsra. Gondolj a padlizsánszínű körömlakkra. A feketére. Az oxigénes vízre. Az idegennek tűnő, vakító szőke tincsekre. Gondolj a szakadt farmerokra.
Gondolj a haragra, a kéttségbeesésre, a pánikra. Gondolj az elfuló levegőre, a rohadt nyomásra a mellkasodon. Gondolj a papírzacskóra, az mindig megnyugtat. Vagy kurvára felbasz. Gondolj a keleti blokk menekültjeire, akiknek ezerszer szarabb életük van. Gondolj arra, hogy mennyire leszarod, mert vagy annyira egoista picsa. Gondolj arra, amikor először smároltad le Pottert a kviddicskupa döntő után (mert mégis miért kéne arra várnod, amíg a hapsik lépnek?) Gondolj az első tetkódra, gondolj a P betűre (ami rohadtul nem a Potter iniciáléja). Gondolj a második majdnem orgazmusra. Gondolj a hányás ízére a szádban. Gondolj arra, hogy violalikőrtől bebaszni sokkal szánalmasabb, mint bármi mástól a világon. Gondolj a gyógyfüvek andalító illatára. Gondolj Dex gyanús bájitalaira. Gondolj a nyomorult hegyi trollokra, akik a csökevényes agyukkal is értelmesebb lények, mint Potter. Gondolj a kviddicspályát körbeölelő lelátóra. Gondolj arra, hogy milyen érzés alatta térdepelni a kavicsos porban, amíg a térded fel nem sebzik. Gondolj arra, amikor a legközelebb érezted magadhoz. Gondolj arra, amikor először küldted el a picsába. Gondolj arra, amikor utojára.
Gondolj az órákon át tartó vakbélműtétre. Gondolj arra, milyen az altatás utáni kábultan ébredni.
Gondolj az első megidézett parónusra.  Gondolj az átvirrasztott éjszakákra a konyhában. Gondolja  napfelkeltére a Fekete tó partján, hogy mennyire rohadtul szereted. Hogy mennyire rohadtul ragaszkodsz...
Vagy inkább ne gondolj semmire, ide tiszta elme kell. Zsibbadság és révület. Transz. Egy aprócska kapu, ami a másvilággal összeköt.

- A jövő fényes. Tisztán látom, hogy McGalagonynak holnap jó kedve van, biztos megkapod a K-t a félévi dolgozatodra.
- Igen, a srác totál beléd van zúgva, az álmok nem hazudnak. Csak dobd le azt a hipogriff trágyás zsebkedndőt elé a földre, amikor elsétál melletted a folyosón.
- Hát hogy én lenne biztos, nem hiszel nekem basszameg?
- Hat knút és két sarló lesz.
- Hé, Meadows, tuti, hogy adózol te ez után?
- Jaj, fogd már be a szádat, Umbridge, különben előveszem a Tarotot. Tudod, hogy mindig az akasztott embert húzom neked, úgyhogy én a helyedben nem akadékoskodnék.