Vidáman siettem be a klubhelyiségbe. Volt még egy kis elintéznivalóm a földszinten és úgy döntöttem, vissza feljövök, még ha el is késem egy kicsit, mert ott lett megbeszélve a találkozó. Nem késtem, hiszen Dorcas még nem volt ott. Ledobtam magam az egyik fotelbe, táskám átnéztem, hogy minden cuccom elpakoltam, és mire erre sor került, már a barátnőm is megérkezett. - Héé! Gyere, menjünk, mert McGalagony nem vár, tudod. Az engedély nálad van? - Még hatodéves korunkra is szükségünk van arra a buta kis engedélyre, hogy lemenjünk Roxmortsba. Kicsit sem tartom ezt reálisnak, de mindegy, ha ez a szabály akkor nem ellenkezhetünk vele. Felkelek és sietős léptekkel, remélhetőleg Dorcasszal magam mellett indulok el az udvar felé. Kicsit csöndes vagyok, de pár pillanat múlva újra megszólalok, mellette soha nem bírom ki. - Mi újság? Mostanság elég keveset beszéltünk. Mind elvagyunk a vizsgák miatt. - Húzom el a számat, majd érdeklődve hallgatom végig a meséjét, már ha van olyan. Én még picit agyalok, miről is tudnék mesélni ha visszakérdez. Nem sok dolog történt velem az utóbbi időben. Az udvarra érve éppen, hogy elérjük a csoportot, McGalagony kezébe nyomom az engedélyem, majd lassan a sort zárva indulunk el Roxmortsba. Ezen az egy hétvégén legalább mindenki olyan boldog. A vásárlás jót tesz, tényleg. - Hová megyünk először? - Egy picikét be vagyok pörögve. Időnk az lesz amennyit csak akarunk, és én mindent körbe akarok járni. Vásárolni már nem biztos, hogy mindenhol fogok, de tervbe van. Ez az utolsó Roxmortsi kirándulás az évben, ki kell használni!
Édes merlin, baszd meg. Utáltam az ilyen napokat. Amikor számonkérték az ígéreteimet, amiket nyilvánvalóan illuminált állapotban tettem. Roxmortsban… egy bizonyos idő után, - mondjuk úgy egy karácsony és egy születésnapi buli után- már semmi érdekfeszítőt nem találtam. Minden ugyanolyan volt: émelyítő, behízelgő és tökéletesen rád erőszakolt. De persze, ha az embernek olyan barátnője van, mint Marlene, akkor nem mondhatja, hogy „hé, figyelj már, ez most így nem fog menni.” Ráadásul, - mondom, ráadásul- mióta szakítottunk Potter-rel, a szociális életem hagy némi kívánnivalót maga után, és nem én akarok lenni az csaj, aki tizenhat éves létére úgy viselkedik, mint egy özvegy. Szép volt, jó volt, ennyi. Ja. Majd egyszer el is hiszem. Kínosan őszintétlen mosollyal fogadom barátnőmet, és igyekszem úgy tenni, mint aki nem a haláltusáját vívja, hanem lelkesen lépdel, mi több, szökken mellette, büszkén dagadó mellekkel, hogy már elég nagy ahhoz, hogy egy egyébként engedéllyel betegye a lábát egy olyan helyre, amihez enélkül is joga lenne. - Galagonya türelmetlen én meg másnapos. - motyogom, persze nem akarok veszekedni vele, de jól esne, ha elértené a célzásomat, és mondjuk visszaparancsolna az ajtón, mondván, eléggé búval baszott vagyok ahhoz, hogy ne akarja egész nap az én képemet bámulni. Mikor lettem vénasszony? - Ööööö. Ö. - mondom, hát ez nem megy valami fényesen, ha engem kérdeztek, de igyekszem, komolyan. Mi is történt? Hát… fogalmam sincsen. Amíg ő boldogan megmártózik a szerelem legmélyebb bugyraiban, addig én parlagon heverek és átkozok mindenkit, aki rám mer mosolyogni, vagy olyasmiket mond, hogy „minden rendben lesz”, mintha kiitta volna a kibaszott bölcsek tavából a kibaszott bölcsek vizét. Nem, kösz, kösz nem! Egyik kezem a zsebeimben merül el könyékig, természetesen megvan a papírom, de úgy teszek, mintha nem találnám, aztán úgy döntök, hogy veszteni nem veszíthetek semmit sem, még a végén Minerva nagyságos asszony hazaír a szüleimnek, hogy utasítsanak rendre. Rávigyorgok. - Hááááát… igazából most az egyszer tényleg benézhetnénk a Szellemszállásra.
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Hétf. 15 Aug. - 10:28
Doe & Marls
Mindig is szerettem a Roxmorts-i hétvégéket. Az elején a szüleim még elgondolkodtak rajta, hogy aláírják e az engedélyt, hiszen ők is tudják mivel jár ez a bizonyos szabadság. Ők is jártak a Roxfortba, és ők is voltak fiatalok annak idején. Persze végül úgy döntöttek, hogy nem fogják elvenni tőlem ezeket az emlékeket, és aztán minden kirándulás alkalmával örömmel lebegtettem a kezemben a pergament. Ma már mindez megszokottá vállt és a régi emlékeken merengve várom, hogy Dorcas megérkezzen, és be tudjam hajtani rajta a múltkori ígéretét. Nem túl biztató a tekintet és a mosoly amivel fogad a belépéskor. Azért lelkesen visszamosolygok és felállok, indulásra készen az ajtóhoz lépek. Felvont szemöldökkel tekintek vissza a barátnőmre. - Nem baj Doe, a másnaposságra jót tesz egy kis levegő. Majd a vajsör meggyógyít. - A mai napból nem engedek, most már különben is itt vagyunk, és indulhatunk, ha persze a lánynak megvan a kulcsa a kijutáshoz. Vélhetőleg elindulunk kifelé, kicsit sietősebb léptekkel az udvarig, és a gyülekezők menetét elkapva, hátulról biztosítjuk a sort. - Szellemszállás mi? Oké, de előtte vehetnénk valami kaját meg innivalót, vagy bármit. - Motyogom a lánynak, miközben nem tudom elrejteni én sem a mosolyomat amikor ő rám vigyorog. - A végére úgyis megjön a kedved, majd teszek róla. Mit csináltál tegnap? - Célzok itt a másnaposságra, remélem érteni fog. Ma egy picit meg vagyok kergülve és össze vissza dumálok, de majd mire beérünk a faluba, talán kikupálódom egy kicsit. Mondjuk lehet az is, hogy ez a reggeli hiánya. Késésben voltam, mást csináltam.
Kezdőlap
