Teljesen átszellemült arccal áll, pontosan olyan mértékben, mint a nagy művészek, akik épp életük főművét készülnek megkomponálni. Azonban ez az ő arcán egészen groteszkre sikerült, és persze komikus is, hiszen pontosan annyi köze van a művészetekhez, mint tyúknak az ábécéhez. No meg, az sem elhanyagolható szempont, hogy nem épp biztos lábakon ácsorog. Kirúgott a hámból. Valahogy így szólhat a hivatalos definíciója az állapotának. Nem jellemző rá, hogy ilyesmikre vegye rá magát, de a jó társaság, és egy finom bor.. nos, megteszi a hatását. Arra viszont épeszű magyarázat nincs, hogy hogy a fészkes fenébe jutott eszébe pont egy nyomorult fehérneműboltba kerülnie. Mert ha még lenne nője, érhető, hogy piszkos dolgokra akarna felhasználni egy-egy csipkésebb darabot, na de így? Mit sem számít azonban, mert tudatában nincs helye a realitásnak ezen percekben. Rá kicsit jobban hatott az ital, elvégre többet is vett magához, mohó módon, és még most is lapul nála, ha egy kicsit is esne a véralkoholszintje. Ujjai között folyton egy-egy ruhadarab pihen, tanulmányoz, mintha most találta volna meg egy nőnemű fehérneműs fiókját életében először, és próbálna rájönni, hogy ez a sok apró pici pánt mégis hova vág be.. Aztán felkapja a fejét, érzékeli a szavakat, és arcára vigyor húzódik. Amolyan részeg, önfeledt vigyor.
- Azért.. van annak is varázsa ám – bólogat nagy bőszen, majd az említett darabra emeli tekintetét, és ismét játszott elmélyülten figyeli meg. – Nem is tudom.. akkor inkább semmi. Ha érted.. – nevet ő is, elmulat a disznó gondolatokon, azon a bugyin, ami lyukas, és amit normál esetben nem tapogatna, mintha muszáj lenne. Aztán azt is eldobja, ismét matat, és egy body-nak szánt csipkevalami került az ujjai közé, de tekintete a felmutatott darabra irányul.
- És az mér jó? Hátul már nem menő? – értetlenkedik egy sort, mert hát minek értsen ő ahhoz, hogy hol jó az a mocsok kapocs. Ha le akarja venni valakiről, akkor neki mindegy, hogy hol a kapocs, annyi kézügyességet adott neki a sors, hogy ezzel megküzdjön. Már ha meg kell. Magán nem szokta gyakorolni.
- Aaaa.. asszem.. nem mondtam kinek. Vagy te? Nem emlékszem – vakarja meg a feje búbját, majd meg a vállát is megvonja. Nem rémlik valóban neki, de biztos említett egy nevet, azét, akin szívesen látna ilyesmit, de nem fog, mert balfarok volt, és elúszott minden. De nem jut eszébe ez sem most, nem kesereg, nincs tudata, csak arrébb lép, és selymes hálóingeket matat. Egyik rövidebb, mint a másik, sőt, van annyira elvetemült, hogy egyet leakasztva maga elé tartja, mintha arra lenne kíváncsi, mennyire mutatna jól rajta. De ezek a darabok neki igencsak.. rövidek. És így, maga előtt tartva a kellően szép darabot, fordul a másik felé, hirtelen, és arcára értetlenkedés ül ki.
- Mit mondasz..? – lépked oda hozzá – Ne szopass.. Azt mondtad nem tud kimászni onnan, mert.. mert nem tudom, mit mondtál – morran fel, ledobva a hálóinget, és tekintetével már keresni is kezdi a kis vacakot.
- Az tuti nincs már itt, csak mondom. Nem a bugyikat szereti.. Ajh, faszom – túr bele a hajába, majd lép egyet, de megáll.
- Hol is árulnak ezek csillogó izéket?