Én csak megyek a sövényen ártatlanul. Zsebre vágott kézzel, nikotinos cigivel pofázmányomban egy sima, jelentéktelen nappalon. Nyilvánosan csak ezt vállalom, amióta ki lettem okosítva, juj de rossz fiú vagyok és szabályokat kell betartanom akkor is, ha a suli tart el, nem ők. Ők mosnak rám? Hát baszottul nem, kinyomoztam, hogy randa kis zsákos lények csinálják, majd össze fostam magam egy ilyentől egyik éjjel az üres klubhelyiségben „Hát neked meg milyen szemed van? Hogy jobban lássál azér növesztetted ekkorára?” Attól félt és ez halál komolyan szólva tény, hogy megdobom és most kell megkapaszkodni, dobpergés, zoknival. Zok-ni-val Ez a hely egyre furább, lehet történik velem valami attól, hogy simán átvágok egy réten. Mások amúgy udvarnak hívják, nekem rét, pár fa és néhány lusta diák. Kevés van belőlük, egyesek betolják a képük órára, nekem derogál főleg az átváltoztatósdi, ha még egyszer cicává vedlik a banya esküszöm odahányok a sarokba. Csak azért és akkor, ott veszem ki zsebemből a kezem, ha kénytelen vagyok megfogni a bagót, lehamuzni, szennyezni a környezetet. Csoszogva járok, bódít a nap közben, erős fény, kutatom az árnyékos helyeket. A fák felé sétálok inkább, igaz elhagyatottabb, de nem számítok arra, hogy hulla lebegne erre, vagy bárminemű idegen lény. Mégiscsak nap közben vagyunk, átlagos délutánon, asszem péntek van, nem nagyon tartom számon. Ha lehetne végtelenig tolnám az iskoláskort, olyan ez, mint egy beszívott álomban. Minimális baszogatás, csodáló kis senkik, aláznivaló faszfejek, igaz hogy durvább dolgok is előfordulnak, mint a halottak, vérevő teremtmények és kövér tanárok, de ki mondta, hogy a pokol tökéletes?
I solemnly swear
I am up to no good
Luther Avery
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michael McElhatton
»
»Vas. 17 Jún. - 17:55
Dixon & Luther
Azok a kis fattyak! Egyik sem az én fiam! El kéne törölnöm mindkettőt a föld színéről, gazdagabbá tenném a varázslótársadalmat! Gyűlölöm mindkettőt mert csalódás, hatalmas csalódás mindkét fattyú fiam! Dehogy azt a kis senkiházit is életben hagyjam... végtére is vannak rosszabb dolgok a halálnál... Fortyogok dühödten és haladok, hogy elhagyjam ezt a szennyhalmazt, amit iskolának neveznek - ha már ilyen söpredéket alkalmaznak mint Richard, akkor leírtam az egészet - de meglátom azt a szénakazalfejű, cipőm talpára ragadt macskapiszkot. Igen, láttam róla képet, tudom hogy néz ki ez a Dixon mugli ivadék. Kihaltabb rész felé megy, tökéletes, hát követem. Itt nincs senki, eléggé kisétálunk az emberek látóköréből, tökéletes nap a kínzásra fiam, alja véred is érzi másra sem jó, csak arra, hogy én levezessem a dühöm. Nem számít az a kettő odafenn az emeleten arra, hogy rögvest megbosszulom arcátlanságuk, ez így tökéletes. Ahogy közelebb ér a fához a kis mocsadék előrántom a pálcám. -Stupor! - Azzal már vágom is a fához neki, felkenődik elegáns pacaként. Míg egyáltalán eljut az agyáig mi történt odasétálok és megállok felette vészjóslóan. -Mi a neved fiú? - Mondja csak ki, most és utoljára, aztán beleverem egy életre, hogy tagadja le, nem méltó erre a névre, pálcám még rá szegezem, ellenvetést nem tűrő a hangom, feleljen, vagy crutiot kap azon nyomban, egy kis mocskos sárvérűt kár is sajnálni, hiszen selejt kis nyamvadék. Tudom nincs sok időm, de azt kihasználom, megkínzom a kis görcsöt, ha addig élek is!
I solemnly swear
I am up to no good
Dixon Avery-Lestrange
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Robert Sheehan
»
»Szer. 4 Júl. - 20:16
Luther
Avery átka
Az isten báránya – ahogy a katolikus templomban rám sosem hivatkoztak, gyanútlanul sétál a réten, amikor egyszer csak felkenődik egy fára. Volt már rosszabb élményem, nyomták már a fejem szarba, de hogy hirtelen, így ijesztő is. Nem számít rá a bárány, aki eredetileg békésen bégetett volna tovább a mezőn. Az első sokk elmúltával, mely hevesen ziháló mellkasban, köpni-nyelni nem nagyon tudásban nyilvánul meg verejtékező homlokkal és szapora szívdobogással vegyítve, látom, hogy egy botos tanár kekeckedik. Mi más lenne, sőt hogy tovább ragozzam: ki másnak lenne oka karácsonyfadísznek használni. Én se hozzá járok, nem vágom mi baja velem, de ráncos homlokkal, erősen elgondolkodva- miután levegőhöz jutok, erőltetem agyam, ennek meg hol szóltam be. - Avery Lestrange, úgyhogy húzz a picsába vénember! Rántom elő rögtön legnagyobb adu ászom, mely elől meghátrálnak a farkasok. Én vagyok a legtutibb bari! Plekniből rávágom és nem is gondolkodom, mi a nyavalyát kérdezgeti, ha nem tudja, minek szegez fának, mintha bongyor Jézus feszítését akarna játszani velem. Rondán nézek rá, különben már ezt sem engedhetem meg neki, valaki ma itt nagyon eltévedt a susnyásban. - Ezt meg fogom mondani a Mikulásnak és mind a kettő apámnak. Még egyszer mondom, hogy az ilyen süket fasz is megértse. Av-ve-ry – Le-stra-nge. Vágja? Térden állva kérhet bocsánatot Emelem meg állam kárörvendően, mert biztos vagyok benne perceken belül térdepelni fog és akkor a pofájába lépek. De még megfontolom ezt a beköpni a Mikulásnak dolgot.
I solemnly swear
I am up to no good
Luther Avery
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michael McElhatton
»
»Hétf. 30 Júl. - 19:06
Dixon & Luther
Az anyja úristenit ennek a gennyedéknek, hogy annak ellenére milyen gyönyörűen kenem fel a fára, előszeleként hogy trágyaként végzi a fa tövében még kekeckedő hangot mer megütni! Velem! És persze kérésemnek eleget tesz, a parázsló gyűlöletem erdőtűzzé dagad, ez a kis boglyahajú bélféreg most és mindörökre megjegyzi, egyik név sem az övé. A fülébe is sziszegem az igazságot, csak hogy bekussoljon a nyamvadék! Főleg hogy még azzal a szánalmas Rodneyval is előkotródik! -Bemutatkoznék Te mocskos sárvérű fatty... Luther Avery, Richard Avery nemzője... és most megtanulod, hogy ha legközelebb megkérdezik, hogy mi a neved, akkor annyit mondasz csak: sárvérű féreg, uram! - Alább nem adom, ez lesz az új neve, ha addig élek is! Pálcám fizikailag is belevájódik a lapockái közé, kezemmel tolom a fejét a fának, mert noha nem szeretem bemocskolni a kezem, ez a kis genetikai hulladék Richard miatt kiérdemelte! -Addig foglak kínozni, míg sírva könyörögsz a halálért, de inkább meghagylak abban a biztos tudatban, hogy eljövök még egyszer érted és befejezem. - Mert halnia kell, meg kell tisztítani a világot ezektől a szennyes kis daganatoktól amik mint a rák zabálják társadalmunk! -Petrificus Totalus! Silencio! - Kezdjük ezzel, hogy minél később vegyenek észre itt a kietlen területen, ehhez az kell, hogy néma és mozdulatlan maradjon. -Langlock! - Ez a következő, hogy ne harapja el a nyelvét, muszáj a szájpadlásához szegezi. Áh kezdek belejönni a rutin-varázslatokba, ami a legtöbb kínzás előszelét hordozzák, a dögszagot, ami sejteti, hogy csúnya dolgok fognak történni. Persze ahogy arca féloldalasan felém tolul ahogy nyomom a fának, ah, látni vélem a szemében a rettegést, de ez még csak a kezdet fiacskám, tudd meg mit jelent a név, amit kiejtettél gyarló szádon! -Defodio! - Ugyan a fiú háta nem tárgy, de én annak fogom fel, egy darab húsnak, csontok mihaszna halmazának, így a varázslat gyönyörűen ejt mély, gyötrő barázdákat a hátába, felhasogatva a bőrt, mint a szántás a puha terméketlen földet! -Mondanám sírj az apáidért, de közlöm veled Richard a puhap.cs a családban, sírva és némán nézné hogy szenvedsz és magában esdekelne örömittasan, maradjon is így. Szóval gondold újra, mi a neved? - Mondani persze nem tudja, több tényező miatt sem, így hát újra barázdákat vágok a varázslattal a hátába, mintha csak kéjes örömmel korbácsolnám! -És most szeretném, ha belátnád a férgek a rokonaid, barátkozz meg velük... Oppugno! - És már jön is a fa odúiból a földről testén felkúszva megannyi hangya, féreg és rovar, hogy belevájják csáprágóik a sebébe, megfürödve vérében, ott támadva ahol a leggyengébb, belemásszanak szájába és fülébe, ahogy lassan felkúsznak a lábán át a nadrág alatt. Akaratom érvényesül ezeken az ostoba lényeken és hagyom hogy undorító mivoltjuk ebbe a kis házimanónyálba égjen, közben füle mellett hallhatja elégedett halk nevetésem, végre jobban érzem magam! De nem eléggé... -Furnunculus! - Mondom a vérére, forrjon csak, pusztítsa saját magát, rágja belülről, hogy megtudja mi a kín! Persze a Crutio a legjobb erre, de én szeretek leleményes lenni, hogy az egyszerűbb varázslatok mozaikja egy tökéletes kínzást tegyen ki, ha visszanézik a pálcám se találjanak semmi olyat, amiben kivetni való lenne... ostoba fiú, úgy sajnálom hogy nem hallhatom ahogy ordít!
I solemnly swear
I am up to no good
Dixon Avery-Lestrange
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Robert Sheehan
»
»Vas. 5 Aug. - 10:59
Luther
Avery átka
A vészjelző mindig megszólal bennem, ha ezt a szánalmas szókapcsolatot hallom „sárvérű”, pedig köptem már más képébe menőzésből, a legtöbben nálunk ezzel dobálóznak. Olyan, mint a mugliknál a „buzi” volt, hát könnyedén használtam. Az Avery-Lestrange lefedett, úgy tettem, mintha rám ez nem vonatkozna. A fószer ráadásul nevetséges módon úgy beszél, mint valami múlt századi, címeres köcsög. Ki a faszom használ olyan szavakat, nemzője? - Lófaszt Sziszegetem, bár kicsit ijedtebben, hogy törvényeik ellenére hozzám ér, hátratolja a fejem és kellemetlenül böködi a bordám hülye botjával. Aztán kimondom az egyetlen, releváns sértést, amit tudok. - Te buzi, hagyjál békén. Most a hülye nyelvén ez komolyan arra céloz, meg akar ölni? Nem hiszek a fülemnek, de mielőtt röhögnék, elkezdődik. Tulajdonképpen az első alkalom, hogy átkot használnak rajtam és bár a verést sem lehet teljesen megszokni, mindig tudtam el tudtam helyezni az öklözéseket, rúgásokat logikailag, ellenben ezzel, hogy egyszer csak mozdulatlanná dermedek, már ettől mérhetetlenül bepánikolok. Felvisítanék, mert valójában kibaszott gyáva vagyok, de arra is képtelenné tesz, azt sem tudom hogyan, csak nem megy… Hirtelen nem tudnám megmondani fiú vagyok-e vagy lány, annyira megijedek, a nyelvem, úristen, a nyelvem! Ki gondolná, hogy még csak most kezdődik, s a pánik semmi ahhoz képest, ami ezután következik. Valami borzasztó, elviselhetetlen fájdalom a hátamba, csak úgy megjelenik, mintha maga Isten, bocsánat sátán vájna belém jeleket. A legborzasztóbb dolog életemben az volt, amikor nadrágszíjjal elvertek, emlékszem mennyire bőgtem, de fel tudtam fogni, ott a szíj, fizikai megerőltetés kell a másiknak minden ütéshez. Ez más, itt szó sincs mérgesen, zihálva fújtató nevelőről, Richard apja úgy okozza életem legnagyobb és döbbenetesebb fájdalmát, hogy kimond valami hülye szót, amit nem értek. Csak a kín és vér rohan le hátamon, de nem tudom megmondani, könyörögve, vagy visítva, hagyd abba, pedig én ennyi voltam, már most azonnal visszavonnék mindent, igen meghalok, én a szar kis sárvérű, inkább hazamegyek az árvaházba, jó lesz ott nekem, köszönöm szépen, de ez…ez… Tehetetlen vagyok és Isten játszik velem, mert hozzám képest ez a fickó az, nem értem hogy lehet, nagyon fáj, kérem, hagyja abba öreg, én ezt nem bírom, különben sem bírok túl sok fájdalmat. Könnyeim nagyjából már az első vésésnél kibuggyannak, de több jön és csak némán tudok zokogni ahelyett, hogy velőtrázóan ordítanék és annyira félek, mégsem tudok remegni, hogy azt hiszem a szívem fog azonnal felrobbanni, de csak az izmaim eresztenek el. Főleg, amikor a pánikhoz csatlakozik valami legnagyobb, hisz mi lehet annál szörnyűbb, minthogy irányítani tudja a férgeket és azok bazdmeg ellepnek, mintha élve a sírban kellene elviselnem. Úristeeen! Bevallanék én mindent, nevezném magam akárminek azonnal, ha tudtam volna, hogy ilyesmire képesek a varázslók… Nem, ilyen nincs, nem akarom, egyre közelítenek a férgek, rám fognak mászni? Meleg folyadék spriccel végig a lábamon, szó szerint összehugyozom magam és még szerencsés vagyok, hogy a fosás elmarad, csak csúnya folt éktelenkedik szürke nadrágomon és árulkodó patakokban folyik lefelé. Nem érdekel. Csak arra tudok gondolni, ezek nem mászhatnak rám, belém, a friss sebembe, de már érzem, konkrétan érzem és és kevés vagyok ép gondolatban kifejezni mit élek át, milyen velőtrázóan ordítok, visítok, sikoltok belül, csak belül, én itt most meghalok, nyilvánvaló, de hogyan? El sem tudtam képzelni ilyen halált, vagy ilyen fájdalmat, undort, megrázkódtatást, sokkot, nem tudom, sosem volt túl jó fantáziám. Jönnek, nem hiszem el, ott járnak a tökömnél. Lerohad, istenem, meg fogják enni, soha többé nem leszek ép ember, még a pókember is eszembe jut, bárcsak átváltoznék, valaki jönne, segítene, apaaa! Sikoltom belül és arra gondolok Richard és Rody milyen kedvesen tudnak mosolyogni, talán nem kellett volna olyan undoknak lennem, de hát azt hittem megjátsszák, vagy majd rájönnek, mint mindenki, hogy nem kellek nekik és könnyebb utálkozva válni el, mintha szenvednél, miután eldobtak, mert csak egy rongy vagyok, értéktelen kis cafat. Belemásznak a számba, ekkor már, ekkor már tényleg összetörik bennem minden, amit valaha épnek neveztem és tényleg a legrosszabbat kaptam, olyasmit, amit azelőtt elképzelni sem tudtam, ki gondolta volna, hogy egyáltalán létezik ilyesmi? Süket leszek, tele a fülem bogárral és féreggel, a szám, azt hiszem meghaltam, tudom, hogy ezt nem élhetem túl. Mert mindezek után jön a legnagyobb kín, olyan forró a vérem, hogy ki se lehet bírni, bárcsak ordíthatnék, hogy a feszültség valahol kijöjjön, vagy csak saját vérembe fogok belepusztulni? Kár, igazán kár, hogy még érzem ezt is, azt jelenti élek. Nem akarok, nem akarom ezt az egészet, könyörgöm valaki… valaki vessen végre véget, nem bírom, de már az elején sem bírtam és azt hiszem a rettegés is eltűnt, sokkal nagyobb ez a fájdalom, kiszorít minden mást.
I solemnly swear
I am up to no good
Luther Avery
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michael McElhatton
»
»Vas. 5 Aug. - 16:58
Dixon & Luther
Éktelen harag fut át rajtam, mert hogy meri EZT a szót használni rám ez a tudatlan fattyú?! Bár amilyen az "apja"... -Ne apádból indulj ki Te kis görcs... - Hangom vészjósló, mert hát tény ami tény Richard egy mocskos kis buzi, aki minden éjjel pucsít annak a másik romlott vérű fattyúnak! Undortó és beteges! Hányni tudnék mindig már csak a feltevéstől is azok egyszerűen csak csókolóznak, nem hogy több! Le kéne vágni a farkukat és megetetni velük... de mivel Avery így eddig mellőztem ezt. Persze erre a kis bagolyürülékre nem vonatkozik, hiszen Ő nem az, bátran eltaposhatom és beleivel fényezhetem bőrcipőm! Ledermesztem, elnémítom, kivágni való nyelvét kipeckelem. Most hogy minden előkészület megvolt jöhet az érdemi rész! Mint egy kellemes szöges ostor a régi időkben úgy hasítom fel gyermeteg hátát, kíméletlen. Egy ilyen kis alantas féreg, aki bemocskolja fajom nemességét gyomlálni való! Még maga alá is vizel, mert hívtam pár férget... Annyira szánalmas, hogy már a vizelete bűze is kellő indok lenne, hogy kegyes varázslóként egyetlen pálcasuhintással megöljem. De én nem vagyok kegyes... -Annyira nyomorult vagy, hogy leköpésre sem méltatnálak... rosszabb vagy mint az ötéves kislányok! Azokba is több tartás szorult mint beléd Sárvérű Féreg! - Nevezem nevén a gyereket, mert meg kell tanítani rá, elvégre ostoba. Hagyom a férgeket, elküldöm őket, már amelyik nem fulladt be ennek a kis nyamvadéknak a vérébe, de az fel is forrt, érzékelem még tudatánál van. Igaz, nem sokáig... Hmpf... annyira mihaszna! -Szerintem ennél Richard is többet elviselt volna, ha már legalább a neve Avery, noha nyavalyás kis szennyfolt az is. - Hördülök fel, kezdtem végre jól szórakozni, de ez a kölyök túl puhány! -Arra sem vagy jó, hogy levezessem a dühöm, túl hamar meghalnál... Pedig csak később fogsz, előbb kiélvezem hogy mindenki úgy lásson ami a valódi éned... Sárvérű Féregnek. Utóbbik úgy is beépültek a testedbe. És kölyök... ha még egyszer Averynek vagy Lastrange-nek nevezed magad... akkor tudd, el se kezdtem a kínzásod! Folytattam volna, de annyira selejtes vagy, hogy egy jól idomított kutya értékesebb nálad... Richardék ki fognak tagadni, ha nem teszik meg, tégy nekik egy szívességet és öld meg magad vagy szökj el. Elvégre.... visszajövök érted. De ez a kettőnk titka marad, senki sem tudhatja meg ki tette veled, elég ha te tudod Sárvérű Féreg. Aki megtudja, azt is meglátogatom, mit szólsz? - Duruzsolom a fülébe, mint egy örökké kísértő ígéretet, aztán felegyenesedek, leköpöm mégis, elrakom pálcám és hazamegyek. Ha a varázslatok lejártak majd képes lesz arrébb vonszolni magát és ordítani, ha akar, de azt nekem már nem kell hallani... Igaz ez a kis gyötrés eléggé jól esett, ki tudja, lehet még szexhez is lesz kedvem az asszonnyal!
//Bocs és kössz xD
I solemnly swear
I am up to no good
Richard Avery
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon
»
»Kedd 4 Szept. - 17:49
Beszélnem kellett Dixonnal. A legutóbbi vitánk óta tudatosan került az iskolában, csak reménykedni mertem benne, hogy legalább egy kicsit elgondolkodott azon, amit mondtam neki. Most azonban mindez jelentéktelenné silányult annak fényében, hogy apám ennyi év után felbukkant és finoman fogalmazva nem volt elragadtatva Dixontól. Nem tudtam, meddig lett volna hajlandó elmenni az Avery név "tisztára mosásáért", de jobbnak láttam az elővigyázatosságot. Ez persze Dixon esetében minden volt, csak egyszerű nem. Sportot űzött abból, hogy éppen az ellenkezőjét tegye mindennek, amire megkértük. Megvártam Rodyt a tanterme előtt és abban a percben, ahogy az utolsó diákja is kilépett az ajtón, idegesen hadarva beavattam a történtekbe. Ezután karon ragadtam és együtt indultunk el megkeresni Dixie-t, aki bárhol lehetett. A Mardekár klubhelyiségéből már órákkal ezelőtt eltűnt a társai szerint, a nagyteremben sem találtuk, sem pedig az üres tantermekben. Utoljára maradt az udvar. Alig bírtam lépést tartani Rody hosszú lábaival, szinte kocognom kellett mellette. Mikor megláttam az egyik fa tövében heverő alakot, ez már nem okozott gondot. Hiába nem láttam tisztán ebből a távolságból, mégis belém markolt a félelem: az ott biztos Dixon és nem elaludt a mágiatörténet tankönyv felett. Közelebb érve mintha eltűnt volna a végtagjaimból minden élet, meg kellett kapaszkodnom Rodyban és komoly önuralom kellett hozzá, hogy ne legyek rosszul... annyira. - Ez biztos ő volt - nyöszörögtem erőtlenül, apámra utalva. Tennünk kellett volna valamit, de nem mertem Dixonhoz érni, nehogy még nagyobb kárt okozzunk. Csak letérdeltem mellé a fűbe, abban sem voltam biztos, hogy tudatosult benne a jelenlétünk. - Hozunk segítséget, mindjárt jobb lesz, esküszöm... - Kétségbeesetten bámultam fel Rodyra.
Kezdőlap
