"Who can touch me cause I'm
I'm made of fire"

Járőrözés. Sokak szerint unalmas, és teljes mértékben értelmetlen feladat, mert akik kint maradnak éjszaka, azokat nem lehet egy egyszerű büntetőmunkával vagy pontlevonással visszatartani a járkálástól. Ezutóbbival én is egyet tudok érteni, de szerintem cseppet sem unalmas egy járőrözéssel töltött éjszaka sem. Legalább nyugodtan gondolkodhatok a friss levegővel teli folyosókon - sokszor nyitogatom ki az ablakokat, igen -, mert az irodámban csak dolgozatokat tudok javítani, vagy részegre inni magamat. A tavaly év végi döntésemet még mindig nem sikerült teljesen megemésztenem. Végre nyíltan ellent mondtam a Nagyúrnak, és ez cseppet sem tölt el büszkeséggel... Egyre jobban feszélyez a tény, hogy haragja bármelyik pillanatban lecsaphat rám, vagy még rosszabb, a családomra. Bármennyire is akartam őket óvni, saját lojalitásommal árultam el őket, és sodortam magammal együtt őket is veszélybe - természetesen akaratom ellenére. Ennyi, én kifejezetten szeretek járőrözni.
Ma este a földszinti folyosók egyikére írtak be, aminek különösen örülök. Láthatom az udvart, a Rengeteget és a Tavat egyaránt, és a levegő is jó... Várj, nem! Ez cigarettafüst? Megindulok abba a szag irányába, és egy ablaknál rá is találok az illetőre, aki e nemes illat okozója - bevallom, nem áll távol tőlem a dohányzás.
A személy mellé lépek, aki az ablakban könyököl. Hogy a Merlin gatyájába van olyan jó szaglásom, hogy az ablakon KIFELÉ szálló füstöt megéreztem??? Na jól van, nem lényeg. Jobban megnézem a dohányzót, majd elmosolyodok. Csak egy tanár, méghozzá nem a legrosszabb. Kedvelem Morettit, mintha lenne bennünk valami közös. Talán a múlt, de ezt nem merném teljes bizonyossággal kijelenteni.
- Szép estét, kollegina! - megeresztek felé egy barátságos mosolyt, és én is kihajolok az ablakon. Szemügyre veszem arcát, minden vonását, és a hold fényénél csak most veszem észre, hogy - nagy valószínűséggel - egy könnycsepp csordult le arcán. - Minden rendben, Ms. Moretti? - kérdem tőle aggódva, mert míg McGalagonyt nem féltem, Moretti más tészta. A sejtett közös dolgok miatt sokkal többet törődnék vele, holott még egyszer sem beszéltünk egymással. Nem tudom, hogy mostanában mért vagyok ennyire érzelmes, aggódó és törődő, de remélem, nem veszi zokon a kérdést.

336 szó; zene; viselet

"Who can touch me cause I'm
I'm made of fire"

Zord, érzelemmentes köszönése nem lep meg, elvégre mit is várhatnék egy halálfalótól, aki még mindig a Nagyúr mellett áll. Bizonyára hallott rólam, hogy nyíltan színt vallottam, de az iskolán belül kockázatos dolog lenne rám támadnia. Tudom, hogy halálfaló, de nem ismerem, és nem is tett ellenem semmit, ami miatt köpnöm kellett volna az auroroknak. Bőven elég volt a saját meghurcolásomat átélnem. Bevallom őszintén, senkinek nem kívánom azokat a borzalmakat. A dementorok jelenléte rányomta bélyegét az összes tárgyalásra, és a láncos vasszék sem túl kényelmes ülőalkalmatosság. Nyomott hangulat, folyamatos idegesség, és rendkívüli félelem vett birtokába minden alkalommal. Mi van, ha valami rosszat mondok? Nem akarom, hogy a dementorok kezére adjanak! Én csak kényszerből lettem halálfaló. Kérem, én a családomat akartam védeni! Nap mint nap végigfutottak fejemben ezen gondolatok, és mindig ugyanaz jutott eszembe. Mi lesz a családommal? Én az iskolából nem tudom őket megvédeni, apám pedig már öreg. Nincs már olyan sportos, mint tíz éve. A húgaim pedig.. Bármit megtennék értük! lehet, hogy túlzás ez a bánásmód, de így van. Anyjuk helyett voltam anyjuk férfi létemre, és nem engedhettem, hogy a szüleim válása miatt feltörő, egyre erősebb depressziót kimutassam. Erősnek kellett lennem, munkát keresnem. Volt, hogy éjt nappallá téve dolgoztam, holott apámnak volt pénze. Nem is kevés, ami azt illeti, de nem akartam, hogy abból éljünk. Bizonyítani akartam, hogy méltó vagyok a Hayes névre. Igen, aranyvérű a család, de mindig is a kétkezi munkát preferáltuk.
Kezével csinál valamit arcánál, és sejtem is, hogy mit, de mikor rám néz, és megszólal - szinte már azzal a hangsúllyal, hogy takarodjak innen most rögtön -, akkor megsajnálom. Látszik, hogy nincs jól, és a kérdést nem csak puszta formalitásból tettem fel, sokkal inkább azért, hogy megtudjam, mennyire bízik bennem. megértem, hogy semennyire sem, és teljesen igazat adok neki, mert a helyében én sem bíznék magamban, de mégis rosszul esik ez a távolságtartás.
- A teste sokat elárul. Görnyedt hát, keménynek mutatott arc, ugyanakkor könnyektől csillogó szemek, és ne hagyjuk ki az enyhén zilált hajszerkezetet sem. - lehet, hogy ezt így egy kicsit túlzás fejtegetnem, de így látom, és nem fogom elhallgatni aggodalmamat, csak mert annyira keménynek akarja magát mutatni. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát egy olyan dolog miatt, amiről nem tudom, hogy mi - igen, enyhén szólva kotnyeles vagyok, nem tagadom. - Mi a baj? - kérdem halkan, miközben rászegezem tekintetem.
Kérdése közben, mintha hangjában gúnyt vélnék felfedezni, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget.
- Csendes az éjszaka...

405 szó; zene; viselet

"Who can touch me cause I'm
I'm made of fire"

A csend mintha percekig tartana, olyan mély, és hangtalan. Bár milyen is lehetne a csend, ha nem hangtalan? Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, a csend csak tombol kettejük közt, és a hang ugrál kettőnk torkának összekötőjén, míg végül a nő hangszálaira telepszik.
- Van pszichológusi végzettségem... - válaszolok halkan, mert pont beletrafált a kérdéssel ebbe. Anno nagyon is szerettem a pszichológiát, ezért kitanultam. Nem igazán használom ezt a fajta képesítését, de néha jól jön, és még mindig szívesen hallgatom meg mások baját.
Furcsa egy felfogás, de ha ő így gondolja, hát rendben. Mindenesetre nekem jobb szokott lenni, ha elmondom valakinek a bajaimat, segítséget kérek. persze vannak dolgok, amikor szégyenli az ember azt, amihez kell a segítség, ezért inkább elhallgatja, és úgy tesz, mintha nem is létezne a probléma. Ezzel sajnos az a baj, hogy a ki nem mondott dolog belülről fogja emészteni, és nem enged továbblépni. Illetve, én ezt tapasztalom. lehet, hogy ő egy intraperszonális ember, aki szereti megélni a fájdalmait, és így könnyebb neki. Nem tudhatom. Sosem tudhatom, hogy mit érez a másik, mert nem én érzem azt, amit az adott pillanatban ő. Bonyolult szerkezet az emberi agy, ez tagadhatatlan, ugyanakkor szerintem nem kiismerhetetlen. kellő talentum és ész kell a megfejtéséhez, de semmi sem lehetetlen. Esetleg egy kicsit kényelmetlen.
- Teljes mértékben értem, ugyanakkor nem fogadom el az álláspontját. Mindenesetre nem firtatom. - kollégámmal ellentétben lágyan beszélek a nőhöz - ami az én érdes hangommal roppant nehéz, mégis megoldható -, és egy halvány mosoly is felfedezhető ajkaim szegletében.
Én is a füstre szegezem tekintetem. - Honnan tudja, hogy eddig nem voltam öleb? - vonom fel szemöldököm, és őszíntén szólva már semennyire sem érdekel, hogy elszólom magam előtte. Attól, hogy két különk oldalon állunk, még lehetünk jóban. nem feltétlen kell ellenségeskedni, ha már egy helyre vagyunk zárva, és nap, mint nap találkozunk egymással. Bizonyára nem akarja ő sem, hogy a diákok azt lássák, két tanáruk egymásnak esett a nyílt folyosón. Pár pletyka biztosan útnak indulna. Hogy is ne indulna? A Roxfort iskolaújságában is van hozzá külön rovat. Nem úsznánk meg találgatások nélkül. Sosem érdekelt mások véleménye rólam, de nem akarom, hogy ms. Morettin csattanjon az ostor. Nem érdemli meg senki.
Keresem tekintetét, de nem néz rám. Mondanám, hogy ez csepp fájdalmat okoz, de hazudnék egy ilyen kijelentéssel, mert abszolút meg tudom érteni. Bizonyára egyedül akar lenni, nem az én dumálásomat hallgatni, ugyanakkor tőlem nem lehet egykönnyen megszabadulni. Most pedig különösen fúrja az oldalamat, hogy vajon mi baja lehet?
- Számomra mindig csendes. Kikapcsol ez a sok járkálás, és leköti a figyelmemet, ha egy-egy festménnyel szóba elegyedhetek. - most ő ez a bizonyos festmény. Nem mellesleg, vászonra is illik, így, hogy egy kicsit jobban szemügyre vehetem vonásait, mint a futólagos találkozások során. - A diákok nem érdekelnek. órán leadom az anyagot, órán kívül kijavítom a dolgozatokat, de én is járkáltam éjszaka. Tudom milyen érzés, és nem akarom elrontani a szórakozásukat... - sóhajtok, és bármennyire is kellene belegondolnom a következményekbe, vagy abba, hogy vajon hogyan reagál a nő, nem teszem. Ösztönösen, vigasztalóan átkarolom. - Nem kell elmondania a baját, de egy jó tanácsot hadd adjak. Próbáljon egy kicsit kirúgni a hámból. Nálam beválik. - és valóban, ha bánt valami, akkor egy jó bor, és könnyebb feldolgozni. Ezzel persze nem arra gondolok, hogy igya magát részegre, de pár pohár nem árthat meg. - Akár még a társaságomra is számíthat ilyen esetekben. Kiváló italokkal rendelkezem. - akár látja, akár nem, rákacsintok. Rám bárki és bármikor számíthat ilyen téren.

575 szó; zene; viselet

"Who can touch me cause I'm
I'm made of fire"

Nem vagyok olyan ember, aki könnyedén feladja. Öszvér vagyok, ez elég nyilvánvaló, és ezúttal is alátámasztom makacsságom tényét azzal, hogy nem hagyom békén. nem, nem fog tudni lerázni. Amíg ilyen nyomott hangulata van, biztosan vele maradok. Nem vagyok különösebben vicces, de remélem, kicsit fel tudom vidítani, mégha a baját nem is tudom. - Kibírhatatlan? Ugyan már, csak kissé makacs. - mosolygok rá, és rendkívül nagy elégedettséggel tölt el a hangjában felfedezhető parányi játékosság. Ez azt jelenti, sikerrel jártam, de ha már elsőre sikerült, mért hagyjam abba? (Lehet, tényleg kibírhatatlan vagyok...?) - Hát rendben. - bólintok egy aprót. Ettől függetlenül eszem ágában sincs távozni. A kint lévő diákok biztosan meglesznek nélkülem is. Egy éjszakát kibírnak.
- Meghalni nem is, de úgy tűnik, szeretem a veszélyes életet. - sóhajtok, mert azon kívül, hogy nem kell már azon az oldalon állnom, ahol eddig sem akartam, semmire sem volt jó a nyílt szerepvállalásom tavaly év végén. nem akarok meghalni, aminek sok oka van, és igen, Vivienne is köztük van. Szeretnék még egy kis időt vele tölteni, de nem tudom, hogy ez lehetséges-e. A családomat is féltem, még akkor is, ha tudom, a lehető legjobb védelemben részesülnek. Nem bírnám elviselni, ha apám, vagy bármelyik húgom megsebesülne, vagy annál is rosszabb. Magamat ismerve depressziós lennék, ha valamelyikük meghalna.
Zaklatott éjszakák.. Egyértelmű, hogy önmagára utal, de nem szeretném túlfeszíteni a húrt, ezért csak egy aggódó pillantással ajándékozom meg a nőt. Szeretnék én segíteni neki, de ha nem engedi, nincs mit tennem. Nem erőltethetem rá senkire sem a kedvességet.
A rezzenés igazolja azon gondolatomat, hogy a nő az imént önmagáról beszélt, és koránt sem olyan nyugodt és kiegyensúlyozott, mint amilyennek szeretné magát mutatni. Nem engedem el, mivel nagyobb ellenállásba nem ütköztem. Amennyiben zavarja az érintkezés, szól.
- Értem. Mindenesetre, bármikor szívesen látom önt. - kedvesen mosolygok, s nézek egyenesen a sötétségbe ügyelve arra, hogy hajam véletlen se érjen arcához. Nem szeretném csiklandozni, illetve ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozni.
A kellemesebb hangvételű megjegyzés után egy időre csend telepszik közénk. Nyomasztó, ugyanakkor talán nyugtató, esetleg zaklató ez a csend. A feszültséget még mindig vágni lehetne a levegőben, de érezni, hogy már enyhültek a negatív érzelmek. Persze ez nem jelenti azt, hogy a nőben is csökkent a félelem. - Remélem, nem vagyok a terhére. - pillantok az ölelő karomban lévőre. Eleinte nem akartam elmenni, és ez nem is változott azóta, de ha jó okot mond, magára hagyom, még ha nehéz szívvel is teszem ezt meg.

404 szó; zene; viselet

"Who can touch me cause I'm
I'm made of fire"

- Az is lehet, de sok ember nem tudna élni enélkül az öszvér nélkül. - beszéd közben magamra mutatok. Nem, még véletlen sem vagyok beképzelt, honnan is gondolhatná ezt bárki? Elvégre sokak szerint van a geocentrikus, a heliocentrikus és az Evancentrikus világkép. legalábbis én ezt vallom, és csak remélni tudom, hogy nem az utóbbi az igaz, mert bár szeretek a középpontban lenni, a jóból is megárt a sok.
Bólintok a köszönetnyilvánításra. Ha nem akar beszélni, tovább minek erőltessem? csak remélni tudom, hogy egyszer elmondja, mi bántja. lehet, hogy tudnék segíteni, de ő ebben nem hisz, de az is lehet, hogy így a legjobb. Elég sok bajom van nekem is, mégis magamra vállalnék többet, ami másoké.
- Az élet egy játék. Kiszámíthatatlan, veszélyes, olykor gyengéd, de meg kell tanulnunk játszani, és ezzel együtt veszíteni is. - halk sóhaj hagyja el ajkaimat. Kifejezetten sokszor veszítettem játszmát, de a játék még tart. Nem tudni, meddig, de ki kell tartani.
Rezdülése csak nagyobb aggodalmat ébreszt bennem, melyet nem tudok mivel magyarázni. Talán csak meglepődött, abban pedig semmi veszélyre utaló jel nincs véleményem szerint. Ebben a helyzetben legalábbis.
Szavai, és tette cseppet sem lep meg. Várható, hogy le akar rázni, ugyanakkor sajnálnám itt hagyni őt egyedül.
- Ezt sajnálattal hallom. - talán indulnom kellene, itt kellene hagynom, de visszatart, hogy látom, és érzem, segítségre lenne szüksége Kár, hogy nem enged közelebb, és nem tudok segítséget nyújtani neki, holott az első adandó alkalommal ezt tenném.
Magam mellé eresztem karomat, és csak nézem. Egyre csak nézem, és egyre inkább szeretnék rajta segíteni, de nem lehet, nem tudok, nem engedi.
Hangja kifejezetten meglep. Ez már közel van a segélykéréshez, és ha minden igaz, tehetek érte valamit. Régebben a mesterem tanított egy rúnát, amivel örök álomba lehet küldeni bárkit, viszont, ha az élet rúnájával együtt használjuk, mély, pihentető álmot szórunk az emberre. Nem hosszútávú a kombináció hatása, maximum egy éjszakára elég, de az illető tökéletesen kialhatja magát ennyi idő alatt. Meg is van még a jegyzetem.
- Azt hiszem, segíthetek. - szólalok meg halkan. Talán elfogadja ezt a módszert, és legalább lesz egy nyugodt éjszakája. - A bor erre nem jó, ellenben az élet és a halál rúnájának kötése tökéletesen megoldja a problémát. - őszíntén remélem, hogy ezt elfogadja. Kiakaszt ez a tétlenség.

374 szó; zene; viselet

"Who can touch me cause I'm
I'm made of fire"

A mosollyal már megelégszem. nem érdemes folytatni, így is az agyára megyek, bár ezt elég változatosan és gyakran produkálom bárkivel szemben. Nem sokan kedvelnek, de akik mégis olyan elvetemültek, hogy keresik a társaságomat, illetve nem utasítják vissza azt, azokkal én is viszonylag normális vagyok. Akarom mondani... megerőltetem maga, ha arra van szüksége a társaságomnak, de nem viszem túlzásba, amennyiben ez nem muszáj.
Végleg... Ott még nem tartok, Merlinnek hála, bár tény, hogy már számtalanszor jártam ezen út kezdő macskakövein is, azonban mindig sikerült visszafordulni. Ezért pedig köszönetet kell mondanom Merlinnek. Mert nem hagyta, hogy magával ragadjon a depresszió.
- Igaza lehet. - és tényleg. Én is nagyon szeretek a gondolataimba mélyedni egy bögre forró tea mellett. (Mert erre nem jó az alkohol...) Kifejezetten sokszor teszem ezt, így, hogy jobban belegondolok. Például ilyenkor, mikor járőrözök. Nem mindig beszélgethetek festményekkel, és azt is meg lehet unni egyhamar. van, hogy csak járom a folyosókat, és gondolkodom - igen, olyat is tudok.
Nem tetszik ez a hitetlen szempár, de talán meg tudom győzni arról, hogy tényleg segíthetek rajta. És ezzel én is gyakorolhatok, Na, nem mintha nem tudnám megcsinálni, de mindig van min finomítani.
- Ha ezekre nemleges lenne a válasz, fel sem ajánlottam volna. - mosolygok rá biztatóan. Tudom, mit csinálok. Nagyon sokat gyakoroltam régen a rúnakötést, és úgy vélem, nem ez a legnehezebb. Vannak ennél ezerszer bonyolultabbak is.
Örömmel konstatálom, hogy elfogadja az ajánlatom, így már nincs is más hátra, minthogy álomra hajtsa a fejét. Ezt akár a saját szobájában is megteheti, de ha neki úgy jobban tetszene, akkor nálam is van egy kanapé. Viszonylag kényelmes is.
- Nem veszem. - biccentek megértően. Majd egyszer. Addig is türelemmel várok, és élem az életemet.

281 szó; zene; viselet

"Who can touch me cause I'm
I'm made of fire"

Nem rossz dolog segíteni másokon, mosolyt varázsolni az arcukra. Ezzel nem csak őket, de magadat is felvidítod. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthetsz másoknak. Persze, van olyan ember, aki undorodik mindenféle-fajta segítségnyújtástól. Az ilyen ember maga sem lehet boldog az én felfogásom szerint. Nem lehet az övé az adás öröme, s ennek köszönhetően kapni is kevesebbet fog. Elvégre, aki ad, az remélhetőleg vissza is kap valamit. Természetesen, ez a ringben nem feltétlen előnyös. A lényeg viszont az, hogy kolléganőm elfogadja a segítségemet, és ez bizonyos mértékben az én szívemet is megdobogtatja.
A nőnek jól áll a nevetés, ez kétségtelen. Eddig még észre sem vettem ezt az apró tényt, bár ezt nem róhatom saját számlámra. Sosem láttam még ezelőtt nevetni. Még talán ilyen sokáig sem beszélgettem vele. Néha egy-két szó a tanári asztalnál, a folyosón, de semmi több. Eközben pedig sosemaz arcára, annak vonásara koncentráltam, sokkal inkább a mondanivalójára.
Kitartóan mosolygok, és most inkább nem reagálok arra, amkt mondd. Nem tudom, hogy a legmegfelelőbb választ tudnám-e adni, így nem is próbálkozok ilyesmivel. Inkább csendben maradok, ami nálam be kell, hogy valljam, nahy ritkaságnak számít. Én és a csend ugyanis szöges ellentétek vagyunk társaságban.
Bólintok, bál a hókuszpókusz kifejezésnél nem tudom, hogy nevessek, vagy inkább kikérjem magamnak. Felháborító a jelző, mert ez egy nemes, igenos tudomány, ugyanakkor mulatságosnak tartom, hogy boszorkányként hókuszpókusznak tart egy rúnatrükköt. Tudom, érdekes a humorom, mondták már rengetegen.
A szobája felé vesszük az irányt, és mikor lefekszik, betakarózik úgy, ahogy neki a legkényelmesebb, már el is kezdem a „hókuszpókuszt“. Pálcámmal az ágy táblájára rakzolom a két jelet, és összekötöm őket pár bonyolultabb, egymást metsző vonallal. A firkálmány pár másodperc múlva elhalványul, ám hatása reggelig kitart.
Az alvó, remélek a nyugalom földjén pihenő nő arcára nézek, és elfog egy apai érzés, mint amikor a húgaimnak olvastam esti mesét, amíg el nem nyomta őket az álom. Thdom, ez merőben más, és apa sem vagyok, de a feltörő hasonló érzésekkel sosem rudtam mit kezdeni.
Orrom alatt elmormolok egy Jó éjszakát!-ot, és a villanyt lekapcsolva elhagyom a szobát.

434 szó; zene; viselet