Egy feszült tinédzser ábrázatával és kemény lépteivel hagyom el a boltot, majd kezdem meg a fokozottan ügyelt vonulásomat a macskaköves úton. Hiába fut át rajtam a negédes gondolat, miszerint a pechszériás dolgaim iménti kis közjátéka után már értelmetlen óvintézkedésbe kezdenem, a hangulatom makacsul megkívánja a boldog befejezést. Megadom az esélyt a kompenzálásnak, csak érjek át épségben Fortescuehoz, és a fagyi lehetőleg ne nyaljon vissza. Ez minden vágyam jelen pillanatban...
- Bocs.
Meg az ütközésmentes közlekedés. Ösztönösen forgatom szemeim, de valójában már alig veszem magamra a diáksereg pulzálását. Idestova hat évig keringtem ebben a véráramban, ami mindig pontosan egy nappal a sulikezdés előtt indul be igazán. Ez valami törvényszerűség. És az is, hogy a hamarosan-elsőéves-leszek gyerekek cókmókjaitól képtelenség saját szférát kialakítani a zsúfolt menetben; egy vadiúj üst is próbára teszi a tűrőképességem a csupasz térdemhez koccanva. Ha szentimentális akarnék lenni, azt mondanám, igyekszik utolérni a nosztalgia...

A gikszermentes helyváltoztatásom tudatával dobom le magam a terasz leghívogatóbb asztalához, majd ejtem székem mellé a harci sebeket szerzett táskámat. Megérdemli. Én viszont, mikor avanzsáltam elefánt a porcelánboltban jelenséggé? Nemes egyszerűséggel szeretnék elhaladni egy végeláthatatlan polcsor mellett, de nem mehet simán; a tanszerek és könyvek gyülekezetétől meghízott táskámnak meg kell rántania a vállam, jelezve, hogy csatja közelebbi ismeretségbe került egy ósdi szöggel, ami a gyors konfrontálódását követően kettészeli a szíjat, így engedve szabad utat a tartalmának, mi ízlésesen penderül ki, halmokban a földre rendeződve. Na már most, tizenhét éves létemre miért nem ismerek egyetlen bőrforrasztó bűbájt sem? És a köpcös eladónak miért kell ---
- Öhm... a Csokis Csodából kérek három gombócot, köszönöm. - eszmélek fel a mellettem ácsingózó pincér jelenlétére, aki élénk érdeklődést mutat irántam, ki tudja, mennyi ideje. Mármint, a rendelésem iránt.

Gree & Anna

Most kell, hogy láss!
Most kell szállj!

Fogalmam sincs, hogy az öcsém miért nem képes felfogni, hogy nem jöhet velem, amikor a varázslók negyedébe megyek. Tudhatná már, hogy ez egy olyan dolog ami csak rám tartozik. Persze neki nagyon izgalmas és az egész egy nagy buli. De a szabály akkor is szabály. Úgyhogy a nyár utolsó suli mentes napján a táskámban a beszerzésre váró dolgok listájával és egy rakás knúttal, sarlóval és galleonnal elindultam beszerezni az utolsó tanévemhez szükséges dolgokat.
El sem hiszem, hogy ehhez a ponthoz is elértünk. Végzős vagyok a Roxfortban és fogalmam sincs hogyan tovább. Sokat gondolkoztam már rajta, hogy talán el kellene utaznom Amerikába, hogy egy kis világot lássak és kikerüljek ebből az egész drámából, ami mostanság folyik Angliában, de még semmi sem biztos. Attól függ milyen lesz ez az évem és, hogy alakulnak majd a vizsgák.
Sokszor érzem azt, hogy a feje tetejére állt a világ amikor egy-egy ilyen nap alkalmával besétálok a varázslóktól és boszorkányoktól hemzsegő városrészbe. Mindenki tolakszik, lökdösődik, kisebb, nagyobb könyvkupacokkal és üstökkel furakodik. Nem is értem miért hagytam megint az utolsó pillanatra, de nem baj. Ahogy nálunk anyáék mondani szokták, „Úgy szép az élet, ha zajlik”.
Már éppen készültem feladni az egész „harcot” amikor Florean Fortescue Fagylaltszalonjának teraszán megpillantottam az én imádnivaló és kissé kelekótya legjobb barátnőmet. Így arra felé vettem az irányt és meg sem álltam addig ameddig hátulról át nem öleltem a vállánál és nem adtam neki egy nagy cuppanós puszit. Nem tehetek róla, egyszerűen már attól jókedvem lesz, hogy ha meglátom, és olyankor úgy tudok viselkedni, mint egy bolond kislány.
- Sziaaaaaaa – vigyorogtam rá jókedvűen, hiszen a mai napom csúcspontja az, hogy találkoztunk.
Igaz nem volt megbeszélve, hogy összefutunk de mint látszik is a mi utjaink mindig keresztezik egymást. Amit mondjuk én személy szerint nem sajnálok. Azt mondjuk a kutya se tudja, hogy Ő mit érez ez ügyben, de amennyire ismerem a barátnőmet, neki sincs azzal gondja, hogy egymás nyakán lógunk, ha kell, ha nem.

Right or Wrong △ 320 szó △ Lesz ez még jobb is  

△

Jókora sóhaj fakad ki belőlem, szemeimmel a pincér távolodó alakját követve, s ügyet sem véve a szomszédos asztalnál leledző vendégek rám szegeződő tekintetéről, hirtelen hallgatásáról. Félreérthető vagyok, aláírom, fantáziáljanak csak a nemlétező fantáziálásomról, míg lassú és biztos olvadásba bocsátkoznak fagylaltjaik...
Csak-azért-is alapon túrok táskámba, végleg megelégelve, hogy piszok módon röhög arcomba percek óta a periférián, bár valahol érezve, méginkább bosszús sóhajra ad majd okot a meddő-rendező mozdulatom, s látván az újonnan megjelenő kitüremkedéseit, nyomi külsejét, ünnepélyesen fogadom meg, hogy beletörődöm. Csak tudnám, mióta van ezeknek tudathasadása? Szabályosan incselkedik az idegeimmel, és ne mondja senki, hogy többet képzelek bele a kelleténél.
Alig dőlök hátra székemen, mikor egy váratlan ölelés kellős közepébe csöppenek - a bájos elkövető azonban nem hagy elég időt arra, hogy teljesen magamhoz térjek, de talán, nem is bánom; ezer közül is felismerem.
- Anna! Szia!
A puszi, a kellemes hang felvillanyozva kárpótol mindenért, ösztönösen fordulva felé viszonzom mindazt, amit kapok.
- Hát te? - mosolyom, úgy érzem, levakarhatatlan formát ölt - Jó, hülye egy kérdés, huppanj le! Persze, ha nem sietsz sehová... Mert, miért is sietnél? - elvégre, a futó rohamozásnál többre lesz itt szükség, ha a tengernyi mesélnivaló a nyakunkba szakad. A vonatútra csupán a második felvonás érvényes.
Ismét meglepetésként ér a pincér Parancsoljon szava, és a formás kehely óvatos koppanása az asztalon, de ezúttal az apró fáziskésés a kibontakozó pazar hangulat szüleménye, így egy egyszerű Köszönöm után igencsak szuggerálón pillantok Annára.
- A vendégem vagy, remélem tudod...

Gree & Anna

Most kell, hogy láss!
Most kell szállj!

Szívből örülök neki, hogy ekkora mosoly ült ki az arcára, amikor tudatosult benne, hogy én vagyok a „támadója”. Greta egyike azon kevés embernek akiben teljes mértékig megbízom és akikért bárkivel harcba szállnék. Már-már olyanok vagyunk, mint a nővérek, és annak ellenére, hogy a Teszlek Süveg nem egy házba osztott be bennünket megmaradt ugyan az a szoros kötelék köztünk ami az első találkozás alkalmával kibontakozott.
- Gyanítom ugyan azért vagyok itt, mint te. – mosolyogtam rá jókedvűen miközben lehuppantam az asztalnál található másik székre.
Rengeteg mesélnivalónk van egymásnak és nem hinném, hogy egy Roxfort expresszi út elegendő lenne minden kis részletet megbeszélni. Egyszerűen hihetetlen, hogy eltelt egy egész nyár úgy, hogy jóformán nem is találkoztunk. Én anyáékkal Franciaországba utaztam a nyári szünetben, amikor pedig mi voltunk itthon akkor Gree és a családja nem. Így elég nehéz volt összehozni egy jó kis csajos napot, de most itt vagyunk és nincs már más dolgunk a mai napra, mint kibeszélni magunkból minden élményünket, ami csak akad.
- Akkor én is ugyan ezt kérném. – mosolyogtam kedvesen a pincérre, majd amikor elsétált a rendelésemért gyorsan odasúgtam Gretának.
- Annyira cuki! Ha másért nem is, miatta megéri ide járni. – kuncogtam a saját kis megjegyzésemen.
Őszintén szólva, nagyon nem szeretek Londonnak ezen a részén téblábolni. Viszont ha muszáj akkor muszáj, ha meg nem akkor biztos, hogy csak Florean Fortescue Fagylaltszalonja miatt teszem meg. Itt mindig találok magamnak valamit vagy valakit, ami miatt jobb lesz a kedvem.
- Annyi minden történt a nyáron, hogy azt el se hiszed. De előbb mesélj te. Mennyire sikerült kiidegelned a tesóidat? – méregettem gyanakvóan a legjobb barátnőmet.
Nem mintha én nem szekálnám folyton az öcsémet és fordítva, de azért a Gillies testvérektől még mi is tanulhatnánk egyet s mást. Persze értem én, hogy nem könnyű egy szem lánykánt felnőni a fiúk között, és találékonynak kell lenni. Éppen ezért is nem féltem Gretát ha csínytevésről van szó.

Right or Wrong △ 311 szó △ Lesz ez még jobb is  

△

Az elmúlt hetek pikantériájának hiánya omlik rám, amint leül mellém, s lecuccol. Nem győzöm arcát fürkészni, betelni vele, míg leadja a rendelést - annyira régen jöttünk így össze. Kissé fájó az elsurranó alkalmak sokasága, furcsák a nélküle eltöltött nyári napok végtelensége. Hiányzott már; különösen az a bizalmas légkör, amit mindig, mint ahogyan most is, közelebb hajolva teremt.
- Valóban nem rossz, de a borosta sokat dobna rajta. - vigyorodom el, noha Anna kívülről fújja, hogy az enyhe arcszőrzet és a markáns vonalak a gyengéim hímneműek terén - Csodálom, hogy ilyen jól tartja magát, én sunyiban fogyasztanám a kínálatot. - Le sem tagadhatnám, most is a csokoládészín gombócok csalogatják magukra tekintetemet, amint lágyan nyelik el a kanalat. Régen lebuktam e témában, ennek nagystílű hagyománya virágzik a Roxfortban. Éjszakánként, persze.
- Hű... hát sikerült, de ez kölcsönös. A reggelek és az esték a legkritikusabbak, rendszerint, kezdve azzal, hogy felrúgjuk a takarodóról tett megállapodást; leginkább az ősök szenvedtek idén nyáron idegbajt. És amúgy áll a bál dögivel. Merthogy Petar eljegyezte a barátnőjét, még júliusban. A két család persze egymásra licitálva vitázik, részletekbe nyúlóan, mint ahogyan azt illik. A sógornőm ugyanis nem szeretne hófehér ruhában megjelenni, helyette mályvaszínűben, így most ahhoz kell igazítani a koszorúslányok ruháit. És a dekorációt. És a színvilágot, és az étlapnak is harmonizálnia kell az esküvő stílusával! Úgyhogy még mindig, hónapokkal a ceremónia előtt marakodás folyik. - nevetek fel, aztán halkulok el, amint a borostátlan pincér megjelenik az asztalunknál, majd mikor elillan, továbbra is a borostája nélkül a többi vendég között, veszek egy kanállal - És --- hmm --- képzeld, Darren animágiát tanul. Nem megy neki valami flottul, de kitartó és lelkes, ami becsülendő... Körülbelül két hete a Mungóba került, mert... Le kellett róla bűvölni a hiányos, állati testrészeket!
Enyhe köhögés tör rám az emlék felelevenedő mókás látványától, de a fulladásveszély széléről visszahozva magam, azonnal folytatom, mielőtt totál elveszteném a fonalat.
- Macerás procedúra, gondolhatod. Azóta Szőrösnek hívom. Talán a kelleténél jobban mellre szívta, mert visszaesett, és rohadt nehezen képes felvenni az újfundlandi teljes alakját. Sajnálom érte, annyira király pedig, egyszer látnod kellene! - mosolyodom el, ízlelgetve a fagyit - Vincent meg csak simán tunyul. Se barátnő, se animágia, elmondása szerint szívesebben él kockázatmentesen. Ha azt nézzük, inkább kényelmes az a kockázatmentes. Szívjóságból fontolóra vette, hogy szobaszervizes leszek. Szerinted?

Gree & Anna

Most kell, hogy láss!
Most kell szállj!

- Ez nem kérdés, de azért így se rossz. Ebben azért megegyezhetünk. – feleltem Gretának miközben mosolyogva dőltem hátra a székemben.
Merlinre, mennyire hiányoztak ezek a pillanatok. Gree és én szinte folyamatosan össze vagyunk nőve az iskolában és régebben még a nyári szünetekben is ez volt a helyzet. Viszont amióta egyre idősebbek vagyunk és egyre több másfajta elfoglaltságunk van azóta jóval kevesebb időnk jut egymásra. Bele sem merek gondolni mi lesz akkor, ha vége lesz a sulinak és/vagy esetleg lesz egy kapcsolatunk is. Már előre félek.
- Mi pedig meg sem lepődnénk ezen. – kuncogtam jókedvűen, miközben vártam a saját csoki csodákra.
El sem hiszem, hogy egy teljes nyár után, amikor nem találkoztunk. Most itt ülünk és fagyit majszolgatunk. Pontosan egy nappal az előtt, hogy megkezdenénk az utolsó közös évünket a Roxfortban.
- Te jó ég! El se hiszem, hogy a tesód megnősül. – lelkendeztem vigyorogva.
Imádom a barátnőm családját. Hihetetlenül nagy arc az összes tesója és igaz, hogy a szüleivel annyira nem szoros és szuperszónikus a kapcsolatom, de ettől függetlenül egész jól elviseljük egymás társaságát. Mindig illedelmesen és a varázsvilág szabályainak megfelelően viselkedem a jelenlétükben, persze csak ha nincsenek ott a többiek, mert olyankor mindenkinek elgurul egy kicsit a gyógyszere.
- Nem irigylem a tesódékat. Anyukád elég rámenős tud lenni, főleg ha valaki nem ért egyet az elképzelésével. – kuncogtam jókedvűen, miközben a cuki pincér befutott az én fagylaltommal.
- Köszike – mosolyogtam rá szempilla rebegtetve, ahogy lehelyezte az asztalunkra a csokoládéfagylalttal teli kelyhet.
Hangos nevetés tört ki belőlem amikor meghallottam barátnőm mondandóját. Egy olyan családban mint az övé, egy nap sem lehet unalmas. Mondjuk azért nem lettem volna Darren helyében, de vicces lehetett külső szemlélőként amikor mondjuk cuki kis nyuszi farokkal és Tapsi Hapsi fülekkel beállítottak a Mungóba.
- Na és hogy van? – érdeklődtem kíváncsian.
Greta a legjobb barátnőm, így nem is kérdés, hogy mindent tud rólam. Így azzal is tisztában van, hogy érdeklődöm az animágia iránt. De eddig még nem sikerült igazán beleásnom magam a dologba. Bár szívesen elsajátítanám ezt a képességet.
- Olyan kis szenyó tudsz lenni. Pedig biztos cuki, farok csóváló lehet, és ezért még ráadásul senki nem is szól rá. – kuncogtam a saját poénomon.
Hát igen, tagadhatatlan, hogy szeretem a tesói vérét szívni, de ez kölcsönös. Éppen ezért nem is vesszük magunkra ha a többiek szekálnak. Ha valaki ebbe nől bele, akkor előbb vagy utóbb immunissá válik.
- Gyanítom, kapva kaptál a lehetőség után ugye? – vontam fel vigyorogva az egyik szemöldököm, miközben egy újabb adag fagyit küldtem a számba.
- Júj képzed, a nyaraláson megismerkedtem egy annyira cuki sráccal. Viszont mugli, szóval egynyári románc volt. De amúgy te is kedvelted volna. Sam-nek hívják és annyira helyes és áww. – lelkendeztem Gree-nek miközben egyre több és több fagylaltot maszatoltam rá a kehely szélére.

Összetörve is jó △ 452 szó △

△

Pontosan, a majom a házasság nyaktilója alá veti fejét, tekintve, hogy a nője egy kiállhatatlan perszóna. Szuperszónikus a kapcsolatuk, Cintiának szuper, Petarnak szó’ni kuss. És akkor minden felvázolásra került. Aligha érdemel többet az a nyafka; sőt, valójában a bátyámat sem, de ez egy hosszabb tészta, ami, ha rajtam múlik, nem kerül felesleges nyújtásra. Anya szintúgy ennek a receptnek a hozzávalójához sorolandó, sosem kellett félteni, nehezen elkeverhető az előbb említett párossal, ezúttal viszont örvendetes, hogy rá tud csapni néha a sógornőm kezére. Gyűlölt téma, kibeszélendő kategóriás…
Elterelésképp kanalazok méretes adagot, majdhogynem megáll a szívem is, mikor a gombóc ezredmásodpercen belül az asztalon akarja végezni, s még a saját lyukas kezűségemen is derülnék, ha Anna női praktikája nem volna figyelemfelkeltőbb - széles mosollyal nyugtázom, valami hihetetlen a csajszi; mindent képes bevetni, és esküszöm, jól áll neki.
Az iménti, meggondolatlan hirtelenséggel számba küldött, fagyos íz lassú szétáradásával a koponyámba cuppan a nyelvem… vagy, valami szörnyen hasonló, pillanatig meggondolom, nyissam-e a szám.
- Határozottan épségben, nyugi. – artikulálok magamhoz képest is gusztusos berken belül, míg megolvasztom a jéggombócot. - Lusta disznó, sokkal inkább kaptam az alkalmon, hogy elutasítsam. – teszem hozzá némileg megenyhülve, hogy az ízlelőbimbóim feléledni látszanak a fagyhalál alól.
Ölembe húzom kelyhemet, mintegy kényelembe helyezve magam a beszámolójához; röstellem, a megismerkedtem résznél időnek ideje előtt szalad fel szemöldököm, lendül be a fantáziám, mit csak tetéz minden egyes soron következő, ígéretesen szaftos szó, persze, nem mintha nem bírnám megállni, hogy ne vágjak bele közvetlenül a mondandója után, de tényleg nem.
- Ne már, Anna... És nem is írtál róla! Hallani akarok a piszkos kis részletekről is... És nem érdekel semmiféle gyenge kifogás, mint a féltékenységre való hivatkozás! - kíváncsiságom felcsigázott magasságba szökik hangommal együtt, ami jó pár szomszédot megbotránkoztat, az holtbiztos. - Milyen simán megy neked a cserkészés, hallod... Vagy, téged cserkésztek be?

Gree & Anna

Most kell, hogy láss!
Most kell szállj!

Ez a módszer a férfiak nagy részénél beválik, akinél meg nem ahhoz van más módszerem. Olyan jól látni, ahogy egy pillanat alatt képes vagyok kizökkenteni valakit a jól megszokott monotonitásból. Na nem mintha az a tipikus pasizós alkat lennék, de jó tudni, hogy ha van valaki akit nagyon szeretnék meghódítani akkor azt talán nagy valószínűséggel sikerül is.
- Egy tökfej a tesód, de kedvelem és nem szeretném, ha baja esne. – mondtam mosolyogva, miközben én is betuszkoltam egy kanálnyi fagyit a számba.
Komolyan mondom, néha szégyellem magam, amiért az Ő tesóival több időt töltök, mint a sajátommal. De mi ketten annyira különbözőek vagyunk és egyébként is tudom, hogy rosszul esik neki, hogy én boszorkány vagyok, Ő pedig nem rendelkezik a varázslás képességével. Amit ha jobban belegondolok, egy kicsit azért sajnálok. Majdnem 100% hogy sokkal erősebb lenne kettőnk között a kötelék, ha Ő is az iskolában töltené el a tanéveket, és nem a muglik világában.
Hangos nevetésben törtem ki ahogy elképzeltem a jelenetet ami Gillies testvérek között lezajlott. Volt már alkalmam Őket alaposan kiismerni, szóval pontosan el tudom képzelni mi zajlott le akkor és ott.
- Azét nem írtam, mert annyira nem volt nagy dolog. Nem volt semmi komoly, csak egy kis figyelemelterelés, tudod ki miatt. Pedig tényleg jól éreztük magunkat együtt. De nem volt meg az a szikra ami kitörölte volna Alexet a fejemből. – vontam meg a vállam, miközben lesütöttem a szemeimet és egy újabb kanálka fagyit tömtem a számba.
Azt hinné az ember, hogy egy tanév és egy egész nyári szünet elég ahhoz, hogy kiszeress valakiből, akit nem is lenne szabad szeretned. De nagyon úgy fest a dolog, hogy hiába tettem meg mindent annak érdekében, hogy elfelejtsem Alexandert ez mégsem sikerült.
- Azt hiszem hagytam magam becserkészni. – kuncogtam ahogy a nyári napsütésben született emlékképek lelki szemeim elé kúsznak.
Talán ha mások lennének a körülmények és nem akkor találkozunk, mikor fülig szerelmes vagyok, akkor talán még adtam is volna egy esélyt a dolognak, de így csak egy ócska próbálkozás volt a figyelemelterelésre. Pedig szegénykém annyira próbálkozott. Ilyenkor olyan rosszul érzem magam, de mit tehetnék? Totál hülye vagyok, hogy ennyit agyalok a semmin. Mert ugye nyilvánvaló okokból semmi nem lehet Alex és köztem. Teljességgel reménytelen a helyzet.
- Gyűlölöm, hogy mindig ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy vajon mi lehet most VELE és az is, hogy miért vagyok én ennyire szerencsétlen a szerelemben. – motyogtam miközben durcásan belelöktem a kanalamat a fagyiskehelybe és mint aki teljesen tele van, hátradőltem a kényelmes széken.

Hair △ 410 szó △

△

Mertem remélni, hogy nem hozza fel Alexet, szándékosan kerültem volna meg másféle tereléssel élve, de igen hamar szembecsapott a válasza. Sajnálom, és azt is, hogy egyáltalán nem tudhattam az indíttatásairól. Másra számítottam.
– Ó…
Valójában napját sem tudom, mióta lógnak levegőben mézesmadzagként a viszonzatlan érzései, bosszant a tehetetlenség, amit csak beletörődően nézni és hallgatni lehet, annyira… elérhetetlenek. Újra és újra felkavaródnak feje fölött a csalódások, s bármennyire szeretnék segíteni, enyhíteni ezen alkalomadtán, nincs jó módom rá. És tanácsul szolgáló szavaim sem, ami még inkább bosszant. Tapasztalatok hiányában nem onthatom magamból a magvas szerelmi bölcseleteket, pedig elkélne; amióta eszemet tudom, hadilábon álltam a rózsaszín köddel, a mugli filmekből látott meglepetés-bonbonokkal, alapjában véve a párkapcsolat néminemű dolgaival. Noha egy időben érdekelt, mi fán terem ez az egész, és voltam olyan naiv, hogy fellapoztam anyám tócsába menő ponyvaregény-sorozatait, ami, tegyük hozzá, gyatra ötlet volt… de ezenfelül, néhány, kíváncsiságból fakadó héten túlvergődve, nem volt valami sok közöm a fiúkhoz mély meg tartós érzelmek terén. Kezdve a bukdácsolásomat onnan, amikor egy komolyabb szerelmi vallomást sem tudtam helyén kezelni, még valamikor ötödévben. Számon tartani bezzeg, na az megy.
– Alexander elmehet a búsba. – fakad ki belőlem a filozófia sötét bugyraiból felböffenő, eredménytelen töprengésem, látva a morcos mozdulatát. – Nem vagy szerencsétlen, Anna, verd már ki ezt a fejedből! Szerinted, én ezek után mi vagyok? Közhelyes, tudom, de bőven fognak még beléd botlani, helyesebb alakok is, a zseniség meg nem minden. Ha nem lenne a tanárunk, akkor is… veszett ügy lenne; emlékezz vissza, hányszor tett olyat, ami miatt te magad is elveszett embernek tituláltad. Magadra hagy, csak úgy, minden nélkül…
Segget csinálok a számból. Már réges rég, az összes létező oldalról kiveséztem, kiveséztük, önkényesen boncolgattam, boncolgattuk, és most nagyon remélem, hogy a szóban forgó igencsak csuklik. Nem Annára haragszom, hanem arra, hogy az egész helyzet hónapokkal ezelőtt egy az egyben bekebelezte.
– Nem tudom, én... nem tudom olyan finoman kezelni, mint te. Talán másként látom. – Végszó? Nem, épp most gördítek lavinát, ami, titkon remélem, hamar olvadásba kezd ebben az augusztusi, permanens hőségben. Az embernek aligha esik jól nyúzni a tulajdon barátnőjét, a nyár utolsó napján. Mert én ebben a témában, csupán arra vagyok képes.

Gree & Anna

Most kell, hogy láss!
Most kell szállj!

Iszonyatosan zavar, hogy lassan egy éve az egész szerelmi életem egy olyan alak körül forog, akiről azt sem tudom, hogy egyáltalán mit szeretek benne. Hatalmas klisé lenne, ha most azt mondanám, hogy mindent, de nem így van. Nehéz lenne megmagyarázni és mégis amikor megpillantom a szívem hevesebben kezd el kalimpálni és a gyomromban kvaff méretű pillangók kelnek életre. Egy szerencsétlen idióta vagyok, aki minden egyes alkalommal vállalhatatlan balgasággal issza minden szavát a professzorának.
Eleinte még azt hittem, hogy ez is csak egy olyan futó hóbort lesz, mint az ilyen esetekben az lenni szokott. De azután, hogy Greta megannyiszor próbálta meg felnyitni a szemem mindhiába, rá kellett döbbennem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Hiba lenne azt gondolni, hogy bármikor is lehet ebből valami, ezt nagyon jó tudom. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy küzdenem kell azért, hogy elérjem a vágyam. Őrültség ez az egész, sőt őszintén végiggondolva, én vagyok őrült.
- Greta én egyszer ebbe fogok belebolondulni. – fújtam ki tehetetlenségemben a tüdőmben rekedt levegőm maradékát is.
Tisztában vagyok vele, hogy a barátnőm teljesen tisztán látja a dolgokat és azt is, hogy szeretne segíteni. De attól tartok halványlila gőze sincs arról, hogy milyen reménytelenül szeretni valakit. Egy bizonyos részem azt kívánja bárcsak hallgatni tudnék rá és elfogadni a dolgokat és sikeresen túltenni magam valami olyanon ami lényegében meg sem történt. Viszont a másik felem kézzel lábbal tiltakozik az ellen, hogy engedjek Gree barátságából és szeretetéből fakadó tanácsának. Miszerint tegyek pontot ennek az egész eszement dolognak és keressek végre egy hozzám illő normális srácot, mint amilyen Sam is volt.
- Tudod, hogy nem a zseniségről van szó Greta. – motyogtam elkenődve, miközben a barátnőm szavaira megjelentek előttem azok az emlékképek, amikor Alexander a boldogság égig érő magasságaiba repített, hol pedig a pokol legmélyére taszított.
Ez az egész szituáció olyan abszurd, hogy kívülállóként biztos kiröhögném magam, de nem tudok mit csinálni. Akkor amikor először megpillantottam Alexet, olyan volt mint ha egy kirakós utolsó darabja is bepattant volna a helyére és végre az életem jó irányba kezd el haladni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen ott és akkor romlott el minden, akkor vesztem el végleg.
- Tudom, azt hiszed őrült vagyok, hogy így érzek iránta. De ez egy olyan dolog amiről nem tehetek. Te vagy a megmondhatója, hogy hány alkalommal próbáltam magam rávenni a felejtésre, és sikerült? Naná, hogy nem. – morgolódtam mérgesen.
Haragszom? Igen, haragszom. Méghozzá saját magamra, amiért voltam ennyire balfék, hogy egy ilyen lehetetlen helyzetbe kerüljek és a legjobb barátnőmet is ezzel traktáljam folyamatosan.
- De tudod mit? Beszéljünk inkább valami másról. – mondtam egy apró mosolyt erőltetve az arcomra, miközben a fagylaltos kelyhemért nyúltam, amiben már kissé folyóssá váltak a csábítóan csokis fagylaltgolyók.

Right or Wrong △ 440 szó △  

△

- Ahj, ugyan már… – sóhajtok aprót, fejem ösztönösen ingatom; basszus, hányszor is hallottam már ezt, különféle megfogalmazásokban? - Kettőnk közül én fogom bolond, macskás öreglányként végezni, nem pedig te. – kanyarítom el vicc tárgyává, hátha ami hátha elven, de mondjuk úgy, én 11 macska lennék 99 élettel, ezen nem volna mit vitatni. Zsákutcás próbálkozásaim vannak, rendszerint, ez egyébként is valós talapzatú pletyka, megmásíthatatlan elemekkel.
Már az utolsókat kanalazom, hallgatva a tagadását, s közben már egészen meghűlni készülök a mennyiségtől, mi egyre inkább eltelít. Tonie önként és dalolva járulna hozzá az elpusztításához, semmi kétségem.
- Persze. - szűröm fogaim között némiképp egyetértően, elvégre, mindenről szó van, nem csak arról, más megvilágításban azonban keresztkérdés-bajnok vagyok, ha létezik ilyen szó; illik, avagy nem illik, górcső alá vettem Annát zavarosabb szerelmi napjain is, a megerősítés jogával, bár nem láthatok akármit, a nyilvánvaló azért szembeötlő tud lenni. Elfogult és vaksi, a lelkem, a kijelentései mellett már valahol ő sem hiheti, hogy mindenfélét beveszek. - Senki sem hibáztat érte, és nem is fog, tudod jól. Jövőre nem látjátok majd egymást még távolról sem, az lehet, hogy segíthet. – legalábbis, örülök a fejemnek, ha ezzel nem az ellenkező hatást váltom ki belőle, ránagyítva a hátralévő hónapok még fájdalmasabb együtt töltésére. Rossz szokásom utólag gondolkodni, de töretlenül próbálkozom.
Éles téma-kérvényezése valamilyen fokon meglep, de csak halvány mosoly költözik arcomra. Helyesen tenné, ha kievickélne az önsanyargatás inkontinenciájából.
- Például? Neeem, nincs például, nem vághatod rá, hogy beszéljünk az én szívügyeimről. – vigyorodom el, aztán megpillantom a háta mögött elsurranó borostátlan pincérünket - Kérsz valamit inni? Az én sejtjeim már kiabálnak...

Gree & Anna

Most kell, hogy láss!
Most kell szállj!

- De amúgy nem is értem mindek strapálom magam. Úgy sem lesz köztünk soha semmi. De ahogy egy kedves barátom mondta, „Ez az Ő vesztesége lesz!”. – küldtem barátnőm felé egy kissé kedvetlen mosolyt.
Komolyan nem értem miért vergődök ennyire valaki után akit nem is érdeklek egy kicsit sem. Főleg azok után, hogy más érdeklődők viszont akadtak. De amilyen buggyant vagyok, azt a tökfejet nem tudom kiverni a fejemből és száműzni a szívemből.
- Ezt kötve hiszem. Viszont meg kell ígérned, ha mégis így alakul akkor a macskáidat nem cipeled magaddal amikor átjössz hozzám. – kuncogtam a kicsit sem vicces megjegyzésemen.
Félreértés ne essék. Nem arról van szó, hogy nem szeretném a macskákat, hiszen nagyon is imádom azokat a kis szőrgolyókat, csak ne lenne az az átkozott allergiám. Már attól tüsszöghetnékem van, ha csak egy légtérben vagyok egy példánnyal, akkor mi lenne velem ha egy tucatnyit magával hozna az elvarázsolt táskáinak egyikében. Bele se merek gondolni, hogy annak milyen undi következményei lennének.
- Csak várd ki a végét. Ugyanis azt hallottam, hogy az idén tanít utoljára az iskolában. De arról gőzöm sincs mit fog csinálni. Mert ha visszajön ide akkor lehet, hogy tényleg megfontolom anyáék ajánlatát. – motyogtam szinte az orrom alatt.
Muszáj valamit kitalálnom, hogy távol legyek ettől az egész zűrzavartól. Ehhez pedig jó hely lenne egy kis tengerentúli továbbtanulás. Amikor kint voltunk nyáron a családdal Amerikában apa kitalálta, hogy miért nem járok oda suliba a Roxfort után. Mert biztosan jót tenne nekem egy kis változatosság és levegőváltozás meg, hogy mennyire kivirultam, amikor ott voltunk. Ebben mondjuk van is valami. Arról nem is beszélve, hogy pont a zűrös szerelmi életem miatt jót fog tenni egy kis távolság. Nem arról van szó, hogy gyáva lennék és menekülök, mert igazából nincs mi elől menekülnöm, de azért valljuk be elég flúgos vagyok ahhoz, hogy csapot-papot hátrahagyjak csak azért, hogy nehogy újra összefussak vele az évvége után.
- Na persze… – kuncogtam egy kicsit lelkesebben.
Gree híres arról mennyire nem tudja jól kezelni a saját szerelmi életét. Így aztán sose szoktunk róla tárgyalni, de ez egy olyan alkalom amiből megpróbálhatunk kihozni valamit.
- Egy pohár vizet. – feleltem, miután rádöbbentem, hogy az én szám is kezd hasonlítani egy sivatagra.
Miután Gree megrendelte az italainkat és én kedélyesen el „flörtölgettem” a pincérrel, rá kellett döbbentem arra amire Greta már hónapok óta próbál rávezetni.
- Tudod mit? Itt és most, ünnepélyesen megfogadom, hogy újra megpróbálkozom túltenni magam Tudjuk kin. Megpróbálom lazán kezelni a dolgokat és észrevenni azokat a fiúkat is akik elsőre nem mozgatnak meg. De ígérd meg, hogy ott leszel mellettem és nem hagyod, hogy bolondot csináljanak belőlem. – néztem bele azokba a már jól ismert kék szemekbe.

Right or Wrong △ 440 szó △  

△

- Megígérem, Prücsök. – Tulajdonképpen jók lesznek azok otthon is, amíg kiszakadok a magányomból. El, az édes magányom jelképeitől, egytől-egyig, mind a kilencvenkilenctől. De, hogy Prücsök; passz, nyomatékosítok, végül is, apa ugyanezt szokta mondani anyának, amikor olyan megkérdőjelezhetetlenül biztos valamiben. Hát, én meg Annára nem hozok rohamot, az a biztos. - Különben tudtad, hogy a macskamenta illatától elkábulnak? És ha rágcsálják, akkor tele lesznek boldogság… hormonnal, mint a… fűtől az emberek? - Senki ne kérdezze, hogyan jutott eszembe. Mielőtt rosszra gondolnánk.
- De csak pár éve jött, nem? Leterheltnek sem tűnik túlzottan. – Mert tényleg nem. – Figyelj, lehet, hogy pályát tévesztett. Vagy egyenesen univerzumot. – terül szét arcomon egy jóleső vigyor, tagadhatatlan, hogy nem veszem komolyan a bácsit. Képtelenség, bár legalább ragadt rám valami asztronómiából, és siralmas, hogy ilyenkor kell rájönnöm.
- Amerikát mondod? – tekintetem a vártnál vehemensebben szegeződik rá, egy pillanatig még magamat is megijesztem vele – Nem félnél kint egymagad? Elveszel, az újdonságban, a sokadalomban… – s amúgy mindenki magából indul ki, így talán kettőnk közül nekem volna ajánlatos hat térkép az ilyen utakra. Vagy egy sem, ha úgy nézzük.
Elmélázva követem ismét a csábos köszönetnyilvánítást Anna részéről, bár ha akarnám, sem tudnám elűzni a neki járó mosolyt. Eszméletlen, a pincér is belátja, remélem.
- Mondanám, hogy késő, ami a bolondságot illeti, de… végre! Végre már, hogy kijön ez a szádon, te lány! Szavadon foglak. – Kortyolok a szörnyen egyszerű, de annál hűsebb kincsből. Csak-csak célba ért a prédikációm, már megérte ennyit vesződni. – Ott loholok majd a nyomodban és nem hagyok nektek nyugtot, biztos lehetsz. Neked, meg annak a szerencsés szerencsétlennek, akit megkaparintasz. – pillantok fel az utolsó gombócom utolsó cseppjéből.

Gree & Anna

Most kell, hogy láss!
Most kell szállj!

- Ajánlom is – mosolyogtam rá játékosan a barátnőmre, miközben a lelki szemeim előtt megjelent ahogy egy kupacnyi macska alól kukucskál ki, a kanapéján ücsörögve.
- Hallottam már róla. A nagyimnak is van két macskája és ők állandóan azt a vacakot csócsáják. A nagyi meg ki van tőlük. – nevettem el magam.
Tény és való, hogy Ludvig és Maya nagyon aranyos macskák, de attól a menta cucctól tényleg olyanok, mint akik be vannak állva. Egész nap képesek lennének a saját farkukat kergetni és botor módon azt feltételezni saját magukról, hogy tudnak repülni. Nem egyszer volt már arra példa, hogy meglátták, hogy a nagyinál vagyunk és akár még a háztetőtől is nekifutásból ránk vetették magukat. Csupán azért, hogy simogassuk és szeressük őket. Bolond jószágok…
- Passzolom a dolgot. Az is lehet, hogy csak valami kamu, pletyka az egész. Minden esetre örülök, hogy ez lesz az utolsó közösen eltöltött évünk a Roxfortban. – motyogtam magam elé, miközben bekanalaztam egy krémesen olvadó fagylaltadagot a számba.
Amiben szinte majdnem azzal a lendülettel épphogy bele nem fulladta amikor meghallottam Gree megjegyzését. Tisztában vagyok, vele, hogy Alexet sosem fogja komolyan venni és ezt nem is várom el tőle, hiszen most már én is kezdek rádöbbenni, hogy nem szabad Őt komolyan venni. De azért annyi biztos, hogy neki köszönhetem azt az asztronómia tudást amivel sikerült gazdagítanom a tudásomat.
- Aha. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lenne ha kimennék. Ugyan már, mitől kellene tartanom? Nagylány vagyok és elég jól megtudom magam védeni. meg egyébként is. Ha nem tetszik, majd hazajövök. Bár tény, hogy jó lenne ha valaki velem lenne. – fűztem hozzá az utolsó mondatot sejtelmesen, hiszen már attól a pillanattól kezdve az jár a fejemben, hogy magammal csalom amióta apa felvetette az ötletet.
A kis flörtölős akcióm után ahogy befutnak a hűsítők ismételten minden figyelmemet a barátnőmnek szentelek és természetesen a kitikkadt szervezetem regenerálására alkalmas jéghideg nedünek.
- Ettől alighanem meg kellene ijednem. – nevettem el magam hangosan.
Kinézem a legjobb barátnőmből, hogy megteszi azt amit mond. Viszont azért neki sem ártana, ha fordítana némi figyelmet a saját magánéletére.
-Na és mond csak, a te szerelmi életed hiányosságaival mikor szándékozol ennyit foglalkozni, mint az enyémmel? – néztem rá kíváncsian, miközben a szemeimben huncut, játékos fény csillant.

Right or Wrong △ 370 szó △  

△