A családom: varázsló apa, boszorkány anya, kettő testvér, egy boszorkány, egy varázsló. Hozzáállásom a Sötét Nagyúr és Dumbledore párharcához: pártatlan. elég rövid, igaz? Nem szeretek sokat beszélni, sajnálom.

- Lépjen beljebb, Mr. Blackwell. – szól hozzám kedves hangon Ollivander. Amikor az első lépésemmel átszeltem a boltot, úgy tíz éve… Nekem már akkor is többet jelentett ez bármiféle varázslatnál. Ennyi varázspálca. Nagyon unalmasan hangzik, mi? Nem kételkedem. Ha a Te helyedben lennék, én is unalmasnak tartanám. Mert valaki másnak biztosan unalmas, de nekem, nekem egyáltalán nem. Most is ugyanez a varázs kerít hatalmába. Imádom a mágiát. Imádom kutatni miért mágia a mágia. És a pálcákat is szeretem. Mindenkiét megvizsgáltam, mindenkiét minden egyes porcikájáig átnéztem. Ennek következtében persze gondolhatod hogy kiröhögtek. - Jó napot, Ollivander úr! – valami mosolyféle átszalad az arcomon. Nem titkolom hogy miért jöttem, ki akarom tanulni a varázspálca készítést. És vajon kinél? Ki másnál mint a legjobb pálcakészítőnél! Életem egyik álma teljesülne ha…

***

Szóval, azóta eltelt vagy… Nem is tudom hány év. Ki számolja?! Tizennyolc felett csak úgy repül az idő, és megmondom őszintén nehezen tudom a fejemben tartani, hogy mennyi idős is vagyok valójában. Hóbort? Nem. Rossz szokás? Talán. Vagy csak fel akarok vágni vele? Ki tudhatja, rajtam kívül? Te biztos, hogy nem. Valahol a huszonötödik évemben járhatok, és azt kell mondjam, hogy egész idáig az életem nem volt túl rózsás. Shannon Blackwellnek hívnak, és valóban. A huszonnyolcadik évemben járok, de úgy érzem, mintha ez a huszonnyolc legalább hatvan lett volna. Sajnos nem vagyok örökifjú, pedig egy ilyen pofit azért nem mindenhol látsz. Szóval, hogy ne csak a pofámat koptassam: Zürichben születtem, angol és német szülők gyermekeként. A drága édesanyám szépen kisétált balra a második ajtón, amikor… - Most azt hinnéd, hogy azt mondom, hogy amikor megtudta, hogy apám varázsló, igaz? - Sajnos nem a klisé, mindketten tisztavérű mágusok voltak, csak édesanyám egy kicsit szabadabban látta a világot mint a korában lévő emberek többsége, amíg édesapám átoktörőként dolgozott kint Svájcban. - Fene jó sztori, mi? És még csak most tartunk az elején! – Szóval, amikor anyám lelépett, apám fogta a cókmókját, és visszacihelődött a ködös Albionba. Én erről még mit sem tudtam, hiszen alig lehettem fél éves. Egy fél éves gyerek ezt még fel sem fogja. Ahogy azt sem fogtam fel, hogy ezek után apám a pohár fenekére nézett. És nem csekélyen, hanem akkor… Amikor engem éppen csak ellátott. Ilyen satnya körülmények között érkezünk meg a tizenegyedik évemhez, amikor egy levél által felvételt nyerek a Roxfortba. Mivel már megvolt a magamhoz való kis eszecském, fel lettem Lumos-olva, hogy bizony bennem mágusvér csörgedezik. Apám, – az öreg Odgen leszármazottja lehetett, annyit vedelt – rengeteget mesélt a mágiáról, elmondta, hogy ambiciózus, fiatal (és persze whiskey mentes) korában rengeteget kutatta a mágia eredetét, és mindent ami hozzá kapcsolódik, és akár hiszed, akár nem… Szóval aláíratott velem egy szerződést. Vagy, csak jelképes volt, igazából… Nem teljesen mindegy? Szóval velem is ezt szerette volna elérni. Hogy én is ezt kutassam. De én ekkor még csak tizenegy voltam. Érted ezt a logikát, ugye? Hát én sem. A beosztás után a Mardekár házba kerültem, és mint ahogy látod, nem rohangálok maszkban, vadul kántálva, és lövöldözve a mugliivadékokra a halálos átkot. Kisebb koromban nagyon csendes gyermek voltam, a Süveg mégis a Mardekárba osztott. Sokáig nem éreztem úgy, hogy oda való vagyok, hiszen engem nem érdekelt a vér, nem érdekelt a kviddics. Engem mindvégig a mágia érdekelt. Az RBF és a RAVASZ sem lett egy vörös szőnyeges beutaló a Minisztériumba, így jobb híján északra vettem az irányt, és pálcakészítőknél tanultam a mesterséget. Viszont amikor már elérkezettnek láttam az időt, visszatértem Angliába, és az Abszol út felé vettem az irányt. És ennek már mind négy hosszú éve. Azóta Ollivander mellett tanulom a szakma csínját-bínját, talán lehet mondani hogy tanultam valamit. Viszont az öreg állandóan korhol, és még mindig ott tartunk, hogy én szerzem be neki a hozzávalókat. Viszont már készül az első varázspálcám. A magja már megvan. Érdekel? Folytatom.

***

-Á, Shannon Blackwell! Tizenkét hüvelyk, mogyorófa, sárkányszívizomhúr maggal… Felettébb különleges, hiszen ennek a pálcának szinte semmilyen előnye nincs, a mágia bármelyik ágában… Azonban a tudásán múlik, mire használja. Értem ezt úgy is, hogy mellettem fog dolgozni. Az elkövetkezendő évtizedeiben elég ideje lesz rá, hogy kitanulja a szakmám minden titkát. – el sem hiszem, hogy mellette dolgozhatok. Ha van ennek a nyomorúságos életemnek egyetlen boldog pillanata! Akkor ez biztosan az…