Faw & Jesse

avagy Barombrigád újra bevetésen

Megpróbálom röviden felvázolni a helyzetet: van ez az úgynevezett haveri társaság, melynek köreiben mozgunk. Sdott pár barom, akik mindenféle fogadásokat kötnek egymás bőrére, hogy mindenki zsebe pőrén végezze. Most arra esküdöztek égre-főre, hogy bizony egyikünkben sincs annyi szufla, hogy egy tanárt leitassa valami random főzettel - személyes sértésnek vettem. Ők meg ismerve engem fejenként meg mertek kockáztatni 1-1 galleont arra, hogy nem sikerül. Őrület, mi? A bájitaltan nem tartozik az erősségeim közé... szóval Faw az én emberem, lévén, hogy nem is ismerek mást, aki jó belőle, továbbá asszisztálna ahhoz, hogy eltegyünk egy tanárt láb alól, és egyébként is, ez a csaj kiváló társaság a veszélyes, agyament őrültségekhez, úgyhogy mindenki kösse fel a gatyát és be az övet, mert a barombrigád elszabadult, és újra akcióba lendül - mondjuk a sikeres akció esetén feleződő jutalom sem lehet nála egy utolsó szempont.
Kaptunk egy pergament a recepttel, és egy üreset, amin egy bizonyos időpontban láthatóvá válik majd egy név, az lesz az a szerencsétlen, akivel meg kell itatnunk az elkészült löttyöt.
Ezért vagyok most itt, az üvegházaknál - innen is eltűnőben, teszem hozzá. A nap folyamán már megfordultam pár helyen, és a rossz hír: hogy nem tudom beazonosítani ezeket az izéket, így mindent viszek, ami szimpatikus és mozdítható - jó, azért az egész szertárat nem sikerült kifosztanom, de sajnos a bájitaltantanár sem feltétlenül címkézi fel a nyamvadt üvegcséit és hozzávalóit. Az üvegház meg, amit sikerül kihúznom a földből, és feltételezhetően nem halok bele, bár a biztonság kedvéért van rajtam egy fülvédő, illetve előbányásztam a halloweeni maszkomat, hátha valami ragadós trutymó a fejemre okádna, és Bimba elbimbamolná néhány házpontunkat, mert vagyok olyan kedves és felismerhetővé is teszem magam - nem mintha olyan nehéz volna megoldani a varázsvilágban egy efféle rejtélyt. Eliszkolok a tetthelyről, amilyen gyorsan csak módomban áll, remélem minden érintetlen, és nincs a bakancsnyomomra írva a nevem, bár kétlem, hogy anya tudna, úgy cipőt venni nekem gyárilag.
Sürget az idő, aminek már amúgy is a szűkében vagyunk pont miattam, szóval a lehető leghamarabb igyekszem felérni a kezemben szorongatott tágítóbűbájjal ellátott batyuval a második emeleti női mosdóba - nem ér nevetni! A vállamra vágom a rakományt - még jó, hogy rendbe jött, megint -, és egy sóhaj kíséretében benyitok a helyiségbe.
- Szia Faw! Hányadán... - kezdenék a kérdésbe.
- Teeee - förmed rám a szellemlány, amint megfordulok és meglátja a képemet azonnal előttem terem és a mutatóujjával mutat rám. A fenébe! Már egészen elfelejtettem.
- ....állunk - bököm ki azért még az utolsó szót. Ajj, ne már! - Én - felelem rezzenéstelen arccal. Gyerünk Edwards! - Üdv! Jesse vagyok - nyújtom oda a kezem széles vigyorral a képemen, hátha elfogadja, csak reménykedni tudok, hogy nem emlékszik rám - bár a jelekből úgy sejtem erre esélyem sincs. Összefont karokkal áll meg előttem, a rohadt életbe, ez a vulkán robbanni fog. - És ha most megbocsátasz - próbálok kihátrálni, amennyire lehet, és közelebb jutni Fawhoz, hogy szót válthassak vele. - Nem mehetnénk máshova? - súgom oda a kérdést reménnyel tele. - Vagy nem tudsz csinálni valamit... vele? - biccentek a fejemmel Myrtle felé kínosan. - Azt hiszem, hogy nem szívlel túlzottan...