Csillagvizsgáló - RT

[Doris]

Idegesít. Túlságosan is idegesít most. Nincs türelmem már a hülye megszólalásaihoz, az értelmetlen, gyermeteg kijelentéseihez. Egyszerűen csak vállat vonok, és miközben megfordulok azzal a gúnyos mosollyal, négy szót mondok:
- Túl gyerekes felfogású vagy. - Ennyi. Most pontosan ennyi a véleményem. Nem engedem meg neki, hogy elkezdje ezt az egészet. Mármint, hogy még jobban felhúzzon. Ez így is már túl sok volt nekem mára. - Nem is tudod miket mondasz. Meg sem érted amiket én mondok... - Tekintetem nyugodtnak tűnik, már semmi mágiát nem használok rég, egyszerűen csak meggyújtom a kis cigimet, és az ablakban pöfékelek, tisztes távolságot tartva tőle.
- Megérdemelted. Remélem megtanulod, mikor kell csendben maradni. Aztán meg elgondolkodhatsz, hogy kivel is van itt a probléma. Vagy inkább kinek a fejével. - Ha rajtam múlik, innentől már kész. Nem fogok beszélgetni vele semmiről. Csak elszívom ezt a cigit és utána lelépek. Ezért nem érte meg idejönni ma.

to Shane

Le kellene lépnem, nem kéne itt lennem, de biztos, hogy nem én fogok elmenni innen, hanem ő. Én hívtam ide, én voltam itt előbb és én nem fogok elmenni innen. Elmondtam neki mindent, amit akartam és lássuk be, minden kiszámítható volt, mert előtört belőle a halálfaló, vérében van.. Semmivel sem különb, mint a tavaly nyári halálfalóknál, de tényleg semmivel sem. Tudhattam volna az elején, bízhattam volna a megérzéseimben, de nem.. én arra a rohadt és felesleges szervemre hallgattam és lám hova jutottam.
NEm tetszik nekem, hogy sérteget és mára szóra is nyitnám a számat, már ki is nyitottam, de inkább nem mondok neki semmit sem. nincs értelme, csak feleslegesen tépném a számat. Elvágtuk magunkat amásiknál, most már nem kell félnie, hogy beszélni akarok vele, hogy látni akarom, hogy meg akarom jobban ismerni.. ezek mind felesleges dolgokká váltak. Nem akarok vele semmit sem, csendben odavonulok az egyik padra, felhúzom a térdeimet és kinézek a tőle legtávolabbra eső ablakon. Minél messzebb vagyok tőle, annál jobb.

[Doris]

Egyszer csak csend. Erre emelem fel a fejem, a távoli gondolatokból. Először az hittem elment, de amikor elnyomom a cigit és megfordulok, látom, hogy távolabbra, de leült egy padra és onnan néz a távolba. Nem tudom, hirtelen mi történt. Odatekintek, és pillanatokig azon gondolkodom, hogy most akkor mi legyen. Mondjam vagy inkább ne.
- Miért nem hiszel nekem? - Kérdem, egészen halkan, már egyáltalán nem azzal a hangnemmel, amivel az imént beszéltem. Mintha meg sem történt volna. Pedig legbelül érzem, hogy ismét eltávolodtunk.

to Shane

Csak nézem a csillagokat és gondolkodom, hogy hogyan jutottunk el megint ide, de már elegem van belőle és mindenből, ami vele kapcsolatos. Annyira elég volt, most is inkább arra gondolok, hogy Mr. Awkward mit mondott az órán, de nem.. nem tudom felidézni, mert ez a nyomorék van a fejemben, sajnos talált módot, hogy még a gondolataimhoz is hozzáférjen. De tudom, hogy lassan menni fog, várom hogy távozzon és tudjak elmenni innen én is. Kivételesen nem én fogok elmenni először, most rajta a sor, hogy elhúzza innen a belét. Már nincs sok vissza a cigiből és mikor elnyomja, akkor már örülnék, de megszólal.
Nem tudom mire félni a kérdését, de nem emelem rá a tekintetemet, mert nem érdemli meg. - Senkiben nem bízok. - felem neki gondolkodás nélkül és még mindig az ablakon bámulok ki. Nem kell különlegesnek éreznie magát, senkiben sem tudok bízni egy ideje, benne meg főleg nem fogok.. Szóval nem is értem, hogy miért akar velem beszélgetni, eléggé intenzíven fejezte ki a véleményét rólam.. - Tán kéne? - forgatom meg a szemeimet, de még mindig nem nézek rá. Nézzen rá a rosseb, én nem fogok!

[Doris]

Nézem őt, akkor is ha ő nem fogadja el a tekintetemet. Felvonom a szemöldökömet visszakérdezésére. Nem értem, komolyan, már hat éve... és még mindig nem tudom ilyenkor felfogni, mit érezhet. Bár jobban értenék a nőkhöz. Vagyis, inkább csak hozzá, mert ő egészen más.
- Nem arra kértelek, hogy bízz bennem. - Forgatom meg szemeimet, amit szerencsére ő nem lát, hiszen nem néz rám. Becsukom az ablakot, mert most már kezd kihűlni a helység, és őszintén elég késő is van, lassan ideje lesz lezárni ezt komolyan, ha nem jutunk egyről kettőre. Már pedig mi nem szoktunk.
- Nem érdekel, hogy kiben bízol vagy kiben nem. Engem csak az, hogy egyszerű tényeket, szavakat, miért nem tudsz elhinni. Másoknak is ezt mondod? A tanároknak is? - Szerintem teljesen jogos amit kérdek tőle. Ha nem válaszol, hát akkor pedig nincs már miről dumálni.

Miért kell nekünk ilyeneknek lennünk? De most komolyan.. Oylanok vagyunk, mint az óvodások, én is és ő sem különb semmivel sem. Nem akarom, hogy itt legyen, de bunkó sem szeretnék lenni, nem akarok olyan lenni, mint ő. Számomra ő az elrententő példa mindentéren, hozd a barátait és a nőit sem tiszteli, engem sem tisztel, picit sem..
- Az sosem történne meg, sose tudnék benned megbízni Shane. - felelem neki és nem is nézek rá, de ő alapból sem kérne ilyet, nem hiszem, hogy pont velem akarna jóban lenni. Vannak neki kis kedvencei, mint Dakota meg Chey, bár utobbi állítóleg párszor már kikosarazta. Hallom, ahogyan becsukja az ablakot, nem is baj, hogy megtette, kezdek fázni.
- Ismerhetnél, én mindig mindenkinek elmondom az álláspontom és a véleményem. - bár mintha valami újdonságot mondanék neki, pedig ezt már régóta tudnia kéne. Sosem szoktam hazudni, ha valami nem tetszik vagy nem hihető, akkor harcolok a véleményem mellet. De rápillantok. Miért maradt? Miért beszél velem? Mit akarhat?

[Doris]

- Mintha újat mondtál volna, komolyan! - Forgatom meg ismét szemeimet mondandójára. Mondjuk ezt egyáltalán nem kérdeztem és nem is akartam, hogy kimondja, hiszen most is csak felesleges dolgokon jártatta a száját. Inkább minthogy komolyan válaszolna életében egyszer a kérdésemre. Pedig most sem azt teszi. Elnevetem magam, de csak röviden.
- Nem ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy miért nem hiszel el nekem egy ennyire egyszerű, de mégis komoly tényt. - Kérdőn tekintek a szemébe, amikor végre felém fordul. Remélem, hogy nem fog majd ismét kertelni. Felesleges.

to Shane

Ő sem tud ám itt hagyni, pedig mennyivel jobb lenne, ha nem szólna hozzám, csak hagyna és mindketten mehetnénk a dolgunkra.. Valahol mélyen belül azért érzem, hogy jól esik, hogy nem hagy itt, de akkor is haragszom rá és megutáltam. Nem tudom tagadni, mert tényleg megutáltam. Újra eltávolodtunk és szerintem én már sosem akarok közel kerülni hozzá, mert erre nincs szükségem. Félek, hogy ő is gonosz lesz. - Igaz? - forgatom meg a szemeimet és nem is tudom. Nem szeretem, ha kinevetnek, ha ő csinálja azt pláne nem, szóval.. nem is tudom, miért nevet ki folyton? Miért kell állandóan belém vesznie?
- Nem tudom, szeretnék, de.. Egyszerűen nehezen megy. Ezek után meg még nehezebben. - mondom neki, majd inkább újra kinézek az ablakon. Nem tudom elhinni, hogy nem lesz belőle halálfaló. Remek bemutatót tartott itt nekem az előbb, így meg még nehezebb elhinni, hogy ő csak egy békés varázsló. Persze dühkezelő terápiákra elmehetne, azok ráférnének.

[Doris]

Kérdő tekintetemmel nem hagyok alább. Még mindig nem értem őt. Pontosan ez az a tény, amiért még mindig itt vagyok és nem mozdulok innét sehová. Pedig nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ezt így megéri nekem. Hiszen nem úgy áll a helyzet, hogy elmondja, pontosan mit is gondol. Általában így van ez... egyikünk sem enged.
- És miért nem hitted el már az elején, amikor közöltem veled? Akkor ez az egész meg sem történt volna... - Néha azt kívánom, bár lenne egy időnyerőm, amivel vissza tudnék menni és megváltoztatni az eseményeket. Ebben az esetben viszont nem tudom mi lenne a jó döntés. Ha mondjuk megzavarná a beszélgetést egy tanár.. talán akkor nem történik meg mindez. De sajnos nincs időnyerőm.

to Shane

Megtapasztalhattam, hogy milyen, amikor nem veszekedünk, most meg megint veszekedünk, ahogyan szoktunk. Talán jobb ez így, talán az ég is ezt akarja, mert mi nekünk nincs miért egymással jóban lenni. Mi mindig is egymás torkának estünk és nem jöttünk ki jól, azonban, amikor megcsókolt ez megváltozott, kicsi béke lett, de most már megint minden olyan, mint régen, megint minden kúsza és össze-vissza van. Talán már rég el kellett volna mennem, de hát a büszkeségem nem engedi. Nem fogok én elmenni innen.
Sóhajtok a kérdésére és megpillantok egy hullócsillagot. Hát ilyenkor kívánni szoktak, de én nem fogok.. nekem nincs semmire sem szüksége, meg van mindenem. - Mert nem ment.. Annyi halálfaló van és mindenki annak áll és nem akarom, hogy annak állj, de kénytelen leszel. - tényleg kénytelen lesz, mert a szülei kérni fogják, minden aranyvérű család ráerőlteti az akaratát a többi tagra. Lehet, hogy még ma ellen tud állni, de hamarosan beadja a derekát, mert nem lesz más választása. - És.. miért akarsz megint jóban lenni? Ez nekünk nem megy.. mi nem tudunk békésen élni. - egyetlen szavam sem volt hazugság, tényleg nem fogunk tudni békésen egymás mellett élni. most is egymás torkának estünk.

[Doris]

Olyan bamba képet vágok a kijelentéséhez, hogy olyat még a világ nem látott. Aztán elfintorodom.
- Miért kell azt hinni, hogy minden mardekáros aranyvérű halálfalónak fog állni? Hm? Ez egy akkora orbitális baromság, hogy ezt nem néztem volna ki belőled Edwards! - Kezemet a homlokomhoz érintem és lehunyom szemeimet. Már a fejem is megfájdult ezektől a hülyeségektől. Miért kell nekem elmagyarázni azt az egyszerű tényt, hogy nem minden aranyvérű halálfaló? Amikor újra kérdez, akkor pillantok fel ismét.
- Egyszerűen csak próbálom magamat tartani a múltkor megbeszéltekhez, de ha te nem akarod... - Megvonogatom a vállamat. Akkor tök értelmetlen. Csak nem fejezem be a mondandómat.

Szerencsére nem látom, hogy milyen arcot vág és nem is akarom látni. Sokkal jobb a csillagokat bámulni, azok sokkal érdekesebbek, mint ő. Valamiért mi mindig ide jutunk, minden találkozásnál ez van: harag, düh, utálat és csalódás.
- Tudod.. Annyira pöcs vagy már megint, én csak aggódom érted, hogy nehogy valami hülyeséget csinálj. - mondom, de talán megint sokkal jobb lett volna, ha befogom a pofámat és nem mondok semmit. Nem is értem, hogy miért aggódom érte, egyáltalán nem érdemli meg, kicsit sem. Sajnos valamiért nem tudok neki hinni, nem tudok benne bízni és erről nem tehetek. Minden máshogy lenne most, ha a múltban az a sok szar nem történt volna meg. Szavaira hirtelen fordulok meg és nézek rá, majd felkelek és tisztes távolságból nézem őt.
- Nem kell már tartanod magad, ma elvágtad magad nálam, számomra halott vagy. Nem beszélünk mától, de nem úgy, mint eddig. Végleg befejeztük, levegőnek foglak nézni. - nem, annyira nem könnyű kimondani a szavakat és nekem is fájnak, de így lesz mindenkinek a legjobb.. Jobb, ha nem is veszünk egymásról tudomást. Ez búcsú volt és nem akármilyen, örökre szóló. Tudom, hogy nem fogunk többet beszélni, megbántottuk a másikat és mindketten túl büszkék vagyunk ahhoz, hogy bocsánatot kérjünk..

[Doris]

- Hát eddig nem így látszott. - Vágom rá rögtön, amikor közli velem, hogy aggódik értem. Le sem veszem róla a tekintetemet. Mi érdeke neki egyáltalán, hogy aggódjon értem? Miért kellene neki bármiért is ezt tenni? Egyszerűen csak értetlenkedek tovább. - Amúgy meg miért aggódsz...? Ha azt hiszed, hogy egy őrült, elkényeztetett halálfalócsemete vagyok? - Fintorodom el az utolsó szavamra, majd elfordulok hasonlóképp az ablak felé ismét. Kicsit elgondolkodom ezeken a dolgokon. A családom, a nézeteik... én nem illek bele abba a képbe. Egyedül Vesta az, aki valamit is jelent számomra onnan. Ha ő nem lenne, már rég elértem volna, hogy kitagadjanak. De ezt nem könnyű úgy, hogy apám megszállott, én pedig az egyetlen fiú vagyok a Zabini név alatt.
- Ha ezt akarod, felőlem... De nem értem, hogy akkor mire volt eddig ez a nagy felhajtás. Na mindegy is. - Rázom meg a fejemet, megforgatom szemeimet. Értelmetlen. És valószínűleg mindig is az lesz majd számomra.

to Shane

Szavaira csak megforgatom a szemeimet, mert neki meg nem tök mindegy, hogy aggódom érte. - Semmi sem olyan, amilyennek látszik.. - motyogom és tudom, hogy érteni fogja, legalábbis remélem, hogy nem olyan hülye. Bár mondjuk, én most arra gondoltam, hogy ő sem egy olyan velejéig romlott köcsög fasz, mint amilyennek mutatja magát, na de nem védeni akarom.. akkor is úgy gondolom, hogy hamarosan halálfaló lesz, nem változott a véleményem, semmi sem változott. Kérdésére csak egy mély lélegzett veszek. - Magam sem tudom.. - felem neki, majd még mindig a csillagokat nézem és tudom, hogy nem ért meg, de hát mit tegyek, ha egyszerűen azt érzem, hogy aggódnom kell érte?
- Mindenkinek jobb lesz így, neked is jobb lesz, hogy nem kell elviselned és fordítva is igaz. - mondom neki egy vállrándítás közepette, majd rápillantok egy kicsit és újra az eget kémlelem.. Meddig akar még itt maradni?

[Doris]

Nem szólok. Csak kémlelem a lányt és mindvégig a fejemben forgatom a gondolatokat, hogy vajon ő mit érezhet ilyen esetben, és hogy miért változott meg ennyire hirtelen. Aztán csak a szememet forgatom. Nem mondom, kicsit rosszul esik, hogy ezzel áll elő, de mit tehetnék? Nem fogok ellenkezni, nem fogom kimutatni a gyengeségemet, mert az nem én vagyok... azt nem tehetem.
- Hát ezt majd meglátjuk. - Válaszolom kijelentésére, hogy majd így biztosan jobb lesz mindenkinek. Rendben! Ha ezt akarja, hát legyen... Az ajtóhoz sétálok zsebbe dugott kézzel, de még mielőtt kilépek rajta, visszanézek.
- Csak ne felejtsd el, hogy ezt te akartad így, nem én. - Végszó. Ha nem jön utánam, akkor rácsukom az ajtót és lassan visszasétálok a Mardekár klubhelyiségbe.

to Shane

Érzem, hogy engem néz és hát nem is tudom.. annyira nem is esik rosszul, hogy rám néz, mert legalább foglalkozik velem és nem is tudom, hogy jól esik vagy rosszul, hogy nem hagy itt. Valójában még magam sem tudom, hogy mit szeretnék, hogy hogyan lenne jobb, de nem akarom, hogy elmenjen, nem akarom, hogy hátat fordítson nekem és eltűnjön.. Akarok még vele veszekedni, akarom hallani azt a nyomorék irritáló hangját, látni akarom, hogy az a bamba mosoly szétterül az arcán és ez megijeszt. Valami tényleg megváltozott akkor és ez máig nem változott..
Nem tudom, hogy mit mondjak, hogy mit tegyek, de amikor kilép az ajtón egy szó nélkül megyek utána és pár méter van köztünk, most vagy soha.. szólj utána. - Várj.. - mondom, majd gyors léptekkel állok meg előtte. Tudom, hogy mit akarok mondani, tudom hogy mit kell tennem, el kell őt engednem. Ez az egész eddig csak egy hülyeség volt, nem kellett volna beleélnem magam, hogy mi békében leszünk.. Megállok előtte és felnézek rá. - Inkább fájjon most, mint később, amikor jobban fájna. - mondom neki és mindvégig a szemébe nézek. Tényleg jobb most elengedni és inkább fájjon ennyire, mintha később lenne ez az egész és jobban fájna..
- Vigyázz magadra és.. mond meg Vesta-nak, hogy puszilom. - állok el az útjából, ha menni akar, akkor mehet, már nincs tovább, már nincs mit mondanom.

[Doris]

Sóhajtok. Elindultam és ő mégis utánam eredt. Igazából bíztam ebben, vagy... valami hasonlóban, de nem gondoltam volna, hogy meg is történik. Megtorpanok amikor elém áll. Őszinte - fáradt tekintetem az övét keresi, összeráncolt homlokommal pedig azt jelzem, hogy nem értem még mindig mit szeretne. Szerintem külön könyvet kellene írni róla, akkor talán megérthetném...
- Várok... - Nem veszem ki kezeimet a zsebemből, sőt igazából semmi értelmes kifejezés nem ül ki az arcomra, hiszen nem érzem neki értelmét. Vagyis belül igen, de feleslegesnek látom elgondolkodni olyan butaságokról, mint a "mi lenne ha", vagy milyen sok dolgot tehetnék most...
Ám mégis meglep.
- Pedig adhattál volna egy esélyt. - Fejezem be a mondandómat, Vesta említésére semmit nem mondok, és csak ellépek mellette, és vissza sem tekintve sétálok tovább és tűnök el a sötétben. Remélem, ő is hasonlóképp fog majd őrlődni ezen a későbbiekben mint én. Túl fontos lett ahhoz, hogy ne beszéljek vele többé. Az, hogy ezt bevalljam... ahhoz pedig túl gyenge vagyok.

// köszi béjb <3

Szabad játéktér!