Kettőssége az alkalmazkodás és önállósodás, a függés és függetlenedés egymást feltételező, ám örökösen egymásnak feszülő ellentétéből fakad. Aki négy férfi mellett nő fel, annak rögös az út a saját énjének megtalálásához. Pláne, ha a szóban forgó illető nőnemű, és a legkisebb a sorban - számtalan hatás éri, a szélrózsa minden irányából.
Sokoldalúsága éppen úgy hátrány, mint előny: tanulmányaiban meglehetősen felszínes, mindenhez ért (egy kicsit), mindenről tud (egy kicsit); ugyanakkor szokása, hogy egy időben ír levelet népes családjának, hallgatja a varázsvevőt, mindeközben bele-bele folyik a körülötte leledző vitába.
Nem fél az ismeretlentől, sőt, egyenesen vonzónak találja azt; képes elsőként belépni egy elhagyatott, omladozó épületbe, vagy belegázolni a mocsárba, ha annak a közepén valami felfedezés, valami érdekes várja.
Olykor a világ a saját, különbejáratú laboratóriuma; nem éppen a legkedvesebb vonása, de előfordul, hogy "kísérletezik" másokon, tesztel, belelöki az embereket s figyeli, miként működnek, hogyan reagálnak. Példának okáért: játszotta már, hogy szerelmes. Ha a szabadságigényén múlik, aligha ragaszkodik majd ilyesfajta korlátokhoz.
Tulajdonképpen velünk szemben mindenkinek fel kellett kötnie azt a bizonyost. Kezdve anyával, akivel nem egyszer előfordult, hogy a sürgés-forgásban megfeledkezett önmagáról. Érthető, hiszen a nagy-majom-Petar, a kispályás-majom-Vincent, a minden-lében-kanál-Darren, és az önérzetes Greta együtt szétválaszthatatlan masszát alkotva, komplex elfoglaltságot juttatott neki, bár ezért - és igazából bármiért is -, nagyon ritkán panaszkodott. Legalábbis előttünk soha. Hiányolta a lóti-futi apát, egy támaszt, ezeket mégis igyekezett palástolni, és szikla maradni a viharban. Viszont az évek során felfedezni véltem az íriszein ülő magányosságot. A tökéletes feleség egész életében szolgál. Kezdve a tiszta udvar, rendes ház témájától - mert nálunk a porcicák nincsenek vendégül látva -, át apa igényein, melyeket apelláta nélkül teljesít - elvégre az asszony legyen szajha az ágyban, és szakács a konyhában -, hol négyünket rázott gatyába, avagy tartott alapos fejmosást.
Agyamban hosszú polcok sorain állnak a könyvek, magyarázatokkal ellátva, jelzőkkel teletűzdelve. Végigszaladok tudásom polcai között, hogy szúrópróbát tartsak, mint mindig. Mint általában. Nagy ritkán. Hol vannak az asztronómia könyvek? Itt. És azok, amelyek a konstellációkkal és a mérésekkel foglalkoznak? Egy polccal lejjebb, jobbra. A kétely árnyéka borul arcomra. Talán nem néztem át eléggé? Nos, ez az a pont, ahol a gyomromon menten átcsap a hányinger első hulláma, és még inkább elsápadok. Veszek két mély levegőt, aztán mérlegelni kezdek. Itt ugyebár két dolog történhet. Egyrészt, ha okosan cselekszem, egy lépéssel közelebb jutok az RBF sikeres letételéhez. Másrészt pedig, benézek agyam könyvespolcaira, fiókjaiba, és nem találok semmit. Semmit. Eltűnnek a jegyzeteim, s minden egyéb, nem lesz ott más, csak egy magányos iratrendező, benne az ezernyolcszázas évek jazz számaival. Fel kell hát tennem a kérdést. Sor kerülhet látványos mészárlásra is, ahol a felkészületlen diáknak tudatosan, de tehetetlenül kell végigszenvednie tantárgybeli élveboncolását?
A választ már csak akkor kaptam meg, amikor kénytelen voltam szembenézni a hiányosságaimmal. Pedig, Merlin combfixére, még sosem készültem annyit, mint akkor. Mármint, asztronómiára. Awkward dolgozataira világéletemben csak a különféle segédeszközöket gyártottam. Egyszerűen hidegen hagy a csillagképek bogarászása, de ez van akkor, ha a csöpp lelkiismeretem is többet követel a troll osztályzatnál. Merthogy a rivalló - anya személyében - szintúgy kevesellte. Teljes körű hadoválás a klubhelyiségben. Öröm volt hallgatni, abban a kellemes tudatban, hogy éppen az tantárgy nem nyomott semmit, semmiféle latba. De legalább, az ott tartózkodók mindent megtudtak rólam és kedves barátnémról, hogy mikor, hol, mennyit lógunk együtt, mindezekből kifolyólag azt a káros tényezőt felnagyítva, ami történetesen eltereli az ember lányának figyelmét a tanulmányairól. Egymásra telepedés. Annát okvetlen bele kell kavarni az ilyen pillanatokba, csupán nehezéknek - ég és föld vagyunk a jegyeinket illetően, s ha nem lennénk egymásnak, biztosra veszem, ugyanitt tartanánk. A roxfortos pályafutásunk fénykora óta boldogítjuk a másikat. Ezt még a baglyom is tudja, na ne, hogy pont anya nem.
A hozzászólást Greta Gillies összesen 9 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 22 Júl. - 0:46-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Lily Evans
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
luca hollestelle
»
»Szer. 30 Nov. - 22:44
Elfogadva!
Gree, ez remek lett. Nem, mégsem egyszerűen remek: inkább valami elbűvölő, felcsigázó, elillanó és a maga gondosan komponált szavaival döbbenetes örökség. Egyszerű érzelmekről írtál, melyeket nap mint nap talán mind átélünk, akik a soraidat olvassuk - engem személyesen megszólított az asztronómiával kapcsolatos rész. De ez nem minden, hiszen a hétköznapi érzések mögött ott lapul az örökkévalóság, az emberi sorsok kálváriája, a szülők első reakcióból elpostázott rivallói, a testvéri szeretet, és még sok egyéb. Tudod, egészen beleszerettem a családleírásba! Annyira jellemző, annyira igazi, és tegye fel a kezét minden soktesós nagycsaládos, aki átélt már hasonlót! *számolja a kezeket* Na, ugye hogy ugye! Engedd meg, hogy Radnóti Miklós soraival szabadítsalak rá a foglalókra! "Ó, alkonyoknak könnyű vétkei: semmittevés és pillanatnyi csönd."
Jó utat, kellemes játékot, és köszönöm, hogy olvashattam!