Az elmaradhatatlan, már-már kötelező megingás kelléke potyautasként lógott rajtunk, minden harmadik lépcsőfoknál gondoskodva a - talán - szívbajhoz hasonlatos élményről. Nem mondom, hogy nem bámultak meg minket még a kanyarokban is, mert igen-igen tapadtak ránk kíváncsiskodó szempárok, ami egy egészséges határon túl már felpaprikázott, csakúgy, mint a gyengélkedő egyre inkább közeledő, sanyarú ígérete minden előre lejátszott szembesítésével együtt. Unalom a köbön – mire nem jó a mugli matematika... Összegezve és hátrahagyva a borulástól mentes túrát magamban, segítőn, tárt karokkal siet elénk (rohamoz meg) Pomfrey, enyhén megcsóválva kontyos fejét. Valamiféle Jajj, gyerekek, az évszak hozadéka!-szerű ciccegéssel fogad minket, gondolom, csúszásveszély mostanság a divat. Habár el kell szomorítanom, nem igazán követem, annál eredetibb vagyok. - Elsodortak és sikeresen ráestem a bokámra, tudja... - Máris megnézzük. Elmélázva Darius arcberendezésén, nem tűnik túlontúl fáradtnak, mégis levakarható a tekintetéből vajmi megkönnyebbülés. Akárcsak az enyémről. - Szóval, még egyszer köszönöm, komolyan. És azt is, hogy nem hasaltál el. – igen, ez jó pont, mosolyodom el, ahogyan óvatosan ágyra tesznek közösen. De mihelyst megszabadítja Pomfrey a lábamat a csizmától, nem győzök elfojtott hangot adni precíz tapintásainak, fejem akarva-akaratlanul is a párnába süpped. Míg fásliért, meg mindenféle gyógynövényes kenőcsökért járja le a körutat, némiképp fellélegzem, egy részem viszont pechet sejt. - Két-három napig még pihentetésre szorul... Mellőznie kell a jövés-menést, ugye érti? - érkezik vissza riasztó mennyiségű krémmel, a sűrű bólogatásom és mélyről fakadó sóhajom alighanem mindent elárul, bár nem vagyok felkészülve az ágyhoz-kötöttséghez. Kész szörnyedelem! Mindenféle hideg cucc, borogatások hada, és társai. Őszinte hálával tartozva a marakodók felé, kiknek igazán tágasabb lett volna odakint egymás torkának ugrani.