Szeretnék ide valami izgalmas dolgot írni, hogy biztosan felvegyen. Valami olyasmit, hogy a szüleim is lelkes bestia gondozók voltak, vagy hogy valamelyik felmenőm maga Salmander. De nem hinném, hogy bármivel is előrébb jutnék, hogyha hazudnék. Szóval nem. A szüleim magasrólszarnak tesznek arra, hogy mik rohangálnak körülöttünk. Ők az Óhazában bezárkóznak az üvegpalotájukba, és úgy tesznek, mintha semmi nem lenne rajtuk kívül ezen a világon. A Mama sohasem konyított semmihez. Ne tud kötni, de még csak egy birkát megnyúzni sem. Nem művelt, nem beszél nyelveket, nem ismer el műs kultúrát. A Papa robusztus, nagydarab ember, vas tekintettel. Németország politikai krémjének nagykutyája, de megvet mindent ami nem olyan, mint Ő. Valószínűleg kitagadott.
Szóval sajnálom, Göthe Salmander még csak egy nüansznyit sem nevezhető a rokonomnak. Pedig jó lenne. Gondolom, Ön is jobban örülne neki, ha kiderülne, hogy az unokája vagyok, vagy valami.. De ne aggódjon, betéve tudom a könyvét!  

-Hagyja csak Mrs. Dalton! Majd én elintézem a Crupok farok eltávolítását!
- És az unikornis?
- Ne aggódjon. Estére visszaérek, és behajtom a karámba.
- A kákalagok?
- Kaptak enni..
És még feltett vagy ezer kérdést. Olyanokat amire nagyjából egy szóban tudtam csak válaszolni. Érdektelen kérdéseket a bestiákról. Kiganéztam, megetettem, összeszedtem, kiengedtem-e őket. Megkérdezte, hogy nem kérek-e egy kávét, mire én azt feleltem, hogy természetesen elfogadom. Na már most nem tudom, hogy Mrs. Dalton arra gondolt-e, hogy magamnak csináljam meg, és kapok, vagy, hogy Ő készít nekem. Nem azért gondolkozom rajta, csak hát ennek a kérdésnek már vagy egy órája, és a kávém nincsen sehol. Na nem mintha benne lenne a szerződésben. Na nem mintha Mrs. Dalton kedvelne.
Pedig szereztem neki egy Réemet - két hónapomba telt, hogy lopjak/alkudjak/bűvöljek egy ilyen ritka lényt -, de Ő csak hümmögött, és megjegyezte, hogy kicsit sántít. Na nem mintha én tehetnék arról, hogy sántít. Mármint, tényleg én tehetek róla. Soha nem lovagoltam még ilyen nagyszerű szörnyen, szóval.. ja.. bocsi Mrs. Dalton.. de attól a vére még aranyat ér!
Mrs. Dalton amúgy is mindig fintorog amikor meglát. Néha még az orrát is elhúzza, mintha folyton bűzlenék. Pedig tényleg igyekszem nem mindig trágyaszagú lenni. Meg igyekszem nem sokat kérdezni. Csöndben vagyok, és Mozartot hallgatok. Egyszer megpróbáltam az istállóban talált nyüzüge gitáron eljátszani egy darabot. Másnap, már nem volt ott a gitár.
Sokáig maradtam ma, hátha Mrs. Dalton rádob egy-két galleont a heti fizetésemre. Na nem mintha ennek bármekkora esélye lenne, nem is azért mondom, csak jól esne ha vehetnék magamnak valami szarságot az Abszolúton. Vagy ha nem lógnék a főbérlőnek, és ő nem vágna ki a lakásból. Azt úgy tudnám értékelni.
Az unikornis a kedvencem. Tudom, hogy Mrs. Daltonnak is ez volt. Jó sok pénzt kapott a farka szőréért. Sárkányokat is tudna venni belőle, ha nem lenne olyan kapzsi. Vagy ha akarna tartani. De nem akar. Hiába nyüstölöm.
- Behajtottam az unikornist.
- Kössz Wolfgang... mi van, mit állsz ott?
- Volt valami furcsa az istállóban..
- Azt mondod?
- Szokatlan.
- Érdekes.
- Mrs. Dalton. Van egy meztelen fiú az unikornis istállójában.
- Mh..
- Elzavarjam?
- Dehogy fiam! Ő csak Beck..
Na és ekkor történt , hogy "csak Beck" jobban kezdett érdekelni, mint bármelyik bestia.