A munka az munka. Akármennyire is fáradt az ember, muszáj a beosztást követni. Ma egész nap szinte órákat tartottam, minden évfolyamot végigvittem és egy szerencséjük, hogy olyan jók az idegeim, különben már ki tudja, mi történt volna. Még az apróságokkal könnyű is, hiszen oly sokat szeretnének tudni! De a sok éves tapasztalat miatt már megbirkózom az idősebbekkel is. Vacsora után, némi rendrakással fűszereztem a mai napomat, aztán pedig mikor már biztos voltam benne, hogy minden kis diák elvonult a hálókörletébe, nekivágtam a földszintnek, ahonnan majd indulnom kell járőrözni. Természetesen útközben szembetaláltam magam pár fiatalabb diákkal, akik mentegetőzve próbálták elkerülni a találkozást, de hát a lépcsők az én kezemre játszottak.
- Mr. Bloom, már három hónapja az iskolában van, ne mentegetőzzön nekem azzal, hogy még mindig nem tudja, merre van a klubhelyisége! - Kezemmel intettem egyet felfelé és amikor megláttam, hogy eltűnnek a hetedik emeleten, tovább is indultam. Néhány festmény mosolyogva integetett és vidáman köszöntött útközben. Még mindig megmelengeti a szívemet ez a csodálatos fogadtatás, pont úgy, mint amikor először léptem ide be. A földszintre érve, meglepődöttem találom szemben magam Marcus Pagievel.
- Á, Mr. Pagie! Csak nem magát is ide osztották be? Mondja csak, hogy boldogul a diákokkal? - Még ha nem is közösen fogunk járőrözni, akkor is egy kicsit feltartom őt a kérdéseimmel, hisz érdekel, hogy ilyen fiatalon, hogyan viselkednek vele a Roxfort diákjai. Amióta itt van, még nem volt túl sok alkalmunk beszélgetni erről azt hiszem.






Kezdődjék hát ◘  ©