Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

artevia  EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

artevia  EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

artevia  EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

artevia  EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

artevia  EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

artevia  EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

artevia  EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

artevia  EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

artevia  EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 615 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 615 vendég
A legtöbb felhasználó (669 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:23-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Octavia Warrington

Octavia Warrington

C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
4
▽ Avatar :
zhenya katava

»
» Kedd 20 Dec. - 10:14
Sistah, sistah
#artemisko #megyunklopni #ramoljunk
#kajasvagyok #csakaszokasos #warringtongurls #things

"Nemegyszer, ha érték forog veszélyben, van, akinek le kell mondania róla, el kell veszítenie, hogy mások megtarthassák." mondta egyszer Tolkien és teljes mértékeben igaza volt, egyetértek ezzel a kijelentésével, főleg ha a fentebb említett idézete a vásárlással kapcsolatban hangzik el. Ismeri egyáltalán valaki rajtam kívül azt az érzést, amikor egy hidrogénezett kacsaszájú, kiműtött bordájú – mert hótziher, hogy nincs ezen a bolygón olyan élő ember, akinek ilyen darázsdereka van mesterséges segítség nélkül – elveszi előled az utolsó xs-es csipkés body-t, te pedig menten elsírod magad, mert szokásodhoz híven mindent az utolsó pillanatra hagytál és alig négy óra múlva hivatalos vagy egy családi f@szságon, amin általában mindenki indokolatlanul nagyon kicsípi magát, te meg szíved szerint pizsamában meg köntösben jelennél meg, kócosan, mert ha a családtagjaid előtt nem lehetsz igénytelen, hát akkor ki előtt?! Nos, nem mondom, hogy nem vettem elő a bankkártyámat – khm, úgy értem apa bankkártyáját – majd nem szedtem le a vállfáról lógó felsőt, míg a csaj a próbafülke sorában állt. Zökkenőmentesen ment volna, ha a mögöttem lévő vén cafka – miért vásárolnak maguknak bármit is mumifikálásba kezdett vén sz@rok divatboltokban, amik kifejezetten a tinédzsereknek lettek kitalálva?! – nem buktatott volna le… de nagyon csúnyán ráb@szott, mert Artemis abban a pillanatban valami nagyon bonyolult és mély témába kezdett, amivel még egy országgyűlési képviselő figyelmét is lekötötte volna. Meg persze az enyémet – ha másért nem, akkor azért mert tök vicces, ahogy palira veszi az idegeneket – ha épp más fontos dolgom nem akadt, ez esetben kifizetni a lopott – vagy hogy szebb kifejezéssel éljek, kiharcolt – ruhadarabot. Szép emlékek… és hogy felelevenítsük őket, Artemis-szel megbeszéltünk egy kis vásárlást mára, kettesben, tesósban, Warrington módon.
Az iskola némileg szétcincálja az amúgy is nem túl stabil családi kapcsolatainkat, ami persze nem baj, hisz 0-24 órát nem bírnánk ki egymás mellett – ó, igen, a családi nyaralások is remek murik rövid időn belül – de azért a Warringtonok tartsanak össze. Ha ezt a két hímnemű tökkelütött nem is érti, mert futnak a lányok után. Khm… mármint Methode, mert Archer szerintem nem túl tökös hozzá. Aztán ki tudja…
A gyakori viták abból adódnak egyébként, hogy túl-sá-go-san különböző személyiségek vagyunk, és ezt sajnos egy bizonyos pontig tudjuk elviselni. Aztán jön a vérszívás, a duzzogás, a csipkelődés. Aha, pontosan úgy, mint az óvodában. A mi szüleink aztán biztos nem panaszkodhatnak arra, hogy a gyerekeik túl gyorsan cseperednek fel.
Az egyik közös pontunk nővéremmel az, hogy ő elég emberutáló ahhoz, hogy megértse, néha miért idegesítenek úgy apró dolgok, amiket egy hétköznapi ember talán észre se venne. Például, ha valaki a seggembe mászik, mert attól fél, rajta marad a buszon. Az egyszerű muglik hozzászoktak a rohanáshoz, ahhoz, hogy ismeretlenek reggelente a hátsó kertjükben isszák hordozható poharakból a napindító kávéjukat, de én nem, az én igényesen nyírt pázsitomhoz csak én nyúlhatok. Tehát innentől kezdve annyit utálkozhatok bűntudat nélkül, amennyire szeretnék. A másik pedig – és ez hétpecsétest titok, szóval a szádba lépek, hogy aztán tényleg legyen okod köpni, ha elárulod – bármennyire is magának való, akármennyire is antiszociális, az én nővérem és én így imádom. Bele se merek gondolni, mi lenne, ha nem lenne… például anyával kéne vásárolnom, mert mondjuk Methode-ék azt is nagy ívben lefossák, mi van rajtam.

Úgy beszéltük meg, a nagyterem előtt találkozunk, és mint soha, korábban érek oda, mint a találkozónk időpontja szól. Tulajdonképpen nem lett eltervezve, mit és hol vásárolunk, tehát muszáj lesz rögtönöznünk. Az amúgy is izgalmasabb… akármilyen szituációról is van szó.






Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Csüt. 22 Dec. - 19:08
Körülbelül azóta utálom a karácsonyokat, hogy nyolc éves koromban az a megrázkódtatás ért, hogy arról a jópofa, pihepuha plüss nyúlról, amit karácsony szent reggelén a fa alatt találtam, kiderült, hogy anyáék Octavia-nak szánták, amikor ő nyilvánvalóan a kamu teáskészlet korszakát élte, semmi szüksége nem volt arra a rohadt nyúlra, ahogy nekem sem volt annak idején szükségem arra az algebra készletre, amivel aztán ki akarták szúrni a szemem.
Nem, egyébként, ha ma fel kéne hoznom egy tényleges listát arról, hogy egész pontosan mi bajom a karácsonnyal, akkor egyáltalán nem ez lenne a listavezető, de őszintén megvallva… hát, semmi kedvem ehhez az egészhez. Épp eleget feszengtem és nyomorogtam az elmúlt hetekben, hogy úgy döntsek, a kényelmesebb utat választom és egész egyszerűen hagyom az érzelmeskedő vagy éppen hisztis megnyilvánulásaimat. Ha jobban belegondolok, amúgy se érdekelnek senkit, szóval nem tudom, miért akarnám tornáztatni magam.
Azt azért még elmondom, hogy alapvetően most épp talán nem is karácsonnyal van bajom – bár oké, tény, hogy ez az ünnep is a lehető legbizarrabb időpontban jött el – hanem… drámaian hangzana, ha azt mondanám, hogy mindennel baj van?
Valahol a Roxfort támadásánál romolhatott el ez az egész. Grace Peterson halála után egy teljesen semmilyen nyarat szenvedtem otthon végig, miközben hetente számolt be a Próféta mugli születésű varázslók gyerekeinek gyilkosságáról. Eljött a szeptember, az egész Roxfortot belepték az aurorok és még azzal akarnak álltatni, hogy milyen kurva nagy biztonságban vagyunk. Halálfalók Roxmorts-ban. Halálfalók a Halloween buliban. Halálfalók London utcáin. És rohadtul nem úgy néz ki, hogy ez valaha véget akar érni. Nos, nem tudom, hogy én veszélyben vagyok-e, mármint… valami azt súgja, igen, a többi részem szerint meg ez inkább csak valami nagy hoax, egy orbitális baromság, minden hír hazug és senki nem vadászik a muglik gyermekeire – ránk. Csak hogy minden rohadt reggel valaki újra gyújtja Grace Peterson emlékgyertyáját a Roxfort udvarán, mintha csak jelző tűz lenne: ti lesztek a következők.
És ezt valahogy senki nem akarja elhinni. Pedig beszéltem anyuval, konkrétan könyörögtem neki, hogy a karácsonyi szünet után hadd menjek inkább egy mugli iskolába, de szabályosan röhejesnek tartotta az ötletet, bármennyi Reggeli Próféta cikket is dugtam az orra alá. A többieknek semmi baja, te miért aggódsz, kicsikém? Nem tudom. Vagyis talán mégis tudom, csak elmondani nem megy.
Egy ideje már tervezgetem ezt, sőt, már jó ideje biztos voltam benne, hogy ez majd egy nap meg fog történni, szóval egyáltalán nem ért váratlanul. Annyi bizonyos volt már jó ideje, hogy a Roxfortban nem maradhatok. Nem fog tudni meggyőzni Dumbledore utolsó szerencsesüti bölcsessége sem arról, hogy ott nem élő céltáblaként sétálgatok a folyosók között a Yaxley meg a Mulciber féléknek. Azzal viszont nem számoltam, hogy otthon sem maradhatok. Harmadik opcióm nem volt, vagyishogy pont, hogy az akárhol volt--- vagyis hát nem tudom. Reggel elraktam a bőröndömbe a kedvenc szoknyáimat és kötött pulcsiimat, és akkor, mikor nagy nehezen lezártam a tetejét, még biztos voltam benne, hogy ez egy jó ötlet. Most viszont, hogy a bőröndömet szorongatva közeledek ahhoz a ponthon, ahol Octavia várt rám, már koránt sem vagyok biztos abban, hogy ez így… működni fog. Nos, egyrészt búcsú nélkül akartam lelépni. Másrészt a szökést még megbocsátotta volna Octavia, de ha nem segítem ki a hülye vásárlós mizériájában, azt gondolom, már elég nehéz szívvel fogadta volna. A picsába is, remélem, azért legalább kívülről nem ordít rólam, hogy fogalmam sincs, mit csinálok.
Vissza az elejére Go down

artevia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-