Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

don't let the pigeon drive the bus  EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

don't let the pigeon drive the bus  EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

don't let the pigeon drive the bus  EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

don't let the pigeon drive the bus  EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

don't let the pigeon drive the bus  EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

don't let the pigeon drive the bus  EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

don't let the pigeon drive the bus  EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

don't let the pigeon drive the bus  EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

don't let the pigeon drive the bus  EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 34 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

don't let the pigeon drive the bus



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cheyanne Macnair

Cheyanne Macnair

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
yulia rose

»
» Kedd 27 Dec. - 13:27
Szilveszter éjszaka. Az év utolsó napja, bár konkrétan semmiben sem különbözik a többitől csak ilyenkor megbocsátható ha kétszer annyira bolond az ember, mint általában, mert  éjfél után mégis csak más évet írunk és a tegnap már tényleg csak történelem lesz. Nekem pedig konkrétan nem volt semmi tervem erre a szent napra, csak túl akartam lenni az egészen, visszamenni a Roxfortba, mentesülni anyám vádló tekintetétől, felhagyni a tökéletesség tettetésével és megszorongatni Walden tökeit, amiért az egyik kísérleti kis patkánya összevérezte a szőnyegemet, amikor kiszökött a szobájából. Tehát tényleg semmilyen világmegváltó dolgot nem akartam véghez vinni, a ruháim bőröndbe való csomagolásán és egy pohár pezsgőn kívül, amit remélhetőleg a Zabini kúrián fogyaszthatok el éjfélkor. Ennyi.

Úgyhogy hozzá tehetjük az egészhez, hogy halálosan nyugodtan indultam neki az Abszol útnak, hogy beszerezzek valami drága pezsgőt, amit elfogyaszthatunk a Zabini ikrekkel – és ha szerencsém van Walden is hozzánk csapódik majd – mert ugye üres kézzel mégsem lenne pofám beállítani hozzájuk. Ahogy egész London, úgy az Abszol út is szilveszteri lázban égett, két kezem sem lenne elég ahhoz, hogy összeszámoljam hány ittas varázslóval vagy boszorkánnyal futottam össze, akik vihogva és cikk-cakkban közlekedtek a macskaköves úton. Nem vagyok nagy szakértője az alkoholoknak, úgyhogy csak levágtam a tölgyfa pultra a kis zsákot, ami telistele volt galleonokkal és a legdrágábbat kértem – elvégre minél drágább, annál finomabb, nem? Végül még egy házi készítésű, véleményen szerint merészen magas alkoholtartalmú löttyre is rábeszéltettem magam, szóval a kis barna zacskóban, amit olyan szorosan öleltem magamhoz két üveg koccant egymáshoz, ahogy kiléptem a kis bolt ajtaján és beleütköztem egy testbe. A testnek a tulajdonosát pedig rögtön kellemesnek nem nevezhető helyre akartam küldeni, de mielőtt a szavak kiszaladhattak volna a számon az agyam realizálta a barna hajzuhatag mögött rejtőző arcot, az ismerős testalkatot és abból a rengeteg dologból, amit a fejére akartam zúdítani csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy:
- Peter? – valahogy így kezdődött. Azt hiszem.


- Pettigreew – kesztyűs ujjaim a fiú vállára rakom, közelebb hajolok hozzá, hogy leheletem már csiklandozza a bőrét miközben a nevét búgom. Igen, búgom, mert már annál a szintnél tartok, ahol képtelen vagyok nem kéjes hangon nyögni a nevét – sőt azt hiszem halványan kirúzsozott ajkaim éppen érintik is a bőrét, bár ezt már nem tudnám pontosan megmondani. Minden olyan…folyékony és elmosódott.
- Már vagy tizenöt perce csak támasztod ezt a rohadt korlátot és nem mozdulsz, kezdem azt hinni, hogy idefagytál vagy valaki sóbálvány átkot szórt rád, ami azért itt eléggé vicces lenne – elröhögöm magam és nem olyan nőiesen és csábítóan, hanem úgy, mint egy kisdisznó: röfögve horkantok egyet, amit még viccesebbnek találok, mint azt ami elhagyta a számat ennek köszönhetően pedig már nyerítek. Megtámaszkodok diáktársam mellett és a lábaimon díszelgő fehér korcsolyákat csodálom, közben pedig próbálok előhalászni az elmémből valami támpontot, hogy mikor és hogyan szereztem ezeket, de akárhogy erőlködök, csak azt látom magam előtt ahogy folyik alattam a jég. Úgyhogy felhagyok a lábbelik bámulásával, lassan és óvatosan emelem fel a tekintetem, nem akarok megkockáztatni máris egy hányást pedig egészen közel járok hozzá. A táblát figyelem, amihez a korlát is tartozik és hunyorogva igyekszem elolvasni a feliratot, amit a bizonytalan látásomon kívül még az arcomba hulló hajam sem könnyít meg de végül nagy nehezen mégiscsak sikerül kihoznom valami értelmeset a betűkből.
„ A befagyott tavon korcsolyázni tilos és életveszélyes!”
Halkan hümmögök egy sort és körbe is nézek, de egyetlen lelket sem látok rajtunk kívül a közelben így a tekintetem visszatér a táblához és olyan gondolatok rohamozzák meg az agyamat, hogy „hol a faszban vagyunk?” meg „miért nem lehet korcsolyázni?” meg „mivel nem tudom, hogy hol vagyunk vajon a kiskorúak bűbájgyakorlatára vonatkozó törvény itt is érvényes-e?” .
- Te Peter hol … - elhallgatok miközben a tekintetem egy barna papírzacskóra esik és mire visszatérnék a kérdésemhez már el is felejtem a végét  – Hol van az a kis üveg pia amit hoztam? Meg a pezsgő.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Peter Pettigrew

Peter Pettigrew

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Zachary Cole Smith

»
» Szomb. 21 Jan. - 0:02
There's a madness in us all - So who broke the rules?
Tényleg tizenöt perce támasztanám ezt a korlátot? Hm, nekem kicsit durva saccnak tűnik, de már kezdem elveszteni az időérzékemet. És a türelmemet, és úgy amblokk a hidegvéremet, főleg, amikor túlságosan közel hajol, a cserepes ajka szinte érinti a bőrömet, én meg csak arra tudok gondolni, hogy jó ég, hogy ihat valaki ennyit. És hogy a lányoknak mind rózsillatúnak kéne lenniük, nem?
Próbálom legalább a fejemet hátraszegni, amennyire csak tudom, hátha akkor majd nem tud már közelebb hajolni.
Szóval maradjunk annyiban, hogy szerinte tizenöt perce támasztom a korlátot, és bár mondhatnám azt, hogy azért, mert olyan felemelelő érzés, vagy mert éppen nem lenne semmi dolgom, de hát kinek akarok mégis hazudni? Már rég leléptem volna, ha biztos lennék benne, hogy hazatalál, vagy hogy egyáltalán tudja, hova indult, és ha óránként nem támadna újabb zseniális ötlete, és nem ráncigálna magával. Mert igen, nekem tényleg lenne jobb dolgom. Például apám budoárjában olvashatnám az új x-men képregényeket, és teletömhetném magam gyorskajával, és idióta baglyokat válthatnék Siriusszal, aki valamiért jó poénnak gondolta, hogy az orrom alá dörgöli, az évszázad szilveszteri buliját hagyom ki. Vagyis pontosabban hagyjuk, mert hát valahogy úgy adódott, hogy mindenki talált magának csendes esti szórakozást, és hogy ebben a rohadt hidegben nem megyünk sehová, és amúgy sem kell a májunknak az alkohol, mert mi aztán komolyan vettük a Potter-lakban a megannyi poszt-karácsonyi és pre-szilveszteri dorbézolásokat, hogy mire eljött az újév, már mindenki csak aludt volna legszívesebben.
Árulónak is érzem magam, amiért én végül Chey Macnair és két üveg pia társaságában kötöttem ki. Nem mintha irigykedniük kéne rám vagy ilyesmi.
Elkínzott arccal nézek rajta végig, ahogy valósággal felröfög, mintha lefutottam volna a maratont, és hát valahol ez igaz is. Mert nem tud hopponálni, ezért az egész várost gyalog kellett megtennünk.
- Éppen csak öt perce mondtam el, hogy nincs kedvem meghalni. Korcsolyázni sem tudok, és egyébként amúgy is tönkretettél már. Tessék, még a lábam is remeg – széttárt karokkal, hevesen gesztikulálok, miközben próbálom legalább egy kicsit sajnáltatni magam, de úgy néz ki, hiába. Szívtelen egy dög. Egyébként is valamiért jobban lenyűgözi most a korcsolyájának a közelebbi vizsgálata, aztán meg a piák keresése, én meg egy pillanatra eltátom a számat, és valami hangos nyögés hagyja el a számat.
- Te most azt akarod mondani, hogy nem emlékszel? Mármint semmire? - most már nem bírok tovább nyugton ülni, ellököm magam a korláttól, és idegesen kezdek tappogni egyik lábamról a másikra. Csak most érzem, hogy mennyire rohadtul hideg van. Szembefordulok vele, és ezúttal most én hajolok egészen közel hozzá, mintha az előbb még nem zavart volna olyan borzalmasan a piától bűzlő lehellete. - A francba is, mégis csak amnéziás lettél azután az esés után? Vagy az ipari mennyiségű pia miatt? - nem törődve azzal, hogy amúgy egyébként nem vagyunk mi olyan viszonyban, csak úgy elkezdem tapogatni a homlokát, és hamar ki is rajzolódik az ujjaim között a púp. Alig lehet látni, de holnapra biztos elég feltűnő lesz. Attól függetlenül nem hinném, hogy ez okozná az emlékezetkiesést.
- Szóval nem emlékszel az utóbbi hat órára? Arra sem, amikor kényszerítettél arra, hogy bemutassalak az apámnak és a kollégáinak, és hogy az éjfélt egy rakat nőnek öltözött férfi és még annál is több lángnyelv whisky társaságában töltöttük? – nem tudom, hogy ezt miért kellett hangosan kimondanom. Ha egyszer nem emlékezett rá, talán örökre megnem történtté tehettem volna. Nincs szükségem arra, hogy a suliban majd apám munkahelyéről csámcsogjanak. De várjunk csak, mégis kit érdekelne a sztori egyáltalán?
- És életed első metrózása? És a Temze parti tüzijáték? És amikor elloptál két pár korcsolyát? - mind egyre abszurdabbnak és abszurdabbnak tűnik az egész. Mármint az is, hogy mindebben nekem aszisztálnom kellett. Vagyis hát éppen az, hogy nem kellett volna, én mégis megtettem. Pedig fullra józan vagyok. Mármint tényleg semmit nem ittam. Mindent ő pusztított el, szóval valahol mégis érthető az emlékezetkiesés.- Megittál mindent, természetesen.
Sajnálkozva nézek rá, mert habár egész éjjel nyavalyogtam, és mindig elmondtam, hogy milyen bénák az ötletei, valójában azért szomorú, hogy minderre nem emlékszik, mert azért egy meglehetősen penge este volt. De hát miért is akarna emlékezni bármire is velem kapcsolatban?
Hátrébb húzódok, és valami lemondó sóhaj szakad fel belőlem, jó mélyről. - Egyébként van ott.. egy kis.. hányásdarab. Azthiszem .. - kezemmel tétován kezdek kalimpálni, amikor nem tudom eldönteni, hogy oda nyúljak-e vagy sem, de aztán rájövök, hogy nem olyan rég dobta kis a taccsot, idefele, szóval meglehet, hogy nincs megszáradva, max megfagyva.  
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cheyanne Macnair

Cheyanne Macnair

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
yulia rose

»
» Csüt. 9 Márc. - 12:56
Szilveszter. Korcsolya. Pettigrew. A másodikat kivéve csupa olyan dolgok, amiket nagy ívben leszarok és a korcsolyázás is csak azért szerepel a kedvelt tevékenységeim listáján, mert Waldennel rengeteget fogócskáztunk a befagyott tavunkon még gyerekként. Mára már felhagytunk az ilyen dolgokkal, mert az uraság sokkal jobb időtöltéseket talált magának én meg inkább csak…nem is tudom, magányosan haldokoltam? Otthon sokkal nehezebb volt játszani a szívtelen banyát, mert a környezetemben levő egyetlen nő még magasabb szinten űzte az ipart és hát valljuk be, vagy harminc év előnye is volt benne.
Most azonban ahogy a korcsolyámat és az alattunk hullámzó jeget bámulom, rájövök arra, hogy én miért nem szoktam ilyeneket csinálni. Mert ilyenkor képtelen vagyok fenn tartani azt a flegma picsa álarcot, amit olyan jól begyakoroltam már, lecsúszik az álarc és olyan leszek, mint…mint egy betépett hugrás kis ribi. Csak reménykedni tudok benne, hogy Peter lesz olyan tapintatos, hogy megtartja magának az este emlékeit és nem teregeti ki a szennyest az egész pereputtya előtt, mert annál nincs is rosszabb, amikor mondjuk Potter meg Black elkezd valakit szopatni. Remus lesajnáló tekintetét még elviseli az ember valahogy, de a másik kettőt…
- Nem tudsz korcsolyázni? – felkapom a fejem, meginog a föld és hányni támad kedvem magamtól, meg attól a mérhetetlen sok alkoholtól amit elfogyasztottam, de mindez nem állít meg abban, hogy csodálkozva nézzek Pettigrewra – Megtanítalak - jelentem ki és a kezem nyújtom felé, miközben viszonylag magabiztos lábakon állok a jégen, legalábbis Peternél még részegen is jobb vagyok korcsolyázásba. Azt hiszem.
- Tönkretettelek? – lebiggyesztem az alsó ajkam, amit egyébként soha nem szoktam csinálni, mert hülyeségnek tartom, de hát még mindig nem vagyok önmagam – vagy éppen most vagyok az? – Mindet? – hümmögök egy sort,úgy tűnik a beszédkészségem megállt azon a szinte, hogy megismétlen azokat a szavakat, miket Peter mond. Na meg eléggé valószínűtlennek tűnik, hogy én képes legyek egyedül meginni annyi mindent, de ezt még nem kötöm az orrára, mert eléggé bosszúsnak tűnik aztán meg józanabbnak néz ki, mint ahogy én érzem magam meg hát nekem fogalmam sincs, hogy hol is vagyunk ő meg esetleg tudhatja. Tehát logikusnak találom, hogy most nem szabad baszakodni Pettigrew-val, mert még itt talál hagyni ami akárhogy is nézem eléggé kétségbeejtő lehetőség.
- Esés? Mi a faszról beszélsz? – felvonom tökéletesre szedett szemöldökeimet miközben igyekszem nem halálra röhögni magam attól, ahogy botladozva elindul a jégen felém, mert hát mégiscsak a segítőszándék vezérli és még mindig nem akarom, hogy itt hagyjon – Áú – szisszenek fel, amikor eltalál egy bizonyos pontot a homlokomon, ami azt bizonyítja, hogy tényleg sikerült valahogy elesnem és bevágnom a fejem.
Próbálom megemészteni a szavait, figyelem a száját ahogy beszél, közben az agykerekeim szupersebességgel pörögnek, hogy előcsalják azokat a képeket, amikről a fiú beszél. Az apja, találkoztam Mr.Pettigrew-val? Szent szar. Nőnek öltözött férfiak. Hm. Hirtelen bevillan egy kép, egy markáns arcról egy csodás szájról, amin olyan árnyalatú rúzs volt aminek a létezéséről sem tudtam és teljesen elvarázsolt a férfi hosszú pillája meg a ruha is és azt hiszem megígértettem vele, hogy nekem is szerez egy olyat. Metró? Rémlik valami sok emberről, egy borzalmasan fülsüketítő hangról meg egy nagy fém hernyóról, a lökdösődésről meg a húgyszagról.
- Izé, öö valami mintha derengene – szúrom közbe, de azon a ponton amikor azt mondja, hogy loptam a korcsolyákat lenézek a lábamra, majd az övére és arra kell jutnom, hogy nem hazudik. Mondjuk miért is tenné? Semmi haszna nem származna belőle, de azzal, hogy nem tudom behatárolni hogyan került a lábamra a korcsolya…elhiszem neki.
- Igazából most, hogy így mondod nagy vonalakban mintha meglenne a történet – rohadt nagy vonalakban, de azt hiszem majd visszajönnek az emlékek bár lehet jobb lenne, ha úgy ahogy van megmaradna az egész este egy homályos foltnak az életemben – Tudod nem szoktam inni, mármint max egy pohár pezsgőt .. – idegesen tördelem a kesztyűs kezeimet és baromira kellemetlenül érzem magam, a lesajnáló tekintettől amit rám vet. Te jó ég, mikor jutottam el oda, hogy Peter Pettigrew sajnálkozik felettem?! Lehunyom a szemem, nem is foglalkozok azzal, hogy Peter szerint a saját hányásom maradéka díszíti a hajamat. A sírás fojtogatja a torkomat én meg nem akarom, hogy pont Ő lásson sírni. Szánalmas.
- Én izé – elcsuklik a hangom, ahogy ránézek és rájövök, hogy a síráshoz ennek semmi köze. Szerencsére még éppen van annyi lélekjelenlétem, hogy ellökjem magamtól a griffendéles srácot, amit a jég egészen megkönnyít és nekivágódjak a korlátnak, majd kihányjam a lelkem és a méltóságom. Végül minden könnyebb lesz, amikor már nem jön semmi több csak értelmetlen öklendezés. Összekapargatom a maradék önbecsülésem és felegyenesedek, megtörlöm a szám a kesztyűben, amit a nagymamámtól kaptam karácsonyra majd le is vetem és elhajítom, mert nem hiszem, hogy hányásfoltosan valaha is hasznát venném még. Végigsimítok a hajamon, amiben már nem érzek semmi ragadósat hatalmas megkönnyebbülésemre.
- Na – fordulok meg és csak reménykedni tudok benne, hogy Peter nem szívódott fel amíg könnyítettem magamon. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve a kabátom zsebébe nyúlok és előveszek egy zacskó – ha jól emlékszem mentolos – cukorkát és bekapok egyet. Tényleg mentolos – Erre még emlékszem – lebegtetem meg a zacskót, miközben Peterhez siklok a jégen – Az aluljáróban egy bácsi adta, míg te elmentél hugyozni – feléje nyújtom – egész jó íze van, meg ő is azt mondta, hogy nagyon jó. Amúgy te miért nem vagy részeg?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

don't let the pigeon drive the bus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» storm and drive

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-