Maxim Kirill Zharkov

Rövid idézet ide

Mikor hogy, van aki Max-ként ismer; néhányan pedig Kirill-ként


28 év


Aranyvér


Voldemort és Dumbledore párti is


Látó


Varázsló


Gaspard Ulliel


Keresett és saját

Aranyvér. Nálunk ez csupán akkor kezdett el jelenteni valamit, amikor átköltöztünk Angliába. Mondjuk erre én nem emlékszem, hisz csak egy éves voltam. Az iskolát is itt végeztem, bizonyos tantárgyak iránt igazán elhivatott voltam, pontosan ezért is választottam a bájitalkeverő munkát.
A szüleimmel mindig jól megértettük egymást, én voltam az örökös, a büszkeség. Azért teljesítettem, hogy nekik megfeleljek, hogy még jobban dicsérjenek és büszkék legyenek rám. Nem okoztam csalódást. Ám mégis, tizenéves koromban megtudtam, hogy igazából nem is az vagyok, akinek hiszem magam.
Más anya szült, más apa nemzett, akikről az életben semmit sem tudtam meg. Egy ideig dühös voltam és nem tudtam, mi tévő legyek, de végül átgondoltam és rájöttem: ők neveltek, az ő nevüket viselem, ők büszkék rám és ők nem dobtak el maguktól, ezért őket nevezem a szüleimnek. Sosem fordult volna meg a fejemben, hogy ez esetleg másként van, hiszen olyan dolgokban voltunk egyformák a testvéremmel, mint a látók képessége. Igaz, ettől függetlenül sosem voltunk jóban egymással. Nekem pedig ez az ellentét mindig is tetszett. Éveken keresztül nyomtam el a bűnös gondolatokat, amiket Nasty felé tápláltam; de amikor megtudtam, amit meg kellett, egy elborult éjszaka után olyat tettem, amit talál nem kellett volna. Megpróbáltam megerőszakolni.
Azóta eltelt 10 év. A család, aki oly hőn szeretett engem 18 éven át, egyik pillanatról a másikra kitaszított, ellökött magától. Tudtam, hogy megérdemlem, de már késő volt. Elfogadtam a büntetést, és elmentem otthonról: végleg. Viszont magamnak megfogadtam, hogy ha egyszer újra találkozunk Nastyval, amikor már ő is jobban meg tudja érteni a dolgokat, elmesélem neki az igazat és talán megérti, hogy akkoriban min is mentem keresztül.

sosem álltunk igazán egyik oldalon sem. Amikor viszont már kezdett kialakulni a helyzet, én a jók felé húztam. Ott harcolnék, ha szükség lenne rám. Viszont az egy évvel ezelőtti balesetem miatt talán inkább kimaradnék ebből az egész helyzetből... viszont Kirill ezt nem engedi nekem, hiszen ő fejvadásznak állt, ezzel tönkretéve mindent, amit valaha is elképzeltem az életemről.

A félelem járja át az ismerős szoba minden egyes pontját. Az ajtóban veszem le kabátomat, csupán csak a földre dobom azt, erőtlenül és az ágyhoz lépek. Szinte összeesem a fáradtságtól, napok óta nem tudtam rendesen aludni. Félek aludni. De most már késő.
Hirtelen ébredek fel a saját álmomban. Nem tudom eldönteni, hogy ez a valóság-e vagy sem; egyszerűen csak felülök. A közeledő léptek zaja szinte fájdalmasan sérti a fülemet, s ahogy arra tekintek, meglátom magamat. Elkerekedett szemekkel, ijedt arccal harapom be ajkamat, oly erősen, hogy a vér fémes íze átjárja számat.
Maxim: Ez nem a valóság... nem vagy valós.
Kirill (közelebb lép és megragadja Maxim karját): Biztos vagy ebben? Valós vagyok, valósabb mint hinnéd! Gyenge vagy, undorító és erőtlen. Mit gondoltál? Ezzel majd sikerül elnyomnod engem? Hogy nem fogok többé megjelenni? A gyengeséged táplál, Maxim. Minden pillanatban, amikor naivan próbálsz rájönni, hogyan tüntess el, csak újabb és újabb okokat adsz nekem arra, hogy tovább létezzek. Hiába hiszed, hogy egy balul elsült bájital hatása vagyok, rá fogsz jönni; rá kell jönnöd! A legjobb vagyok, ami veled történt. Undorodom a nyálasságodtól, a kedvességedtől és az érzékeny pillanataidtól, amikor arról a ribancról vannak látomásaid! Esküszöm neked, ő lesz a következő, akit levadászok!
Maxim (zihálva, és feldühödve próbálja meg ellökni magától Kirillt): Elég! Fejezd be! Én nem Te vagyok! Sem fordítva. Az az őrült, szociopata gyilkos sosem leszek! Hiába is hiszed, hogy úrrá tudsz rajtam lenni, hogy át tudod venni az irányítást, mert ez sosem fog bekövetkezni.

Egymás szemébe tekintettünk. Kirill tekintete sötét volt, menthetetlen, az őrület játszi fényességgel csillogott minden pillantásában. Egyfolytában vigyorgott, látszott rajta, hogy mennyire nem hiszi el, amint én mondok neki. Egyben viszont biztos voltam: komolyan gondolta, hogy meg fogja keresni Nastyat. Én pedig teljes erőtlenül estem vissza az ágyra, összeroskadva, magzatpózba, aztán pedig kinyitottam a szemem: ordítottam, izzadtságtól ragacsosan próbáltam rájönni: hogy vajon ez már a valóság?

 Már hónapok óta egy bizonyos bájitalfőzeten dolgoztam. A kísérlet igazán fontos volt számomra. A gyorsabb gyógymód módszerét próbáltam tanulmányozni bizonyos összetevőkből. Ez más lett volna mint a többi, erre túlságosan is rá voltam készülve, hiszen tudtam, ha sikerül, nem csak egy egyszerű bájitalkészítőként leszek számon tartva. Éjszaka volt, egy évvel ezelőtt. Minden jel arra utalt, hogy valami igazán jó eredménnyel fogom zárni a mai napot. A különböző főzetek tökéletes reakciót váltottak ki egymásból, ám valami mégis rosszul sült el.
Óriási robbanás verte fel a környéket. Az ablakomból lila és fekete füstvonalak egymásba fonódva tűntek el a levegőben. A fülem sípolt, homályosan láttam amikor már eloszlott a szobában felgyülemlett füst. Lassan megpróbáltam felállni, de csak térdre rogytam, a fejembe hasított valami és én egyszerűen azt éreztem, hogy valami átveszi az irányítást felettem. Hiába küzdöttem ellene, pillanatokkal később mintha kifordultam volna magamból. Már nem is éreztem, mintha elaludtam volna.
Ez a valami Kirillnek nevezte el magát.

Reggel a földön ébredtem, egy ismeretlen helyen. Körülpillantottam. Az alkohol bűze árasztott be mindent. Fogalmam sem volt róla mit keresek itt és hogyan kerültem ide. Remegő kezeimet felemeltem, néhol véres volt; megijedtem. Pálcám mellettem hevert, felkaptam és elrohantam. Két napon át bezárkózva ültem a szobámba, és próbáltam visszaemlékezni, de nem sikerült.


Magamat láttam. Tekintetem teljesen más volt, és minden gondolatom olyan sötét. Egy sikátorban sétáltam végig, az Abszol út egyik utcáján. Valakit követtem, és ahogy a nő befordult az egyik sarkon, óriási, beteg vigyor került az arcomra. Megnyaltam a szám szélét, majd hirtelen befordultam a nő után.
Pillanatokkal később már sírás hallatszott, egy pálcát szorítottam annak nyakához.
- Ejj, ejj, mégis mit gondolsz, így át lehet verni engem? Kirillt? - Rángattam meg fejemet, miközben közelebb sétáltam. Pálcámat az arcához irányítottam és oldalra húzva, egy hosszú, vágásnyomot hagytam mindkét szájának az oldalán. A vér csordogálni kezdett a nő ruhájára és a földre is. - Cccc. Mi a baj kislány? Tán nem tetszem neked? Pedig nincs nálam jóképűbb ember a világon! - Őrült vihogás hangzott el a számból.
Felriadtam. A pulzusom az egekbe szökött, körültekintettem és örültem, hogy itthon vagyok. Azonnal biztonsági intézkedéseket tettem, hogy semmiképp se jussak ma éjjel a házból. Sajnos mindezt hiába. Pillanatokkal később, Kirill átvette rajtam az irányítást, és játszi könnyedséggel jutott ki az ajtón, és vitte véghez azt amit a látomásba is láttam.
Ismét vér tapadt a kezemhez miatta. És ahogy egyre gyűlt bennem a félelem, a vágy, hogy megtaláljam az ellenszert rá, ő egyre gyakrabban és gyakrabban jött elő, az arcommal, Kirill-ként, fejvadász munkával brutális dolgokat kezdett el művelni.


Egy év után sem sikerült megoldást találnom a problémáimra. Egyre rosszabbul, megviseltebbül hatott rám Kirill jelenléte és egyre gyakrabban történt meg, hogy ő vette át felettem az irányítást. Néha alig volt időm dolgozni; sok eset után pedig emlékeztem bizonyos részletekre az ő tetteiből is. A látomásaim is egyre jobban aggasztottak. Nastyról álmodtam, szinte minden héten újabb és újabb képek jelentek meg róla előttem, de nem tudtam összerakni a puzzle darabjait.
A Foltozott Üstben ültem a pultnál.
- Mondd csak, Maxim, minden rendben van veled? Olyan nyúzottnak tűnsz. - Tekintetem hirtelen emeltem fel a mellettem ülő lányra. Haloványan elmosolyodtam és megráztam a fejem.
- Sokáig voltam fenn az éjjel, csak ennyi. - Vonogattam meg a vállamat.
- Miért látunk olyan keveset mostanság? Tudod, hogy ha valami nincs rendben vagy szükséged van bármire...
- Persze, tudom. De nincs semmi ilyesmiről szó. - De van, nagyon is van. Csak senkinek sem mertem még bevallani ami történt. Hisz ki is hinné el?