Natsya Zharkov

Egy királynő nem él, hanem uralkodik, és az én uralmam elkezdődött.

Naty, Nath, Nasty, The Queen, Majesty


26


Aranyvér

Semleges


Látó


Boszorkány


Charlize Theron


Saját

Ugye milyen vicces szó az, hogy család? Ugyanaz a vér csörgedezik az ereinkben és az elvárt normák szerint feltételek nélkül kellene szeretnünk egymást, ez minden, ami nekem nem adatott meg. Engem nem vett körbe szeretett, vagyis nem akkora, mint a bátyámat, a VOLT bátyámat. Gondolom kíváncsi vagy minden egyes családtagomra, én pedig szépen elfogom mondani nektek, hogy milyenek.
Katerina Zharkov (45 éves): Anyám, az én édesanyám, aki mindig különbséget tett a gyermekei között. Nem tudom miért éreztette velem azt, hogy a bátyám fontosabb, mint én, mert azért annyira nem voltunk neves aranyvérű család, hogy féltsük a nevet. Velem mindig rideg volt és mű szeretete volt, nem is éreztette velem, hogy akart engem. A bátyámmal máshogy viselkedett, nem szeretem az anyámat, de szerintem nem is kell ezt ragozni, egy MOCSKOS, BÜDÖS, HÜLYE KURVA, aki nem szeretett.
Innokentij Zharkov (48 éves): Apám, az én édesapám, aki eleinte engem szeretett jobban, én voltam a hercegnője, az a lány, akit mindig is akart. Majd jöttek a kevésbé szép évek és ő is elkezdett engem hanyagolni, mert Maxim fontosabb volt, mert Maxim ilyen erős, meg Maxim olyan csodálatos.. NYOMORÉK, EGOISTA, BEKÉPZEL VÉN BUZI, akit rühellek, mert cserbenhagyott.
Maxim Zharkov (28 éves): Bátyám, édes bátyám, akit pedig én nem szerettem. Ő szeretett engem, fontos voltam neki, talán túlságosan is.. Miért mondom ezt? MERT tíz éve megakart ERŐSZAKOLNI! Igen, jól olvasod.. mi lett a vége? Ki lett tagadva és próbálták helyrehozni a szart, amit a szüleim kavartak, de én nem adtam nekik esélyt. Tíz éve nem láttam ezt a KÖCSÖG,CSICSKA, PEDOFIl, ABNORMÁLIS PÖCSFEJT, aki mindenkinél jobban rühellek.

Mit is mondhatnék magamról? Egy irányításmániás nő vagyok, aki szereti, ha megkapja a tiszteletet, amit megérdemel és én sokat is érdemlek. Talán kicsit nagyra vagyok magammal, de nem hiába jutottam ilyen magasra, nem hiába lettem ilyen fiatalon a Reggeli Próféta főszerkesztője. Harcoltam és küzdöttem eleget, hogy azzá válhassak, akivé várni szerettem volna.
Erős, határozott és rendíthetetlen vagyok, makacsak, konok és önző. Igen, nagyon sok negatív tulajdonságom van, de hát így vagyok én Natsya Zharkov, ettől vagyok más mint te, mert én tényleg más vagyok. Talán van egy kis gondom azzal, hogy felsőbbrendűnek érzem magamat, nem hiába hordom az állandó fejdíszeimet, hol korona, hol pedig ahhoz hasonló valamit. Elég régóta csinálom már.
Annyi mindent mondhatnék még magamról,d e tudod most az egyszer megajándékozlak valami különlegessel, befogom a számat. Ha esetleg valami még érdekelne, akkor keress fel.. De okosan a megszólítással, mert egy királynővel fogsz beszélni.

Fejfájós reggeleket utálom a legjobban, hisz ez mindig kihat az aznapi viselkedésemre és kedvemre, előre sajnálom a többieket. Megszokták, már megszokták, hogy 24 éves korom óta én lettem a Reggeli Próféta főszerkesztője, amiért rengeteget dolgoztam. Leküzdöttem minden nehézséget, megtettem mindent annak érdekében, hogy magasra jussak. Tehetséges voltam, hamar elvégeztem az iskolát és mára az egyik leghíresebb és legbefolyásosabb újságíróvá váltam. De most inkább el kell kezdenem készülődni, egyik legszebb ruhámat választom ki, majd fejemre illesztem a koronaszerűséget és elindulok a munkahelyemre, remélem hogy ma senki sem akar bajt magának és békén hagynak.
- Ez nagy határ szar! - csattanok fel, mikor az egyik cikket elém nyomják, még hogy a csigák terjedéséről és védekezéséről írjunk cikket, egy ilyen újságban? Legyintek a kezemmel, hogy kotródjon vissza az asztala mellé átdolgozni az egészet, mert ez nem fog megjelenni, bocsánatot mormolva futott vissza az asztalához, mire Caughlin lép be az ajtón, felvonom kérdőn a szemöldökömet. - Kihűlt a kávé. - mondom neki bosszúsan, majd próbálok a szemébe nézni, de ő kerüli a tekintetemet, okos kislány. - Még egy késés és távozhat! Öt percet kapott, nem huszonötöt! - mondom, mire elkezdem a homlokomat masszírozni, nincs kedvem nekem kiabálni, de mit tehetnék, ha a jövő újságírói ilyen.. inkább nem is jellemzem őket. Borzalmas, hogy milyen selejtesek és még ő volt a legjobb rossz, azt hittem, hogy van benne valami, de.. tévedtem. - De hisz az előbb főztem.. - kezd i el, de én elállok a székemből és az asztalra támaszkodom. Miért kell nekem ilyenekkel vesződnöm?! Reménykedtem benne, hogy nem kell ma kiabálnom, de most már mindegy, kénytelen leszek, nem elég, hogy egy szar cikkel kezdték a reggelem, most még ez is. - Nem szeretem, ha visszafeleselnek, én vagyok a te főnököd! Mára végeztél.. - kiérdemeltem a tiszteletet és ezt el is várom másoktól! Ha nem tudja ezt máshogy megtanulni, akkor így megfogja!
Ő már épp készült volna belekezdeni valamilyen védekezésbe és magyarázatba, de felemelem a kezem, amivel csendre intem. - Mára végeztél! De még lehetsz hasznos, mielőtt elmész, szólj Logannek. - utasítom, majd visszaülök a székembe és nézem, ahogyan puffogva és mérgelődve távozik az irodámból, egyeseknek nem való ez a szakma, sok megalázással és jó pofizással jár.. Én is voltam egyszer az ő helyében és meg kell tanulnia, hogy amíg nincs az én szintemen, addig minden óhajomat lesnie kell. Épp belekortyolok a kávémba, majd ellököm magamtól, mikor belép Logan. - Főzz egy új adagot! - mondom neki, majd mikor elkezd lassan mozogni, akkor összeütöm a két kezemet. - Mozogj már! - sürgetem meg a folyamatokat, idiótákkal vagyok körülvéve, kicsit tisztogatnom kéne az embereim közt.


Este van, már az évek alatt rájöttem, hogy ezek nem álmok, nem lehetnek álmok, hisz látó vagyok, látónak születtem. Hol idősebbnek, hol pedig öregebbnek látom magam, eddig mindig csak a saját életemből láttam pár pillanatot, most azonban egy fiatal embert látok, egy jól ismert fiatalembert. Maxim az, amint valamilyen bájitalt önt össze vagy nem is tudom, de abban biztos vagyok, hogy ez már a kitagadás után történt. Aztán egyszer csak felrobban az az egész vagy nem is tudom és Maxim összeesik, aztán mikor feláll valami mintha megváltozna rajta, eltűnik az a jól ismert fény a szeméből és..
Zihálva ébredek fel, jelenleg azt sem tudom, hogy hol vagyok.. Ez sem lehetett álom, valami történt a testvéremmel és nem tudom, hogy mi. Felállok és az ágyamtól nem messze lévő arcmosótálcába öntök kis vizet, majd megmosom az arcomat és a tükörbe nézek, miközben a vízcseppek végiggördülnek az arcomon és lecsöppenek vissza a többihez.. Erősebben szorítom meg a tálca két peremét, mert mérges vagyok, nem akartam én tudni róla semmit sem és csak egy dolgot sajnálok, hogy nem halt bele.


Egyre erősödő fejfájással ülök az irodámban, mostanában egyre többet fáj a fejem, de jelenleg nincs kedvem ehhez a megbeszéléshez, egy óra múlva Reagan-nal kell találkoznom, az egyetlen emberrel, aki megért engem. Mindenféle bűntudat nélkül emelem fel a kezemet, mire a hatalmas irodámban csend kerekedik. - A mai megbeszélésnek vége, hétfőig mindenkitől kérek egy cikket az asztalomra. Kivételesen magatok választhatjátok ki a témát. - mondom és felállok a székemből, magamra veszem a kabátomat, megfogom a táskámat és elindulok, mire mindenki meghajol előttem, tudom nektek ez furcsa lehet, de én enélkül nem tudnék létezni, mert megérdemlem a figyelmet és a tiszteletet és ők megadják nekem.
Szaporázom a lépteimet, ugyanis nem szeretnék elkésni a találkozóról, Reagan pont nem az az ember, aki megérdemli, hogy megvárakoztassák. Már több, mint tíz éve ismerem és ezen évek alatt olyannyira közel kerültünk egymáshoz, hogy mára mindent tud róla és a minden alatt a mindent értem. Tudja a múltamat, minden egyes apró részletét, mégsem menekült el, hanem mellettem volt, arról meg ne is beszéljünk, hogy elfogadott olyannak, amilyen vagyok. - Reagan. - mondom ki üdvözlésképp a nevét, amikor meglátom nővéremet -nem, nem a vér szerinti, hanem a fogadott- magam előtt. - Natsy. - ő is üdvözlésképpen a nevemet mondja ki, az én arcomon pedig mosoly terül el és mikor elé lépek, akkor szorosan magamhoz ölelem.
Sóhajtok egyet, majd elengedem és teszek egy fél lépést hátra, hogy legyen egy kis tér köztünk. Sok mindent tudnék neki mondani, de hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdjem, talán a legfontosabb a tegnap este. - Tegnap este újabb látomásom volt.. - mondom neki egy sóhaj közepette. Azt is tudja, hogy látó vagyok, tényleg nincs sok titkom előtte, de ami van, arról nem is fog tudni sosem, mégis csak egészségesebb, ha nem tud mindent rólam. - Mit láttál? - teszi fel a kérdést, majd kérdőn vonja fel a szemöldökét én pedig elhúzom picit a számat, még felidézni is rossz. De neki elmondhatom, jobb is, ha valakinek elmondom, aki tud mindenről. - Maxim.. balesete volt, összeöntött két bájitalt, amelyek felrobbantak és mikor felkelt, valami megváltozott benne. - mesélem neki röviden. - Micsoda fajankó... - felnevet és gondolom azon, hogy hogyan lehet ilyen szerencsétlen valaki.. Én is vele nevetek, majd aztán elhallgatok és figyelek rá. - Talán nem kellett volna veled sem kísérletet tennie! Kedves, ami késik, nem múlik... Munkáljon csak, minek munkálnia kell! Elevenébe mart, s milyen jól tette! - elmosolyodom a szavain és  újfent megölelem őt, jó szorosan magamhoz. - Köszönöm, hogy vagy nekem. - mondom neki, majd aztán elkezdünk más dolgokról is beszélgetni.