I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Szomb. 7 Jan. - 18:26 | | Ma igazán lehetne péntek, de kedd van, és még sehol sem látom a végét. A rohadékok pedig rengeteg feladatot adtak a hétre, mert „erre szükségedre lesz az életben”. Én pedig magamban ezt fordítom erre: a büdös életben nem lesz szükséged ezekre. A nap fénypontja viszont eljött, hagyom a diétázást, és telepakolom a tányéromat mindenféle hússal, meg rizzsel és némi desszerttel. Három tányérra férnek el, de a mocskos kis manók megfelelően dolgoznak és van hely is, tányér is, kaja is elég. Most már csak egy nyugodt étkezés kell, hogy belevessem magam a délutáni órákba, majd a 10-20 tekercses házi dolgozatokba. Már alig várom, de addig is leülök, és lassan kifújom a levegőt. Szerencsére se mellém, sem pedig elém nem ültek, ez annak is köszönhető, hogy a leghátsó padrész végébe ültem, odáig meg senki sem szeret elmászni. Azt éppen nem értem, hogy miért vannak kevesen, de aztán gyorsan rájövök, hogy a délután két óra nem éppen a legmegfelelőbb ebéd időpont. Sebaj, eddig nem értem rá, mert le kellett átkoznom egy háztársamat, meg egy Griffest – 2 hét büntetőmunka, -15 pont, hálelúja -, akik nagyon keménynek érezték magukat egy harmadikos mardekáros lánnyal szemben. Nem mintha annyira szeretem megmenteni a nyomorékokat, de olyan kis bájos feje volt, meg éppen nem voltam jókedvembe. Ő meg nem azt mondta a végén, hogy este pont ráér a 32. folyosón egy kis beszélgetésre? Még gondolkodom, hogy ne adjam-e át Deckernek a csajt, végül is rám férne egy kis lazítás. Na, de hagyjuk az ábrándozást, nézzük csak… az biztos, hogy beugrok a konyhára megrugdosni pár manót, mert elég koszosak az evőeszközök. Némelyik nyele végére rászáradt a mosogatószer. Nem tudom, hogy mennyire ismerik a higiéniát, de nem az erősségük. - Suvickus – csak egy rövid intés a pálcámmal és máris ragyognak az evőeszközeim. Ez volt olyan marha nehéz? Állítólag nagy varázserejük van a manóknak, jó lenne, ha néha elővennék, mert így csak röhögni tudok a feltételezésen. Ezeknek bármijük is lenne a hosszú fülük és a rugdosnivaló oldalukon kívül? Nevetséges. Így már mindjárt más, élvezettel vágom el a húst, és illesztem a villára, majd belapátolok némi rozst mellé. Azt viszont el kell ismernem, hogy főzni jól tudnak. Gondolom Mardekár rájuk nézett, hogy legalább egyvalamiben jók legyenek. Élvezettel folytatom az étkezést, az evőeszközök nem koccannak, a tányér nem sír, mint ennél a siserahadnál, akiket diákoknak neveznek. Elveszek egy kis narancslevet is, ehhez sajnos fel kell állnom. Meg is teszem és elnyúlok egy jó méterre érte, szerencsére pohárban van. Talán az invito elegánsabb lett volna, végül is varázslók vagyunk, de néha kell egy kis varázstalanság, hogy megerősítsem magamban azt, hogy a muglik miért nem tartoznak a kasztrendszerembe. Csakis bányákba küldeném őket, ha nem lennének ilyen sokan, tehát a rabszolga kasztnál nem igen tudnának feljebb jutni. Talán a legjobbak elérnének a manók szintjére, de az már olyan tiszteletet érdemelne, hogy nemigen lenne 2-3 muglinál a világon benne. Szerencsére itt egy sincs, a kastélyt meg sem találnák, még ha az orruk előtt is lenne. Hagyjuk is, semmi értelme rájuk gondolni, hiszen ennyi megerőltetést sem érdemelnek, még gondolatban sem. A hús viszont nagyon jó, és szépen fogy, a narancslé megfelelően volt behűtve, sajnos közeledik a desszert, majd a tanulás ideje. Nem tudom, hogy hirtelen mi történt, de a diákok kezdenek beszállingózni a nagyterembe. Repeta, vagy mi a franc? Persze ezzel együtt megjön a hangzavar is, nekem meg kezd elmenni az étvágyam. Azért sem hagyom magam, ti agyalágyultak! A legilimenciának köszönhetően a gondolataim kizárólag az ízek körül kezdenek mozogni, kezdem kizárni a külvilágot, és csak magamra gondolni. Na, ez sosem ment nehezen, végzek a főétellel, jöhet a desszert. Nagyot fújok és felnézek. Kár volt, Vivienne felém tart, és nem azzal a barátságos pofijával. Vajon megint mit tettem? Már egy pár hete el vagyok havazva, senkire sincs időm, még őt szívatni sem. De tényleg várhatott volna, míg megeszem a desszertet. - Na, mi van, azt hittem nyugodtan megebédelhetek – nézek fel rá,ha lenne széktámla biztosan nekidőlnék a hatás kedvéért, de most csak annyit tudok tenni, hogy kérdően és rosszallóan felhúzom a szemöldököm. |
|