Matheo Arpoline

Rövid idézet ide

Theo


27


Aranyvér


Voldemort


I'm super handsome pls


Halálfaló


Jon Kortajarena


Saját + Keresett

Család, hát most mondhatnám, hogy a vér és a szeretet köt minket össze, de hát a vér része igaz lenne a szeretet.. na az már elgondolkodtató.
Apám egy tipikus aranyvérű fasz, aki beképzelt, egomán és nagyképű, de annyira, hogy ha neki ez fájna, akkor molekulákra bontódna. Mindig is a nevelésem volt számára a legfontosabb csak azt nem tudom, hogy a tökéletes fiút avagy a tökéletes gyilkoló gépet teremtette e meg. Ezen gondolkodni is kár, nem is fogok választ kapni, egy azonban biztos.. A hűségem és lojalitásom meginoghatatlan iránta és a sötét nagyúr iránt.
Anyám hát.. ő az a feleség, aki mindig a férje mellett áll, aki egyetlen pillanatra sem fordít hátat a családnak és szerelmének akaratának. Az, hogy hetekig engedte a szenvedésemet, melyet az ő elvesztése okozott, nem volt szép, egy törést okozott bennem és nem tudom neki megbocsátani a dolgot. Hagyjuk is, ez egy ribanc.

Hát nem tudom mit mondjak magamról, őszintén szólva szerintem valami nagyon nincs velem rendben ott bent a fejemben. Nem, azért nem érzem magam betegnek és abnormálisnak, küzdök a saját démonjaimmal meg a hangokkal.. remélem érted a viccet, mert nincsenek hangok vagy mégis? Te szerencsétlen, ezt csak én tudhatom, remélem most ezen agyalsz hosszú percekig.
Köcsög. Bunkó. Lenéző. Beképzelt. Ezek, ezek drágám azok az általános jellemzők, amik először eszedbe fognak jutni rólam. Nem tudom miért, de tudom és biztos is vagyok benne, kivéve persze azt a szőke lányt, akiről lentebb fogsz olvasni, ő vele másmilyen leszek/vagyok.
Elutasító. Taszító. Hát ezeket fogod mondani, amikor barátkozni akarsz majd velem, mert nem vagyok én haverkodós, nem kell nekem pajti, aki átbasz és hülyének néz, szóval ne is próbálkozz.
Kegyetlen. Érzéstelen. Beteg. Annyi biztos, hogy nem sokáig lesz ez rólam a véleményed, mert amikor ezeket fogod tapasztalni, akkor téged kell, hogy megöljelek és elég alapos vagyok és körülményes. Szeretem eltervezni, hogy kit hogyan és miért ölök meg, szóval ez amolyan művészi alkotás, mint például egy köcsög megformázása, például ezt a remekművet *mutat magára* apám formázta, ő tette ilyen köcsöggé.
Na ennyi elég is lesz, ha valami még érdekel írj egy levelet, ha meg nem érdekel.. nem tudod miről maradsz le, most sietek, szombat van és mennem kell a Három Seprűbe.

De lesznek sötét, reménytelennek tűnő napjaink, amikor magányosak vagyunk, és reménykedni akarunk.

Az élet az egyetlen olyan dolog, meg szórakozni tud velünk és olyan dolgokra tanít meg minket, amire a szüleink nem tudnak. Hogyan kell megtanulni szeretni? Nem tudom, hisz az élet rövid, átmeneti és időszakos. Mikor tanultam meg ezt? Három éves korom óta minden egyes évben kapok apámtól egy háziállatot, melyet a következő szülinapomig nevelnem kellett és.. tudom, eddig szépen hangzik, azonban ez nem egy olyan történet lesz, melyre mindenki számít, hisz ez a lecke volt az, amikor megtanította hogyan nem kell szeretni. Meg kellett ölnöm az állatomat, akit etettem és itattam, aki mellett feküdtem, mikor beteg volt és gyenge. Nem, nem voltam képes erre az elején, nem tudtam véget vetni egy életnek, mely hozzám kötődött, mindig édesapám törte ki az állataim nyakát, míg el nem jött a változás szele, talán hét éves voltam, sőt. Tuti annyi voltam, amikor a kiskutyám nyakát saját kezűleg törtem ki, nem akartam, hogy más miatt szenvedjen, hogy apám intézze el a dolgot, mert ő lassan csinálta, fájdalmasan, én legalább gyors voltam.
Tudom, hogy nem vagyok normális, teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy beteg az elmém, hogy mindenkit, akit megszeretek tönkreteszek, de nem én tehetek róla, nem én akartam ilyen lenni. Mellesleg csak tizenöt éves koromig kaptam állatkákat, de csak azért, mert hétéves koromtól kezdve minden egyes alkalommal megtettem, amit kellett. Hát így tanultam meg, hogy hogyan ne kötődjek senkihez sem. Talán drasztikus és morbid, de hatásos módszer. Az idézetre visszatérve, reménykedni ne akarj, sosem lesz az, amit szeretnél, az élet átvág és tönkretesz és talán már te is tudod, hogy a remény a legszomorúbb dolog, hisz a remény csak csalódottságot és fájdalmat szül.


A gonoszság nem létezik, mert egyszerűen minden rossz. A világűr sötét. Gonosznak születünk. A gonosz a kiindulópont, az a természetes.

A sötétség az egyetlen egy dolog, mely minden egyes lélekben megtalálható, azonban vannak, akik nem engedik táplálkozni, akik elzárják jó mélyre a démonjaikkal együtt. Én nem zártam el a sötétséget, utat engedtem és hagyom táplálkozni, lelkemet megfeketítette az a sok áldozat, melyeknek vére a kezemre tapad. Mikor öltem először? Nem, ez egy olyan dolog, melyet nem szeretnél tudni, még magam sem akarom, próbálom kizárni, de tény, hogy édesapám elég korán bevezetett az élet eme örömeibe. Elárulom, nem akarom, hogy pattanásig feszüljenek az idegszálaid és végül szívroham vigyen el, mert nem árultam el neked, hogy mindössze tizenkettő voltam, amikor egy muglit kivégeztem. Elrendezett volt az egész jelenet és nem pálca által öltem, hanem egy csinos kis tőrrel. Édesanyámat a torkánál megragadva tartotta az apám és arra utasított, hogy öljem meg azt a férfit vagy különben ő teszi meg az anyámmal.. anyám volt nekem a fény, ő volt az egyetlen, aki harcolt, hogy ne legyek szörnyeteg, de nem tudtam megtenni. Kitörte a nyakát, megölte a feleségét, aki hű volt hozzá én pedig a haragtól, az elkeseredettségtől és dühtől túlfűtve annyiszor vágtam mellkasába, majd emeltem ki onnan, amennyiszer csak tudtam.
Kiderült, hogy nem édesanyámat ölte meg, hanem egy sima félvért, akivel százfűlé főzetet itatott, egy csel volt, hogy rávegyen arra, amit nem akartam. A gonoszság csak áramlott belém, magamba szívtam a környezetem és apám gonoszságát, kegyetlenségét és módszereit. Tőle tanultam mindent, ő tanított meg engem arra, hogy hogyan legyek a tökéletes gyilkos, aki megbújik az árnyak között.


Tudod, a szerelem sötétben termelődik, mint a melatonin.

Ugye milyen nyálas és elbaszott ez az egész idézet? Pedig nem hittem volna, hogy életem legsötétebb időszakában fogok azzal az egyetlen lánnyal találkozni, aki érdekel engem. Egy átlagos szombati nap volt, elmentem a Három Seprűbe inni egy lángnyelv whiskyt, ennek is már két éve, akkor csak huszonöt voltam és belépett az ajtón ő, az angyali szőke hajával. Nem tudtam róla levenni a szememet, egyszerűen képtelen voltam rá. Igen, megrögzött, beteges és még minden más, talán pedofilnak is nevezhettek, leszarom, nekem ez a lány kell. Leültem a sötét sarokba és onnan néztem őt, míg ki nem ment a mosdóba, oda is mehettem volna, de én inkább invitoztam a sálját.. Tudni akartam milyen az illata, hogy egy ilyen angyali lány, mint ő milyen parfümöt használhat és meg kell mondjam csodás. Már két éve minden hétvégét itt töltök, hogy hátha bejön, csendben a sötétben meglapulva nézem őt, nem mentem még egyszer sem oda hozzá, nem akartam, hogy az engem körülölelő sötétség őt is magába szippantsa.. De érzem a vágyat, ami arra ösztönöz, hogy menjek oda hozzá, váltani akarok vele pár szót.
Talán annak is eljön az ideje, azonban most még komfortosabbnak érzem az árnyékban való megbújást és figyelést. Néha szoktam követni is, rengeteg beteg és abnormális ember van, ha rátámadna valamelyik is, akkor megvédeném és ha kéne, akkor habozás nélkül dobnám el az életemet őérte.. hogy hogyan lettem szerelmes? Nem tudom, azt sem tudom, hogy miért belé.