Párbajszakkör

- Biztos benne, hogy ezt akarja… Dumbledore? – teszem fel a kérdést az igazgatónak. Az államat vakargatva állok a nagyterem mögötti részben. A színpad már készen áll, csak Hayes-re várunk. Meg a diákseregre. Biztos nyüzsögni fog a nagyterem, és egymást fogják agyonnyomni.
Ugyan már, kit akarunk mi átverni? Kinek kell párbajszakkör? A törpéknek? Az átkokat alig tudják előcsalogatni a pálcájukból, hát a védekezést akkor hogyan tudnák megejteni? Szerintem a válasz erre, hogy bizony sehogy. De az igazgató célszerűnek tartotta. Azt is, hogy az egyik oktató én legyek, pedig egyáltalán nem értettem. Én csak rúnaismeretet tanítok, az pedig tökéletesen egy olyan tantárgy, amire csak az kíváncsi, aki átoktörő akar lenni. Vagy aki teljesen megveszett, és egy szadistával akar több időt eltölteni. Mindenki választ valamit, én személy szerint nem tartom magam annak… De nincs erre itt idő. Biccentek egyet Dumbledore-nak, majd elindulok az emelvény felé, ami a terem közepén foglal helyet.
Egyelőre nem lépek fel rá, csak hallgatom az egyre bővülő diáksereget, akik az emelvény két oldalán csicseregnek. Pedig ha tudnák, hogy mi vár rájuk… Odakint. Közülük egész sokak tudják már. Tudhatják, mert Voldemort Nagyúr, és a serege elragadta a hozzátartozóikat. Viszont nekik meg KELL tanulniuk védekezni. Nos, nem a… Legtisztességesebb területen is. Ha úgy tartja a helyzet. De a nagyobb rossz ellen csak úgy lehet harcolni, ha néha mi is egy kicsit engedünk annak a csábításnak, aminek az élet normális mindennapjain nem engednénk.
Meglendítem a pálcámat, és egy durranásszerű hang keletkezik, hogy elhallgattassa a nebulókat. Lassan, szinte minden lépést megfontolva lépek fel az emelvényre, hogy odasétáljak a közepére. Addig egyetlen szót sem szólok, amíg oda nem értem.
- Kellemes délutánt, srácok és lányok. – megvárom a csodálkozó tekinteteket, amint végigsöpörnek rajtam, majd ezt a hatásszünetet kihasználva, folytatom. – Bizonyára mind tudjátok, miért vagytok itt. Voldemort Nagyúr, és a Halálfalók különleges fenyegetést jelentenek mindenki számára. Ami tavaly történt ebben az iskolában, elfogadhatatlan. Mi több: szégyenteljes. – szűkítem össze a szemeimet. Nem beszélek hangosan, viszont a beálló csöndben minden egyes szavamat érteni lehet. – Ez még egyszer nem történhet meg. Sem itt, sem máshol, ahol Ti tartózkodtok. – emelem fel a pálcámat, és a levegőbe egy rúnát írok fel vele. – Ezt itt az Inka romoknál láttam. Aki jár rúnaismeretre, bizonyára tudja, hogy ez a védelem jele. Az olyan belső védelemé, ami kiaknázatlan, és csak arra vár, hogy a felszínre hozzátok. Mert mindnyájatokban benne van. Az első alkalommal, ezeket fogjuk megtanulni. – elégedett pillantásomat hordozom végig a tömegen, majd elsétálok az emelvény másik végébe, majd oda mutatok, ahonnan kijöttem. – Én Troqual Parthenai vagyok, aki még nem hallott volna rólam.
- De, nem csak általam. A kollégámat egészen biztos, hogy mindenki ismeri. – leeresztem a kezem, és megvárom, amíg Hayes professzor felsétál. Odalépkedek hozzá, most már egy kicsit gyorsabban, és megállok mellette, várva, hogy mit fog mondani az itt megjelenő diákoknak.

Párbajozzunk életkék

//Utánam Hayes prof jön, aztán szépen sorban szállingózzanak a diákok, az első körre adok egy hetet, tehát 02.16.-án, CSÜTÖRTÖKÖN kezdjük a másodikat, gyertek csak szaporán-szaporán bogárkák, puszinyuszi//

"Felétek fordítom reményem arcát,
Elétek lengetem a lobogóm."

Eljött a nap, mikor is megrendezésre kerül a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai közt a várva várt párbajszakkör, melyet Parthenai és jómagam vezetünk. Két rúnamágus... szerintem is sok közünk van a párbajozáshoz, persze, ha azt nézzük, roppant sok sötét varázslatot ismerek exhalálfaló mivoltam eredményeként, így meg tudom érteni az igazgató úr döntését. Aki találkozott ezekkel, az többé-kevésbé megtanulhatja kivédeni a sötét átkot, de aki másokra szórta, az tudja, mit indít el a testben. Tudja, mit kell rendbe rakni fejben, hol keressük a problémát, és tanítani is könnyebb neki a legmegfelelőbb védekezést, mert gyorsabban dönt két varázsige közül a megfelelőbb javára. Nem mondom, hogy szerencsés vagyok, mert másokon használhattam ilyenféle átkokat, de ebben a helyzetben jól jöhet majd.
Kések, de erre teljesen elfogadható okom van, mégpedig az, hogy útba esett a konyha, és nem tudtam ellenállni az illatoknak. Bizonyára rosszul tettem, hogy bementem, mert már öt perce ott kellene lennem. Sietek is rendesen, hogy minél előbb odaérjek, a fánkot is magamba tömöm, amilyen hamar lehetséges, és a porcukrot letörölve, a falatot lenyelve lépek be a - nem zsúfolásig, de megtelt - nagyterembe, majd rögtön fellépek az emelvényre, ahol már Parthenai is áll. bizonyára köszöntötte az ittlévőket, elmondta az okát a szakkörnek, és hasonlók, így feleslegesen nincs kedvem tépni a számat.
- Üdvözöllek benneteket! - a védelem rúnájára, és a bemutatkozásra értem ide, így felkonferálásom, és belépésem tökéletesre sikeredett. - Mint Mr. Parthenaitól hallották, Evan Hayes vagyok, aki nem ismer, valószínűleg nem elég balhés, és még nem kaptam el soha, de így végignézve az arcokon túl sok ugrik be elsőre... - nem megrovás, csak tény. Sokan voltak nálam büntetőmunkán.
Parthenai közeledésére én is közelebb lépek, és mutatom ujjaimmal a kettes számot neki, jelezve, párokba kellene fejlődni, és utána bemutatni a feladatot. Nem lenne célszerű, ha az alapján választanának a diákok párt, hogy kit tudnak legkönnyebben a földbe döngölni.
- Arra kérlek benneteket, válasszatok magatoknak egy tudásban azonos párt. - mikor elhallgatok, csendben figyelem a nyüzsgést, amint párokat alkotnak a nebulók. Szép számban vannak jelen, bár a korosztályt nem lehetne lefedni három évfolyam segítségével sem.

343 szó; zene; credit

//Gyertek csak, gyertek! Mindenkit szeretettel várunk! használjátok ki, hogy még tudtok párt választani, későként nehezebb lesz. A határidő a fentebbi reagban említett február 16-odika!//

Mint minden diákot, engem is érdekel a Párbajszakkör. Szinte mindenki erről beszél az iskolában, és biztos vagyok, hogy rengetegen leszünk. Sokan jó mókának fogják fel, sokan - többnyire a Mardekárosok, ebben biztos vagyok - erőfitogtatásnak. Én lehetőségnek, mellyel jobb, gyorsabb és erősebb boszorkány lehetek, hogy majd ha a bosszúra kerül a sor, biztosan és határozottan fogjam a pálcámat és magabiztosan álljak a Halálfalók elé. Mert tudom, hogy el fog jönni ez az idő, akárki akármit is mond... Elszánt képpel búcsúzom tükörképemtől, majd az egyszerű fekete, sztreccses farmeromban, fehér sportcipőmben, és egy sötétkék pulcsiban indulok útnak. Zsebemben ott lapul a pálcám és semmi más. Elvileg nem kell más, a mágus legfőbb fegyvere a fókusza, bárki bármit mond.
Ahogy leérkezek a Nagyterembe, látom, hogy eléggé sokan vannak, többnyire házak szerint rendeződve a diákok, egy-egy érdeklődő baráti társaság keveredik. Ismerős pillantásokat és tekinteteket keresek, majd odaállok, ahol a legtöbb Hollóhátos van, elvegyülve közöttük. Mindenki lelkesen csicsereg és próbál rájönni, hogy miket fogunk tanulni, ki lesz ügyesebb, ki kevésbé. A szóáradatot egy hangos durranás töri meg, és megjelenik Mr. Parthenai az emelvényen. Lassan beszélni kezd és mikor a tavaly történteket említi, érzem, hogy néhány tekintet felém fordul. Határozottan, számat összeszorítva állok és mereven nézem a férfit, tekintetemet nem emelve el róla. Tudom, hogyha csupán oldalra néznék, szánakozó, vagy gunyoros tekintetek tüzét kellene kiállnom. A bemutatkozás nem túl hosszú, és hamarosan a partner is megérkezik.
Hayes megjegyzésére fintorgok egyet és eszembe jut az az alkalom, amikor találkoztam vele a harmadik emeleti folyosón... A rúnát ismerem, de a használata egyelőre még nem túlzottan világos. Kicsit késve, egy lökés hatására ocsúdok fel, hogy párokba kellene rendeződni, és egy háztárs után kutatok, akit ismerek és hajlandó lenne velem együtt gyakorolni... Ha nem jön oda hozzám senki és nem találkozik senkivel a tekintetem, akkor az oldalsó falnál álló Susan-hez lépek oda (njk), hogy gyakorol-e velem.

"Szerintem, ha valaki elég merész, hogy valóra váltsa álmait, már győzött, mindegy, hogy végződik."

Szakkör & Chezzy ©

Egész nap tűkön ülve rohangáltam óráról órára, mert délutáni foglalkozás lesz, méghozzá párbaj szakkör amire jelentkeztem is, és bár igaz hogy a tanár aki tartja eléggé... hírhedt, de hát ilyen tanároknak is kell lenniük, és biztos nagyon hálátlan a szerep. Mindenesetre a szakkört hasznosnak gondolom, lévén ami tavaly történt eléggé felbolygatott itt mindent, és lekopogom én azon szerencsések közé tartozom akik nem sérültek meg a támadásban, csak könnyebben. Mi az a pár karcolás ahhoz képest, hogy valaki más viszont meghalt, vagy hónapokig lábadozott?
Szóval annak ellenére hogy ezek a dolgok borúságot jelentenek, én most mégis vidáman trappolok le a lépcsőn az alsóbb emeletre ahol a foglalkozás lesz, mert azt tartom hogy a nehéz időkben is meg kell őrizni a jókedvet és a pozitivizmust, hiszen semmi nem tarthat örökké, és talán a sötét nagyúr sem fog. Elvégre hiába nagy mágus, a halált még ő sem cselezheti ki. Legalábbis nagyon remélem.
Egyszerű ruhákban jelenek meg, de mellőzöm a griffendéles sálat és csal a taláromon látható jelzés hogy melyik házhoz tartozom, a szakkör független, és mikor belépek, nem is fogad olyan nagy tömeg ami azt illeti. Épp időben, amikor becsukódik mögöttem az ajtó, akkor szólal meg a fiatalabb férfi, aki egy rúnát is mutat. Ismerős rúna, járok Rúnaismeretre ahol már találkoztam vele, de nem szólok bele a monológba, csak megvárom mi lesz ebből. Heyes professzor...
~ Oh igen, nem kevés időt töltöttem a jóvoltából büntetésben és vagy hatszáz pontot is levont már a griffendéltől...Kellemetlen alak azt mondják de emberileg nem sok mindent lehet róla tudni ~
Elgondolkozok egy kicsit azon amit mond, és amikor pár keresésre szólít fel elindulok Hanna felé, aki egy másik lányt nézett ki azonban Susan (njk) egy fiút néz inkább magának.
- Szia! Nem bánod ha inkább én lennék az ellenfeled? - kérdezem egy kedves mosollyal. Ha jól emlékszem hollóhátas, de ha agyonvernek sem tudom megmondani mi a neve. Mindenesetre próbálok elég optimista lenni és barátságos. Mindig is erről voltam híres, hogy nincsenek előítéleteim a házakkal kapcsolatban és még mardekárosokkal is barátkozom ha úgy adódik.
- Chezzy vagyok, örvendek - mutatkozom be neki ha nem ismerne és előhúzom a pálcám vele szemben, de mivel egyéb utasítás nem érkezett még, mást nem teszek.

linkelj ide zenét

Ez a párbajszakkör eddig pontosan azt kínálja, amire számított. Mert ahogy körülnéz, a reménytelen esetek gyülekezetét látja, akik egészen az ostromig valamiféle hugrabugos tudatállapotban léteztek, és egészen a puha ágyukig kellett jöjjön egy csapat halálfaló, hogy ebből a gyermeki álomból felriadjanak a valóságra, és konstatálják, hogy jaaa, a védőbűbájok talán nem csak arra valók, hogy az ember évente összekaparjon belőlük egy E-t a sötét varázslatok kivédése vizsgán. Pedig az csak erődemonstráció volt. Járulékos veszteségekkel.
Meg se rándul a szája a srácok hallatán. Fiatal tanárok. Ez van. Az ember nem várhatja el a pofátlanul fiatal tanároktól a stílusérzéket. A forgatókönyv pedig ezek után is úgy folytatódik, ahogy várta: tavaly, bla-bla, fenyegetés, bla-bla, elfogadhatatlan, bla-bla, szégyenteljes, bla-bla, nem történhet meg, bla-bla. (Egy meglepő kivétellel: Parthenai kimondja Voldemort nevét. Bár a „Voldemort nagyúr” szókapcsolat alsó hangon is elgondolkodtató…)
Mintha egy kibaszott párbajszakkör ugyan bármit is számítana, ha egyszer éles helyzetre kerül a sor.
Még a végén el fog jutni oda, hogy belátja, Selwynnek egészen kiforrott pedagógiai elképzelései vannak a tanári karhoz képest.
Unott fapofával hallgatja a szentbeszédet, de a tekintete láthatóan megélénkül a rúna láttán. Na, igen. Pontosan ezért van itt. Mert azt nem gondolja, hogy párbajban a riadt negyedévesekre belőtt szint bármi érdekessel kecsegtetne, és a rúnaismeretet is felvette (nyilván, tizenkét RBF, etc.), de az, hogy a párbajszakkört két rúnatanár gondozza, azért már keresztülhatolt a tompa semmin, ami mostanában létállapottá vált a fejében. Bár ezek nem érzelmek, csak berögzült automatizmusok. Nem azért jött vissza a Roxfortba, hogy ne vigyen magával innen minden morzsányi tudást, amelyet csak tálcán kínálnak. Bár igazából csak azért jött vissza, mert ezt a parancsot kapta, és ennyi. Szóval berögzült automatizmusok, tudásmorzsák, bla-bla.
Lassan már gondolkodni is csak tőmondatokban tud. Önironikus tőmondatokban.
De azért megvonaglik az arca, hogy Hayes is rátesz egy pár száz lapáttal a jópofivonat tehervagonjaira. Amúgy is irritálja, ha egy tanár tegez, de ha ezt ráadásul arra használja, hogy a korkülönbség hiányzó tekintélyét pótolja ki a csendőrpertuval, az már tényleg rohadtul méltatlan. Ezek ketten a műfaj nemzetközi úttörői lehetnek.
Ettől még a rúnák és a párbaj kombinációja érdekesen hangzik, úgyhogy türelmesen várja, hogy a hangulatkeltés véget érjen, és valamiféle érdemi munkába kezdjenek.
Bár a felszólításra kicsúszó horkantását csak a hozzá legközelebb állók hallhatják, a gúnyos mosolyt nem sajnálja senkitől. Szóval tudásban azonos párt válasszon. Oké, akkor megy, és ráront Mulciberre a vécében, amíg de Rais-re veri, hogy ugyan, gyakoroljon már vele egy kis rúnával védekezősdit, úgyis ki kell használni azt a rövid időt, amíg még élvezhetik egymás társaságát…
De azért még egyszer végigfuttatja a pillantását a jelenlévőkön, hátha mégis megpillant valakit, akivel egy kicsit is érdekes lehet a gyakorlás. Lányok kilőve. Hatodév alatt kilőve. De ki az az idióta, aki legalább hatodéves, nem teljesen segghülye, nem süket és/vagy vak, és itt van rajta kívül a párbajszakkörön?

EDIT: Mindenesetre nem akar az az ember lenni, akit majd Hayeséknek kell összepárosítaniuk valakivel, úgyhogy rövidre zárja a kérdést, és alkalmasabb jelölt híján odalép Princetonhoz, aki épp valami kiscsajt fűzöget:
- Nem lőtted túl magasra a szintet, Princeton? Biztos menni fog elbánni egy kislánnyal? - szólítja meg unott gúnnyal, elvégre így hatodévben már nem sok újat tud mondani egymásnak griffendéles és mardekáros. - Mert ha esetleg tartasz attól, hogy túl hamar vége lesz... akkor mondjuk kereshetnél magadnak egy méltóbb ellenfelet. Ezt persze én is elmondhatom magamról - rántja meg a vállát ugyanazzal a lendülettelen epésséggel, egy gyors fintorral -, de úgy tűnik, nekem nálad jobb nem akad.
Mindeközben Hannah-ra persze ügyet sem vet. Könyörgöm, a vezetéknevét se tudná megmondani.

Chezzy & Barty

A diákok lassan elkezdenek párokba rendeződni, és éppen Susa (njk) felé indulnék, mikor ő pirulva indul meg egy srác felé. Nocsak. Sóhajtok egyet és kicsit csalódottan fordulok körbe, mikor egy lány szólít meg. Nem tudom, hogy kicsoda, annyira nem ismerem, viszont tudom, hogy felsőbb éves. Ennyire elveszettnek látszom? Talán majd rájön, hogy többet tudok, mint egy átlag negyedéves, talán még nála is többet. A düh és a bosszúállás sok mindenre készteti az embert, többek között ártó és védő bűbájok magolására.
- Szia! Hannah, persze, remek. - biccentek és mutatkozok be én is, bár nem igazán értem, hogy miért is engem választott a lány. Talán nem barátokkal jött.
~Ahogy te sem~ morran egy hang a fejemben, de igyekszem nem tudomást venni róla. Chezzy előveszi a pálcáját és én is így teszek, amíg nem kapunk utasítást, egyszerűen csak állunk egymás mellett. Nem gondolom, hogy cseverésznünk kellene, sokkal izgatottabb vagyok annál, mint hogy elkezdjük az egyik dolgozatról, vagy akármiről beszélni.
Pár perc eltelte után a lehetőség is elúszik, ugyanis egy Mardekáros lép oda hozzánk. Összeszorítom az álkapcsomat, és igyekszem nem figyelni rá, egészen addig, amíg lekicsinylően végigmér és lekezelően beszél rólam. Dühösen fordulok a srác felé és mélyen a szemébe fúrom a tekintetem. Kicsit nehezíti a dolgot az, hogy majd egy fejjel magasabb nálam, de ez most nem érdekel. Szinte látszik rajtam, hogy mennyire felfújtam magam.
- Ki a kislány? Hidd el, hogy többet tudok, mint az átlag, mert szükségem volt rá. Jó lenne, ha az ilyen idióta, felfuvalkodott zöldeket nem engednék be olyan helyre, ahol az ember megvédeni tanulja magát és nem másokat bántani, vagy legyilkolni... - húzom ki magam és szólok határozottan, az utolsó két szót pedig szinte már csak suttogom.

Ez a szakkör érdekesnek hangzik, ezért is igyekszem éppen oda a teremhez, de nagyon elcsodálkozok, mert szinte senki nincs akit ismernék, akit meg nem ismerek azzal kicsit kevésbé vagyok közvetlen és lelkes, mintha mondjuk egy ismerős lenne ott. Egyet sem látok, és ez azért eléggé furcsa. Ennek az összejövetelnek végül is az lenne a célja hogy megtanuljuk magunkat megvédeni, de nem tudom hogy miért veszik egyesek ezt egészen félvállról, mindenesetre én nem teszem.
A jelenlévők közül egy lány áll hozzám a legközelebb így felé fordulok hogy megkérdezzem lenne-e a partnerem de ekkor egy ismerősnek tűnő férfihangot hallok meg. Odafordulok és észre is veszem a hatodikos mardekáros. Amekkora arca és egója van az lenne az érdekes ha nem venné észre az ember a jelenlétét. Ismerem, mert egy évfolyamba járunk és van közös óránk is. Igazán örülök a jelenlétének, de nem teszem szóvá a kissé sötétebb gondolataim, mindössze egy semmit mondó mosollyal fordulok oda felé.
- Nahát, csak nem Crouch? Mi vett rá hogy valami aktívabbat csinálj mint a pincáben döglés? - kérdezem ahogy felé fordulok teljesen, hiszen ő valóban jobb ellenfél lesz nekem, mint Hannah. Nincsenek előítéleteim a lánnyal kapcsolatban, de tény és való hogy nekem is jobban esne Crouchot átkoznom, mint ezt a lányt.
- Méltó ellenfelet? Hm, hol hol? Mert méltót nem látok, csak téged - hiszen tudom jól hogy mardekáros, és valószínűleg később halálfaló lesz, ahogy a ház java része is az. Mindenesetre engem nem érdekel, egészen addig, amíg nem bánt valaki olyat, aki nekem kedves.
- De legyen meg az örömöd, leszek az ellenfeled, csak meg ne lepődj - vigyorodom el, tudom jól hogy nem béna, sőt nagyon is tehetséges varázsló, de engem sem ejtettek a fejemre, és bár iskolaelső nem vagyok, ösztönösen jól tudok varázsolni.

WARNING! Szeretném felhívni a figyelmet rá hogy Chezz pasi, a képe a farsang miatt ilyen

Ezekkel a tömeges rendezvényekkel is csak annyi bajom van, hogy az iskola apraja-nagyját egy helyre csődítik, mit sem törődve azzal, hogy ennek a műintézménynek a diákjai általában olyanok, hogy saját szellemi és testi épségük érdekében célszerűbb lenne őket hermetikusan elzárni egymástól. Úgysincs senkiben egy szemernyi szociális érzék sem – szóval minek kínozzuk magunkat a másik társaságával, amikor szemmel láthatólag már az is kurva nagy megpróbáltatást jelent mindenkinek, hogy egy rohadt párt találjon magának a gyakorlathoz?
Érted, mire gondolok, nem?
Nem védőátkokat kéne tanítani, hanem hasznos tippeket arra, hogyan kell bunkereket építeni, milyen konzervekből érdemes bespájzolni, és hogyan kell teljes önállátásra átállni, ha esetleg beüt a krach, a jelenleg ismert szép világunk pedig csakugyan megszűnik létezni, mint ahogy azt napi szinten vizionálják a Próféta cikkei.
Szóval én speciel nem teszek mást, csak fáradtan sóhajtok, ahogy párválasztásra szólítanak fel. A talárom zsebébe nyúlva elővettem pár szem gumicukrot (mert minek is szőtték meg azt a talárt, amiben nem leledzik kaja?), aztán a diszkréció teljes hiányával figyeltem a körülöttem zajló eseményeket. Egészen közel másztam Princeton-ékhoz és küldtem egy együttérzőnek szánt, de szánakozóra sikeredett pillantást Susan (NJK) felé.
- Merlin heréje! Halljátok ti magatokat? – nyögtem a Crouch-Brighton-Princeton-féle társaságnak, majd egy szem cukrot a szájamba dobtam, csámcsogva rágni és beszélni kezdtem. – Hány évesek vagytok? Tizenöt? Kicsit erőltetett ez a ki-a-kisgyerek-kérdés, nem? – Rájuk vigyorogtam és ettem még egy szem cukrot. – Na, jó munkát! – aztán tovább masíroztam, hogy másokat is bosszanthassak.

A szeme se rebben Princeton vérszegény oltására, nem igazán érzi találatnak a semmittevés vádját, bármennyire is tele van a genitális régiója az iskolásfiúként létezéssel, idén is pont olyan vehemensen stréber, mint eddig bármikor. Na jó… talán kevesebbet beszél és kevesebbet jelentkezik, de ezzel valószínűleg még mindig túlszárnyalja a roxfortos átlagot.
A folytatás hallatán is épp csak a szemöldöke moccan magasabbra unott kétkedéssel, mert a griffendéles fiú testbeszédéből nyilvánvaló, hogy egyetértenek, épp csak a bolygók visszafelé kezdenének keringeni nyilván, ha ezt a felkérést nem valami hasonló elkoptatott retardált griffendélesek, geci mardekárosok köntösben adnák elő. Szükségszerű, mint valami eposzi kelléktár.
- Kösz, repesek – biccent visszafogottan, majd kényszerűen az ott ragadt kiscsajra siklik a tekintete: egy kicsit még meg is rökönyödik azon az intenzív, szinte gyűlölködő pillantáson, amellyel a lány mered rá, mintha legalábbis az egész családját ő irtotta volna ki személyesen (aztán a szavaiból úgy tűnik, valóban valami ilyesmiről van szó). Nem mintha annyira újszerű lenne a dolog, de így inkább azok szoktak nézni rá, akiknek a rokonait idősebb Crouch kapcsolta le… Elfintorodik. Valószínűleg a házak közötti ellentétek sokkal kevésbé volnának élesek, ha nem kezelnének minden mardekárost jövendőbeli vagy egyenesen már kifejlett feketemágusként. Elvégre vannak köztük ilyen Pandora-féle félrepottyant kakukktojások is…
Pettigrew váratlan beleokoskodására nem is reagál (mintha nem az ő sleppje lenne a mardekáros boszorkányüldözés helyi leányvállalata), úgyis annyira hamar tovább áll az émelyítő gumicukorszagával, hogy erőltetett lenne utána szólni. Na, ő például simán a Hugrabugba kellett volna kerüljön. A haverjai, Black meg Potter meg simán vannak olyan rohadékok és arrogánsak, hogy a legmerészebb Mardekár-sztereotípiákon is csont nélkül túltegyenek.
Pofákat vág a lány kirohanására, aztán megrántja a vállát.
- Oké. Ha ragaszkodsz hozzá, felőlem lehetünk hárman is, kettő az egy ellen. Szeretek meglepődni – utal vissza Princeton szavaira. A lánynál persze jobbnak tartja magát, tulajdonképpen Princetonnál is, de a fiút még el tudja fogadni teljes értékű ellenfélnek, aki valóban bizonyulhat végül kihívásnak, ha úgy hozza a szerencse. Ketten már tényleg érdekesebbnek tűnik a dolog. – Nyugi, biztonságban vagy, nem szoktam kislányokat bántani. Mégis mi lenne benne szórakoztató?

Szinte szóra sem méltatnak, bár azt örömmel látom, hogy a Mardekáros srác szemében furcsa megrökönyödés tűnik fel heves érzelmeim láttán. Valóban felfújom magam, mint valami kis kakas női verzióban, de tény, hogy bosszantanak a nagy szájú Mardekárosok. Az idősebbek meg pláne, mert ahogy egyszer Andrewval is megbeszéltük: a felsőbb évfolyamokon már nem tintával öntik le egymást, és nem keléseket keltenek egymás seggén a diákok, hanem komolyabb átkok és rontások is előkerülnek. A kis kirohanásom és emelt hangomra Pettigrew sétál oda hozzánk és szinte reflex szerűen keresem a többi félnótást is, Pottert, Blacket. Nem bírom ezt a csapatot, pedig szép kis ellenállást lehetne faragni belőlük, mert úgy tudom, ugyanúgy utálják Voldermortot, mint én. CSak túl nagy a szájuk. Pettigrew is elég lazán rendezi le a kis szópárbajunkat egy cukor társaságában, majd tova is röppen, mint valami jótündér.
Szópárbaj, ami igazából el sem kezdődött. A Mardekáros srác egyszerűen nem reagál rám, Chezzy pedig valóban úgy véli, hogy jobb ellenfél lenne neki a zöld, mint én. Ez jogos, inkább azt a nyomorultat átkozza, mint engem. Csak biccentek, mikor közli, hogy valóban a zöld párja lesz, bár nem hiszem, hogy lenne beleszólásom a "nagyok" dolgaiba.
Crouch ötletére felvonom az egyik szemöldökömet és kérdőn nézek rá, majd Chezzy-re.
- Nem akarok beleszólni a nagyok játékába, kössz. - morgom és elfordítom a tekintetem, majd megvonom a vállam.
- Még... - teszem hozzá Crouch megjegyzésére, miszerint nem bánt kislányokat. Hamarosan bárkit meg fog ölni, ha parancsba adja. És talán még szórakoztatónak is fogja találni. Elkap a hányinger és igyekszem leküzdeni, karjaimmal átölelem magam és pár után nézek. Kakaskodjanak csak ők ketten.

Párbajszakkör

I'm here

Nem akarok belekapcsolódni mindabba a lassan háborúba torkolló konfliktusba, ami odakint zajlik. Vagy nem is csak annyira odakint. De amennyire lehet, szeretek inkább nem tudomást venni róla. Ami már csak azért sem egyszerű, mert az egész családom lényegében nyakig benne van. Méghozzá a Sötét Nagyúr oldalán. Pár hónapja már America is felvette a sötét jegyet és biztosan tudom, hogy számomra is hasonló sorsot szánnak, ezt gyakorlatilag nem is annyira burkoltan az értésemre is adták már nem is egyszer. Az egésszel csak az a probléma, hogy engem sosem kérdeztek meg, mit is akarok. Mert nagyon nem ezt. A lelkem mélyén nem is értek egyet az eszméikkel, hiszen miért lenne bárki jobb a származása miatt pusztán?
Persze van bennem tisztelet a családom iránt, nem helyezkednék szembe velük, de nem is akarok részt venni ebben a vérontásban. Egyáltalán. Hogy mégis miért jelentkeztem akkor a meghirdetett párbajszakkörre? Már megint az elvárások. Mindig azok. A nővérem, bár már nem jár ide, ilyen-olyan forrásokból lényegében mindenről tud, ami itt velem történik, így valahogy ezt is megneszelte. A legutóbbi levelében, ha nem is felszólított rá, de elég erőteljesen sugallta, hogy milyen hasznos lenne majd a "jövendő karrierem" szempontjából, ha részt vennék ezen. Nyilván tudok a testvérem sorai között olvasni és ahelyett, hogy megkezdtem volna a néma lázadást, tudomást sem véve az egészről, inkább mentem és feliratkoztam. Ezért vagyok most itt a diákság körében. Megjegyzem, én valamivel nagyobb tömegre számítottam. Főleg felsőbb évesek közül meglepően kevesen jöttek el. Vajon haszontalannak gondolják? Vagy azt hiszik, itt újat nem tanulhatnak? Esetleg a tanárok személye rettentette el őket?
Tény, hogy két rúnamágus elég fura választásnak tűnik egy ilyen szakkör levezénylésére, de hát az igazgató tudja... Sosem volt erősségem a rúnaismeret és nem is érdekelt különösebben, pedig már a halloween-i szabadulószobás események is megmutatták, jobban tenném, ha nagyobb figyelmet szentelnék ennek a tárgynak is. De nehéz valami olyasmit tanulnom, ami nem érdekel és nem is tervezek foglalkozni vele a jövőben... Ennek ellenére a professzorok közül Hayes mondhatni régi ismerősöm, az évek során nem egy büntetőmunkán voltam már nála (is). Ahogy a tömegen átfut a tekintete, szinte biztos, hogy felismer engem is ezért. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ez annyira pozitív.
Aztán jön az utasítás, hogy álljunk párokba. Hát persze, végül is logikus, de kit válasszak? Egyik haverom sem jött el velem, ami megnehezíti a dolgot. Szerencsére úgy tűnik, Rosie sincs itt. Legalább nem visz kísértésbe... De akkor ki legyen? Körülöttem csak alsóbb évesek vannak, az aligha lenne fair és nem is felel meg a "tudásban közel azonos" kitételnek. Kicsit arrébb mintha megpillantanám Crouchot, a kviddicscsapatunk kapitányát, aki végül is csak eggyel jár alám, de ahogy teszek felé néhány lépést, látom, hogy egy griffendéles évfolyamtársával beszél. Feltételezem, vele lesz párban, akkor pedig már jobb, ha nem pofátlankodom oda. Mellettük még egy félig-meddig ismerős arcot látok. Egy alsóbb éves hollóhátas lány, akivel néhány hete a bagolyházban futottam össze. Valamilyen szinten így talán mondhatom ismerősnek, de vajon tényleg megfelelő páros lennénk mi ketten?
Tőlem pár méterre ekkor egy kevésbé kellemes alak slisszol keresztül a tömegen. Pettigrew. Mondjuk ő az évfolyamtársam és szívesen átkozgatnám is. Ugyanakkor én biztos nem kuncsorognék nála, hogy álljon már párba velem. Így is több időt töltünk együtt mindenféle büntetőmunkáknak hála (amik csak azért adódnak, mert Pettigrew létezése túl idegesítő ahhoz, hogy nyugodtan el tudjam viselni egyébként).
Végül nem indulok hát meg egyikük irányába sem, inkább úgy döntök, várok, hátha esetleg felém sodródik valaki, akit minden szempontból ideálisnak tartok, vagy engem találna be valaki azzal, hogy legyek párja. Jobb ötletem egyelőre nincs...

I'm still here •• Hey everybody! •• made by Doris

Elégedetten csapom össze a kezeim, ahogy látom a diákokat közeledni. Nem mindegyiket ismerem ugyan személyesen, de egy-kettő azért biztosan akad, akik rám is ismerősként tekintenek, és ugyanez a dolog visszafelé is működik náluk. Bár ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ha ismerem is őket, és tudom hogy teljesítenek a rúnaismeret óráimon, akkor itt is jól fognak teljesíteni.
Mondjuk embere válogatja, hogy ki mennyire jó, és melyik tantárgyból. Nem teljesíthet mindenki K-t rúnaismeretből, és E-t sötét varázslatok kivédéséből, vagy akár fordítva. Én mindig olyan voltam, aki utóbbiból szart sem tudott szinte, és mégis én lettem a legtöbbet foglalkoztatott átoktörő.
- Ahogy látom Mr. Princeton és Mr. Crouch annyira jól kijönnek egymással, hogy akár szeretnének párban is dolgozni, igaz? – lépek le az emelvényről, és sétálok oda hozzájuk. Hangom, a sonorus bűbájnak köszönhetően az egész nagytermet betölti. A reakciókat megvárom, majd csak egy pillanatra ugyan, de feloldom a hangerősítő bűbájt, hogy suttogóra vegyem a hangom.
- Vagy értsem úgy, uraim, hogy nem fogjátok követni az utasításainkat? – igen apró hatásszünetet tartok, aztán egy gonosz mosollyal folytatom. – Ezt sajnálattal hallom. De ugyanakkor figyelmeztetlek titeket, hogy amennyiben nem tartjátok be a játékszabályainkat… Görényként és büdösborzként fogjátok tengetni Roxforti pályafutásotok hátralevő részét. Itt az van, amit én mondok. – folytatom, visszabeszélést nem tűrően. – Szóval amíg nem szólok, addig legyetek szívesek megtartani az öt méter távolságot egymástól. – sarkon fordulok, majd ismét megerősítem a hangom a sonorus-szal, és egy ugrással visszalépek az emelvényre, és úgy folytatom.
- Rendben van gyerekek! A legfőbb szabály a következő: csak akkor támadtok a másikra, amikor mi engedélyt adunk rá! Egyelőre nincs vezényszó előtti támadást. Az egyikőtök lefegyverez, a másik pedig kivédi. – járatom körbe a tekintetemet a diákokon – Amíg mi azt nem mondjuk! Ha bárkinél meglátok valami kihágást, egy kibaszott varangy lesz belőle! – elmosolyodok. – Mr. Hayes, kérem. Ismertesse a többi, kis apró szabályt. – összefűzöm magam előtt a kezeimet, úgy pillantok előbb a kollégámra, aztán a diákseregre.

Párbajozzunk életkék

//Utánam Hayes prof jön, aztán szépen sorban szállingózhatnak még a diákok, a későket is várjuk. A második körre adok egy hetet, tehát 03 09.-én, CSÜTÖRTÖKÖN kezdjük a másodikat, gyertek csak szaporán-szaporán bogárkák, puszinyuszi//

"Felétek fordítom reményem arcát,
Elétek lengetem a lobogóm."

Áááá, nekem az az egyetlen egy fánk kevés volt. Mit is gondoltam? Egész nap nem ettem semmit, de most már mindegy, nem gondolkodtám, tehát éhen döglök. Tudtam, hogy egyszer a kaja okozza a vesztemet, de először az elhízásra vagy a cukorbetegségre gondoltam, nem pedig az ételhiányra. A sors fintora? nem, inkább csak a helyzet komikuma.

Mikor a diákok mozgolódni kezdtek, Parthenai példáját követve én is leugrottam az emelvényről, és elvegyültem a tömegben. Fura számomra, hogy inkább ő vezeti a foglalkozást, de nem igazán zavar. Elég nekem az is, ha büntetőmunka során uralkodhatok, meg az óráimon, nem kell nekem ekkora hatalom, a végén még ennél is jobban elszállok. Pedig megérdemelnék mindenféle vezető szerepet, nem? Tévednék?
Járkálok a diákok közt, s közben nézem, ki kivel kerül párba. A legtöbben úgy látom olyan társat választanak, akivel egy évfolyamon vannak, de elvétve akadnak szélsőségek is. Néhol rendet teszek, mert oké, hogy testvérek, de ez akár hátrány lehet. Egy dolgot meg kell jegyeznie mindenkinek, de ezt úgyis elmondom nekik is.
Mikor már majdnem mindenki megtalálta a párját, visszalépek az emelvényre, és végignézek a társaságon, míg tanársegédem beszél.- Minden találat ér, kivéve a fej! Célozzatok akárhová ezen kívül, ha a másik nem védi ki, így járt. - Dumbledore kikötötte, hogy fejre ne, bár ezt nem igazán értem. Éles harcban oda lősz, ahová akarsz, és fejre hatásosabb lehet néhány átok, mint például mellkasra. Bár, ha kínozni akarsz embereket, a mellkast javasolnám... - És jegyezzétek meg, hogy éles harcban nincs vacillálás, csak harc. Minden lépést ki kell gondolnotok előre, mielőtt a másik a hárommal ezelőtti támadást emésztgeti! Másképp vesztettél. - ezt nem árt, ha minél többször hallják. nem ijesztgetésképpen,inkább tényszerűen. nem habozhatnak, mert a vesztüket okozza. Nem lehet elgyengülni, ha ellenséggel állsz szenben, nincs érzelgés meg hasonlók! Majd végül megadom a jelet, hogy kezdhetik a párbajt.

299 szó; zene; credit

//Gyertek csak, gyertek! Mindenkit szeretettel várunk! Találhattok még párt magatoknak, vagy írhattok. A határidő MÁRCIUS 9!//

Vannak a griffendél házon belül is olyanok, akiket nem kedvelek, hiába háztárs, meg minden, egyszerűen túlságosan is eltér a jellemünk és azt hiszem mindent elmond hogy százszor is inkább Crouchot választanám, mint mondjuk Pettigrewt. Van benne valami, ami nem teszi szimpatikussá, és én aztán tényleg nem vagyok egy ítélkező vagy előítéletes ember de képtelen vagyok elvonatkoztatni. Így amikor beleokoskodik a beszélgetésünkbe, nem is igazán foglalkozom vele, és csak vállat vonok, keressen magának mást akibe bele tud kötni. Kis sóhajjal fordulok ismét Barty felé.
- Ugyan már, az nem lenne tisztességes, és megbirkózom veled egymagam is, ne félts és meg fogsz lepni ezt megígérem - mosolyodom el, ez egészséges vérszívás, amit éppen lerendezünk, de az lenne a csoda ha nem tennénk. Milyen már egy mardi-griff barátság? Lehetetlen, leginkább. Már éppen mondanék még valamit amikor az egyik professzor jelenik meg és szól bele a kis vitánkba, amibe mondjuk nem kellett volna, nincs itt kérem semmi baj.
- Valóban úgy gondoltuk hogy párban leszünk professzor, nincsen semmi gond az utasításokkal, és azt hiszem abban még mi is egyet tudunk érteni hogy nem szeretnénk bundában élni ezentúl - sietek biztosítani, mert még Cruchot el tudom képzelni görényként, magamat nem, én ahhoz túlságosan is egyedi vagyok hogy valami állat képében kelljen élnem ezentúl.
Végighallgatom a szónoklatot, amíg meg teszem a távolságot és felé fordulva emelem meg a pálcámat. Támad és véd, bemelegítőkör gondolom én, mivel ez nem még nem kihívás. Felkészülök mindenesetre, ki tudja mit rejteget a tarsolyában az ellenfelem, végül is egy mardekárosról van szó. A vezényszóra várok hogy végre kimondják, támadhatok.

∆ csakegykicsitkéstem ∆ P.P. ha megtisztelsz ∆

A folyosón csattogó léptek hangosan verődnek vissza a falakról. Párbajszakkör. Hát persze, miért is mondana nemet egy ilyen lehetőségre? Valljuk be Jazzy meg a pálca az esetek minimum ötven százalékában rossz párosításnak minősül. Főleg, ha valami bonyolult transzformációról van szó. Göndör loboncát maga után húzza, ahogy a rohan a nagyterem irányába. Igen, ugyanis azt mondják a párbajozáshoz szükség van a pálcára is, az övé viszont az ágya alatt hevert, rajta egy pár koszos zoknival. Az örök rejtély marad a griffendéles előtt, hogy vajon hogyan került oda, de válltig állítja, hogy ő elrakta és csakis valami tréfás kedvű házimanó műve lehet az egész eset. Nos, a lényeg, hogy meg kellett keresnie a pálcát, ennélfogva szokás szerint szépen elkésett a kezdésről. De legalább megvan a pálcája, aminek ugyan még mindig kevesebb hasznát látná egy igazi párbajban, mint sárkánykórral járó varázserejének, de feltett szándéka, hogy már csak azért is megtanul néhány védekezési technikát. Igyekszik halkan belépni a terembe, és ez nagyjából sikerül is addig, míg az ajtó hangosat nem puffan mögötte, amint becsukódik.
- A francba - motyogja maga elé, amint nyakát behúzva igyekszik arrébb slisszolni a bejáratból. Gyorsan felméri a terepet, és szomorúan konstatálja, hogy már szinte mindenkinek van párja. Akkor tuti, hogy csak a selejt marad. Az fel sem merül mindenféle baromságtól zsúfolt elméjében, hogy talán ő is pont az emlegetett diákcsoportot erősíti, akiknek nincsen párjuk. Egy szemvillanással indítja el másik irányba a feléje tartó pattanásos harmadéves lányt. Nem, azért ennél talál talán jobbat is. Vagy nem. Az arcán egy röpke fintor suhan át, amint észreveszi Pettigrew-t. Pálcáját jobbjában tartva indul meg feléje. Peter hetedéves, az mégsem annyira szánalmas, nem? Vagy igen?
- Gondolom még nincs párod, szóval ha esetleg nem bánod… - mutat magára megvonva a vállát. Szívesebben szórna átkokat egy halálfaló-palánta mardekárosra, de ha ma csak ez jut, akkor ez van. Persze a bongyorka arról a részről lemaradt, hogy tudásban hozzá illő párt kellene keresnie, és izgalomtól elborult agya nem jut odáig, hogy ezt magától gondolja végig, így marad a végzős srác, már ha még tényleg pár nélkül van.

Párbajszakkör

I'm here

Igazság szerint nem tudom, volt-e bármi értelme annak, hogy idejöttem. A legkevésbé sem. Na nem mintha annyira érdeklődtem volna valójában az egész iránt... Parthenai és Hayes eleve érdekes párosításnak tűnik valahogy ennek az egésznek a levezénylésére, de hát Dumbledore tudja... Engem mindenesetre nem igazán győztek meg eddig az alkalmasságukról. Szónokolnak, osztják a sablonszövegeket, ami persze szükséges, de minek? Valahogy olyan személytelennek hat számomra az egész, mintha ők sem tudnák, mit csinálnak.
Parthenait nem igazán ismerem, de ahogy odalép Crouch-hoz és a Griffendéles évfolyamtársához, hiába a laza beszédstílus, csak fölösleges hatalmaskodásnak érzem a szavait, amit hallok, mielőtt lehalkítaná a hangját. Főleg, hogy úgy tűnik, a világon semmi szükség erre, a srácok, ha acsarognak is kicsit egymásra, nem hülyék és tuti követni fogják a szabályokat, vagy legfeljebb csak minimálisan áthágni. Most sem úgy néznek ki innen, mint akik rögtön támadólag lépnének fel a tanerővel szemben. Nem értem én az ilyet.
Pláne, hogy az övékénél ténylegesen problémásabb helyzetek is akadnak itt. Itt vagyok például én, akinek még mindig nincs párja. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy odakiáltsak valamit Pettigrew-nak, de ekkor egy a terembe késve beslisszoló alsóbb éves lány lép oda hozzá, így jobbnak látom nem beleavatkozni ebbe sem. Ahogy körbepillantok, pár nélküli ismerősként még mindig csak a hollóhátas lányt látom, de biztos jó az bármelyikünknek, ha hozzá megyek oda?
Talán jobb lenne, ha megpróbálnék inkább észrevétlenül távozni. Ez a kezdés egyébként sem túl ígéretes. Támadj és védekezz. Köszi, ez magamtól is megy ennyi év tanulás után. Persze ez talán csak bemelegítés. Jobb híján, a lehető legkevésbé feltűnő módon a falhoz slisszolok a párba rendeződött diákok háta mögé. Elég nagy a terem és a tömeg is, tuti nem vesznek a pódiumról a professzorok észre rögtön, legfeljebb ha elkezdenek körbejárkálni, de mindenképp nyerek ezzel egy kis időt. Úgy hiszem, jobb, ha egyelőre csak megfigyelek, hátha mégis lesz itt még valami értelmes is, amiért megéri itt lennem. Ha pedig végképp reménytelenül értelmetlennek látnám a dolgot, végül is bármikor leléphetek. Senki nem kötelezhet az itt maradásra semmivel.

I'm still here •• Hey everybody! •• made by Doris

Caprikaaa

Párbajszakkör? Végre valami ami nekem való. Még jó, hogy rápillantottam a hirdetőtáblára a klubhelyiségben, amire persze legtöbbször nem szoktam, csak hát az unalom nagyúr, főleg akkor ha lógsz az órákról, de a legjobb cimbid nem meri megtenni ugyanezt, amit te. Ehh, muszáj voltam végül elolvasni azt a hülyeséget, hogy teljen az idő és lám nem bántam meg. Persze úgy is értesültem volna erről, hiszen egy ilyen közös foglalkozás elég nagy hangot add az iskolának, és mindenki tudja azt, hogy hozzám minden hír eljut előbb-utóbb. Hiszen én vagyok a menő srác, akinek mindenki keresi a társaságát. Hmm, nem sokára kezdődik... még van időm rá egy kicsit pihenni, hiszen az mindig kell. Mostanában kifárasztanak a Sötét Nagyúrral való dolgok, meg az Öregem intézkedései és ott van az esküvő is. Sok-sok dolog, amire se időm, se energiám nincsen. Ja és azt se felejtsük ki, hogy meg kell kínozni azokat a kis hugyosokat, akik Cheya közelébe mernek menni. Mert hát neki egy olyan potenciális férj jelölt kell, akinek a neve legalább olyan tiszta, mint a miénk, és a legfontosabb, hogy nekem is szimpatikus legyen a srác. Ami lehetetlen, de hát neki ezt nem kell tudnia. A remény hal meg utoljára.
Rápillantok az órára és akkor veszem tudomásul azt, hogy már megint késésben vagyok, mint mindig. Csak az ingem borítja a felső testemet, a talárom az valahol a kanapé háta mögött lehet, de nem volt kedvem megkeresni. Nem szaladok, hiszen ha már elkéstem akkor minek rohanjak? Nem fogják elkezdeni nélkülem, vagyis nagyon remélem, hogy nem. Szépen lassan csökkentem a távot a nagyterem felé, majd amikor beérek, akkor jó hangosan csapom ki az ajtót egy nagy vigyorral, majd amint meglátom Hayes Profot, akkor le is hervad a vigyorom, hiszen az ő órájáról lógtam éppen ma. Kamu köhögésekkel sétálok a tömegbe, mint aki nagyon beteg és kerülöm a pillantását. Amint megbizonyosodok róla, hogy "megmenekültem" már keresem is a megfelelő párt magamnak. Persze, azt itt nem találok. Most álljak fel a pódium tetejére és kiabáljam ki azt, hogy nyolcan gyertek mert sietek? Áhh nem, az nagyon álvagányos duma. Akkor khm, gyertek mind mert nem szeretem ha egyenlőtlenek az esélyek? Na, igen, ez jó lesz. Bár nem, mert ahogy látom mindenki el van foglalva. Bazdki, tényleg nem kellett volna elkésnem. Na mindegy... hátha valaki befut. Nézem az ajtót, de senki sem. Elhúzom a szám és fordítom a fejemet összevissza, hogy lássak egy célpontot. S lám, meg is találtam. Nem vettem észre Capricust. A háta mögött felé is veszem az irányt, majd egy játékos, gyengéd taslit mérek a tarkójára egy nagy vigyorral.
- Phillips uram, esetleg egy kávét szabad mielőtt elkezdjük? Kuncogom, majd előveszem a pálcámat. Hmm, tök véletlenül el kellene esni és egy átkot Hayesre szórni. Vicces lenne ha egy farkincával a hátsójából kilógva dirigálna, nem igaz?

Párbaaaj *-* §§ Kevéske §§ ™

Oké, az eleje könnyebben ment, mint gondoltam volna. Sokkal, sokkal könnyebben. Kezdünk haladni a párok kialakításában is. Bár ahogy elnézem a Princeton – Crouch párost, lehet hogy melléfogtam egy kicsit. Nem igazán az egészségükért aggódom, ugyan. Hanem azért, mert ismerve a két ház közötti ellentétet, érdekes párbajnak nézünk elébe.
- Ne feledjétek: a formalitásokat hagyjátok el. – zengi be a termet a hangom – Amikor valakivel szemben állsz, nem azzal fog törődni, hogy te meghajoltál-e, vagy éppen nem. Ez mind lószar, semmi értelme az egésznek. Csak egymásra koncentráljatok. – tartok egy pici szünetet, ahogy ismét elkezdek járkálni a teremben, a párok között. Először az imént fegyelmezett kettős mellett haladok el, majd lépkedek tovább. Néha visszapillantok az emelvényre, de összességében a párokat fürkészem.
- A későket sem hajtjuk el! Igyekezzetek párokat találni magatoknak, aztán mehet a móka. Hallottátok Hayes professzort, fejre nem ér. Ez az igazgató rendelkezése. – tartok egy rövidebb hatásszünetet ismét – Az enyém pedig az, hogy aki nem a párjára támad, annak élete legrosszabb napja lesz. – ördögi mosoly kúszik az arcomra – Ugyanis Ő meg fog kapni engem párnak. Továbbá aki ránk próbál támadni, az jobb, ha abban a pillanatban felveszi a leggyorsabb cipellőjét, mert… Na, mindegy. Kezdhetitek! – harapom el a mondandóm végét, megszüntetem a bűbájt, ami felerősíti a hangomat, majd visszasétálok az emelvényre, hogy mindenkit megfelelően lássak. Egyelőre úgy érzem, hogy nem lehet baj. Egyelőre. Bár a diákokról beszélünk, úgyhogy baj az mindig van. Mindig.
- Csak lefegyverzés, ne felejtsétek el! - most már bűbáj nélkül harsogom bele a terembe - Odakint nem mindig ezzel fogtok találkozni, de a pajzsbűbáj tökéletes használata elengedhetetlen egy harcban. Ezek az utasítások mind ezt szolgálják.

EGY SOR RANDOM BÁRMI

// Elnézést a sok váratásért drágáim, remélem még nem vesztettétek el érdeklődéseteket a kis mókázásunk iránt. Mivel én is szaralak voltam, és képes voltam majdnem két hetet csúszni, ezért a határidő is ÁPRILIS 6.-a lesz, szóval addig mindenkinek van ideje írni! Aki még gondolkodik, hogy jönni akar, csak jöjjön, csak jöjjön! //

Párbajszakkör

Kezdem elkönyvelni, hogy teljesen felesleges volt idejönnöm. Nem mintha eleve annyira akartam volna, csak azok a nyavalyás elvárások, meg az imidzsem... De ha már úgyis én vagyok az ügyeletes bajkeverő általában, talán belefér az is, hogy tüntetőleg a falhoz vonuljak és ne csináljak semmit. Végül is ha észre is vesznek, mit tehetnek a profok? Legfeljebb elküldenek, ha nem veszek aktívan részt, nem csinálom, amit mondanak, azzal meg legalább el is döntik a menni vagy maradni dilemmámat.
Egyelőre azonban nem szúrok szemet nekik, így nyugodtan nézelődhetek, csak figyelve az eseményeket folyását. Tekintetem elsősorban Parthenait követi, aki továbbra is fel-alá járkál a teremben és vadul osztja az igét, csak azt nem értem, minek és miről. De meg merném kockáztatni, hogy ezt igazából ő sem tudja. Sosem értettem azokat a fiatalabb tanárokat, akik amint egy kis hatalmat kapnak a kezükbe, egyből elkezdenek keménykedni. Mert nagyon úgy tűnik nekem, hogy ezt csinálja ő is, míg érdemi dolgokat nemigen mondott eddig. Persze lehet, korai még leírnom. Talán ez a lefegyverezgetés csak valamiféle bemelegítőgyakorlat. De legalább olyan szempontból jó, hogy nem vár el felesleges formalitásokat, amivel éles helyzetben úgysem találkoznánk, sőt kifejezetten hibaként rója fel azokat. Ez végül is nem olyan rossz.
Elmélkedésemet, szemlélődésemet egy hang szakítja meg oldalról, amit azzal egy időben egy a tarkómra mért visszafogott ütés is kísér. Ösztönösen kapok az érintett testrészemhez, egyből a "támadóm" felé fordulva.
- Ha szeretnéd még húzni az időt, mielőtt alaposan eltángállak, Macnair... Ne aggódj, arra vigyázok, hogy az esküvődre ismét felismerhető legyen az ábrázatod - válaszolok én is hozzá hasonló modorban, de az arcomon játszó hamiskás mosoly egyértelműen elárulja, hogy csak szívózok vele, nem a harag mondatja velem ezeket és a fenyegetésem sem komoly. Vagy legalábbis nem egészen. Régóta ismerem a srácot, eggyel jár alattam és amellett, hogy háztársam, nagyjából hasonló társadalmi közegből is származunk, aminek hála elég jól megértjük egymást. Ez az oka annak is, hogy tudok a közelgő házasságkötéséről is a hollóhátas Vada Greengrassal és természetesen jómagam és a családunk is hivatalos vagyok rá. Tényleg semmi kifogásom a srác ellen, aránylag jóban is vagyunk, de ennek ellenére, vagy talán pont ezért, könyörületre nem számíthat tőlem, aminek jeleként már veszem is elő a pálcám és várakozón nézek rá, hogy készen áll-e már. Mert azért annyira gerinctelen nem vagyok, hogy csakúgy, lesből támadjak. Annak egyébként sem lenne a felvágáson kívül túl sok értelme.

credit