Nyújtózkodom egyet és vetek egy pillantást a tükörbe. Hihetetlen mennyire hasonlítok az öcsémre, mikor egyszerű barna vagy fekete hajam, most pedig épp olyan, mint az enyém. Azért összekeverni nem lehet minket, mindig is úgy gondoltam, hogy ő sokban különbözik tőlem. Ő szép, bár ezt egyáltalán nem ismertem be soha, én meg hát...Caliban vagyok na, ezen nincs mit magyarázni, teljesen máshogy karakteres az arcom, mint az övé. Fogalmazhatunk úgy, hogy én rohadtul ázsiai lettem, neki azért jutott egy kevés a fater európai vonásaiból, ő kilát a fejéből, ha röhög, én meg nem. Nem is röhögcsélek, csak komoly pofával vizslatom magamat, majd mikor úgy érzem, most már eléggé érzem, hogy én vagyok a Jani, elindulok és észreveszek valamit. Merlin szőrös valagára! Hiszen én nem vagyok késésben! Na jó, ennek szerepelnie kell a Prófétában, mert ilyen sosem volt és soha nem is lesz. Lehet annyira izgat a kis küldetésem, hogy még tisztességesen elkésni sem tudok, de nincs mit tenni, úgy tűnik a bájitalok fontos helyet foglalnak el aszott kis szívemben. Arra nem is számítok, hogy én leszek az első versenyző, Isabelle már bent vár a teremben, de el sem kezdem mentegetni magam, úgyis maximum öt perce várhat rám és az is az ő hibája. Minek érkezett korán? -Szépestét a hölgynek!-rúgom be az ajtót lelkesen, ahogy belépek a terembe. Ritka dolog az, hogy nekem ilyen gusztustalanul jókedvem van és ezt lehet ő is észrevette. Nem mondom, hogy a fél életemet vele beszélgettem át, de többet szóltam hozzá, mint a legtöbb háztársamon, már Zayn-en és Shane-en kívül. -Remélem készen állsz, mert ma rohadtul Felix Felicist főzünk-dörzsölöm össze tenyereimet sátáni elégedettséggel, mert nem baszhatjuk el. Nem random kértem meg valakit, célzottan őt választottam. Az egyik legjobb bájitaltanos a lány az évfolyamán, emellett az is fontos szempont, hogy elég kellemes látvány és hallgatni is hasonló. Szélesen rávigyorgok és remélem, hogy ő is annyira fel van dobva, mint amennyire én, mert elég izgága vagyok már és alig várom, hogy az öreg Lump orra alá dörgölhessem az eredményünket.
Sokszor sokan kritizálnak minket. Azt állítják, hogy minket csak a vér és a hovatartozás érdekel, pedig ez legalább akkora hülyeség, mintha valaki azt mondaná, hogy a kecskék tudnak repülni. Tény, hogy a mi házunkba tartozik a legtöbb aranyvérű család gyermeke, de ettől még sok félvér és adott esetben még mugli szülők gyermekei is tanulnak köztünk. Alapjában véve minket nem az érdekel, hogy ki milyen vérű, hanem az, hogy milyen boszorkány vagy varázsló válhat belőle. Szeretjük a versengést a kihívásokat éppen ezért bármire képesek vagyunk, viszont ha valaki egyszer bekerül közénk akkor az a testvérünk lesz. Rá bármikor számíthatunk, történjék bármi. Szó szerint bármiben segítjük a másikat ha arról van szó. Legyen az egy csínytevés következménye elől való menekülés vagy éppen egy házi feladat elkészítése, mint jelen esetben is. Amikor a bájitaltan tanárunk bejelentette, hogy mindenkinek párt kell választani maga mellé, biztos voltam benne, hogy nem maradok pár nélkül, hiszen elég sok mindenkivel jóban vagyok az évfolyamomról. Arról már nem is beszélve, hogy alighanem én vagyok az egyik legjobb főzetkészítő az évfolyamról. Viszont arra nem számítottam, hogy Caliban lesz az, aki egyből lecsap rám. Nem mondanám, hogy országos cimborák vagyunk, de azért elég jól megértjük egymást, ha arról van szó. - Kíváncsi vagyok mennyit fog késni. – motyogtam, miközben besétáltam a terembe. Futva rápillantottam az csuklómon lévő órára és elégedetten nyugtáztam, hogy a megbeszélt időpontra sikerült ide érnem. Az esetek túlnyomó részében szeretek mindenhová időben odaérni, mert sose lehet tudni. Meg amúgy is, nincs annál idegesítőbb, mint amikor várni kell valakire. De úgy tűnik ez az eshetőség ma nem fog fenyegetni, hiszen legnagyobb meglepetésemre Cali is időben betoppan. - Veled csak az lehet. – mosolyogtam rá miközben közelebb sétált hozzám. Tény és való, hogy nem ismerem olyan jól, viszont az még így is feltűnik, hogy iszonyatosan jó a kedve. Fogalmam sincs mire fel ez a nagy vidámkodás, de engem nem zavar. Sokkal egyszerűbb és könnyebb is olyan emberrel együtt dolgozni, aki nem viselkedik úgy mint aki citromba harapott. - Ennél készebb már nem is lehetnék. De neked mitől van ilyen piszkosul jó kedved? – nézek rá továbbra is mosolyogva. - Amúgy lehet, hogy valami mást kellene csinálnunk. Nem hinném, hogy a professzor jó szemmel nézné, ha hat hónapot kell várnia a házink osztályzására. – méregettem, miközben odaléptem az egyik üst mellé. A Felix Felicis egy igazán nehezen elkészíthető főzet, amit az is igazol, hogy mennyire ritka. Alapjában maga a palackba zárt szerencse, de nagyon kell vele vigyázni. Ha valaki sokat fogyasztja, akkor szédülést, vakmerőséget és túlzott önbizalmat okoz. Viszont nem csak ezek miatt érdemes figyelmesen használni, hanem azért is, mert nagy mennyiségben erős méreg. Tehát óvatosnak és figyelmesnek kell lennünk, na meg türelmesnek, ha mégis ezt készítjük el. Arról nem is beszélve, hogy bármennyire is megbízom magamban és valamennyire még Caliban is, igazán jó lenne most egy kész adag Felix Felicis, amit megihatnánk a főzet elkészítése előtt. - Mi lenne, ha inkább Eufória Elixírt csinálnánk? Az még ma kész lenne és legalább az öreg Lumpsluck hangulatát is feldobnánk vele. – ajánlottam fel egy kézenfekvő alternatívát.
Mikor megérkezem Isa már jelen van, mondjuk ez nem lep meg, ismeretségünk alapján pont erre számítottam, ő mondjuk láthatóan nem volt felkészülve arra, hogy nekem ennyire indokolatlanul jókedvem lesz, mert ez amúgy elég ritka. Az én esetemben inkább látni, hogy összevissza fintorgok, szenvedek és alig van olyan dolog, amivel ne lenne problémám, de most...hölgyeim és uraim, szerintem ebben az évben először és lehetséges, hogy utoljára, de marha izgága voltam, emiatt a bájitaltan projekt miatt. -Óóó...még a végén elpirulok-reagálok kacsintással a kedves kis mondatára. Na ez is ritkán jut eszükbe az embereknek, ha rólam van szó. Kellemes. Elég vicces, hogy most épp az vagyok, de semmi okom rá, hogy Isával rohadék legyek, így nyilván disztingválok a közelében, ezért nem gondolja rólam, hogy türhő paraszt vagyok. Sokkal kellemesebb egy ilyen munka, ha valaki olyannal csinálod, akinek nem kell hánynia, ha rád néz, tehát kettőnk viszonya ebből a szempontból elég szerencsés. -Talán attól, hogy Lump rosszul lesz, ha meglátja mennyire zseniálisak vagyunk? - vigyorodom el szélesen. Nincs bizonyítási vágyam, de azért néha szeretem megmutatni kivel is van dolguk. Pontosan tudom, hogy a professzor úr nincs oda értem, csak apám pozíciója miatt smúzol velem, egyébként meg látom a szemében a villanásokat, eddig épp ezért nem is próbáltam teljesíteni az átlagnál, de ha figyelt észrevehette már, hogy ennél jóval tehetségesebb vagyok. Ha nem tette, hát most megadom neki a lehetőséget, lássa kivel van dolga. -Hat hónap...ahj a picsába-sóhajtok fel. Nem szívesen ismerem be, de hibáztam. Totál elsiklottam a tény felett, hogy ennek a cuccnak fél év kell, nekünk meg annyi időnk nem biztos, hogy van. Merlin szottyadt balheréjére, akkor most a mit fogunk kezdeni a helyzettel?! Azt hiszem elég tanácstalanul kémlelem a partnerem arcát, lehet éppen azért áll elő egy egészen tűrhető javaslattal, amire először csak elgondolkodva ingatom a fejemet. -Egye fene, benne vagyok -támaszkodom meg az egyik asztalon, miközben fejben végigmegyek a hozzávalók listáján. Ez sem rossz lötty, lehet le kellene belőle palackoznom egy kicsit, hátha még szükség lesz rá. -Van hozzá mindenünk?-nézek a lányra és őszintén reménykedek benne, hogy ő sokkal jobban fel van készülve, mint én. Bár.., ha valaki sehogy sincs felkészülve annál még a minimális is sokkal többnek tűnik.
Aki egy kicsit is jobban ismer az pontosan tudja, hogy mennyire frusztrál az amikor valaki késik. Az én véleményem az, hogy inkább érjek oda egy kicsivel korábban, mint bárhonnan is elkéssek. Mondjuk tudom, hogy ezzel nincs mindenki így. Többek között Cali sem a pontosság mintapéldánya, de nem baj mi így szeretjük. Viszont ahhoz nem vagyunk hozzászokva, hogy ennyire jókedve legyen, pedig nap mint nap látjuk Őt. Általában mindig csak grimaszolgat és fintorog, de őszintén szólva jól áll neki amikor ilyen önfeledten jókedvű. - Legalább elmondhatnám mindenkinek, hogy sikerült zavarba hoznom a nagy Caliban Malachy-t. – mosolyogtam rá jókedvűen. - Ez csak a te esetedben lenne újdonság. Velem mindig elégedett az öreg lókötő. – cukkoltam egy kicsit a háztársamat. Az a helyzet, hogy jó vagyok bájitaltanból és éppen ezért tudom, hogy Calibannak is menne jobban ha akarná. Viszont ahogy így elnézem, neki nem sok kedve van ehhez az egész tantárgyhoz. Viszont most muszáj lesz összeszednie magát mert egyedül nem fogom megcsinálni a házit, hogy aztán velem együtt arassa le a babérokat. Ergo ma meg kell dolgoztatnod azokat a kis fogaskerekeket Malachy. - Nem néztél utána, ugye? – mértem végig gyanakvóan a velem szemben álló srácot. Nem szívesen vagyok én aki a rossz híreket közli, de most akkor is ez a helyzet. Elsiklott felette és ez valamilyen szinten probléma. Viszont ha az ember 16 évig él együtt a Stormheart családdal, akkor előbb vagy utóbb megtanulja, hogy mindig legyen egy B terve is. - Szuper. Azt hiszem megvan hozzá minden, de ha nem akkor majd kölcsönveszünk a tanári készletből. – Intettem a fejemmel a szertár felé ahol a Jó öreg professzor tartja a bájitaltan hozzávalókat. Biztos nem haragszik meg ha kiszolgáljuk magunkat, főleg ha éppen az Ő házi feladata miatt. Ha pedig mégis, akkor annyi baj legyen. Majd csak túléljük, ha leszidnak minket. Nem ez lenne az első alkalom sem Caliban életében, sem pedig az enyémben. - A legfelső polcon találod a sündisznó tüskéket abban a fura kis üvegben. A bormentát a táskámban találod majd egy műanyag kis tasakban. Én meg hozom az ürömöt, meg a többit. Aztán kezdhetünk is. – mondtam mosolyogva, hogy az egyik hozzám közelebb lévő polchoz lépkedtem.
Iszonyú lelkesedésemben ma amúgy simán benyalom az öcsémnek, meg a többi boldogságtudatos idiótának, hogy tényleg jobb kedve lesz az embernek vagy ugye a Malachynak egy kis napsütéstől, most még azok a retkes ablakok is szebbek, amiken máskor olyan randán és szürkén esik be a fény, a zöldes derengés is világosabb kicsit, amivel mi itt az alvégen folyamatosan együtt élünk. Isa kérdésére kénytelen vagyok felröhögni, bírom, ahogy a csaj reagál rám, mert ez amúgy nem nagyon jellemző a nőkre, ha meg mégis, akkor inkább néhány csípős szó vagy épp valami mantikórbaszó maflással lettem meglepve és megáldva. Próbálom én ezeket a rosszul kifejezett szeretet számlájára írni, de elég nehezen megy, ha hozzá meg le „kínai pöcs”-öznek is, amiből anyám fél szemére esküszöm, hogy nem a pöcs fáj, inkább a kínai talál szíven. -Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy azért udvarolsz ennyire, mert megakarod nyerni azt a daliás testem-fordulok meg és rázom meg állati groteszken azt a díjnyertes seggem. Amúgy vágom, hogy nem udvarol, de ezt is el akartam egyszer sütni aztán meg ki tudja…lehet még bele is megy a hülye játékomba. Beszólására csak elhúzom a száját, tudom, hogy ő nem vívta ki az öreg ellenszenvét, mégcsak nem is különösebben pofátlan, így az öreg Lump nyilván épp annyira szereti, mint az édes vörösbort. -Nyilván, amiatt a csini pofid miatt-lépek oda és megcsipkedem a kis arcát. Jó, egyébként nyilván feltűnt már, hogy nem hülye a csaj, ezért is csinálom vele ezt a csodálatos páros munkát. Persze azért vannak nehézségek…ez a rohadt félév például, amire nem nagyon számítottam, szóval változtatni kell a tervem. -Én utánanéztem-állítom a lehető legmagabiztosabb hangon, amit csak meg bírok ütni hazudozás közben- úgy két és fél évvel ezelőtt, na de az ugye régen volt…az ember meg még akkor is felejt, ha Caliban Malachy. Merlinnek hála Isa azért fel van készülve minden eshetőségre, úgy néz ki kicsit még rám is, tehát megkönnyebbülten sóhajtok egyet és már megyek is kivakarni a szekrény mélyéről a szükséges alapanyagokat, a sünösdivel nincs is gond, a táskával annak inkább, amiben hiába turkálok, mindent találok csak a keresett dolgot nem. -Nem tudom, hogy vagy vele-húzok ki egy hajkefét, miközben a szememet forgatom- de lehet igényelnék egy kis segítséget.
Most lebuktam. Pedig azt hittem ennél kevésbé vagyok kiismerhető. – vigyorogtam fejcsóválva, ahogy Cali elkezdi riszálni a popóját előttem. Annyira jó látni mikor ilyen jókedvű és nem az a savanyú alak. Az esetek 99%-ban én vagyok az egyedüli aki minden jelentősebb ok nélkül fülig érő vigyorral sétál végig a folyosókon, de abban a maradék 1%-ban én vagyok a leghangosabb és legelviselhetetlenebb nőszemély a házunk tájékán. Amiről ha nagyon őszinte lehetek majdnem mindig Lamarin a felelős. Néha olyan szinten ki tud hozni a sodromból, hogy még én is alig ismerek rá saját magamra. Csoda hát, ha olyankor inkább mindenki messziről elkerül? - Mindennek megvannak az előnyei. Annak is ha azt csinálod amit mond, még ha baromira nincs is hozzá kedved. – vetettem rá egy sokat sejtető pillantást, miközben próbáltam belőni a üstöt a főzet elkészítéséhez. Tény és való, hogy sok esetben a lányoknak jól jön, ha adnak magukra, de Őszintén szólva nem éppen emiatt nyertem el az öreg elismerését, sokkal inkább amiatt, ami a fejemben van. Őszinténszólva nem vagyok az a „Mindenből tökéletes akarok lenni!” típusú diák, de a bájitaltan valahogy nagyon is közel áll a szívemhez. Éppen ezért is próbálok a legjobb lenni belőle és nem csalódást okozni magamnak és végső soron a családomnak. - Ebből már nem dumálod ki magad, de a lényeg, hogy van B tervünk. – motyogtam szinte az orrom alatt az utolsó rész amikor végre sikerült megbirkóznom azzal a nyavalyás üsttel. Már javában matatok a szekrényben amikor nem meglepő módon meghallom Caliban mondatát. Azon már meg sem lepődöm, hogy nem találja amit kértem tőle, na de az már meglep, hogy éppen a hajkefémet lobásza a kezében. - Miért van az, hogy ti férfiak sosem találtok meg semmit? – néztem rá játszott rosszallással, miközben odasétáltam hozzá és kivettem a kezéből a hajkefémet. Pedig egyáltalán nem kell hozzá nagy tudomány, hogy az ember megtaláljon valamit egy női táskában. Csupán át kell látnia a káoszt. Bár ami azt illeti én még rendben is tartom a táskámat és szinte mindent egyből meg is lehet találni benne, úgy ahogy a mentaleveleket is. -Tessék. – nyomtam a kezébe a kis zacsit ami így első ránézésre úgy nézhetett ki messziről mintha egy adag füvet nyomtam volna a markába. - Mihez kezdenél te nélkülem? – csóváltam a fejem a játékosan csipkelődő megjegyzésem után. Nyilván túlélné a dolgot, de ez túlságosan is olyan helyzet volt amit nem hagyhattam ki. Muszáj volt Őt cukkolnom egy kicsit, hiszen a férfiak mindig azzal jönnek, hogy nekik nem kell segítség. Ők mindent megtudnak oldani egyedül, legyen szó bármiről. Na persze. Ha meg aztán arra kerül a sor, hogy „Na gyerünk, csináld te nagyszájú” akkor meg behúzza fülét farkát és jönnek azzal, hogy „Hát igazán segíthetnél te is”. - Na de riszáld a formás popód az üst mellé, mert így sose leszünk kész. – vigyorogtam rá játékosan, miközben a kezemben lévő fakanállal rásóztam egy icipicit a fenekére, a hecc kedvéért.
Ma én vagyok a helyi hülye, na nem mintha egyébként szívesen passzolnám a szerepet másoknak, csupán leginkább olyan fenyegető pofával járkálok a Roxfortban, mintha a koreai maffia vezetője lennék és valaki nagyon kihozott volna a sodromból, aki instant cruciot érdemel. Most nem ez a helyzet állt fent, szimplán csak deviáns gyökér voltam, ahogy lelkesem ráztam a seggem a hölgytársaságomnak. Szörnyű vagyok, tudom, de még az is megeshet, hogy Isa élvezi a kis műsort, ki tudja milyen ferdék a hajlamai. -Ugyan, csak lényeglátó vagyok-kacsintok rá, miközben végre-valahára befejezem a magánelőadásom és megközelítem a munkaterületet, mert nagyon úgy néz ki, hogy én ma itt nem csak a támogató lélek támogató szerepe miatt leledzem, dolgom is lesz, ami azért elég ijesztő. A Lumppal kapcsolatos mondatára megrántom a válla, én is tudom, ő is tudja, hogy nem vagyok az a szófogadó diák, ellenben ha viszont nincs kedvem valamihez, akkor az egész Wizengamot kevés ahhoz, hogy rávegyen. Hálisten amellett, hogy megnyertem magamnak az abszolút lustaság szép tulajdonságát, a makacsságot is sikerült átvennem a drága anyámtól. -Előnyei vannak, de ugyan mi lenne abban az érdekes?-teszem fel a kérdést, miközben hanyagul zsebrevágom a bal kezem. Tényleg dögunalom lenne az az óra, ha néha nem kergetném az öreget a halálba, meg a Tiltott Rengetegben. Simán mondanám, hogy nem direkt csinálom, de nem lenne igaz, mivel bőven szokott lenni a sztoriban rájátszás is. A B tervvel kapcsolatban csak bólintok, erre nincs is mit mondani, igaza van, visszakozni teljesen fölösleges, pláne, hogy már könyékig matatok a táskájában. Elég sikertelen a művelet, mivel Merlinre mondom én minden mást megtalálok abban a nyomorult táskában csak azt nem, amit keresek. A hajkefénél megakadok, kész. Most ezután mi jön még? A vibrátorát már ugyan nem találnám meg szívesen. Belegondolva mondjuk az is lehet, hogy mégis, de inkább nem turkálok tovább, hanem kinyitom azt a szép számat, hátha kapok egy kis segítséget. Miután Isa egész másfél másodpercen belül a kezembe adta a kis tasakot elismerően pislogtam rá. -Nélküled?-kérdezem megjátszott hüledezéssel-Szerintem elpusztulnék. Én lepődök meg a legjobban, mikor kellemesen rásóz egyet a fenekemre a fakanállal. Ejja mindenit, én meg még azt hittem, veszélytelen a kisasszony. -Nem szóltál, hogy agyon akarsz dominálni-vigyorogtam rá, miközben elfoglaltam a helyemet az üst mellett és férfiasan vártam, hogy mit kell majd tennem.
Ohh, hát hogyne… – cukkoltam játékosan miközben végig ott virított az arcomon egy nagy mosoly. Sokan nem értik, hogy miként tudok kijönni Calival. Igazából… ösztönösen jön a dolog. Sosem éreztem rosszul magam a társaságában. Valahogy mindig megértettem a vicceit és a célzásait amire általában én velő is szoktam lenni, mint mondjuk most is. - Azok is vannak, nekem elhiheted. – kacsintottam rá vigyorogva, ahogy elkezdtem pepecselni a bájitalunk előkészítésével. Ne mondja nekem senki, hogy egy-egy nő nem szokott hasznot kovácsolni abból ami a tarsolyában van. Én megmondom őszintén szemrebbenés nélkül kihasználom az adottságaimat, ha arról van szó. Mindamellett viszont próbálok mindenkivel ember módjára viselkedni és a legjobb formámat hozni, nem úgy, mint egyes diákok. - Ohh… Ennyire azért ne bókolj, mert még a végén elpirulok. – kezdtem el legyezgetni magam a jobb kezemmel játékosan az iménti mondatára. - Hogy min akarlak dominálni? – csipkedtem egy kicsit miközben szép sorjában elkezdtem belepakolni a hozzáfalókat az üstbe. Minden a pontos arányokon és a tökéletes kivitelezésen múlik. Így aztán amikor minden benne volt az üstben átnyújtottam a fakanalat Calibannak, mivel úgy éreztem,. hogy innentől Ő is elboldogul a dologgal. Én pedig fogtam és felültem az egyik pad tetejére és a két kezemmel megtámaszkodtam magam mellett és úgy kezdtem bele a beszélgetésbe. - Na és miért pont Felix Felicist akartál csinálni? Csak nem csajozáshoz kell? – szurkáltam egy kicsit az önérzetét, remélem nem veszi magára, mert semmi esetre sem szeretném ha megsértődne. Hiszen csak amolyan viccelődő piszkálódásnak szántam a dolgot. Ha már nekem nem nagyon lehet normális életem akkor legalább remélem, hogy neki az van. Testvérek szempontjából Ő mindenképpen jobban járt, mint én, de ez van. Ahogy mondani szokás a rokonait nem válogathatja meg az embert. Ellentétben a barátaival és a szerelmi életével. Talán ezért is válogatom meg, hogy kivel is érdemes szóba állnom és a kelleténél közelebb engednem magamhoz.