Cheryl McEniry

Az éj átfest sok gondolatot.

Amit kitalálsz


16 éves


Mugliszármazású


Semleges


-


Mardekár


Stephanie Cam


Saját

Az árvaházban élők a családom. Sosem ismertem a szüleimet, vagy más élő rokonaimat, azt sem tudom, meghaltak-e, vagy csak úgy eldobtak. Mindenesetre talán így a legjobb. Sovány vigasz, de valószínűleg nekünk, ott élőknek van a legtöbb testvére.

Mindig hidegen hagyott, hogy miként harcolnak a "fölöttem állók". Amint úgy érzem, hogy érdekem, állást fogok foglalni, de még nem tartunk itt. Sárvérűként nem valószínű, hogy megtűrnének a Nagyúr seregében, én mégis afelé hajlok.

Függő: Bármennyire is szeretném tagadni, függök a többi embertől. Nem sokat adok mások szavára, de nyáron nincs választásom, ha életben akarok maradni, a többi emberre hagyatkozok.
Magányos: Bár száz gyerek van az árvaházban és több száz a Roxfortban, nem érzem, hogy bárki is a kelleténél többet foglalkozna velem.
Erős: Elvégre életben vagyok azok után, hogy nincsenek rokonaim, hogy nem egyszer bántalmaztak fizikailag az utcán, és még sorolhatnám. Még nem törtem meg, ugyanakkor érzem, hamarosan meg fogok.
Óvatos: Figyelek a részletekre, többször utánajárok a dolgoknak, mert nem akarom, hogy becsapjanak. Úgy gondolom, ez így teljesen normális.
Ideges: Igen, ideges vagyok, s emellett félek is. nem tudom, mit fogok kezdeni az életemmel. Nem vagyok rossz tanuló, de elképzeléseim nincsenek, elit képzéseken meg miféle keresnivalóm lenne?
Büszke, kitartó: Akármi van, kitartok a saját véleményem, döntésem mellett, és büszkén vállalom, ha hibázok. Emberi dolog.

Izgatottan állok a többi elsős között, és várom, hogy végre kimondják a nevemet. Rövidesen meg is hallom, és határozottan lépek a székhez, hogy fejemre kerüljön a Teszlek Süveg néven ismert fejfedő. Még mindig el sem hiszem, hogy itt vagyok, és az vagyok, aminek mondanak. én, mint varázsló, izé... boszorkány. Ez a világ leghihetetlenebb dolga, nem? Hisz eddig azt hittem, nem is léteznek ilyenek, csak a mesékben. Most mégis itt ülök ezen a széken, és arra várok, hogy beosszanak egy házba.
- Kemény dió vagy, te lány... - hallom meg hirtelen a Süveg hangját, és össze is rezzenek. Eléggé váratlanul ért a dolog, és meg is ijesztett. Nem szoktak a sapkáim és kalapjaim megszólalni a fejemen.
- Ne a Hugrabugba! - jelentem ki gondolatban a legnagyobb határozottsággal. Az előtérben hallottam, hogy az a szelídek háza, vagy kiké, és ebben a süveg is megerősített. Én nem vagyok ilyen.
- Ugyan már! Eszem ágában sincs, hogy a Hugrabugba teszlek. Nagy hiba volna elfecsérelni a tehetséget, mi benned lakozik. Nem, a Hugrabugba semmiképp, ugyanakkor a másik három házba nagyon is illesz. Hollóhátas is lehetnél, hisz rendkívül okos vagy... - ezt nem akarom! nem, nem és nem! Kizárt, hogy a stréberekhez kerüljek.
- Ne oda! - amennyiben hangosan ejteném ki a szavakat, biztos valamiféle segélykiáltásnak hangzana, de így gondolatban is pont megteszi a célját.
- Ez esetben nem maradt más, mint a Griffendél és a Mardekár. A Hollóhátba nem illenél, ebben igazad van, ellenben az utóbbi kettőbe nagyon is. Ezért hát házad legyen aaa... - a Süveg elhallgat, s ez a hallgatás nem akar megszűnni. Mi lesz már? Mondd ki, az istenért! - Ez egy felettébb nehéz döntés. Bátor vagy, vakmerő, ugyanakkor ravasz is. Mi legyen veled? - le akarok végre ülni valamelyik asztalhoz. Nem bírom tovább a várakozást, ezért lehet, nem ártana kicsit siettetnem a fejfedőt. MARDEKÁR! - felsóhajtok, mikor leveszik fejemről a Süveget. A mellettem álló tanár megdöbbenve néz rám s az órájára felváltva, miközben az egyik asztalnál tapsviharban törnek ki a diákok. A tanárnőre nézek, hogy most mi van, de választ nem kapok, így az asztalhoz sietek, és leülök két fiú közé. Hát ez is megvan, de mért nézett rám ennyire furcsán a tanárnő?
- Kalaptartó vagy. - súgja a bal oldalamon ülő, harmadéves forma fiú. Értetlenül meredek rá, mire folytatja. - Több, mint öt percig gondolkodott a Süveg, hogy hová tegyen. Ez nagy szó. - akkor ez egy nagyon ritka esemény lehet, ha a tanárnő is nagyot nézett rajta. Ettől nekem persze csak hízik a májam, hisz rögtön, az első nap kilógok a sorból. Mindig tudtam, hogy különleges vagyok, és most már azt is értem, hogy mért nem engedtek el egyik "mugli" családhoz sem az árvaházban.