Welcome to Tijuana

Bienvenida a Tijuana
Bienvenida mi amor

Tudom, hogy a drága házvezetőnk meg van győződve róla, hogy semmi effektívet nem csinálok ezen az órán, de ezt mindössze egy röpke meggyőződés teheti, mikor is elcsípte, hogy ásítok egy aprót. Egy egészen pici gesztus volt ez, csupán az agyam nem jut elég levegőhöz, ha jól értettem a múltkor azt a mugli prospektust, amit érdeklődve lapoztam át - tessék, íme a bizonyítéka a tudományos érdeklődésem esszenciájának! Azért, mert a garatomon egy kanyon röhögve szaladna át időnként - már ha így írják ezt a szót, most elbizonytalanodtam - még kiváló diákja vagyok a házunknak. Három egész hét is eltelt azóta, hogy komolyabb büntetésbe keveredtem volna, ez pedig egyéni csúcs nálam, úgyhogy mintegy megünneplendő, pennát ragadok, és a pad rejtekében üzenetet körmölök a mögöttem helyet foglaló Ágasnak.

Tapmancs úr ezúton tájékoztatja Ágas urat arról az epifániáról, miszerint 3 (!) hete nem élvezhette a büntetőmunkák páratlan hatásait zsenge testén és elméjén. Egyébként jól számolom, hogy hétvégén holdtölte? Valami ötlet, vagy a múltkori akció után inkább fogjam vissza magam? Tudom, milyen képet fogsz erre vágni, de már megbántam mélyen a hősködést, Holdsáp is megkapta a bűntudat-csokoládéját, szóval adjunk helyet újabb kísérleteknek.
U.i.: Jól láttam, hogy Evans elragadott tekintete téged keresett...? Azért haver, ezek szerint izgalmasabb vagy, mint a hollóból íróasztal. Büszke vagyok rád. Csók: Tapmancs

Épp jókor nézek fel, hogy megeresszek egy megnyerő vigyort, bizonyítván hogy nagyon is jelen vagyok és figyelek, úgyhogy a kis üzenetem nem kerül elkobzásra, egy elegánsnak szánt mozdulattal magam mögé is dobom, bízván benne, hogy célba talál. Oldalra sandítva aztán észreveszem, hogy a mellettem ülő hűségesen jegyzetelt, úgyhogy amíg a pálcája után kotorászik, némi másoló-bűbáj segítségével a magamévá teszem a fáradtságát, mintegy honorálandó az erőfeszítéseit. Azt hiszem, ez azok közé tartozik, amelyek tényleg hasznosnak bizonyulnak majd a jövőben, ellenben a hollóból íróasztal problematikájával, mert annak magasröptű lényegére még nem jöttem rá, de itt ez az egész dupla óra, valami majd csak lesz belőle, nem sietünk sehová.

A szerelem egy fontos dolog, nem? Annyi történet, háború, halál és más anyám kínja hozható fel a rovására, hogy… hát szóval ezek után fontosnak tűnik.
Vagy legalábbis valami olyan dolognak, amiért érdemes… dolgokat megtenni. Olyan dolgokat is, amiket az ember nem feltétlenül akar.
Most biztos ráncolt homlokkal, furcsálló tekintettel bámulsz rám, de sajnálom, ez összeszellemi képességem legjavának esszenciája. Igen, ezek a fentebbi gondolatok. Törődj bele, én meg elfogadtam, hogy nem viszem soha többre.
Na de. A kérdés, a valódi kérdés, az most az, hogy mennyire vagyok szerelmes? És hogy ettől a szerelemtől meddig mennék el? (Nem úgy! Bár…)

Bámulom McGee-t, figyelem, ahogy mozog a szája, hallom, ahogy hangok jönnek ki belőle, de valahogy mégsem áll össze az egész egy kerek akármivé, amit esetleg anyagnak nevezhetnék, és lejegyezhetnék. Elkapja a tekintetem. Zavartan lenézek a füzetembe (egy Lily-től elcsórt mugli füzet, fehér lapon kék csíkok, egymástól egy centi távolságra; mindent ebbe jegyzek le, és naponta hét-nyolc felszólítást kapok, hogy a házirend szerint nem ilyen szarokba kell írni), ahol aztán csak Peter sajtokról készített képregényeinek egy következő fejezetét látom (Peter is a Lily-től elcsórt füzetembe szokott mindent leírni, de rá nem szokott szólni senki), egy mélyet sóhajtok, aztán csak kétségbeesetten bámulok magam elé, meg körbe a teremben, hogy kinek panaszkodjak majd óra végén, hogy mennyire kurvára meg fogok bukni ebből a szarból.
Pedig régen olyan jó gyerek voltam.

Visszanéztem McGee-re. Sok éves, egyoldalú szerelemünk sok mindent megélt már, de nem hittem volna, hogy valaha képes lesz egy egész osztály előtt halálra untatni, miközben azon is ügyködik, hogy megbuktasson és tönkre tegyen és… hát, tudod, ilyenek. Biztos van ez ellen valahol egy törvény, nem? Tudod, bármi, amit fel lehet használni ellene.

És mikor ezen a legmélyebben merengtem betalált Sirius levele. Elolvastam. Aztán kitéptem a füzetből egy lapot és válaszoltam.

Szeretett Tapmancs,
mi a fasz jutott eszedbe már megint?
Csók: Ágas
UI: Te most tényleg Evans-t bámulod?

There's something wrong

Az osztályterem közepén terpeszkedni egy előre-hátra billegő széken, kinyújtott végtagokkal olyan, mintha én lennék a kis pöttöm Alice, aki pont rosszkor, rossz helyen kezdett el látványos növekedésbe kezdeni. Vegyes érzések játszanak bennem csatát, de végül is arra jutok, hogy ha most éppen nem végeznénk záros határidőn belül, engem úgyis inkább szélnek eresztenének, mert már nem csak az ágyamat nőttem ki, hanem kétségkívül az iskolapadot is. és látszólag habár csak pár centivel előzöm meg Jameset, mégis ő valahogy jobban beleillik ebbe a bútorzatba.
Azért, hogy megbizonyosodjak erről, hátrapillantok a vállam fölött, és ezzel a mozdulattal most már kétségtelenül úgy nézek ki, mint akit már nem érdekel az egész, mert hihetetlen, de még csak nem is én vagyok az, aki jegyzetel mert hát valljuk be, ez a hollóból íróasztal már lerágott csont, év elején elég sokat tököltünk vele, most meg csak azért került megint elő, hogy legalább valamivel elő lehessen villoni a R.A.V.A.Sz-on, ha az ember az utóbbi hét év alatt tényleg semmit nem fogott fel az egészből.
Az osztály közepén ülve nem csak a méreteim miatt érzem úgy, hogy útban vagyok, de valahogy sikerült a rohadtul nem titkos levelezések fősodrába kerülni. Ilyenkor igyekszem lehúzni a fejem, vagy kicsit hátrébb billenni, és nem túlságosan beleavatkozni, de a hátam mögül érkező galacsin váratlanul ér, de hirtelen annyira megörülök, hogy végre nekem is ír valaki, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg nem én lennék a címzett. És még akkor is gyanútlan vagyok, és már színlelnem kell, hogy nem lettem egy egészen hangyányit izgatott, mert akkor az McGalinak is feltűnne már. Szóval nem teljesen gyanútlanul villan fel előttem Sirius és James girbegurba betűi, de aztán hirtelen komorodok el. Mint valami felhő, úgy gyülekezik az arcomra az árnyék, és a ráncok a homlokon, amire különösen érzékeny vagyok, de nem is szoktam észrevenni, hogy ezt csinálom a csodálatos baba bőrömmel.

James, most komolyan, hogy lehet elbénázni egy egyszerű navigációs bűbájt?

Arra gondolni sem merek, hogy ezt szabad kézzel dobta volna, vagy csak egyszerűen így akarta tudatni, hogy mindenféle félelmem, ami az itt töltött egyik utolsó holdtölténket illeti, beigazolódni látszanak.

Most komolyan, nem hagyom többé magam megvesztegetni.

Talán ez lehet a századik alkalom már, hogy ezt valamilyen formában a tudtukra adom, aztán mégis elvesztem valahogy a kontrollt, mint ahogy az erkölcseim is mindig egyenesen arányosan lazulnak, mint ahogy az a fényes gömb kerekedik, és a holdtölték valahogy mindig abban a menetrendben történnek, ahogy Sirius elképzeli őket. Legalábbis egy darabig. Amíg rá nem jönnek, hogy egy vérfarkas nem játék, és hogy olyan közel járnak attól, hogy egy vadállat kibelezze őket. Persze ezt mindig tagadják.

Mi lenne, ha kivételesen VESZTEG MARADNÁTOK?
Mindez persze csak formaság. Úgysem fogtok. Tudom.
És mi a zseniális terv? Meghívjátok Lily Evanst díszvendégnek? ~~Pompás első "hivatalos" randi lenne, James~~
Vagy egyenesen azokat a lányokat abból a szennylapból, akik khm.. nagyon "csípik" a fiatal vérfarkasokat?

Ha most annyira kísérne a balszerencse, ahogy én azt sokszor elképzelem, ez a levél most McGalagonyhoz repülne, vagy egyenesen Lily Evanshez. Nem tudom elképzelni, melyik rosszabb, de én legalább tudok navigálni.

With this plot
But Baby I'm howlin' for you

Éhen fogok halni.
Ami persze nem lehet valós fenyegetés, mert egyébként hosszú-hosszú hetek komoly szenvedése árán tud csak az ember ténylegesen éhen halni, én pedig legalább három órája ettem utoljára, de akkor is!
Közelgett az ebédidő, és a gondolataim egyedül az ehhez fűződő feszült várakozás apró részleteiből álltak – mint bármely, átlagos, a világgal nem sokat törődő, serdülő kora derekán lévő ipsével történt volna ugyanez.
Annyi, csak annyi a különbség, hogy bármely, átlagos, a világgal nemsokat törődő, serdülő kora derekán lévő ipse talán mégsem kényszerült volna arra, hogy McGalagony óráján üljön, és ábrándos tekintettel meredjen a semmibe, miközben fejében mindenféle szaftos, aranybarna színű sültek keringtek, egy kis salátával – piszok sok salátával – és krumplival, de főleg krumplival. Mondjuk, szalmakrumpli, nem egy hagyományos varázsló étel, de képzeld csak el, ahogy a kis hasábok széle egy picit megfeketedik, ropogós, sós, ahogy eszed – nyilván a kezeddel – az ujjhegyeid vége olajos és sós marad. Öröm lenyalogatni. És mondjuk jöhetne ehhez… egy jó pohár vajsör.
Vajon az alkoholizmus, ha már délelőtt a vajsörről ábrándozom?
Talán erről meg kéne kérdeznem James-t.
Talán… Merlin, vajon miről pofázhat McGalagony?
Az előbb kihallottam a „képkeret” szót hosszú, végéhez nem közeledő monológjából, aztán míg azon gondolkodtam, hogy ez… miért is történhetett, már hogy ő ezt kimondta, addigra megint csak előre ugrott jó pár gondolat menetet. Így – meg kell valljam, nem kevés örömmel – visszatértem a sülthúsok gondolatához, közben rajzolgattam a füzetembe (mert mindenki jegyzetel, így nem bukok le, soha nem bukok le, vagy McGee egyszerűen feladta), vagyis, azt hiszem, inkább James füzetébe, mert ugyan egyen osztozunk, de a tulajdonjog akkor is az övé. Remus pennájával rajzolok. És SIrius lelkesedésével veszek részt az órán. Egy kicsit mindannyian velem vannak így aztán.
És ha már így velem vannak, akkor persze számítana rá az ember, hogy mindezek után, HOGY MINDEZEK UTÁN, majd nem hagynak ki a közös kis levelezésükből, de persze, hogyne. Döfjetek tőrt a szívembe, ti szarházi seggfejek.
Lendülettel kinyúltam a James elé landolt cetliért (itt komolyan, de nem túl látványosan dulakodtunk érte: ő az oldalamba könyökölt, én pedig bokán rúgtam, szeretném mondani, hogy a fájdalomtól mindketten a könnyeinkkel küszködtünk, de lehet, hogy csak én törölgettem aztán a szemeimet), és elolvastam Remus levelét, aztán meg aláfirkantottam.

Mire készültök?

Oké, ez így lehet, hogy túl lelkes. Áthúztam.

Már megint mi a szarról van szó? (Beszállhatok?)

Még mindig túl lelkes, de úgy hagytam.

Vagy… most tényleg vérfarkas szexpartit fogtok csapni? A szexpartik nem nekünk valók, emlékeztek, hogy a tavalyi Mardekár bulin is inkább csak megverték James-t, minthogy kiverjék neki. (SOSE FELEJTSÜK!) Szóval… azért gondoljátok át.

James persze megint az oldalamba könyökölt, de azért sem hagytam, hogy elolvassa, egyszerűen eldobtam a papírt Sirius-nak.