Még egyszer átfutom magam a mágiatörténet beadandómon és mivel nem találok egyetlen hibát sem és semmivel sem szándékozom megtoldani ezért összetekerem a pergament és odadobom az asztalra, Waldené mellé – amit természetesen megint én írtam meg, mert ő valami nagyon fontos dologra hivatkozva lefizetett egy zsáknyi csokigolyóval. Én pedig szokás szerint nem tudtam sem a csokinak, sem Walden kölyökkutya fejének ellenállni ahogy hatalmas szemekkel pislog rám és még kis pitiző pózt is képes volt felvenni azért, hogy elérje a céljait. Bejött. Annak a kis mocsoknak mindig összejön, ha akar valamit, talán ezért is tartja többre az apám nálam, no meg persze azért, mert én nő vagyok ő meg férfi.
Kinyújtózok és úgy döntök, hogy ideje átvedleni valami alvósabb, kényelmesebb öltözékbe így a pamut ruhát átcserélem a hálóingemre és a pöttyös köntösömre, amit még tavaly karácsonyra kaptam Vestától – mert tökéletesen tisztában van a köntös mániámmal. Belebújok a mamuszomba és lecsoszogok a lépcsőn egyenesen a konyhába, hogy lopjak egy kicsit még abból az isteni kakaós muffinból, amibe a kedvemért egy kis rumot is kevert az rongyos fülű kis házimanónk, Hilly.
Épp a jól megrakott tányérral indulok vissza a szobámba, amikor pukkanást hallok a nappaliból ami arra utal, hogy Walden visszatért az éjszakai portyázásából, abból a nagyon fontos dologból amiért képes volt pincsivé változni pár órával ezelőtt. Az agyamban beszólogató mondatok ezrei száguldanak át, keresve a megfelelőt amivel az elevenébe tudok vágni bár jobban izgat, hogy miért nem mondja el, hogy pontosan mivel is tölti az idejét. Régen nem így volt, tisztában voltam vele a nap 24 órájában, hogy éppen mit csinál vagy ha valami oknál fogva mégsem így volt akkor elmesélte. Az utóbbi időben azonban egyre több titkos kis dolga van, amit nem köt az orromra ez pedig azonkívül, hogy borzalmasan bánt még dühössé is tesz.
- A tékozló fiú visszatért? – lépek be a nappaliba ám ahelyett, hogy bátyám magas, izmos alkatával találnám magam szemben egy apróbb termetű alak tűnik fel a kandallóban – Vesta? – jobban meg sem lepődhetnék amikor a kandallóból kilépő boszorkányban felfedezem göndör fürtökkel megáldott gyönyörűséges barátnőmet. Nem tudok róla, hogy megbeszéltük volna, hogy átugrik a téli szünetben azt hittem ő is a családjával tölti az ünnepeket – bár ha ilyen jól alakul az ünneplés mint nálunk akkor megértem, hogy inkább úgy döntött, hogy lelép. Mindenesetre a lehető legjobb helyet választotta, elvégre nekem sem voltak semmilyen terveim az estére tehát csak bearanyozni tudja a napom hátralevő részét.
- Mi járatban erre? – elindulok felé, útközben lerakom a tányért az egyik komódra és amint odaérek elé szorosan átfonom a karjaimat a nyakán – A lehető legjobbkor jöttél, sehol senki. Walden szokásosan csavarog valamerre, anyámék meg szintén valami fontos estre voltak hivatalosak – kicsit hátrébb húzódom, hogy jobban szemügyre vehessem a lányt – Szóval az egész ház a mienk – cinkos vigyor ül ki az arcomra és elengedem – Meg van rumos muffinom is, kérsz? – felkapom a tányért és odanyújtom neki miközben még mindig vigyorogva beleharapok egybe én is.

Reménykedtem benne, hogy nem a szüleim tértek máris vissza arról a vacsoráról, amire olyan sietősen elmentek. Természetesen előtte megvolt a meghittnek ugyan egyáltalán sem nevezhető karácsonyi családi vacsoránk is ahol illedelmesen mosolyogtunk meg hasonlók és ettük a pulykát, amit kicsit elsózott a manó de nem mertem egyetlen szót sem szólni, mert apa már a harmadik pohár whiskyjénél tartott, anyán meg látszott, hogy borzalmasan idegesíti, hogy egy tincs folyton az arcába hullik a tökéletesen rendezett kontyából. Tehát nem tartottam valami jó ötletnek, hogy most kezdjek el azon hisztizni, hogy megint elhúznak itthonról karácsonykor – bár talán egy részem mégiscsak örült neki, hogy megszabadulunk a szülő felügyelet alól pár órácskára.
Egészen addig nem is volt semmi probléma amíg Walden ki nem találta, hogy akkor ő is elmegy valahova – megint nem kötötte az orromra – és mivel annyira belaktam, ezért nem volt erőm vitatkozni vele, hogy vigyen magával. Így maradtam egyedül a mágiatörténet beadandóval és a rumos muffinokkal és olyan jól el voltam, hogy azt a szüleim felbukkanása csak elrontotta volna.
Vestára azonban nem számítottam így egészen érthető a meglepettségem, de gyorsan össze is szedem magam és méltón üdvözölöm a szívesen látott hölgyeményt.
- Dehogy zavarsz – legyintek egyet és komolyan is gondolom, nem hiszem, hogy fel tudnék sorolni egyetlen helyzetet is ahol úgy érezném, hogy nem kívánatos lenne a társasága – Igazából szerintem nem sajnálta – pillantok a muffinokra – Mármint szerintem engem gyűlöl az a lény és szeretné ha meghalnék mondjuk alkoholmérgezésben, szóval kinézem belőle – vigyorogva bekapok még egy muffint és jóízűen nyammogok rajta egy sort miközben lerakom a tányért a dohányzóasztalra és elvetődök a bőr kanapén, amiért anyám valószínűleg a fejemet venné, hogy képes vagyok fekve zabálni az ő ritkaságán, amit Egyiptomból vagy honnan hozatott. Egy kanapét. Egyiptomból.
- De, most fejeztem be egy tíz perce – finoman lenyalogatom az ujjaimat és Vestára pillantok – Tudod, hogy lehetetlen annak a szörnyetegnek nemet mondani – vállat vonok – Meg így legalább még mindig az adósom és majd behajtom rajta, ha valami nagyon kell – egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök, hogy mégiscsak célszerűbb lenne a szobámban folytatni a csevejt így gyorsan felpattanok és elindulok az említett helyiség felé. Nem aggódom azon, hogy Vesta esetleg lemarad hiszen már számon sem tudom tartani hányszor volt nálunk így eléggé csekély az esélye annak, hogy eltéved.
- Hmm, rendben – vigyorogva bólintok az ötletre, hogy hagyjunk valami kis emlékeztetőt Walden szobájában – Bár fogalmam sincs honnan szerzünk valami csúszómászót, anyám minden élő állatot kiírtatott a kertből – elhúzom a számat – Egyszerűen nem bírja elviselni, ha valami nem tökéletesen úgy fest ahogy ő azt elképzelte és ebbe a képbe nem férnek bele kis lyukak, amiket a rágcsálók okoznak – megindulok Walden szobája felé és egy pillanatra ugyan elbizonytalanodok az ajtaja előtt, azért mégis csak belököm és csípőre tett kézzel nézek körbe a szobában.
- Fú, te jó ég még ez a kanszag – ráncolom az orromat, valóban az egész helyiséget átjárja Walden parfümének illata . Óvatosan teszek egy-két lépést beljebb, nem szokásom a szobájában járkálni ha ő épp nincs itthon, de most hogy Vesta is velem van, valahogy egészen remek kis ötletnek tűnik az egész.
- Na nézzük csak van-e valami piája – az íróasztalhoz lépek kihúzgálom a fiókokat valami laposüveg vagy egyéb alkohol tárolására megfelelő tárgy után kutatva – A múltkor kapott egy csomagot, amiben tuti, hogy pia volt még valamilyen levél is érkezett vele de elvette a kezemből mielőtt meg tudtam volna nézni, hogy kitől kapta – úgy látszik valami tágító bűbájjal van megszórva a fiók, mert ahogy beljebb nyúlok az ujjaim különféle tárgyakat fedez fel – óra, valami fémes és hideg valószínűleg tőr vagy hasonló, egy szőrmés akármi – és végül meg is találom, amit kerestem.
- Voilá – diadalittas mosollyal az arcomon emelem fel a szépen becsomagolt borosüveget, aminek a címkéjén apró szívek szállingóznak és pukkannak ki – Te jó ég, de nyálas – fintorogva adom át Vesta kezébe az üveget – Szerintem ihlet merítéshez tökéletes. Bontod vagy bontsam? -

- Jó, persze én se ugrálnék senki parancsára – vonom meg a vállam – De ők manók, beléjük van kódolva, hogy engedelmeskedjenek valakinek. Sőt szerintem igazából rosszul éreznék magukat, ha szabadok lennének.
Ettől függetlenül persze utálhat a saját házimanónk, de mivel már évtizedek óta a Macnair család óhajait lesi ezért nagyon nincs más választára. Talán szeretne magának egy másik családot, akik egy csöppet kedvesebben bánnak vele de, hogy felhagyna a hajlongással…hát nem hiszem. Ez olyan lenne, mint elvárni egy mardekárostól, hogy „ingyen ölelés” táblával a nyakában jótékonykodjon a fogságban született sárkányokért. Esélytelen.
- Azt hiszem ezt nem ártana észben tartanom – nevetem el magam jóízűen Vesta monológja után, bár igazából tényleg igaza van. Egy kicsit lehet, hogy elfogult vagyok Waldennel, de hát mégiscsak a bátyám, az egyetlen személy a családomban, aki mindenféle fenntartás nélkül elfogad és szeret – Lehet nem ártana listát vezetnem arról, hogy milyen feladatokat sózott rám, amiket igazából neki kellett volna megcsinálnia – felsóhajtok – De mostanában alig van itthon, folyamatosan titkolózik meg … - végül legyintek egyet ahelyett, hogy folytatnám – Mindegy, hagyjuk is. Az egész biztosan visszavezethető arra, hogy egy hormonzavaros kamaszról beszélünk, aki biztosan nem tudja a nadrágjában tartani a szerszámát.
Megforgatom a szemeim, ahogy haladunk az emelet irányába. Valóban nem lenne hülyeség valamivel megszívatni Waldent, akármennyire is gyerekes az egész és inkább illene tizenkét éves lányokra az ilyen csínytevét, mint ránk. Azonban a gyerek énem teljesen fellelkesül az ötlet hallatán, úgyhogy nem is ellenkezem egy perc erejéig sem. Különben is megérdemli.
- Szerintem az ilyesmire elég igényes – hajolok le, hogy kihúzogassam a bátyám íróasztalának fiókjait – Mármint használt alsógatyával nem hiszem, hogy találkoznánk inkább valami döglött állat maradványaival, azt hiszem. Mostanában a mániája ez a kísérletezés, talán valami átütő sikert akar aratni vagy nem is tudom - kifújom a hajam az arcomból, majd diadalittas mosollyal az arcomon emelem fel az üveget.
- Küldtél te valaha is egy üveg piát annak a srácnak, akibe bele voltál zúgva? – érdeklődve forgatom az üveget mielőtt átadnám Vestának – Ez eléggé egy segélykiáltásnak tűnik, hogy mivel máshogy nem megy leitatja Waldent, hogy legyen esélye egy kis légyottra – figyelem, ahogy megszabadítja az üveget a dugótól és önfeláldozóan elveszem tőle, hogy belekortyoljak – Hmm, hát ez egészen … - ízlelgetem az apró kortyot a számban és meglepően finomnak találom az italt – édes. Kimondottan édes, tehát Waldennek tuti nem tetszene így mindenféle bűntudat nélkül ihatjuk meg – egy mosollyal az arcomon nyújtom át az üveget Vestának, közben pedig kényelembe helyezem magam a szépen bevetett ágyon, magamhoz veszek egy hatalmas párnát és azt ölelgetem míg Vesta iszik.
- Tényleg örülök, hogy átjöttél – oldalra billentett fejjel nézek végig rajta majd a kezem nyújtom az üvegért, hogy aztán lecsusszanjon az a második kör is.