I'm waiting for you in the dark!

John & Anna

Van az a pillanat, amikor az ember képtelen arra, hogy tovább küzdjön az ellen, amivel nem bír el. Én most pont így voltam. Az álmatlanság már napok óta kínoz, és azt hiszem ennek az-az átkozott tini lányos rajongásom az oka. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy menni fog, hogy mindennap lássam, és tudjam, hogy nem lehet kettőnk között semmi. De amikor újra átléptem az iskola kapuját, minden kétségem elszállt. Életem elég nagy részét éltem már le itt ahhoz, hogy tudjam, a legjobb helyen vagyok. Igazság szerint vannak jó és rossz emlékeim is az itt töltött időkről. De kinek nincsenek? Végtére is emberek vagyunk, akik hibáznak, és a hibáikból tanulnak, vagy éppen nem. De ez már egy egészen más kérdés. A lényeg, hogy ez a tanév, egy tiszta lapot jelent a számomra. Amit senki és semmi nem ront hat el. Maximum az álmatlanságom, viszont erre is meg van a legjobb megoldásom.
Vettem egy nagy levegőt, majd egy határozott mozdulattal kipattantam az ágyból. Ebből már úgy sem lesz alvás, és azzal, hogy kisétálok a birtokra, meg kocogok pár kört, igazán nem ártok senkinek. Leszámítva az elmacskásodott végtagjaimnak, de nekik meg nem árt az edzés.
Gyorsan magamra vettem egy edzőnadrágot, egy pólót egy vastag pulóvert, a futócipőmet és elindultam. Sietősen szedtem a lábaimat, mert egy porcikámnak sem akaródzott találkozni senkivel sem. Magányra volt szükségem, hogy kiürítsem a fejem és kellemesen felpörgessem a szervezetemet.
A sietős és már-már kapkodós bemelegítés után éppen a második körömet róttam, amikor egész közel hozzám, megpillantottam a tó partján egy apró, csodálatos lényt, amit igazán ritkán lehet látni, és amit az itt eltöltött iskolai éveim óta még nem láttam. Viszont a bámészkodásom eredményeként felfigyeltem egy érdekes hangra. Először csak egy bizonytalannak induló gitárhangot hallottam majd idővel egy kellemes férfi énekhang is párosult hozzá. Mint ha már hallottam volna valahol, de nem mernék rá mérget venni. Viszont annak ellenére, hogy jelenleg némi magányra volt szükségem, nem tudtam megállni, hogy ne kezdjem el megkeresni a hang forrását.
A befagyott tótól nem olyan messze, egy a fák ölelte padon meg is pillantottam John Wellesley-t. A Griffendél ház egyik terelője és ahogy hallottam egész ügyes zenész. Így mikor végre egész közel sétáltam hozzá, nekidőltem az egyik fának és úgy hallgattam még be nem fejezte a dalt.
- Ügyesen játszol. – mondtam mosolyogva.

Annabelle && John

I'm waiting for you in the dark!

John & Anna

Ahogy hallgattam a zenét amit gitározott és énekelt, egészen sok hasonlóságot véltem felfedezni a dal szövege és a jelen helyzetünk között. Ennek tetejében még ott volt az a mosoly is amit felém küldött. Nem tudom, hogy ezt eddig az Alex iránt érzett érzelmeim miatt nem vettem észre, vagy csak szimplán nem látok a szememtől. De egész sok helyes srác van ebben az iskolában. Itt van mondjuk John a példa kedvéért. Jóképű, vicces, kviddicsezik, gitározik, énekel és talán egy kicsit balhés. Számtalan közös pont van bennünk és mégsem beszéltem még vele többet öt mondatnál. Na és miért? Mert Olyan valaki után futottam, aki meg se érdemel. Viszont megígértem Gree-nek, hogy ezen változtatunk. Most mindenkinek nyílt utat adok, ha úgy gondolják. Aztán majd meglátjuk ez a stratégia milyen eredményt fog hozni. Legfeljebb lesz mivel halálra cikizni a tesóival, de még ezt is bevállalom, lesz ami lesz.
- Ez egy Doors számból van ugye? – kérdeztem rá mosolyogva, miközben odasétáltam hozzá és leültem a padra.
Nem vagyok egy nagy Doors rajongó, de ezt a számot mintha már hallottam volna valahol. Mondjuk, ha egy Abba számból játszott volna valamit, azt minden bizonnyal egyből meg mondom mi az. De így csak találgatni tudok, és remélem, hogy abban legalább jó vagyok.
- Nem igazán ismerem az ilyen számokat. Viszont ahogy elnéztelek, te egész sokat gyakoroltad már őket. – jegyzem meg mosolyogva.
Nagyon szerettem volna megtanulni, régebben gitározni, de valahogy úgy hozta a helyzet, hogy nem jött össze. Ellenben a zongorázás annál inkább, bár tény, hogy egy zongora nem éppen a leghordozhatóbb hangszer. Minden esetre én nagyon szeretek játszani. Ha úgy érzem magam akkor kellőképpen lenyugtat, viszont ha arról van szó, akkor fel is tudom pörgetni magam.
- Hogyhogy így egyedül? Főleg itt a hidegben? Nem hinném, hogy jót tesz a gitár játékodnak, ha a hidegtől elgémberedett ujjakkal játszol. – mutattam rá a gitáron pihenő kezeire, amelyek eléggé hidegnek tűntek.

Annabelle && John

I'm waiting for you in the dark!

John & Anna

- Őszinte leszek veled. Nem igazán ismerem a zenéit, ezt az egyet kivéve. – mondtam kissé szégyellősen mosolyogva, miközben a fülem mögé tessékeltem egy rakoncátlan hajtincsemet.
Lehet, hogy szeretek énekelni és zenei téren nem vagyok túl válogatós, de Jim Morrison zenéi soha nem fogtak meg. Leszámítva ezt az egy dalt. Ebben volt valami ami mégis megfogott és képes voltam egynél több alkalommal meghallgatni. Talán éppen itt lenne az ideje, hogy bővítsem a látóköröm mind zeneileg, mind pedig a férfiak terén. Hiszen ahogy hallgattam Johnny kis monológját, rá kellett döbbennem, hogy nem biztos, hogy a legjobban álltam hozzá az itteni srácokhoz. Amire természetesen John is felhívja a figyelmem. Tény és való, hogy nem nagyon foglalkoztam eddig a pasizással a suliban. Voltak számomra fontosabb dolgok is és valljuk be őszintén az eddigi „szerelmeim” mind viszonzatlanok voltak. Mert persze volt már barátom és udvarlóm is, egészen addig ameddig el nem kezdődött a suli. Olyankor hajlamos voltam feltenni a szemellenzőt és csak arra koncentrálni, hogy mugli származású létemre jobb legyek mindenben amiben csak lehetek egy aranyvérűnél.
- Na és hogy halad a hadművelet? – mosolyogtam rá kedvesen, mialatt folyamatosan az arcvonásait tanulmányoztam.
Most, hogy van lehetőségem jobban megfigyelni őt, be kell vallanom nagyon is helyes srácnak tűnik. A barna rakoncátlan tincsek, a zöldes barna szempár és az a csibészes mosoly amivel szerintem az iskolában már nagyon sok lányról ledumálta a bugyit.
Furcsa és kissé bizonytalan volt még számomra ez a helyzet, hiszen ahogy azt John is szépen felvezette, nem igazán foglalkoztam még úgy iskolatársakkal. De azután a kiborulásom után amit Gretának rendeztem a nyáron, megfogadtam, hogy ezentúl nyitva tartom a szemeimet és felfigyelek mindenkire akit egy kicsit is érdemesnek tartok rá. Amit pedig én egyszer megígérek azt be is tartom. Ezért is ülök most éppen itt John Wellesley társaságában, ahelyett hogy az ágyikómban aludnék, vagy egy újabb kört futnék a kastély körül.
- Ki tudja, talán még az is lehet, hogy megfontolja a dolgokat és kivételesen neked szenteli a figyelmét, ha ügyes leszel. – mondtam egy jóleső mosoly kíséretében.

Annabelle && John

I'm waiting for you in the dark!

John & Anna

- Szánom, bánom. De sajna akkor is ez a helyzet. – feleltem bűnbánó tekintettel.
Tény, hogy nem hallottam még minden zenéjüket, de amit igen, azok közül ez fogott meg egyedül. Így pedig nincs értelme füllenteni, pláne úgy ha Ő ismeri a bandát. Mert lássuk be, nálam nyilván többet tud róluk. Ez egy olyan hiányossága a tudásomnak, amit igazából nem szándékozom pótolni. Persze aztán ki tudja, hogy mit hoz majd egyszer a jövő.
- Attól tartok ahhoz nem sok köze volt a zenélésednek. – mosolyogtam rá.
Bár ahhoz tényleg nem sok köze van, hogy a hold az égen ragyog fényesen. De ahhoz már annál inkább, hogy én itt vagyok. Egy igazi zeneszerető ember, ha meghall egy kis gitározást és éneklést akkor addig képes elmenni ameddig meg nem találja. Én pedig igazán imádom a zenét, az-az egyik nagy szerelmem. Olyannyira, hogy ha nem jön ez az egész varázsvilág dolog akkor a Mugli életemben minden bizonnyal valamilyen művészi pályára jelentkezem. Így viszont marad nekem Salem és Amerika meghódítása.
- Nem is vártam mást tőled. – feleltem gyorsan.
Az ezt követő eseményekre viszont nem voltam felkészülve. Azt tudtam, hogy általában nem lacafacázik, meg azt is, hogy bolondul a gyengébbik nem iránt. Viszont azt nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan a tettek mezejére lép.
- Azt veszem észre Johnny. De ezzel engem nem veszel le a lábamról. – néztem bele mélyen azokba a zöldes barnás íriszekbe.
Ahhoz jobban meg kell magad erőltetni aranyom. Tudhatná nagyon jól, hogy ha nap, mint nap képes vagyok figyelmen kívül hagyni a fiúk megjegyzéseit, akkor egy sunyi módon kiosztott puszitól nem fogok egyből elalélni.
- What you want, Baby I got it. What you need, you know I got it. All I'm asking is for a little respect when you get home. Hey baby. When you get home, mister. – kezdtem bele egy számomra nagyon szeretett dalba.

Annabelle && John

I'm waiting for you in the dark!

John & Anna

- Na és te, természetesen kész vagy segíteni. Ugye? – kérdeztem mosolyogva, miközben összefontam a mellkasom előtt a karjaimat.
Azt eddig is tudtam, hogy Johnny inkább az efféle zenéket részesíti előnyben, de arról sejtelmem sem volt, hogy ilyen zenei nagykövetféle lenne. Mindenesetre érdekesnek tartom, hogy ilyen odaadással és lelkesedéssel szereti Jim Morrison zenéit. Nálam ez nem ilyen egyszerű. Az én zenei ízlésem elég szerteágazó, éppen ezért is nem lehet csak úgy kijelenteni, hogy ki a kedvencem, vagy ki az akit annyira nem szeretek. Bár az tény, hogy a Queen együttes egy nagyon nagy kedvencem lett az utóbbi időben.
- Hinni a csodákban olyan, mint esőre várni az aszályban, hasztalan és időrabló. Én úgy gondolom minden okkal történik. Szóval annak is meg volt a maga oka, hogy találkoztunk és kivételesen nem néztem át rajtad. – mondtam Johnny-nak mialatt folyamatosan az arcát és a reakcióit figyeltem.
Tisztában vagyok vele, hogy sokan azt gondolhatják rólam, hogy nagyképű és beképzelt vagyok, amiért kerülöm az itteni fiúkat, de mindennek megvan a saját oka. Ha már egyszer valaki „megégeti” magát egy iskolatársával, akkor az utána sokkal óvatosabb lesz. De persze vannak akik sosem tanulnak a hibáikból és mindent képesek eldobni, egy kis játékos bolondozás miatt.
- Még mindig a zenéről beszélünk, vagy most már te kerülsz terítékre? – kérdezem játékos csipkelődéssel.
Tudom jól, hogy már nem a zenéről beszél hanem azokról az előítéletekről amelyeket állítanak az emberek vele szemben. Hiszen attól, hogy valaki egy nagy csibész a mindennapokban, az attól még lehet igazán jó és szerethető ember
- Egyébként pedig kedvelem a meglepetéseket. – fűztem hozzá egy kicsit megkésve az előbbi mondatomhoz.
Túl sok olyan dolgot hallottam és láttam már John Wellesley-vel kapcsolatban ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Nem mondom, hogy ha jobban megismerném akkor nem sikerülhetne elfelejtenem mindent, de egyenlőre még nem tartunk ott, hogy szívesen eltekintenék a róla eddig kialakított sztereotípiától.
Ahogy az ajkait elhagyják a szavak, valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kerít hatalmába, és éppen ezért is nézek rá olyan gyanakvóan. Amikor biztos távolságba teszi az olyan nagyon kedvelt hangszert már majdnem 100%-ig biztos vagyok benne, hogy tényleg valami rosszban sántikál. Viszont azt nem vártam, hogy karjaival hirtelen körülkarol és néhány pillanattal később már a karjaiban tartva áll velem a kis pad mellett. Miközben én a karjaimat a nyaka köré fontam, és úgy kapaszkodtam belé, mint ha az életem múlna rajta.
- Nem pont így gondoltam, hogy leveszel a lábamról. Szóval akár le is tehetsz, még mielőtt elejtesz. – dorgáltam meg játékosan, egy kis mosolygós fejcsóválás kíséretében.

Annabelle && John

I'm waiting for you in the dark!

John & Anna

- Ezen meg sem lepődöm. – vigyorogtam rá játékosan.
Ezt az egész beszélgetést nem sikerült igazán komolyan vennem. Nem azért mert komolytalannak tartanám Őt vagy a zenei témát. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy a megszokott módon viselkedjem. Ami ha azt nézzük, hogy az esetek 99%-ban mindent komolyan veszek ami a Roxfortban történik, akkor igazán furcsa. De végül is egyszer én is lehetek nyitott az új dolgokra. Arról már nem is beszélve, hogy megígértem a legjobb barátnőmnek, hogy nyitva tartom a szemem. John pedig éppenséggel egy olyan jelenség, aki vonzza az embert, talán ezért is van olyan könnyű dolga a lányokkal. Ügyesen gitározik és énekel, vicces, amolyan mindenki kedvence típus, nagydumás, ügyes Kviddics játékos és akkor arról még nem is beszéltem, hogy iszonyat helyes.
- Végül is minden csak nézőpont kérdése. – mosolyogtam rá kedvesen.
Végül is valamilyen szinten igaza van, de a lényem egy bizonyos része mégis tiltakozik ellen, hogy ezt valaha is beismerjem. Mindazonáltal eléggé sokat sejtet ez a megjegyzése az élete hátralévő részéről.
- Bizonyos tekintetben van. Vagy szerinted nincs? – nézek rá felvont szemöldökkel.
Igazából aki annyira fanatikus zeneszerető, mint mi. Az tudja, hogy a zenész zene nélkül csak ugyan olyan unalmas alak mint a többi, viszont ha nincsenek zenészek akkor zene sincs és akkor a világnak annyi. Hiszen számtalan olyan helyzetben születtek már jobbnál jobb zenék amikor egyébként az ember beleőrült volna bizonyos dolgokba. Viszont azzal a zenével meg mindenki jól járt amit akkor megírt. Így bizonyos értelemben tényleg nincs különbség, de egy kicsit mégis.
- Az lenne a meglepetés, ha tudnád mikor is van a születésnapom. – feleltem az iménti megjegyzésére.
Gyanítom, hogy nem gondolta komolyan a dolgot, de akkor is igazán meglepne vele, ha tisztában lenne a születésnapommal. Végül is ez nem egy olyan dolog, ami az emberre van írva. Úgyhogy csak akkor tudhatja, ha utánajárt, ahhoz pedig az kellene, hogy érdeklődjön irántam.
- Micsoda bókok. Még a végén elpirulok. – rebegtettem a szempilláimat és úgy kapaszkodtam, mint egy félős kislány.
Érdekes, hogy ha seprűre ülök akkor egy pillanatig sem aggódom azon, hogy leeshetek és bajom eshet, most mégis úgy kapaszkodom John nyakába, mint ha az életem múlna rajta. Minden esetre fura érzés valakihez így ragaszkodni miközben alig egy méterre vagyok a talajtól.
- Hadizsákmány? Hol vagyunk, a középkorban? – csóváltam meg játékosan a fejem, miközben azt figyeltem, hogy merre tartunk.
Egészen addig ameddig meg nem érzem a pusziját az arcomon. Ez meg mégis mi akar lenni? Ennyire még nem tudott meglepni senki az iskola falain belül. Ezek szerint tényleg csak nem láttam a szememtől és volt olyan, aki nem csak azt a buzgómócsing, okos tojás sárvérűt látta bennem, mint nagyon sokan. Meglepő felfedezés.
- Na és te meg a tetteid és a gesztusaid, mégis hová szeretnének kilyukadni? Mert megmondom őszintén, nem értelek. Egyszer te vagy a megtestesült Kaszanova aztán meg csapod itt nekem a szelet. Most akkor mégis mi az igazság? – vontam fel a szépen ívelt szemöldökömet kíváncsian, mivel ez egy olyan téma, ami most már tényleg foglalkoztat.

Annabelle && John