Aidan Edwards

I am flash and I am bone, arise, ting, ting, like glitter and gold

Dan


16


Félvér


Lehetőség szerint inkább maradna meg semlegesnek, de ha minden kötél szakad, akkor inkább Dumbledore párti.


Tanuló animágus


Hugrabug


Tim Borrmann


Saját karakter

Úgy tudom, hogy még annak idején valamelyik apai dédszülőm „rontotta el” a dolgot és szerelmesedett bele egy mugliba… onnantól kezdve pedig szép, aranyvérű szóhasználattal élve, hígul a vérünk és haladunk lefelé a lejtőn. Vagyis anyai nagymamám előszeretettel hangoztatja ezt minden alkalommal, mikor kénytelenek vagyunk nála megtenni a kötelező, havi egyszer bekövetkező látogatást. Mert igen, anyai részről a család nagyon fennhéjázó aranyvérű, apa pedig, mint már említettem, közel sem tisztavérű  felmenők sarja. Azt hiszem annak idején még azon is ment a veszekedés, hogy inkább apám vegye fel anya vezetéknevét, mert hát anya családneve mégis csak hangzatosabb, mint apa teljesen átlagos Edwards vezetékneve… de mint látjátok, ebből nem sok lett.

Na, akkor térjünk is vissza a szűkebb családomra. Nem hiszem, hogy a szüleim olyan sok vizet zavarnának ebből a szempontból. Apám egyszerű hivatalnok valami mágikus cégnél, édesanyám pedig egy napközis otthonban vigyáz a máguscsemetékre. Eddig nem találtam semmi érdekeset a múltjukban, pedig higgyétek el, tök menő lenne, ha apám Merlin reinkarnációja lenne! Vagy valami hasonló, de… azt hiszem erről lemondhatok. Pedig akkor legalább a nagyi lelki világa is megnyugodna és nem kéne minden hibámnál azt hallgatnom, hogy minderről „apád elcseszett vére tehet”. Mondtam már, hogy imádom a nagyit?

A tesóim már érdekesebb esetek. Egyrészt, ott van Darren… az Álságos Herceg. A Griffendélesek egyik díszpéldánya volt, aki bekerült a kviddics csapatba, a lányok futottak utána, na meg persze kisebb koromban én is baromira felnéztem rá, meg olyan akartam lenni, mint ő, csak aztán ez a vonat elúszott, mikor a Hugrabugba kerültem, na meg mikor rájöttem, hogy ez az egész tökéletesség dolog egy cukormáz. Valójában egy baromi nagy seggfej, aki minden segítségnek megkéri az árát és szerintem szadista is… tehát vele kapcsolatban valamit nagyon elrontott a Teszleg Süveg. Vagy simán csak velem viselkedik így? Franc tudja. Most épp valami mágusjogi dolgokat tanul és szerintem ha nem hátráltatja a félvér származása, akkor még a Mágiaügyi Minisztériumig is viheti a simlis fejével.

Aztán ott van az én imádnivaló nővérem, Rebecca, aki sose fog kinőni a rebellis korszakából. A családból ő áll ki legjobban Dumbledore eszméi mellett, mondhatnánk, hogy szinte hippi módozatban éli mindennapjait ezzel a nagy egyenlőség vágyaival. Szerintem már te is kitaláltad, hogy igen, ő is Griffendéles volt annak idején, most pedig aurornak készül. Nem tudom, hogy összejön-e neki…

És ja, ha már Dumbledore… hát őszintén, ha tehetem, én inkább kimaradnék ebből a párt választós dologból és a ne szólj szám, nem fáj fejem elvet követném, de vannak olyan élethelyzetek, mikor az ember kénytelen állást foglalni. Akkor pedig már inkább Dumbi mellett teszem le a voksom… Boone ki is térne a hitéből, ha mást mondanék.

Darren szerint egy egyszerű, együgyű lélek vagyok, aki túl könnyen nyílik meg másoknak. Azért ez az „egyszerű és együgyű” rész fájó pont a számomra, de azt nem tagadom, hogy eléggé nyitott vagyok embertársaim felé, ha úgy látom nem ütközöm elutasításba. Szeretem a társaságot, a pörgést és bár nem az a lételemem, hogy a figyelem középpontjában legyek, azért nem esik rosszul, ha mégis úgy alakul. Lehet nem én vagyok a legokosabb a környéken, de általában egy próbálom szorgalommal behozni… már ha látom értelmét. Mert hát ugye azért vannak olyan tantárgyak az én életemben is, amiben hiába tepernék, úgysincs jövőm, akkor meg? Elég, ha átengednek. Szerintem.
Ja, azt mondják, hogy a Hugrabugosok hűségesek… és a magam módján én is az vagyok, tényleg! Más kérdés, hogy vannak dolgok, amire egyszerűen csak nem mondhatok nemet, vagy én simán csak a körülmények áldozata lette és… igen. Azt hiszem pont ez az, amit az ex-barátnőm nem tud a mai napig megérteni, pedig higgyétek el, én próbáltam! Amúgy is… a monogámiát túlértékelik. A jelenlegi, kissé világvége felé hajazó helyzet nem pont azt kellene, hogy mindent ki akarjunk próbálni? Hát na, én csak folyok az árral, az élményekkel és a lehetőségekkel. Meg amúgy is, barát és szövetséges témakörben már kevésbé vagyok csapodár, bár azt hiszem erről inkább a haverjaim egyikét kéne megkérdezni… félő, hogy már csak szívatásból mást mondanának.
Igazából egy jó barátnak könnyen meggyőzhető vagyok. Valaki szerint túlzottan is hiszékeny vagyok, ami megint csak egy csúnya rágalom. Jó, oké, elég sokáig hittem a Mikulásban, de ezért Darren a hibás, aki folyamatosan adta alám a lovat! Ja, nagy csalódás volt, mikor kiderült, hogy totál nem igaz… és nem. Nem mondom meg hány éves voltam, mikor fény derült a dologra. Miért? Mert vérciki.
Oké, azt is bevallom, hogy nem én vagyok a világ legcéltudatosabb személye. Persze, napról-napra lesz egy-két elvetemült ötletem, amit néha foggal-körömmel próbálok megvalósítani, de egyik sem egy hosszú távú, világmegváltó dolog. Nem, nem én leszek a mágiaügyi miniszter, ha meg mégis, akkor lesz körülöttem egy halom tanácsadó, akik megmondják mit mondjak. Az én „uralkodásom” csak káoszt eredményezne, de… emberáldozatokat nem követelne! Asszem.
Nem vagyok egy irigykedő típus. Már beletörődtem, hogy sose leszek se egy Darren, se egy Rebecca, Dan csak Dan lehet, aki ha minden igaz, egy szép napon még prémes bundám is lesz… talán.

 
Fogalmam sincs, hogy Boone honnan a francból szerzett nyakörvet, de tulajdonképpen nem is voltam annyira kíváncsi rá. Még a végén szembesülnöm kellett volna egy olyan típusú perverziójával, amire még nem voltam felkészülve. Az én nebántsvirág lelkem megsínylette volna a dolgot és az a trauma, amivel ezek után együtt kellett volna élnem… jó, jó, hülyítsek valaki mást, értem én. De ááátkozottul korán volt még, nekem pedig ott kellett strázsálnom a nagyterem bejárata előtt, arra várva, hogy néhány rosszsorsú diák feltűnjön és jól megugathassam őket. Ja, hogy miért? Az egy hosszú történet.
Ha pontosan meg kellene határoznom, hogy mikor vette kezdetét ez az egész agyrém, akkor mondjuk belőhetnénk a Roxfort Expresszre való megérkezésemet. Az akkori, még romlatlan, hamvas valóm mit se sejtve kereste magának a megfelelő kupét, ahol jövendőbeli Griffendéles barátaival találkozhat – igen, akkor még azt hittem, hogy én is kisoroszlán leszek – akikkel majd sok mókában és kacagásban lehet része. Na már most, rám mi várt? Egy csenevész kissrác, aki egyedül gubbasztott az egyik kupéban, valami újságba dugva a fejét. Olyan volt, mint valami félénk kisállat, aki védelemre szorul, bennem meg feléledt valami ösztönszerű izé, ami által úgy döntöttem: majd én leszek az ő nagy védelmezője! Tett rá még néhány lapáttal az is, hogy kiderült, családjában ő az első mágiahasználó egyed. Hirtelen olyan nagytesósan éreztem magam, végre én lehettem Aidan, aki bevezeti a kicsi kis nyeszlett fiúcskát a varázslás csodálatos világába… meg ahogy én azt képzeltem. Nem elég, hogy rácáfolt az ártatlan megjelenésére és rávett, hogy kopogjak be egy másik kupéba, majd énekeljek el az ott ülőknek egy random népdalt, de még csúnyán ki is röhögött utána! Ezt nem hagyhattam megtorlás nélkül… valahogy így vette kezdetét a mi kis „mersz vagy mersz” játékunk, amiknek megvoltak a maga szabályai. Mint például, hogy senki se tudhat a mi kis szórakozásunkról, ezért is egy évben limitált számú feladatot adtunk egymásnak – annyira nem nézhettük hülyének az embereket, hogy ne legyen nekik eltűnő újra-újra visszatérő baromkodásaink. Limitált száma van annak is, hogy hány feladatot passzolhatunk, na meg olyankor benne volt a pakliban, hogy az új feladat még rosszabb lesz, mint az előző. Ez leginkább adott hangulatunktól függött. De ezek a kikötések is lassan, az évek rutinja alatt születtek meg – én pedig a mai napig úgy gondolom, hogy a Süveg csak azért nem osztott a Griffendélbe, mert hallott az éneklős esetről. Tudod, bűnbak keresés, egyszerűbb Boone-ra fogni a dolgot, mintsem hogy belássam, nem vagyok egy cuki oroszlánnak való…
Na jó, visszatérve az eredeti helyzetre: akkor reggel is Boone egyik csodás ötletét próbáltam megvalósítani, így tehát tűkön ülve vártam, hogy végre valaki feltűnjön.
- Vaú! – rikkantottam el magam, mikor végre kinyílt az ajtó, és naná, hogy a legelső embernek is pont annak a fancsali arcú Dannisnek kellett lennie a Hollóhátból. A srác egy ideig csak nézett rám a szemüvege mögül, gondolom épp azt mérlegelte, hogy jól hallott-e, de végül is annyiban hagyta a dolgot.
- Neked is jó reggelt Edwards.
- Vaú, vaú – válaszoltam, majd hála az égnek ő se nagyon akarta folytatni felettébb mélyenszántó beszélgetésünket.
A továbbiakban még megugattam néhány érkezőt, a kellemetlenebb alakokra morogtam is, majd végre… megjött az egyik delikvens, akire vártam.
- Vaú! – ugrás, vetődéssel kaptam el Judyt, aki a lelkes ugatás mellett még arcon is nyaltam.
- Aidan, te nagyon barom! – röhögte el magát. Igen, róla tudtam, hogy csinálhatok vele ilyeneket, mert nem fog kiakadni és valamelyik kedves tanerőhöz rángatni. Még egy darabig ott lógtam a nyakán, mikor kiszúrtam, hogy ott jön az én másik kedvenc emberem. Elvégre… Boone se úszhatta meg a pofán nyalást!

***

Ott toporogni a kviddics csapat női öltözője előtt már eleve elég sok gyanúra adott okot. Őszintén, legszívesebben én magam is valahol nagyon máshol lettem volna, de a fogadás az fogadás. Én pedig meg voltam győződve arról, hogy talán ezt most képes leszek összehozni anélkül, hogy büntetőmunkát kapjak… pedig igen-igen benézett a dolog.
Láttam, ahogy lassan kinyílt az ajtó, a lányok pedig lelkesen csacsogva mentek volna tovább… hacsak nem állítottam volna meg őket.
- Hé, hölgyeim, lenne rám egy percetek? – mosolyogtam rájuk.  – Tudjátok, az a hír járja, hogy ti nagyon ott vagytok a szeren, ha a seprűk polírozásáról van szó – kezdtem bele a szövegbe, majd hirtelen ledobtam magamról az addig rajtam lévő talárt. Nos igen, a talárom alatt csupán csak egy alsógatya volt, így immár félmeztelenül néztem szembe a mélyen megdöbbent nőszemélyekkel. – Bár seprűm az nincs, de nagyra értékelném, ha be tudnátok mutatni nekem, miképp is valósul meg a tökéletes polírozás egy pálcán! – próbáltam a lehető legártatlanabb fejet vágni mindehhez a szöveghez, miközben azért rimánkodtam, hogy ne vegyenek komolyan. Vagyis… oké, volt a csapatban olyan lány, akivel szívesen „gyakorlatoztam” volna, de volt egy olyan érzésem, hogy ez nem éppen a legmegfelelőbb csaj felszedő szöveg, főleg nem fél pucéran. Inkább hatottam egy szatírnak, csak a cukorkák hiányoztak a kezemből.
De mindenki lelkének megnyugtatása végett: sajnos a bemutató elmaradt, de a büntetőmunka befigyelt. Ekkor határoztam el, hogy legközelebb Boone olyan feladatot kap, amitől zokogni fog… vagy legalább közel fog járni hozzá.

***

- Szia Hollis! – ültem le a Griffendéles lány mellé a parkban. Ő először csak meglepetten pillantott fel tankönyvéből  - ahogy elnéztem, ő is épp az Animágia alapjai nevezetű gyöngyszemet tanulmányozta. Tulajdonképpen nekem is inkább azzal kellett volna foglalkoznom, de helyette inkább úgy döntöttem elkövetek még egy címeres nagy baromságot.
- Szia Aidan – felet végre, én pedig lassan elmosolyodtam.
- Remélem nem zavarok, csak… egyszerűen nem tudtalak csak úgy itt hagyni téged.
- Hogyhogy? – nézett rám meglepetten, mire én összefontam az ölemben az ujjaim.
- Tudod… elképesztően jól néz ki rajtad ez a ruha – ezzel még nem is hazudtam akkorát, egy egészen jól dekoltált kék darab volt.
- Ó… hát izé… köszi – vörösödött el egy kicsit.
- Hol vetted?
- Egyik barátnőmtől kaptam ajándékba – látszott, hogy ez a kérdés már meglepi. Én csak felszisszentem, majd felsóhajtottam.
- Akkor nem tudod honnan van. Kár.
- Miért? – nézett rám értetlenül.
- Mert tényleg nagyon jól néz ki… Hollis. Lehetne egy kérésem?
- Mi lenne az?
- Kölcsön tudnád adni nekem ezt a ruhát? – néztem rá hatalmas szemekkel, mire ő csak döbbenten maradt rám.
- Mi? Kinek?
- Hát nekem!
- Te akarod felvenni?
- Természetesen! Miért, szerinted nekem nem állna jól? – na most rajtam volt a sor, hogy meglepett fejet vágjak.
- De… de… kinyújtanád! – hát, nem ez volt a legjobb védés a részéről, de gondoltam, hogy a hirtelen jött zavar mondatja vele. Sebaj, legalább ezzel csak növelte a tétet.
- Ezzel arra célzol, hogy kövér vagyok? – fakadtam ki, próbáltam felidézni Rebecca nővéremet, hogy ő pontosan miket is szokott csinálni egy ilyen helyzetben.
- Nem, én nem ezt mondtam, csak…
- Akkor? Mi akadályoz meg, hogy odaadd?
- Mondjuk az, hogy fiú vagy.
- És? A fiúk nem hordhatnak szép kék ruhákat?
- Általában nem szokásuk…
- Látod! Ezen újítani kéne! Ha már a nők hordhatnak nadrágot, akkor a férfiak is hordhassanak ruhákat! Szerintem nekem tök jól kiemelné a lábaimat, főleg, ha keresnék hozzá egy jó magas sarkút – kezdtem el ecsetelni az ötletemet nagy lelkesen Hollisnak. Volt egy olyan érzésem, hogy ezek után a Roxfortban az a hír fog terjedni rólam, hogy transzvesztitának készülök, de ha bárki rákérdezett volna nálam, akkor csak azt mondanám: a legutóbbi barátnőm kijelentette, hogy nem tudom magam beleérezni az ő helyzetébe. És hogy máshogy érezhetném át jobban az ő dolgait, mint úgy, ha nőnek öltözöm? Na, ugye milyen jó válasz? Még mindig jobb, mintha bevallanám, hogy Boone egy újabb barom ötletének lettem az áldozata.