Archibald Nixon Pyrites

difficult roads often lead to beautiful destinations

Archie


16 év


félvér


Dumbledore


félvéla


griffendél


Lucky Blue Smith


saját karakter

Brice Eduard Pyrites, 44 év, édesapa, félvér
Apám mindig is az iskola bohóca volt a maga korában és ezt a jó szokását még mindig megtartotta, hiszen nem áll távol tőle az állandó nevetgélés, viccek mesélése és előszeretettel szívat engem, édesanyámat és a húgomat egyaránt. Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna vele egy komolyabb hangvételű beszélgetésem, de nem is baj. Igazi aranyszívű, sosem hagyná, hogy átpártoljak a rossz oldalra, amiért mindig is áldani fogom.
Margareta Monica Pyrites, 40 év, édesanya, aranyvérű, véla
A kapcsolatomat az édesanyámmal sokan megirigyelnék, hiszen bármikor fordulhatok hozzá segítségért és inkább barátként tekintek rá. Azon sem sértődik meg, ha anya helyett a keresztnevén szólítom, habár ez nem túl gyakori. Mindig is felnéztem rá, s a példaképemnek tekintettem. 16 év elteltével sem változott semmi ezzel kapcsolatban.
Camilla Elisabeth Pyrites, 12 év, kvibli
A világ legédesebb, legszerethetőbb emberét tudhatom magaménak a húgom személyében. Édesanyám és édesapám életében nagy törés volt, mikor kiderült, hogy nem tud varázsolni, s most a Roxfort helyett egy állami iskolába jár Brightonba. Az én szememben sosem tűnt emiatt kisebbnek vagy értéktelennek.

♠ Mindig is rajongója voltam a mugli képregényeknek és sorozatoknak. Alig 5 éves koromban az volt az életcélom, hogy megalkossak egy külön világot, ami az egyik kedvenc képregényemen alapult.
♠ Nem vagyok túl sértődékeny típus, mindent félvállról veszek és élvezem az életet. Nem szeretek komoly, tartós dolgokba bonyolódni bármiről is legyen szó. A leghosszabb szerelmi kapcsolatom mindössze két hónap volt, mert egyszerűen nem élvezem azt, ami a kötöttséggel jár együtt. Egyetlen biztos ember van az életemben, a családomat leszámítva. Axellel már kiskorunktól legjobb barátok vagyunk, és úgy érzem ez életünk végéig úgy is marad majd.
♠ Csodálom a muglikat és a találmányaikat, elképesztő dolognak tartom, hogy varázslat nélkül annyi mindent létre tudtak hozni. Ha feleannyi képzelőerőm lenne, mint nekik én lennék a világ legboldogabb embere.
♠ Elítélek minden olyan embert, aki hátráltat másokat és aljas, gonosz dolgokon tűri a fejét. Ezt apám nevelte belém, s áldom a sorsot, hogy mennyire jól tette. Most, hogy a varázsvilág lázong büszkén hirdetem, hogy kinek is a pártján állok.
♠ Végül, de nem utolsó sorban szeretném megjegyezni, hogy a hajam valóban ilyen színű és semmilyen mugli festék vagy varázslat nem segített a szín elérésében. S hogy ez miért olyan fontos? Igazából nem az, de vicces megjegyezni.

 1977. június 21.

- Archikens! – rohan felém a húgom hatalmas mosollyal, kitárt karokkal. Hirtelen ötlettől vezényelve felkapom és megpörgetem, majd egy apró puszit nyomok az arcára. Hihetetlenül hiányzott nekem, egyszerűen nem tudom szavakba önteni. – Mesélsz nekem a Roxfortról? – kérdezi csillogó szemekkel, mire a szomorúság elönti a szívem. Bárcsak Ő is mindig ott lehetne velem és mindennap láthatnám, mint régen még mikor itthon laktam!
- Mi újat tudnék neked mesélni, Cami? – teszem le a földre és kíváncsi tekintettel meredek rá. Rengeteg roxfortos diák suhan el mellettünk a családjával és hallom, ahogy összesúgnak a hátunk mögött. Anyám idén sem jött el értem. Mindössze apa és Camilla van itt. Tudom, hogy a nő, aki életet adott nekünk nem bírja elviselni az egyetlen leánya kvibliségét, s a sok pletykát, ami ezzel együtt jár a varázsvilágban. Talán ezért élnek ennyire elvonultan, muglik között Brighton szívében, hogy az én édes hugicámat ne érje semmiféle negatív támadás.
- Milyen varázsigéket ismersz? A sötét varázslatok kivédése idén is olyan izgalmas volt? A bájitaltan meg annyira unalmas? Idén ültettél olyan síró növényt, amiről tavaly meséltél?
A gyermeki kíváncsiság, a báj mindig is olyan dolog volt, amit mindenki megirigyelt tőlük, s ezzel én sem voltam, vagyok és nem is leszek soha másképp. Félek, hogy hamarosan eljön majd az idő, amikor nem szórakoztatják ezek a kérdések és a válaszaim sem. Rettegve tekintek a jövőre, s kiráz a hideg attól az egyszerű gondolattól, amikor már elég idős lesz ahhoz, hogy felfogja mi is folyik körülötte, hogy mennyiben másabb, mint én.
- Mit szoktam neked mondani, amikor ennyit kérdezel? – nézek rá mosolyogva, felhúzott szemöldökkel. Hirtelen lefagy a vigyor a szájáról és hatalmasat sóhajtva nyitja szólásra a száját.
- Aki kíváncsi, az hamar megöregszik.
- Így van – bólintok, mire összeborzolom a haját. Szomorúan néz rám az én pici húgom, aki már nem is olyan pici, mint újévkor volt, amikor utoljára láttam. Rengeteget nőtt alig félév leforgása alatt. – Szeretlek, Cami – mondom neki.
- Én is szeretlek, Archiken – válaszol halkan.