I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Mardekár Hogyha agyafúrt s ravasz vagy ▽ Reagok : 8
| » » Hétf. 23 Okt. - 12:37 | | Úgy osonok az Abszol út árnyékában, mintha én követtem volna el valamit: a bűn mindenhová követ, új arcot ad, ami nem fér el a tenyeremben, ha bele akarnám hajtani - és semmibe sem tudnám beletörölni. Gyors és gőgös léptekkel sietek végig az üzletek során, tekintetem folyton idegesen rebben köztük, keresem a lehetséges ellenséget, egy hirtelen mozdulatnál azonnal a pálcámhoz érek, és talán szívdobbanások választanak el attól, hogy meggondolatlanságomban megátkozzak egy árust. Ó igen.. a meggondolatlanság, a Greengrassek koporsójának fája. Gyűlölöm ezt a vidám közeget, a vásárló gyermekek nevetése idegennek tetszik: sosem voltam igazán egy közülük, mert mikor lehettem volna, önnön nagyszerűségem sokkal többre értékeltem, utána pedig megbűnhődtem érte, de az magányos sport, szenvedni soha nem közösségben szenved az egyén. Gyorsan és fecsegésre időt nem áldozva vásárolom meg az idei tanszereinket: mikor elhatároztuk, hogy visszatérünk, éreztem valamiféle kényes diadalt, elégtételt, hogy mégsem árult el minden, amiben hittünk, amiben nevelkedtünk, de most mindez semmis, mocskosnak érzem magam, holott nem az én kezemhez tapad a vér. Néha azonban a szemem szélén játszódó, talán képzelt apró jelenetek lassan meggyőznek róla, hogy a trauma sokkal mélyebben húzódik bennem, minthogy magányomban gondoskodjam erről. Thorfinn Rowle alakja élesen rajzolódik ki előttem: levegőt sem veszek, a kirakaton túl magányos, fekete hajónak tűnik a sok színes között, régi idők békebírájának, aki leereszkedett övéi közé rövid időre kegyet gyakorolni. Türelmetlenül felmarkolom a kifizetett könyvcsomagot, és a nyomába eredek, pedig minden érvem ellene szólna, minden gondolatom meggátolná, hogy akár csak az arcára pillantsak. A Notre Dame harangjai azonban a fülemben csengenek, szentjei vádlón szúrják tekintetük a hátamba, tarkómba, és én meghajlok, mint viharban a nád: nád vagyok, mert túl kell élnünk. Most azonban nem származik hasznom belőle, hacsak hosszútávú nem.. de nem azért teszem. Vada egy pillanatra fordult csak el, és nem tagadtam meg tőle Franciaország imádatát, ha már a sebeit igazán bekötözni nem tudom - még ha szinte pánikrohamhoz hasonló kín is szorongatta a torkom minden alkalommal, mikor szem elől tévesztettem. Akkor lépett oda hozzám, és sok irodalmi hőssel ellentétben nem néztem másnak, mint ami és aki volt, egy közülünk, a bűn egy másik földi képviselője az angyali arcával: Aurora Selwyn, vonásaiban mindazzal, amiért ezt a templomot emelték. Hallom a harangszót, érzem a porózus napsütést, a tenyérnyi melegséget, hallom a hangját, amely mennydörgő harangok hangján szól, hallom a hangját.. és ha meg is őrülök hamarosan, mégis alkottam valamit, mely magamon túlmutatott és valakinek boldogságot hozott. Mi mást várhatnék még az élettől én, letűnt korok utolsó lovagja? - Rowle...? Váltanom kell önnel néhány szót. Privátban. A menyasszonyáról van szó..
|
|