Említettem már, hogy mennyire utálok éjszakai őrjáratra menni? Na nem feltétlen azért, mert amikor diák voltam, nem szöktem én is ki, hogy felfedezzem a kastélyt, vagy esetleg a birtokot. Éppen ellenkezőleg, nagyon sokat járkáltam. De most, amikor már visszatértem, nem igazán szeretek kimenni. Főleg azért, mert ilyenkor egyedül kell mászkáljak, és ilyenkor a hülye gondolataim járnak a fejemben. Azok, amikre régen nem kéne gondolnom, és régen nem kéne rágódnom rajta, vagy egyáltalán beleélni magam, hogy megtehetem majd ezeket a dolgokat újra. Mert tudom, hogy egy darabig nem tehetem meg.
Miért kellett visszarángatnod Dumbledore? Miért pont nekem szóltál?! Hiszen annyi átoktörő van még a világon, és megannyi olyan ember, aki legalább annyira jól ismeri a rúnákat mint én. De mégis megtette velem, és én pedig valamilyen oknál fogva mégis belementem abba, hogy itt tanítsak. Sok olyan dolog van, amit nem értek önmagamban, de mind közül ez a legfőbb. És azóta is erre keresem önmagamban a válaszokat. De ha belepusztulok, sem fogom megtalálni. Ha még mélyebbre ásnék a saját fejemben a válaszokért, gyanítom hogy úgy robbannék fel, mint a vulkánok régen. Vagy az is lehet, hogy találkoznék a saját fejemben egy ősi inka varázslattal, ami növesztene nekem egy második fejet. Vagy csak egyszerűen kiemelné a lelket belőlem. Már amennyi még maradt bennem.
- Ms. Moretti, az alagsor is megvolt már. – szólalok meg gondolataimból felocsúdva. Ezen az estén legalább nem vagyok egyedül. Külön öröm számomra, hogy Allegra Moretti a társam a bűnben… Akarom mondani az őrjáraton. Bár nem mintha eddig olyan sokat beszéltünk volna, éppen csak a leglényegesebb dolgokat. De ha nem történik valami csoda a mai estén, sarkon fordulok majd, és visszamegyek a szobámba. Valahogy ma senki nem jött velünk szembe. Egyetlenegy diák sem mászkált a folyosókon. Még a Griffendél négyese sem. Senki. Túl nagy a csend, ez pedig két dolgot jelent az én világomban. Vagy valami kurva szar dolog fog történni, vagy valami kurva jó. A kettő között soha nem történt még, és előbbiből is valahogy több esett meg velem, mint kellett volna. Az utóbbiból pedig annyira kevés az elmúlt hónapokban, évben, hogy már visszaemlékezni sem tudnék az utolsóra. Talán Anne felbukkanása volt az egyetlen, ami tulajdonképpen még értékelhető dolog volt a maga nemében. – Én egyébként amondó vagyok, hogy menjünk be a rengetegbe. – állok meg egy pillanatra az erdő szélén. Igazából a válaszát is alig várom meg, de még egy pillanatra visszafordulok. – Szegjünk szabályt, miközben vadászunk a szabályszegőkre… Egek, de szar volt ez így. – az utóbbi mondatom már inkább magamnak szól, aztán újra a nő felé fordulok. – Viszont van borom, és ez már egész biztos elég indok arra, hogy a hatalmas munka után pihenjünk egyet. – vagy micsoda. Mondjuk nem mintha meg kellett volna erőltetnünk magunkat, de két tanár ugyan miért nem ülhet le a Tiltott Rengeteg közepén, és ihat bort? Végül is, mi is csak emberek vagyunk, ugye?
Leheveredek egy fa tövébe, a pálcámmal két kört húzok a levegőbe, jobb kezem pedig külön mozog mellette. A varázslat eredménye pedig egy asztal, egy üveg bor, és kettő pohár. Az italok varázslása önmagában nem egy bonyolult dolog, de ha valamit tanultam, amikor az országokat, kontinenseket jártam, hogy egy varázsló soha nem tud csak a pálcával tökéletes italt varázsolni. A kezére is hagyatkoznia kell, pont mint a teremtésnél. Mert az ital teremtése is teremtés, nem? A kézzel varázslás pedig egy olyan tudás, amit csak kivételes emberek tudnak átadni. Nem sok ilyen varázsló él manapság, viszont akik tudják ezt, ők profik ebben. Magamat nem mondanám profinak, csak… Ügyes haladónak, azt hiszem.
- Hát akkor, egészségére. – emelem koccintásra a poharamat, majd bele is kortyolok. Azt hiszem, elég jó bort sikerült teremteni. Ismét.

EGY SOR RANDOM BÁRMI

- Ms. Moretti, én lennék a legboldogabb, ha akár egyetlen éjjel is tudnék legalább egy kicsit aludni. - vonom meg a vállam, ahogy a rengeteg belseje felé tartunk. De sajnos én már nagyon régóta nem tudok aludni, és tudom az okát, de még mindig nem jutottam a végére, és nem tudom megtörni azt a merlinverte átkot, és nem tudok eleget aludni. Nem hagynak a démonaim, meg úgy az átok sem. És bevallom őszintén, ha ezek nem lennének, akkor sem biztos, hogy minden éjszaka nyugodtan tudnám álomra hajtani okos kis fejecskémet. - De hála egy majd' ötszáz éves átoknak, nem igazán szokott sikerülni, így marad a virrasztás. Meg az ivás, aztán ha eleget iszok, úgyis kiütöm magam valahol. - fűzöm össze a karjaimat magam előtt. Már megint túl sokat beszéltem, aztán a nő erre meg annyira lehet kíváncsi, mint az alsónadrágom színére. Igen, ez egy tökéletes hasonlat lett.
- Ugyan, dehogy néz...el ki szarul. - nem csak megnyugtatásképpen mondom, szavaimat még egy bíztató mosollyal is megtoldom, hogy ne gondolja az, hogy én azt gondolom, hogy szarul néz ki. Mert egyébként tényleg nem néz ki úgy. Csak valahogy nekem nem szoktak hinni az emberek. Pedig nem hazudok rosszul, az igazat meg mindig megmondom. Itt az utóbbit tettem, kettőnk közül aki szarul néz ki, az még mindig én vagyok, de ezen semmi meglepő nincsen.
Először koccintok, majd a bort egy lendülettel kiiszom a pohárból. Nem vagyok valami kulturált ivó, általában sokat iszom, és gyorsan. Mondjuk ennek is megvannak az előnyei, és a hátrányai is. Gyorsan is be tudok rúgni, de akkor legalább egy fokkal elviselhetőbb vagyok, mint úgy általában. Azt hiszem ez sokat dob a rólam kialakult pozitív képen ugye?
- Igen, Albus határozott kérése volt, hogy minden hétfőn alkossak neki egy hordóra valót Rosmerta mézborából. - húzom most először szélesebbre a mosolyomat, ahogy kitöltöm magamnak a következő pohárral, és ajkaim közé egy szál cigarettát tűzök. Egy mugli öngyújtó után kotorászok a zsebemben, majd amikor az megvan, meg is gyújtom a cigit. Egy darabig csöndben szívom magamba a füstöt, majd kinyitom újra szemeimet, és összevonom a szemöldökömet.
- Könnyen lehet azt ellenőrizni, de ebben a csendben mindent meg lehet hallani. - vakarom meg az államat, és kortyolok egyet a borból. - Bocsáss meg, elég szar társaság lehetek, de igyekszem kompenzálni. Minél többet iszok, annál jobb arc leszek, addig sajnos csak ilyen idióta maradok. - nevetek fel halkan, és egy újabb, nagyobb kortyot iszok a poharamból.

késtem picit

- Ha érdekel téged Atlantisz legendája, és annak a feltárása, akkor mesélhetek ezt-azt. - elmosolyodok és szórakozottan forgatom a pálcámat a kezemben. Nem szoktam nagyon mesélni a legnagyobb kalandom - ugyan a Prófétába is belekerült annak idején - de kivételes esetekben megteszi. Komolyan bármit megtennék, hogy talán közelebb is kerüljek hozzá, mint egy fa töve, de nem mondom el neki, dehogy. Minden esetre ahogy egyre több bort iszok, egyre oldottabb leszek. A nyelvem is egyre oldottabb lesz, így lehet hogy mondhatok olyan dolgokat, amit egyébiránt nem tennék.
- Ó, szívesen odaadom ám a saját felemet, legalább akkor nem kell szenvednem többé vele. - nyújtom ki a nyelvemet, és kortyolok egy nagyot a borból. Rágyújtok egy cigire, az első slukk után érzem, hogy ez bizony jó este lesz. Beütött a bor. Mármint minden este lehet jó, de akkor még jobb, ha a bor beüt. Ugye? Hátradőlök, és a kezemmel szórakozottan körözni kezdek, aztán a patrónusom kezd futkorászni először csak a kezemen, majd később a rengetegben is fut egy-két kört, majd az újabb intésemre szertefoszlik.
- Szeretek sokat inni, rövid idő alatt. Úgy legalább gyorsabban tudok aludni, és talán többet is, mint három óra egyhuzamban. - csóválom meg a fejemet. Komolyan, ha tehetném visszacsinálnám az egész álmatlanságot, de nem lehet könnyű az ellen dolgozni, amibe elvileg bele kéne halj. Na most ez eddig nem történt meg, lehet valamit jól csinálok.
- Köszi Legra, most megnyugtattál. - nevetek fel halkan - Mármint eddig még jó voltam. Hm, lehet hogy valami díjat kell neked átadnom, mert bírod mellettem. Mármint ez tök jó, mert még nem beszéltem arról, amikor átoktörő voltam. - tartok egy szünetet, amíg szívok két slukkot a cigimből - És arról sem, hogy mennyire nem akarok itt lenni, és a többi, és a többi. - nevetek fel halkan, hogy egy újabb hatalmas kortyot döntsek le a torkomon. Kezdem élvezni az estét, és kezdek felszabadult lenni, ami két szempontból is rossz. Kezdek többet beszélni, és egyre idiótább dolgokat. Nem jó.
- De, akár még kettővel is. - bólintok és egy mosoly kíséretében át is nyújtok neki két szálat. Hátradőlök, és a kezemet kezdem bámulni viszonylag elég sokáig, mire egy szál rózsa nem terem ott. Olcsó, bazári trükk, de átnyújtom Legrának. - Ezt így arra, hogy idáig kibírtad velem a járőrözést, plusz mindig ki akartam próbálni valami ilyesmit. -

késtem picit

- Igazából nem egy nagy hőstett… Vagy egy happy enddel záruló dolog. De azt tartották a legendák, hogy Atlantisz városa évszázadokkal ezelőtt a boszorkányok és varázslók nagy birodalma volt. Öh, azt tartották róla, hogy ott a mágia szinte kézzel tapintható, és bárki aki odatéved, hatalmas erőre tehet szert. Azt is írták róla, hogy a muglikból és a kviblikből varázsló lesz. A kincse viszont elátkozott volt, és végül ez okozta a város vesztét, így süllyedt el. – szórakozottan forgatom a pálcámat a kezemben, ahogy mesélek. Egyszer Legrára nézek, egyszer a földre, de többnyire mosolyogva mesélek. – Én el is indultam egy másik átoktörővel, hogy megtaláljuk a várost, de az óceán kellős közepén nem jártunk sikerrel, és akkor hajóztunk Amerika felé. Ott továbbirányítottak az inka romok felé és… - tartok egy apró szünetet – csapda volt, amit a megbízók állítottak. Én meg tudtam menekülni, a társamat viszont megölte a három obskurus, akik ott vártak ránk. Így egyedül jöttem haza, és… és mondtam meg, hogy semmiféle Atlantisz, meg kincs nincs. – a végét már mosolyogva fejezem be, és oltom el a csikkemet, majd egy újabbat húzok a boromból.
- Kár, pedig… Kurva jók az ősi álomellenes átkok. Élmény utánajárni, hogy lehet őket feltörni. Már ha lehet ugye. – nevetek fel már-már szinte hisztérikusan. Ha varázstalan ember lennék, biztos hogy beleőrültem volna. Tuti. De így van némi ellenszer: altató, alkohol és altatóbájital. – Ejj, hiába reméltem hogy osztozunk legalább valamiben. Legalább. – biggyesztem le alsó ajkaimat, mielőtt rágyújtanék még egy cigire. Azt nem lehet mondani, hogy mentes vagyok a káros szenvedélyektől, mert mindegyikkel élek. Megmondta nagyapám, hogy a mugliknak olyan gonosz dolgaik vannak, amiből nem lehet kikeveredni, sőt előbb-utóbb magad is azzá válsz… De én akkor sem hallgattam rá, és később sem.
- Egyébként nekem nem unalmas történet, mert szerettem annak ellenére, hogy a Gringotts lenyúlja a pénzed felét, ha nem vigyázol akkor úgy jársz, mint én, és még az öreg Dumbledore is zaklat, hogy gyere vissza tanítani, holott van még itt egy rúnatanár. – vonom meg a vállam, majd egy újabb nagy slukkot szívok a cigimből. – Biztonságos az a hely, ahova Halálfalók törhetnek be? Biztonságos az a hely, ahol felnyitnak egy kamrát, és meghal egy diáklány? – mindig úgy éreztem, hogy ezek olyan kérdések, amire feleslegesen keresem a válaszokat. És még hány ilyen megválaszolatlan kérdés van, hány olyan dolog, amire hiába próbálna valaki megoldást találni, de nem fog. – Vagy egyáltalán biztonságos az a kor, amiben élünk? – néha úgy érzem, hogy visszamennék átoktörőnek, akkor nyugodtabb életem lenne. Viszont ha az öreg igazgató idehívott, biztos nem ok nélkül tette. De soha nem hajlandó nekem elárulni.
Arra a kijelentésre, hogy jönnek nekem eggyel, vagy kettővel, csak motyogva jelentek. Kezd beütni a bor, ami azt jelenti, hogy most kell még többet inni, és akkor később lehet aludni. Vagy itt a fa alatt, vagy fent a szobámban. Vagy valahol máshol, ami befurakodik a gondolataimba, és Merlinre mondom, hogy megpróbálom elhessegetni, viszont nem megy. Most legalábbis nem.
- Ha viszont ismernél igazán, tudnád hogy ilyeneket nem szabad nekem említeni, mert gátlástalanra iszom magam… - itt egy nagyon kicsit közelebb hajolok hozzá. – És mondok olyan dolgokat, amiket aztán másnap megbánok, vagy rögtön abban a pillanatban, miután félholtra átkoznak. – pillantok le az ajkaira, aztán a szemeibe, viszont addig nem mozdulok, amíg iszom egy újabb kortyot a boromból, és szívok egy slukkot a cigimből. Végül egy kicsit közelebb hajolok. A távolság már az intim szférát jóval kimeríti. – Na ezért utálnak.

késtem picit