To Aalera Averay

Én mindig is amondó voltam, hogy a vér nem válik vízzé, a szokásokat nehéz levetkőzni, a kapott talentumokat pedig pazarlás veszni hagyni. Ezért is történhetett meg az, hogy bár most már a Roxfort professzora voltam, na jó, csak tanársegéde... mégsem tudtam felhagytam az eddigi életvitelemmel. Ha csak egy évre is kilépek az alvilág pénzthozó bugyraiból, lőttek a klientúrámnak. Az üzlet, az üzlet, csak a "most" létezik, a "majd" felejtős.
Ha tudnák a diákjaim, hogy az LLG tanáruk másodállásban csempész is, talán nem úgy néznének rám, mint most. Ezért is kellett a Roxforttól minél messzebb fonogatnom az üzleti szálakat.
A minap baglyot kaptam egy régi ismerőstől, hogy lenne egy ügyfél a számomra, akinek be kéne szerezni ezt-azt. Hát nem én lennék Reyna Farnese, ha erre nemet mondok, annak ellenére is, hogy az áruhoz jutás akadályozottabb volt, mint eddig bármikor. Ezelőtt szabadon jártam-keltem, befogtam bármilyen állatot, szereztem sárkánytojást, graphorn-szarv őrleményt, acromantila mérget... Így hogy más kötelességeim is vannak, erre kevesebb időm marad, de persze bármi megoldható, ha az embernek mindenhol van szeme, füle, ismeretsége és megfelelő üzleti érzéke.
A levélben, amit már említettem, nem szerepelt az ügyfél neve (jelzem, ez egyáltalán nem szokatlan), sőt az sem, hogy mit kéne beszerezni neki (na ez már azért furább, de nem példátlan), csupán egy londoni cím és egy hosszú, szőke hajszál.
Avatatlan szem egyből lesöpörte volna, mondván, hogy biztos véletlenül belekerült a feladó hajszála, de én tudtam, hogy aki a levelet írta, azt fekete hajkoronával áldotta meg Merlin, ez pedig nem más, mint egy véla hajszála. Ennyi bőven elegendő volt nekem az ügyfél felismeréséhez.
Ahogy ott álldogáltam az Abszol út egyik eldugodtabb mellékutcáján, várva a megrendelőt, a magammal hozot hajszálat az ujjaim közt forgatva gondolkodtam azon, hogy vajon mi kellhet egy vélának, amit egyetlen férfi csempész sem tud neki beszerezni. Velük biztosan jobban járt volna, vagyis inkább gazdagabban, mert nem egy példát tudnék mondani arra, hogy akár egy éjszakáért cserébe is megszereztek bármit a kedves kollégák, ha egy gyönyörű véla kérte rá őket. Velem azonban más a helyzet... én többnyire pénzbeli fizetségért dolgozom, vagy olyanért, ami megéri a kockázatot. Kíváncsi voltam, ő mit tud ajánlani nekem...

to.: Reyna

Több óra kutatás után, több hét megfigyelés után választottam ki a "csempész" nőt, akit e nemes feladattal meg tudok bízni. Nem mindenki megfelelő olyan munkára amire csak egy nő képes. A férfiak ostobák és javarészt testi kielégülés miatt bármire kaphatók, meguntam már. Az Abszol útra hoppanálok nem messze attól a helytől ahová a találkozót kértem. Reyna már ott áll és vár, engem vár. Halovány mosoly fut végig ajkaimon és szememig lehúzva a csuklyát elindulok felé. Nem szándékozom megijeszteni, de tudom mivel jár a tiszta vérű vélaság, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmem. Megérintem a nő vállát.
-Gyere most velem.-megvárom míg felém fordul csak eztán szólalok meg. Feljebb tolom vörös csuklyám és kicsit előre billentem a fejem, hogy hajam két oldalt kilógjon. Majd visszarejtem és elindulok egy kissé eldugottabb utca felé. Talán a közepéig sétálok bízva abban hogy a nő követ engem, majd ismét szembe fordulok vele.
-Én volnék az ügyfele kisasszony. Aalera Averay!-nyújtom felé a kezem, majd gondterhelt pillantást vetek a nő háta mögé.
-Egy nagyon jó barátom ajánlotta Önt!-térek egyből a témára és leveszem fejemről a csuklyát végre.
-Látott már tiszta vérű férfi vélát?!-teszek fel egy kérdést a közepébe vágva, majd kis hatásszünetet tartok. Kis zacskót húzok elő a zsebemből és megrázom, ugye felkeltettem az érdeklődését?! És ez még nem minden!
-Az apám nyomára bukkantam, viszont biztosnak kell lennem benne hogy ő az mielőtt nyíltan elé állok. Egy tincsre van szükségem a hajából! Közel kell férkőznöd hozzá, nem engedhetsz a csábításnak. Bizonyára azonnal be fog majd hálózni...-nem teketóriázok sokat, ha elfogadja megcsinálja a munkát ha nem akkor mást kérek meg rá.
-Három napod van rá! A Londoni címemre kérem a "csomagot".-ha kinyújtja a kezét az arannyal teli zsákocskát a kezébe pottyantom.
-Még három ilyen zsák vár, nagyobb kiszerelésben.-bőkezű lennék? Nem csak muszáj végre fényt derítenem az egészre! Miután elrakja a zsákot érdeklődve pillantok rá, várom, hogy kérdéseivel bombázzon, merre találja apámat, hogy képzeltem el ezt az egészet. Van még bőven információm a számára.

A tél lassan, de biztosan kerítette hatalmába az Abszol út mindig nyüzsgő utcáját. A hópelyhek békésen szállingóztak körülöttem, s még a kirakatok villódzó fényei is eljutottak hozzám ide, a félreeső utcasarokra is. A tömeget kémleltem, hátha feltűnik valahol a várt hölgyemény, de mindhiába vártam, csak nem akart megérkezni. Lehet nem is lesz semmi ebből az üzletből és akkor hiába hagytam ott a javításra váró, sárkányfajokról szóló temérdek pergament, amit házi feladaként adtam a diákoknak.
Hirtelen egy kéz érintését éreztem a vállamon és hirtelen megpördültem. Egy csuklyás alak állt mellettem. Már az őt körüllengő aura is arról árulkodott, hogy véla, de ahogy haját is láttatni engedte, arról is meggyőződhettem, hogy az én ügyfelem az. Szó nélkül követtem és vártam, hogy végre térjünk a lényegre.
- Örvendek! Reyna Farnese. - mutatkoztam be én is és elfogadtam a felém nyújtott kezet.
- Akkor van egy közös jó barátunk. Ha Ön sem bánja, tegeződhetnénk, hisz nem állunk messze egymástól korban. Miben lehetek a szolgálatodra? - vontam fel kíváncsian a szemöldököm és jól megnéztem magamnak a nőt. Hiába vagyok én is nő, egy véla a mi szemünkben is gyönyörű, hát miért ne legeltetném rajta a szememet, amíg csak lehet?
- Tiszta vérű férfi vélát? Nem, még egyhez sem volt szerencsém. Igen ritka jelenségek. - karba fontam a kezemet és kíváncsian vártam a folytatást. Kezdett nagyon is érdekelni ez a meló.
- Bizonyára azt fogja tenni. - mosolyodok el. Feladták a leckét, Reyna. Lehet, hogy ezegyszer pórul járok, főleg hogy csak három napom van rá. Azért erre rendesebben felkészülnék.
A részleteket hallgatva egy pillanatig elgondolkoztam azon, hogy ezt most lehet kihagyom, de amikor a fizetségre terelődött a szó... Egész szép summát ígért az akcióért, és hát minden tiszteletem a Dumbledore-é, de a tanári fizetésből nem igazán lehet elraktározni a felesleget a kényelmes nyugdíjas évekre.
- Rendben. Vállalom. - mosolyodtam el. Imádom a kihívásnak ezt a gyomorreptető izgalmát. Ezért élek! És hát az sem utolsó, hogy életemben először férfi vélával is találkozhatok. Bár ők az értelmes lények közé vannak sorolva, tehát kikerülnek a magizoológia tárgyköréből, de így is nyughatatlanul várom az ismerkedést.
- Egy kis segítséget azonban kérnék. Három nap nem elég, hogy a nyomára bukkanjak, ezért ha tudod, hogy hol találom és netán valami ismertetőjegyet is tudsz mondani... bár az is igaz, hogy minden bizonnyal fel fogom ismerni. -  forgatom meg a szemeimet a felesleges fecsegésem miatt. Látszik, hogy nem volt még hasonló feladatom, és hogy véla a megbízóm, az üzlet terén nem vagyok ennyire beszédes típus. És mi lesz még, ha meglátom az apját? A muglik nyálat csorgató bulldogjai is megirigyelnek majd, miközben nekem inkább a varázserővel rendelkező Sámson haját levágó Delilának kéne lennem.

Mikor a nő is kezet nyújt és bemutatkozik csendesen bólintok, sajnos kevés az időm arra, hogy fecsegésre szórjam, ám tudom az ismertető mellé kell egy kis plusz, amivel útjára indíthatom. A tegeződésre is bólintok, miért ne hiszen látszólag majdnem egy idősek vagyunk. Csendesen figyelem a reakcióit miközben felvázolom a munkát, majd kuncogni kezdek mikor kicsit többet kezd beszélni. Az egyik kávézó felé intek és el is indulok. Úgy gondolom könnyebb olyan helyen beszélni ahol leülhet kényelmesen az ember. Ahogy belépek két pincér is fogad minket azonnal, egy két személyes sarok ülőhöz vezetnek minket itallapot kapunk, majd távoznak, míg választunk.
-Nos, legutóbbi híreim szerint Rómában "lapul", valószínűleg szép lányokra vadászik.-kuncogok és az itallapot kezdem böngészni.
-Szőke haja van, Rómában gondolom kis színt is szed magára, állítólag szörfösnek adja ki magát.-pillantok fel a keresésemből, majd a zsebemben kezdek kotorászni egy megfakult fotót húzok elő még azelőtt készült mielőtt apa lelépett, a tesóim is rajta vannak, anya is, egy tökéletes véla családot láthat maga előtt Reyna. Közben intek a felszolgálónak, hogy választottunk. Mikor odaér csábosan rebegtetni kezdem pilláimat,a pasast majdnem úgy kll felkaparni kiskanállal, huncutan rákacsintok a szemben velem ülő nőre, majd figyelmem újra a férfié.
-Egy karamellás lattet szeretnék, fahéj nélkül!Barátnőm pedig...-ekkor ismét a nőre nézek, hogy közölje mit is választott, majd rábökök a sütikre.
-Két szelet fekete erdő tortát is lesz szíves!-pillantok újra a férfire, aki ez után közli, hogy a ház ajándéka lesz. Ügyes! Miután ellibeg az italainkat megcsinálni figyelmem újra Reyna-ra összpontosul.

Amint megtapasztalhattam, Aalera beszédstílusa igencsak spártai volt, korántsem szórta a szavakat feleslegesen. De persze nem is azért találkoztunk, hogy addig beszélgessünk, amíg kebelbarátnők nem leszünk. Látva tartózkodását, én is igyekeztem visszavenni olaszos temperamentumomból és csak az üzleti részre koncentrálni. Figyelmesen hallgattam a küldetést segítő részleteket, s amikor meghallottam a lehetséges helyszínt, teljesen elpárolgott az összes aggályom, amit az idő rövidsége okozott.
- Ha valóban Rómában van, nincs az az isten, hogy ne találjam meg. – közöltem mosolyogva, s követtem a kávézó felé. Szülővárosom legapróbb falrepedését is ismerem, egy demiguise sem bújhat el előlem ott, nemhogy egy férfi véla.
- Szörfös? – kérdeztem vissza, bár inkább a gondolatmenetemet irányítottam át egy másik vágányra. Így sokkal nagyobbá vált a keresési terület, hiszen a tengerpartig kellett kitágítani a határait még így, télvíz idején is. A Tiberisen kétlem, hogy bárki is szörfdeszkát ragadna, inkább a vadvizi evezést tudnám elképzelni, bár az jelentősen rombolná Róma történelmi misztikusságát.
Kezembe vettem az elnyűtt fotót, s kissé elszomorodtam azon, hogy ez a tökéletes család mégsem olyan tökéletes már, ez a kép csak egy szép, múltbéli, elcsípett idilli pillanat. Hosszasan időzött el tekintetem a családapa arcán, hogy az eszembe véssem a vonásait. Elmerült tanulmányozásomból a pincér megjelenése zökkentett ki, s csak akkor jöttem rá, hogy bele se néztem a menübe.
- Egy sima espressot kérnék. Hosszút. – mosolyogtam a férfira, bár kétségtelen, hogy engem észre sem vett Aalera mellett. Hihetetlen volt élőben megtapasztalni egy tisztavérű véla adottságait, s a férfit látva úgy éreztem, hogy jól fel kell kötnöm a gatyámat, ha az apját készülök megfosztani egy hajtincsétől.
Amikor a pincér kínos lassusággal távozott (látszólag nem bírt elszakadni a szőke konkvisztádor aurájának rabságából), visszanyújtottam Aaleranak a képet.
- Szép családod van! Még akkor is, ha már csonka, ha szabad így fogalmaznom. Én nem is ismerem az apámat. – őt nem, de mivel jó nagy a rokonságom - lévén, hogy ősi olasz család vagyunk -valahogy sosem éreztem a hiányát. Külön izgatottság fogott el, hogy végre őket is újra láthatom, túl régóta nem voltam már otthon.
- Szeretnél-e még valamit tőle? Neveket? Emlékképeket? Válaszokat? – kérdeztem, mert ha egyszer sikerül a nyomára bukkannom és netán rájön, hogy miféle ember vagyok, lehet másodjára már nehéz lesz megtalálnom. És másnak is, hiszen óvatosabb lesz, tapasztalatból tudom.
- Esetleg van még olyan információd, ami a segítségemre lehet? - néztem rá mosolyogva, majd átvettem a kávémat és a szelet süteményemet is a megjelenő pincértől. Tekintetét megbűvölten a vélán legeltette, így jobbnak láttam, ha magam veszem kézbe a rendelésemet, még mielőtt az az ölemben kötne ki.

Csendesen bólogatok Reyna kérdéseire és olykor megvonom a vállam, a pincér is hamar lekenyerezésre kerül, majd újra apámról folyik a tárgyalás.
-Mindent szeretnék tudni, főleg, hogy miért hagyott el minket.-suttogom kissé letörve, hiszen három gyereke van a szentségit! Sosem jött meglátogatni, és meg sem fordult a fejében hogy keressen. Reyna kérdésére bólintok.
-Úgy tudom saját villája van valahol a belvárosban, nagy a valószínűsége, hogy nem maradt agglegény. Három A betű van tetoválva a bal vádlijára.-remélem ezzel még tudok valamennyit segíteni. A pincér eközben visszatér a karamellás latte-val és az eszpresszóval, no meg a két süteménnyel, majd rám pillantva, szinte nyálat csorgatva megy tovább. Mikor visszanéz egy mosollyal jutalmazom.
-Olykor unalmas vélának lenni.-vigyorgok a velem szemben ülő nőre, majd belekortyolok az italomba. Fenséges!
-Tudni szeretném még azt is, hogy áldását adná-e egy vegyes házasságra. Ha igen akkor viszont jöjjön haza, hogy az oltárhoz kísérjen.-esdeklőn nézek Reyna-ra és elhallgatok, hogy meghallgassam a válaszát.

Egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, amikor rábólintottam erre a küldetésre. Ahhoz, hogy egy férfi vélát gyakorlatilag kivallassak jó sok bátorság és még több fondorlat szükségeltetik. Majd csak megoldom valahogy. Meg kell oldanom, hiszen valahol mélyen ugyanazt éreztem, mint a velem szemben ülő nő. Engem is elhagyott az apám... Ez az üzlet már elvi kérdéssé vált.
- Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy kiderítsem azt, amire kíváncsi vagy. – bólintottam magabiztosan, bár egyre kevésbé voltam az.
- Három A? – kérdeztem mosolyogva. Aalera nevéből kiindulva sejtettem, hogy honnan erednek ezek az iniciálék, de a bizonyosság tudata kecsegtetőbb volt. Csak jelent a férfinak valamit a családja, ha örökre szóló tintával jeleníti meg őket a bőrén. Bár, talán tévedek és mégsem ez áll a tetoválás hátterében.
A pincér nyálcsorgatása után Aalera olyan kijelentést tett, amin egy percig elgondolkoztam. Az átlag ember, főleg a fiatalabbak, a fél karjukat is odaadnák azért, csak hogy egy kevés ideig vélák lehessenek. De ha jobban belegondol az ember, ennek a létnek bőven akadnak hátulütői is.
- Elhiszem. Honnan tudod, hogy egy férfi azért szeret-e amilyen vagy és nem azért, ami vagy? – kérdeztem kíváncsian. Az ilyet egyik szakkönyv sem írja le, nem szalaszthattam hát el a lehetőséget, hogy szemtől-szemben tegyem fel azokat a kérdéseket, amelyek már régen felmerültek bennem tanulmányaim során.
- Oh, Gratulálok! Tán mugli a szerencsés illető? – vontam fel szemöldökömet, s közben megnyerően mosolyogtam. Lehet, hogy ha így folytatom kicsit túlságosan is a magánéletébe gázolok. Általában egyáltalán nem bevett szokásom az, hogy megismerjem a megbízómat, de hát az sem mindennapi eset, hogy egy apáért szalajsztanak el Európa másik csücskébe.
- Ha addig élek is, megszerzem neked azt az áldást! – kacsintottam rá és mint aki jól végezte dolgát, úgy dőltem hátra a székben, fekete italomat kortyolgatva.