I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Bianca Balti
| » » Vas. 6 Aug. - 21:53 | |
A Zsebpiszok köz változatlan maradt legutóbbi látogatásom óta. Ugyanolyan mocskos, bűzös patkányfészek volt, ahol az embert hol az ürülék és egyéb beazonosíthatatlan „illatok”, hol az árnyék rejtette szőrborzoló misztikumok gyötörték. Utáltam ezt a negyedet. Arisztokrata rómainak születtem és bár munkám miatt elég sokszor kellett olyan helyen eltöltenem drága perceimet, ahol egy úrinő kényszerítve sem fordulna meg, a Zsebpiszok köz az összes gettó közt a legrosszabb volt. - Drága hölgyem, hadd... – támadott le erőszakos akarattal egy útszéli csótány a portékáját dugva az orrom elé. Határozottan visszanyomtam a kezét tisztes távolságba és szóra sem méltatva továbbsiettem a vizelettel öntözött macskaköves sikátoron. Fekete kalapomat méginkább az arcomba húztam reménykedve abban, hogy senki sem ismer fel. Na nem mintha egy roxforti tanárnak meg lenne tiltva, hogy ilyen helyeken kószáljon, de aki nem mostani nemes hivatásommal párosítja mediterrán arcvonásaimat, hanem az esetleges másodállásommal... nos legyen annyi, hogy ezt az üzletet mindenáron le kell bonyolítanom, az pedig nem fog segíteni, ha ezek a patkányok ujjal mutogatnak rám egy auror előtt. Merthogy biztos voltam abban, a Minisztérium mindig éber szemekkel figyeli ezt a környéket. A Zsebpiszok köz mindig is az alvilág paradicsoma volt és a fekete piac Voldemort felemelkedése óta virágkorát éli. Kicsit zavart, hogy a Rend tagjaként én is része voltam ennek a piacnak, de aki eredményesen akar harcolni, ismernie kell az ellenség módszereit is. Ez a negyed pedig bővelkedett olyan emberekben és lényekben, akik még a fél tüdejüket is képesek lettek volna eladni némi érme vagy varázstárgy ellenében. A kocsmához érve – aminek még mindig nem tudtam a nevét, hiszen újfent beborította valami vörös lé, feltehetőleg vér, az azt hirdető táblát – kissé haboztam belépni az ajtaján. Tompa kiáltások és verekedés zaja hallatszott ki rajta, no meg a részeg emberek felbátorodásainak hangja. Nagyot sóhajtottam és magamba imaszerűen végighadartam újra és újra azt, amiért ide jöttem. Tudnom kellett! - Mit adhatok? – kérdezte a kocsmáros, amikor megembereltem magamat és a pulthoz siettem. - Választ. – feleltem egyszerűen, mire összehúzta kidülledt szemeit. – Mr. Redwayt keresem. - Nincs itt. – azzal hátat fordított nekem. - Mondja meg neki, hogy Xilya olyan ajánlatot tesz, amit még maga Merlin sem utasítana vissza! – dobtam bele egy otthagyott üres pohárba néhány knútot. A kocsmáros tettem helyszínére sandított, majd mogorván odadörmögött valamit, amit én „Itt várjon”-nak értettem és elcammogott. A szívem a torkomban dobogott és hogy oldjam kissé az idegességemet, mind a tíz ujjammal dobolni kezdtem a bárpulton. Minden eddigi üzletemet mélységes nyugalommal vittem véghez, még azokat is, amik a Rend hasznát szolgálták, de ez most teljesen más volt. Most a saját életemről volt szó és azéról, akit a végzet tüzes kardja elragadott tőlem, hosszú évekkel ezelőtt. |
| | | | Az árnyak is mesélnek - Graham & Reyna | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |