Nyár. Egyetlen szó, s mégis megannyi gondolat áll mögötte. Legtöbbünk rögtön a fullasztó melegre, a vízpartra és a szabadságra gondol, míg akadnak olyan egyedek is, akiknek a magány és a bezártság érzése lebeg a szemük előtt a szó hallattán. Nincs iskola, nincs házi feladat, puszta pihenés és láblógatás, ami mindenkinek jól jön. Nálam a nyár a semmit tevésről szól és a végtelen szórakozásról, legalábbis egy bizonyos kereteken belül. A varázslók világában máshogy halad a technika, mint a mugliknál. Mi szívesebben használjuk a régi, jól bevált módszereinket, mint például baglyot a levélküldéshez. Nyár eleje óta tervben van egy kirándulás Brighton városába, hogy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból Gwenog Jones barátnőmmel. Nem gondoltam volna, hogy eddig eltartanak az előkészületek és a tervezgetések. Az unszolásomra nem varázsló környéken szállunk meg, hanem egy mugli hotelben, ami azért furcsa, mert én nem vagyok a varázstalan emberek csodálója. Mindössze hajt a kíváncsiság, hogy ők milyennek is élnek meg egy kiruccanást. Szokatlanul meleg napra ébredtünk a mi kis felhős országunkban, hiszen a hőmérséklet a huszonöt celsius fokot is megüti. Igazi stranidő ez számunkra. Persze egy mediterrán országban ez jócskán kevésnek tűnhet, de én személy szerint teljes mértékben meg vagyok vele elégedve. Pont ezért is ajánlottam fel reggel Gwennek, hogy nézzünk ki a partra és mártózzunk egy kicsit. Nem vagyok az a nagy fürdős, pancsolós típus, ami a rémisztően fehér bőrszínemen is meglátszik, de a mai nap más. Még csak tegnap este érkeztünk meg a városba, s a mugli tömegközlekedés kifogott mind a kettőnkön. Könnyebb seprűvel utazni vagy hopp-porral, de legalább megtanultam, hogy a mi módszereink jobbak, mint varázstalan társainkké. Mikor megérkeztünk már csak enni volt erőnk, s rögtön ki is dőltünk a fényűző hotelben. Aggodalomra viszont semmi ok, mert még van két teljes napunk felfedezni a várost és bebarangolni minden egyes apró szegletét, ami szólásra érdemes. A partra kiérve leterítem az újonnan beszerzett törülközőmet és rápakolom a cuccokat, amiket kihoztunk magunkkal. Tiszta ruha, kis rágcsálnivaló, amiket természetesen még a mézesfalásban szereztem be és naptej. - Tudom, hogy az én ötletem volt, de nem nekem való ez a mugli életmód - nevetek fel. - Jó hollóhátos révén gondoltam kissé felfedezem a mindennapi szokásaikat, hogy ennyivel is okosabb legyek, de tényleg furcsa ez nagyon - húzom el a számat. - Viszont nézzük a jó oldalát, van egy kis időnk kettesben és amúgy sem találkoztunk mióta befejeződött a tanév. Hogy telik a nyarad? Kikkel tartod a kapcsolatot? - kérdezem, míg előkotorom a táskámból a naptejet és odanyújtom Gwennek. - Segítenél bekenni a hátam? - kérem a lány segítségét és közben végig a vizet figyelem. Be kell vallani, hogy egy gyönyörű helyen vagyunk és nem ily módon, de máskor is szívesen visszalátogatok majd Brightonba, hiszen varázslatos város.
I solemnly swear
I am up to no good
Gwenog Jones
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
natassia lindes
»
»Csüt. 10 Aug. - 11:28
A nyár mindig ilyen. Hirtelen jövő, élményeket ígérgető, hirtelen, váratlan, kalandokkal teli. Csak arra a nyárra gondolok, mikor megismertem a férfit. A huszonhét éves férfit, akinek a nevét is tilos kimondani otthon, a férfit aki megtanított, hogy hogyan legyek nő, a férfit aki a bennem rejlő nő fogott meg, a kislányos külső alatti vadság. Aztán a férfi elhagyott, szabad utat engedett nekem, azt mondta, még élnem kell, megtanított nekem mindent, most éljek egy kicsit. Legyek szabad, olyan szabad amilyen csak merek, ne csak próbálgassam a szárnyaimat, hanem ugorjak is rögtön. Kerüljek mélypontra, majd álljak föl, törjenek össze és én is törjek össze másokat. Legyek fiatal, legyek bohém, ne kössem meg az életemet mellette. Élvezd kiscsillag. Ezt mondta. És közben gondolj rám. És én gondolok rá. Nem haraggal és nem is gyűlölettel, tulajdonképpen hálával. Mert miatta máshogy látom a világot, nem feszülök bele a kényszerbe, próbálgatom magamat, az életemet, a lehetőségeimet. És közben figyel engem. A fűszálak közül, a lengedező szélből, a pálcám hegyéről, a szekrényem mélyéről. És mindig velem jön. Benne van a lépéseimben, a limonádéban úszkáló mentalevélben, minden nevetésemben, minden ásításomban. Most is gondolok rá, arra amit adott, arra amit tanított. Anyám úgy tesz, mintha sohasem lett volna, de volt, és míg Sidie mellett sétálok csendben a partra, halvány, nosztalgikus mosoly kúszik az arcomra. Sidie mellé helyezem a saját cuccomat, kiterítem a törölközőm a homokba, lerúgom a a papucsot, lábujjaim belemarkolnak a homokba. - Szerintem nem olyan rossz. Nekem tetszik.. - Megrántom a vállamat. Mert tényleg élveztem a tehetetlenséget, a tömeget, a furcsaságokat. Élveztem minden egyes más dolgot, ami nem olyan, mint én. Mert a más az jó, a más az olyan más, nem szokványos, különleges. Lehúzom a pólómat, és a táskámba hajítom. Megborzongok ahogy a szél jólesően a hátamat simogatja. - Örülök, hogy eljöttünk. Már hiányzott ez. - Hiányzott Sidie, hiányzott a beszélgetésünk, a nevetés, a beleveszés a részletekbe. Mosolyogva pillantok felé, felvont szemöldökkel. - Tudod anya nem igazán bocsátotta még meg nekem a tavaly történteket. Valahogy büntetni akar. És a nővérem is kerül.. - A mosolyom kissé keserűvé válik, de megrántom a vállam, mintha semmiség lenne az egész. - Kérsz egy sört? Ízesített! - Felkuncogok, és a táskámba nyúlva húzom elő a két üvegcsét, amiből az egyiket felé nyújtom. - Hát.. Angusszal levelezem, és Archieval is terveztünk valamit a nyárra. Nem jössz? A csajokkal is tartom a kapcsolatot, na meg Bartyval.. - Szórakozottan piszkálom az üveg fedelét. - Na és te? Neked biztosan ezerszer szuperebb a nyarad, mint nekem! - Bólintok, és a naptej felé nyúlok. Mögé telepszem, ujjaimmal pedig finoman kezdem kenegetni a lány bőrét.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Hétf. 21 Aug. - 15:00
Gwenog && Sidie
Nem tudom elmagyarázni, hogy mennyivel másabbak számomra a már olyan nagyon várt nyár napjai. Mióta a szüleim búcsút mondtak egymásnak és többnyire nem állnak szóba a másikkal - ha igen, akkor is csak a veszekedés megy - az életem fenekestől felfordult. Az öcsémen kívül nem igazán bízok meg senkiben, s azért valljuk be ebben a korban még nem az ideális beszélgetőpartner. A napjaim nagy része úgy telik, hogy felkelek, reggelizek, leülök olvasni, ebédelek, edzek kicsit, válaszolok a levelekre, amennyiben kaptam és az én gyönyörű hóbaglyom is otthon van, aztán vacsorázok, este pedig egy kicsit sétálok a városban egyedül, hogy azért friss levegőn is legyek. Nem túl változatos, s nem túl izgalmas. Ez jellemzi a mindennapjaimat. Mindig várom és türelmetlenül lesem az alkalmakat, hogy kicsit kiszakadjak a négy fal közül. Persze hazugság lenne azt állítani, hogy várom a szeptembert és a sulis napokat, mert hiába hiányzik nekem Laserian Lambrick, a tanulást nem várom. Talán még prefektus létemre sem vagyok a legpéldamutatóbb diák. - És mégis mi tetszik benne? - nézek Gwenre felvont szemöldökkel. Nem ítélem el a muglikat, ám mégsem vonz a világuk annyira, mint azt először gondoltam. Hiányoznak az újságjaink a mozgó képekkel, a baglyok az égről, a megszokott boszorkány és varázsló ruhás emberkék és még sorolhatnám, de a sor végtelen hosszú lenne, nekem annyi időm meg nincs. Nem értem azokat a magunkfajtákat, akik képesek muglikkal házasságot kötni, szinte mindenről le kellene mondaniuk akkor és a gyermeküket is csúfolnák. Nem vagyok a vegyesházasság híve, de nem is ítélem el. Talán furcsa vagyok, magamnak való és kicsit önző is, de ezek a tulajdonságok tesznek egésszé. - Egyetértek - mosolygok a barátnőmre. Egyszerre vagyok boldog és szomorú. Boldog vagyok, mert Gwenog itt tud lenni és végre kicsit jól érezhetjük magunkat, viszont szomorú is vagyok, mert a többieknek nem volt alkalmas ez az időpont. - Komolyan? Pedig el kellene fogadnia végre - húzom el a számat. A tavalyi év eseménydús volt mind a kettőnk számára, de a barátnőmmel több dolog történt, ami felrázta az életét. - Persze - veszem el az ízesített sört és kóstolom meg. Nem ér fel a vajsörhöz, de egyértelműen finom és ínycsiklandó ital. Be kell vallani, hogy azért a muglik is értenek valamihez. - Mit terveztetek Archie-val? Lehet róla szó, még meglátom - mondom kimérten. Hallottam már dolgokat Archie Pyrites-ról, hiszen pletykálnak a suliban, s ha minden igaz a húga kvibli. Nagy tragédia lehet a családja számára, de nem tűnik úgy, hogy a srác búslakodna miatta, mert a legjobb barátja jegyesére fáj a foga. Azért nálunk is megvannak a sztorik. - Ezt te sem gondolod komolyan - nevetem el magam. - Mióta anyámék nem beszélnek elég csendes nyaram van, nem csinálok semmit és nem is beszélek senkivel - rántom meg a vállam.
I solemnly swear
I am up to no good
Gwenog Jones
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
natassia lindes
»
»Pént. 3 Nov. - 14:46
Csak megrántom a vállamat, és feljebb tolom az orromon a napszemüveget. - Minden. A naivitásuk, az egyszerűségük, mégis annyi megoldásuk van mindenre Sidie! Én el sem tudnám képzelni az életet mágia nélkül, ők meg mégiscsak rákényszerültek arra, hogy megoldják az életüket mindenféle varázslattól mentesen. És azért nagyon káprázatos a leleményességük.. - Meg hát annyira mások, annyira nem mi világunkbeliek. Idegenek, vagy inkább mi vagyunk idegenek az ő világukban? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nagyon szorgos kis hangyácskák az élet bolyában. Fancsalian elmosolyodom. - Hát ideje lenne elfogadnia az egészen biztos, de valamiért.. mégsem sikerül neki. Apa megértette, és elfogadja, ő elfogad engem így.. de anya.. látnod kellene! Néha képes lenne zokogni ahogy rám néz! Nagyon ijesztő.. a szemei néha csak úgy vérben forognak, máskor meg a szobámba ront be, hogy nem-e épp a nyelvemet szúrom át vagy valami más testrészemet.. - Nevetek, lágyan gurgulázva. Azért igencsak mókásnak tartom anyát, ahogy remegve próbál kordában tartani engem, beszabályozni és felügyelni. Titkon biztosan szeretné, hogy kislány legyek újra akit meghat a hangosabban szólnak neki, nem pedig ez a fiatal nő akivé beértem. Nincsen megelégedve velem, és sohasem lesz megelégedve, a hibáim mindig eszébe fognak jutni amikor rám néz: a szőke tincsek, a piercing a köldökömben és a fiúm. Ha anya tartaná a szabályokat, már rég kitagadott volna engem a családból. - Kimennénk a tóra fürdeni.. páran csak. - Megrántom a vállam és a friss sörbe kortyolok bele. - Iszogatni meg fürdeni... - Meg csak úgy lenni, matracokra feküdni a tó vizén és csak lebegni, vagy éppen ugrálni a vízbe, beszélgetni, hangosan énekelni, homokból várat építeni. A pillanatnak élni. Lebiggyesztem az ajkamat. - Sajnálom anyudékat.. ha gondolod nálunk ellehetsz egy darabig. Anya biztosan örülne neki ha egy normális embert is látna nem csak engem és Hestiát.. - Na igen. A nővérem, aki mindig olyan nagyon ügyesen néz rajtam keresztül, mintha tényleg nem léteznék.
Kezdőlap
