Sárkányfüst… egy bolt, amit a saját erejéből épített fel, alig volt némi segítsége, csupán a munkások, a pénz, a beszállítók, az üveges, és egyebek, de ezeket leszámítva tényleg magától hozta össze az egészet. S most itt volt, a dohánybolt, ahol bármit megkaphattál, legalábbis ha az a dohányzással volt kapcsolatos… vagy van elég pénzed némi bűnös élvezetre.
Maga az épület két emeletből állt, a felsőn élt Sebastian, arról sokat nem kell tudni. A bolt része volt az, amit mindenki látott. Még mielőtt belépett a vásárló, amit láthatott, az a cégér feletti kisebb sárkány koponya volt, valami utaljon is a névre. A bejárattal szemben ott volt a pult, a falak mentén végig üvegvitrinek voltak, dohánnyal, dohánylevéllel megtöltve, a bejárathoz legközelebbiek voltak a legolcsóbbak, tehát minőségben a leggyengébbek, egyre beljebb haladva lehetett igazi finomságokra bukkanni. A pult mögött voltak az olyan apróságok, mint a hamutállak, pipák (eltérő méretben, formában), cigipapírok és minden más, amire csak egy dohányosnak szüksége lehetett. Az igazán minőségi áruk, amit csak kevesen engedhetnek meg maguknak, azokat a pultban lehetett megtalálni, a padló alatt pedig… nos, alatta olyan dolgok voltak, amik nem éppen voltak legálisak. A plafonról egy csillár lógott le, ami gyér, de pont elég fénnyel látta el a boltot, és hála ennek, az emeletre vezető lépcsőt rejtő ajtót szabadszemmel alig lehetett észrevenni.
- Egy mágus sosem kési. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar… meg a francokat, valahogy a tanárok ezt nem akarták indoknak elfogadni, amikor a késést magyaráztam.- unottan lapozott még egyet a könyvben, amit jobb dolga nem lévén éppen olvasott. A szájában természetesen egy cigi füstölgött, a pulton egy pohár whisky volt, nem messze tőle pedig az üveg, ami félig üres volt. Sebastian hanyagul könyökölt a pulton, az öltözéke se volt éppen ünnepi, egy szürke trikó volt, ami jobb napjain (mosás után) egészen fehér tudott lenni, de hát hála ennek a boltnak, hamar szürkülnek a dolgok. Természetesen egy fekete zakót is viselt, és egy hozzá illő nadrágot, de mivel a lábfeje nem nagyon látszik, csak egy kényelmes papucs fedte a lábfejét. Még szép, hogy nem fog itt akárkinek kiöltözni. Főleg azért se, mert amik történnek mostanában,
egyébként is pang az üzlet. Dementorok mindenfelé, meg mondhatni mindig este, majdnem kár kinyitni. Még szerencse, hogy a legfontosabbakból már bevásárolt, pia van dögivel.

Nyílt az ajtó, és egy árny suhant be rajta. Egy árny, mi egykor egy ifjú lány volt, kiben ott volt a lehetőség, a remény, de már kevés maradt. Szint hallani, ahogy a csontok eljátsszák a saját dalukat. Rémes dal, amit egy meggyötört lélek játszik, kinek a teste olyan lett mint a lelke. Meggyötört és esendő. S a vérrokon még azelőtt tudta, hogy ki is lépett be, mielőtt felnézet volna az alkohol és füst jótékony homályából. Vér nem vállik vízzé, vagy talán csak egy ősi ösztön az egész, semmi egyéb. De tudta, hogy ki átlépte küszöbét az nem volt idegen. S talán ez zavarta, de nagyon. Családjával már rég próbálta elvágni azt a tövisekkel teli köteléket, de mégis, az élet újra és újra visszarántotta. Látta a fehér lapokon a fekete betűket, mik arról árulkodtak, hogy az ostoba fivére ismét túlbecsülte a képességeit, ahogy az ifjú örökös, az aranyfiú is kútba esett és nem lett belőle más, csak egy megrohadt alma azon a csodás ágon, amit az ősei annyira sokra tartottak. S mi lett belőle? Egy bukás. A legidősebb elzárva, a legifjabb mondhatni kizárva, s kikre várna a trón… mind szétszéledve, megszégyenítve, és talán üldözve.
S most mégis itt volt Sebastian előtt egy, egy szinte még gyermek, kin látszott az élet súlya, az, ahogy a kegyetlenség madara darabokat csípett ki belőle, ahogy a rémes élet szele minduntalan felpofozta. Várt volna talán szeretet, talán boldog mosolyt, örömöt, de helyette csak egymást bámulták. Emlékekben eltévedve, eltévelyedve, felidézve a múltat, mi még nem volt olyan elcseszett.
Lassan emelte hát tekintetét, átnézve a füstön és a whiskeyn, hogy lássa, hogy mégis melyik az a lány, aki ma felkereste. Hiszen rég látta már őket, talán ha túlságosan is egyformák lennének, még meg különböztetni se tudná őket, de hála a hajnak, tudja, hogy melyik is áll vele szemben, elveszve, éhesen. S hát ezért lassan emeli fel pálcáját, suhint vele néhányat, mintha csak pár zavaró legyet akarna elkergetni, de helyette csak az ablakok lesznek sötétek, és a nyitva fordult át. Immár zárva volt a bolt. Sebastian ajkán pedig egy fáradt félmosoly jelent meg. Tudta, hogy ha az egyik gyermek felkereste, annak jó oka kell, hogy legyen. Talán némi menedékre van szüksége, amiért talán kérhet cserébe, hiszen a bolt magát nem takarítja ki, az áru nem kerül fel a polcra, de ezzel még ráért. Előtte beleszívott a cigijébe, és kiitta a pohár tartalmát.
- Pár lehetőség áll fent, vagy rossz cigit tekertem be, és képzelem az egészet, vagy túl sokat ittam, esetleg a kettő egyszere, vagy talán ez tényleg igaz. Viszont nem kérdezem, hiszen érdekelni se nagyon érdekel, kicsi Arany (Au, az arany vegyjele). De hogy hiányoztál e? Mint csecsemőnek az anyja csöcse, mint lónak a patkó, mint kavicsok a cipőbe. De legalább te még elviselhetőbb vagy, mint a bátáyd. Na! De mit is mondhatnék, úgy nézel ki, mint akit a Pokol összes tüzes faszú ördöge kergetett, és el is kapta. Legyen egy jó napunk, és gyere, öleld meg a vén bátyádat.- széles mosoly terült el az arcán, és hagyta el a pult jótékony fedezékét, majd előlépet, és megölelte unokahúgát, nem túl szorosan, de ahhoz éppen elég volt, hogy éreztesse a rokoni köteléket.
- Viszont elég rád nézni, lassan a bordáid átütik a bőrödet. Nem vagy véletlen éhes? Bár talán még egy fürdő se ártana neked… az első zuhanyt nem számolom fel, ingyen lesz.- mondta vigyorogva, és talán még kicsit boldogan is, hogy láthat valakit, akivel a vére is közös.

Múlt, ködös múlt, ami lehet boldog, vagy éppen keserű, amit ha felidézel köpni támad kedved tőle. S hát ilyen volt a családjuk múltja. Kevés benne a fény, sok a sötét. Kik vérük miatt hitték magukat többnek, jobbnak, és most a név a mocsokban. A trónra váró ifjút keresik, üldözik, és ha elfogják a halál csókja vár rá, s a király, idióta bátyja, Malcolm az a bolond, ki magát hatalmasnak gondolta, és végül nem várt rá más, csak az enyészet, a Kaszás nyitott ajtót neki, és egy apró mozdulattal elvágta életének fonalát. Hátra nem maradt más, csak néhány éhes száj. S itt volt a nagybácsi, ki szabadulni akart ebből. Elhagyni az egészet, a nevet, a vért, és a harcokat. Élni saját szabad életét, ahol teszi, ami csak teszi, és mégis, mindig visszarántják.
- Ha minden igaz, akkor igen. Nem tudom, nem néztem, lehet kaptam meghívót rá, nem tudom. A legtöbb levelet a tűzbe dobom, ingyen tüzelő.- mondta nyugodtan, hangjában nyoma sincs a bánatnak, vagy gyásznak. Inkább megtámaszkodik a pulton, és egy kis segítségével felült rá.
Így nézett végig a gyermeken, kinek talán nincs hova mennie, nincs hova menekülnie. A démonok láncokkal fogták körbe, és minduntalan rántanák vissza az éjbe, hogy nevéhez méltón éljen. Terjessze azt a kórságot, amit az apja ismert, és szeretett, amit manapság sokan mások követnek, mitől háború terjedt szét világukban, amitől Sebastian boltjának bevétele is csökken.
- Mentségemre legyen szólva, a ”fürdővíz” egy részét már előtte megittam.- nem tagadja, minek is tenné? Csinált sok fura dolgot az életében, és az alkoholfürdő még csak az enyhébbek, ártalmatlanok közzé tartozik.
- És megtetted? Belenéztél a szemembe? Abba, ami akkor is azt tükrözte, amit most.- belehamuzott poharába, majd kiitta annak tartalmát, és hamar újra is töltötte.- Kérsz esetleg egy pohárra? Ha másra nem is jó, de felmelegít.- ennyit megtehet véréért, ingyen italt ad neki. S a kérdés után csak felnevet, majd megvonja vállait, és hanyagul legyint.- Ez a legnagyobb baj manapság Arany, hogy túl sokra becsülik a vért. Jobban ismertem az apátokat, mint ti, taknyosok bármikor is fogjátok. Ha esélye lett volna megmenteni magát, akkor bármikor oda dobott volna benneteket a bírák, és azok a csuklyás rémek elé. Neo volt a trónörökös, de ti ketten csak a tenyészkancák, akiket jól ki lehet házasítani, semmi egyebek. Ugyan kérlek, a legjobb, amit csak tehettél, hogy a nyakába raktad a kötelet. Ilyen hülyeségen kár rágni magad, és tippemre nem is ez az oka annak, hogy úgy nézel ki, mint egy csontváz, és mint aki a Pokolból menekült. Vagy tévednék? Lehet nem vagyon a nagybácsik gyöngye, de pár dolgot észreveszek.- mosolyra húzódtak az ajkai, és ismét rágyújtott, csak hogy az ital izét elvegye egy kis dohány, vagy pont fordítva.

Nem volt se örökzöld se Nazca, csak egy férfi, ki szabadulna. Szabadulna a kötelességtől, szabadulna a múlttól, és szabadulna a bajtól. De a baj néha aljasan bekopog, nem érdekli, hogy nem látják szívesen, letelepszik, gyökeret ver, és végül körbe fon mindent, s a legvégén a lelket is kiszorítja az áldozatából. Már csak az maradt hatalmas kérdésnek, hogy drága rokona mi is volt? Az, ki gyökeret ver és hozza magával a bajt, vagy csak egy futó virág, ki talán feldobja napját?
- Túl rövid az élet ahhoz, hogy mindennel törődjünk. Illő vagy se? Kit érdekel. Nem én voltam a család feje, tőlem annyi volt elvárva, hogy néha megjelenjek pár helyen és jópofát vágtam. De hála az égnek, ettől is megszabadultam.- rémes napok voltak azok, amikor örömét beárnyékolták a bálok, táncestek, és vacsorák. Egyik öröme az volt benne, hogy a sárga földig leihatta magát, hogy az alkohol bódító karjai közzé dölhessen, ami úgy ringatja el, mint anya a nyugtalan gyermekét. S a másik pedig, hogy alkalmanként sikerült félrevonulnia egy hölggyel, és levetkőzték gátlásaikat, ledobták ruháikat, és áldoztak a hús oltárán. Na és ha szerencséje van Sebastiannak, akkor sose fognak fatyúk kopogtatni az ajtaján.
- Velem ez akkor fordul elő, hogy ha túl sósat ettem. De van egy tippem, hogy nálad nem ez lehet az ok.- habár ha Sebastian italát kívánja, akkor szomját biztosan nem fogja oltani, és talán lelkének szomját akarja ezzel kioltani, vagy feledni. Sebastian nem tudja, hogy mi járhat Arany fejében, pedig ha akarná, játszi könnyedséggel kiolvashatná a válaszokat a kérdéseire, de több oka is van ennek, hogy miért nem teszi, hiszen elvégre csak a rokona, és a másik, hogy annyira nem is érdekli.
- Csak óvatosan. Amilyen vastag vagy, és jóltáplált biztosan sokat meg bírsz inni, de azért csak figyelve.- másra sincs szüksége, mint egy részeg unokahúgra, amivel akkora baj még nem is lenne, de ha gyomrának tartalmát kiadná, az már elég sok fejfájást okozna.
- Láthatod… megvan mindkét kezem, és lábam.- meg is nézte őket, hogy biztosan a helyükön vannak, vagy valahogy elpárologtak talán.- De biztos, hogy ez volt az oka? Most még megkérdezem, után vagy elmondod, vagy se, de ha nem, akkor nem, nekem úgy is jó.- ha valamiről nem tud, akkor az nem keseríti meg az életét, nem okoz fejfájást, és álmatlan éjszakát.- Miért vagy itt, a fő oka, nem pedig az, hogy a bácsikád egészségi állapota után érdeklődj. Kopott ruha, vékonyság, amire egy csontváz is féltékeny lenne, tehát… megosztod velem, vagy se?- többször nem kérdezi, ért a szóból vagy annak hiányából.

Ostoba kicsi lány, ki talán túl sokat olvasott, és azt gondolja, hogy egy Shakespeare drámába csöppent. Ahol az elűzött fivér visszatér, mikor szükségét érzi, és bosszút áll az áruló családon, átveszi a trónt, és felvirágoztatja a királyságot, megszabadul a romlott hercegtől és hercegnőktől. De ez nem egy dráma, ez maga a rohadt élet, semmi más. Patkányként fetrengenek a mocsokban, egymásból tépnek ki darabokat, ha azzal előrébb jutnak, ez volt az élet.
- Az édestől csak megfájdul a fogam.- mire menne vele, ha most előlépne az árnyékból? Magára öltené a kelméket, inná a ritka nedűket, letépné magáról a boltos húsát, és magára öltené a nemesét, azét, akinek született. Mi értelme lenne hát ennek? Elcserélni a jó életet egy rosszra?- A testvérem döntései rakták a kötelet a nyakába, ezek az ostoba döntések az okai annak, hogy a közönyös anyátok többé nem érzi az ütések súlyát, hogy többé nem kell takargatnia magát, hogy nem kell rettegnie attól, hogy újra lesúlyt a szíj. A bátyád pedig…- tüdőre szívta a füstöt, lent tartotta még csak tudta, majd lassan engedte ki az orrlyukain keresztül.- Még az elmebajos vágyai nem befolyásolták az életemet, és ha most se hat ki rá, addig felőlem azt csinálhat, amit csak akar, a húgod pedig.- a legnehezebb kérdés, egyáltalán mi van vele, és mi lehet a neve? Valami Pan vagy ilyesmi lehet. Oly rég nem látta már azt a gyermeket, hogy nevére se emlékszik, ködbe veszett, mint sok más.- Azt se tudom, hogy mi van vele, de az vonatkozik rá is, mint a bátyádra. Ha nem hozza rám a bajt, akkor felőlem táncolhat meztelenül is az utcán.- kifogyott a pohara, ismét, hát újra kell töltenie. Csodás nedű, ami gyakran segíti az elalvásban, elsőnek a kábaságba ringatja, utána pedig Morpheus világába kiséri.
- Valahogy nem lep meg ez a válasz. Kik és miért?- azon se lepődne meg, ha minden rokonát üldöznék az aurorok, eléggé férges már az a kosár alma. S reméli, azzal, hogy fogadott egyet az almákból, nem kapja el a fertőt, és nem hozza a nyakára a bajt.- Hát hozzám biztosan nem értek, annyi szent. Most pedig két választásod van, vagy felmész az emeletre, veszel egy zuhanyt, mert a szagod majdnem minden, csak nem annyira kellemes, a ruhádat dobhatod utána a kukába, találsz magadnak ruhát, nem a legcsinosabb, de megteszi, utána lejősz és eszel valamit. Ez az első lehetőség, a második, hogy van hátul egy ajtó, kimész rajta, és magadra vagy utalva.- hangjában nincs megbújó nevetés, hogy csak egy vicc lenne az egész, nincs rejtett turpisság, ez a komor igazság.

Fehér, fehér mint a tej, porcelánbőr, darabokra törhetne oly egyszerűen, kis koppanás a márványon, és ezernyi apró darab hullna a mocskos földre, de ha ez megtörténne, nem lennének egy vérből valók. Fivére ostoba, gyáva alak, ki bármit megtenne saját magáért, hogy mentse magát a kíntól, a kegyetlen pengéktől, mik becses testére felvésnék bűneit, ostorok csapása, amik húsába marnának, emlékeztetve saját halandóságára, hogy a sötétségből előtörjenek az emlékek, az emlékek, amiktől ismét halandónak érezné magát, nem pedig annak a gőgös féregnek, aki valójában volt, ki az elefántcsonttoronyból nézett le a világra és annak lakóira. Nem látta őket másnak, csupán hangyáknak, ahogy nem látta másnak a sarjait se, csak befektetésnek, ahogy tekinteni akart fivérére is, ahogy megpróbált uralkodni rajta. Majd ahogy a fitos orrát takargatta, miből a karmazsin nedű folyt a selyembe, mikor ellenkezésre talált. Mi egyike volt a kiváltó okoknak, amitől Sebastian kireppent a mérges fészekből. Nem, ha így törne az a márvány, akkor nem lennének rokonok. Az apró kígyók erősebbek voltak, mint a fő vipera, többek, a jövő, ami már homályba borult hála a démonnak, kit egykor testvérének hívott.
~ Hogy… mi… hogy… mikor?- egy kérdés, ami újra és újra előtört. Arany szavai újra előhoztak valamit, karmos ujjak nyúltak a mélybe, felkavarva a sötét masszát, a haldokló emlékeket, miket a bódító nedű fedett be. Megragadva egyet, könyörtelenül a felszínre rántva azt, hogy emlékeztesse Sebastiant a múltra. Mit is tett mikor túl sokat nyelt, mikor mindent elborított a vágy és a bódulat.
Halványan, csibészesen elmosolyodott és beletúrt rövid, őszes hajába, lassú léptekel indult meg unokahúga felé, séta közben levette zakóját, és a vállára dobta, fellépet a lépcsőfokokra, lassan kiengedte a raboskodó levegőt, és csak ráterítette zakóját Aranyra.
- Ritkán mondok nemet az ingyen pinár@, de ehhez a tiltott gyümölcshöz még nem vagyok elég részeg, és talán az se segít, hogy jobban kedvelem, amikor a ”barackom” tiszta és illatos. Maradjunk annál, hogy tiszta leszel és felveszel valami tiszta ruhát… mondhatni tisztát, holnap mosok... na mindegy, addig valami ehetőt is kerítek.- vére tombol, vére és a vágyai tiltakoznak, mindegy milyen tiltott az a gyümölcs, ha felkínálják, és ingyen van, le kell tépni az ágról, és habzsolni az élvezetet, de az agya mást mond. Azt mondja, hogy hiába vérből vére, éppen ezért ne lankadjon a figyelme, még ha nem is teljesen apja lenyomata, akkor is jobb, ha vigyáz Sebastian magára. Nehogy mikor az álommanó bevégezte dolgát, ébredés után üres zsebre keljen.

Porcelánbaba vagy inkább csontváz, bordái majd kiszúrják az oldalát, és mégis, kecses és szép a gyermek. Majdnem szánja rokonát, hogy ilyen a családja, ostoba apa és gyenge anya, fura testvérek és egy ostoba nagybáty. Bár mindhármuknak más lenne az, kiktől az életük ered, talán akkor most boldogok lehetnének, és Sebastian vize se fogyna.
A bolt ajtaja zárva, ablakok sötétítve, kíváncsi szemek elől rejtve marad, hogy mi is történik éppen. Ne lássa senki se, hogy vendége van éppen, ki az út mocskát mossa le magáról, még Sebastian a konyhában ételt készít.
- Annyi szent, hogy vásárolnom is kell.- szegényes volt a készlete, és a tej is volt már inkább túró, nem árt majd kidobni. Maradt némi tojás és szalonna, kenyér, arra elég lesz, hogy a gyomor követelőző hangját elnyomja.
Ajakai közt újabb szál cigi füstölög, jobbja közelében egy pohár whisky és nem messze tőle az üveg is. Felveri a tojást és serpenyőbe önti, rá pedig a feldarabolt szalonnát, majd ajkai elválnak a bűnös száltól, még megszabadul makacs hamujától. Hamutál híján megteszi pohara is, miben ott az itala, és mielőtt elfelejti, kortyolja is. Igaz, kissé fura lett az íze, de nyelt már le rosszabbat is, végül kész a lakoma, és üres is a pohara. S reméli, hogy az illat elég lesz ahhoz, hogy Au-t a konyhába csábítsa, ahol már a meleg tojása várja, és hogy Sebastian se unatkozzon, újra rágyújt és pohara se árválkodjon, újból feltölti. Ruhát nem cserél, ugyan minek? Láthatott már Au különbet.